Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-05 / 260. szám

im’éktáblát avattak Szolnokon Márvány emléktáblát avat­tak kedden Szolnokon, a me­gyei tanács székházéban, ab­ban az épületben, ahol 19 év­vel ezelőtt megalakult a For­radalmi Munkás-Paraszt Kor­mány. A Népköztársaság cí­merével ékesített emléktábla Papi Lajos szobrászművész alkotása. Az avatóünnepségen részt vett dr. Majoros Károly, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának titkára, dr. He­gedűs Lajos, a megyei tanács elnöke, a szakszervezet, a Ha­zafias Népfront, a KISZ és a társadalmi szervezetek több vezető képviselője. Bárdi Im­re, a megyei tanács pártbizott­ságának titkára mondott avató beszédet, majd megkoszorúz­ták az emléktáblát. (MTI) Új {elállás Washingtonban VAJON a bel- és külpolitikailag szorongatott Ford azért menesztette Schlesinger hadügyminisztert, hogy megkönnyít­se Kissinger külügyminiszternek a külpolitikai "**£*“" uralom” elvesztését? Avagy talán a választási gondokkal küszködő elnök azért beszélte rá Kissi ngert a nemzetbizton­sági tanácsadói poszt feladására, hogy könnvebben nyelet- hesse le a jobboldallal a SALT-ellenes hadügyminiszter menesztését? Hasonlóképpen kérdezhetjük: Rockefellernek vajon azért kellett kiszállnia az alelnökjelöltségből, mert a köztársasági párt jobboldalának az ő személye kínálta a legjobb cél­táblát? Avagy talán Rockefeller kiválásának elfogadásával véli Ford leszerelni e pártütő jobboldalt? Amint látható, a legfrissebb amerikai vezetési változá­sokat többféleképpen értékelhetjük; legalább is egyelőre: amíg a fő érdekeltek kénytelenek megőrizni a látszatot, s nem kezdik el — jó washingtoni szokás szerint — kiszivá­rogtatni a hétfői drámai kormányátalakítás kulisszatitkait (Fogadhatunk: nem fogják elmulasztani.) Addig tehát óva­kodnunk kell az elhamarkodott következtetésektől, annál is inkább, mert a washingtoni erővonalak szerfelett bonyolul­tak, a politikai megítélési különbségek mellett^ számításiba kell venni a személyi ellentéteket, a hatalom új csillagának hélyezkedési törekvéseit a régi, egvre kopottabb fényű csil­lagokkal szemben. Néhány észrevételt azonban máris meg­tehetünk. ROCKEFELLER alelnök mindössze pár hete, az US News and World Reportnak adott nyilatkozatában a halvány jelét sem mutatta annak, hogy jövőre be akarná fejezni po­litikai karrierjét. Viszont a republikánus jobbskámy kép­viselőjének, Reagan volt kaliforniai kormányzónak az akti­vizálódása mind vészjóslóbb volt a Ford—Rockefeller páros számára. Hajiunk arra. hogy az iménti kérdések közül a másodikra adjunk igenlő választ: Rockefeller személye régóta elfogadhatatlan a republikánus konzervatívok „pánáia”, Goldwater szenátor számára. A szenátor nem bátorította Reagan pártütését, s talán most kész felzárkózni a Rocke­feller nélküli Fordhoz, amivel jócskán megcsappannának Reagan esélyei. A miniszteri mozgások megítélésében érdemes figyelni az olyan SALT-ellenes héják reagálására, aminő Jackson szenátor, Kissinger enyhülési politikájának vad támadója. Ö máris a külügyminiszternek ítélte a „győzelmet”, s ez — tekintve a SALT ügyében régóta tartó Schlesinger—Kissinger kötélhúzást — biztatóan hangzik. Az a Scowcroft tábornok, aki Kissinger helyetteséből avanzsált a fehér házi főtanács­adói posztra, politikailag nincs egv súlycsoportban Kissin- gerrel, és persze az új hadügyminiszterrel. Donald Rumsíeld- del sem. Az utóbbi pályázott erre a pozícióra, s így aligha­nem salamoni döntés született: Kissinger — ellenkezését feladva — beletörődött „eevik kalaniának” elvesztésébe, feltéve, hogy azt nem az alelnöki, később Ford utánra elnöki reménységnek tekintett Rumsfeld kapja (hiszen az valóban lényegesen csorbította volna a külügyminiszter befolyását); Rumsfeld viszont nyilván nem ment bele abba, hogy had­ügyminiszterként közvetlenül Kissinger tanácsadó ellenőrzé­se alatt maradjon. SCHLESINGER persze nemcsak a SALT-ügvben került szembe Kissinger külpolitikai vonalával, hanem a közel- keleti taktika kérdésében is: a külügyminiszter mind Kairó­nak, mind Tel-Avivnak túl sokat ígért, a Pentagon viszont a saját szempontjait helyezte előtérbe. így tehát Ford döntése egyfelől támogatásra találhat a SALT—2. megegyezést sür­gető köröknél, másfelől a közel-keleti ügyekben — mindkét oldalon! — érdekelt csoportoknál. Más kérdés, hogy Rocke­feller „számyszegett kacsává” vált, és így ma kisebb támo­gatást jelent a kormányon belül volt tanácsadójának. Kissin- gernek, mint látszott akkor, amikor épnen Rumsfeld lázon­gott a Ford-kormányzásit „beárnyékoló” Rockefeller— Kissinger „duó” ellen. A CIA-üggyel levitézlett Colby menesztése nem meglepő. Mindenesetre most már az egyetlen Kissinger kivételével teljesen „Ford-kormányról” beszélhetünk, hiszen sorra tá­voztak a Nixon-emberek (és ne felejtsük el: Kissinger a választások utánra jelezte lemondási szándékát!) Rumsfeld és Bush már a Rockefeller alelnöki kijelölésekor is versen­gett a második helyért; most ez megújul a választások előtt, ők az „új republikánus nemzedék” képviselői, a Watergate- sártól tiszták— SAJÁTOS módon kerül közéjük a Nixon-kormányban több miniszteri tárcát is kipróbált Richardson, aki a párt „megtisztulásának” jelképeként tetszeleghet (és szólhat bele az előbbi kettő versengésébe): ő éppen a Watergate-ügy miatt szakított drámaian a volt elnökkel. AVAS JANOS Losonczi Pál hazaérkezett (Folytatás az 1. oldalról.) Jemeni Népi Demokratikus Köztársasággal már vannak ilyen egyezményeink, ott ezek­nek a végrehajtásáról folytat­tunk eszmecserét, illetve a ten­nivalókról váltottunk szót. — Milyen területeken Járulhat hoz­zá hazánk a leghatékonyabban a meglátogatott fejlődő országok prob­lémáinak megoldásához? — A fejlődő országoknak a legnagyobb segítséget eddig is szakemberek küldésével, illet­ve szakemberek képzésével nyújtottuk. Segítséget tudunk nyújtani a fejlődő országok­énak természeti kincseik feltá­rásában, feldolgozásában. Bár az anyagi eszközöknek mi sem vagyunk bővében, szerény le­hetőségeink keretein belül be­ruházásokkal is Gegítjük ipa­ruk megteremtését, és bizo­nyos lehetőséget látunk a kooperációk, az ipari és keres­kedelmi együttműködés terén is ezekkel az országokkal. —■ A több mint tízezer kilométeres út során mi tette önre a legmélyebb benyomást? — Moßt is az, ahogyan fo­gadtak bennünket — mind Szomáliában, mind Dél-Je- menben. Mi ezt a magyar nép építőmunkájának, a szocializ­musban elért eredményeink­nek tulajdonítjuk. Ezekről el­ismerően nyilatkoztak vendég­látóink, . és részint ez az oka annak, hogy igénylik tapaszta­lataink átadását. — Rám mindig nagy hatás­sal van, hogy a gyarmati múlt felszámolása során milyen ha­tározott célokat tűznek maguk elé. Ennek konkrét példáival találkoztunk Szomáliában, ahol az aszály által sújtott no­mád pásztornépet most telepí­tik le, pontosabban a nomád pásztorkodásról áttérnek a mo­dern földművelésre. Úgy tájé­koztattak bennünket: mint­egy 150 000 embert érintett ez a letelepedési kampány, s mi találkoztunk ezekkel az em­berekkel Nagyon nagy bizako. dással tekintenek a jövőjük elé, mert a kormány olyan te­rületet jelölt ki számukra és készített elő az öntözéses gaz­dálkodásra, ahol kiváló kultú­rákat lehet termeszteni. — A népi Jemenben az aszály által sújtott és a siva­tagos területek öntözhetővé, illetve termővé tétele tette ránk a legnagyobb hatást. Tisztaság, rend és fegyelem van ezekben az országokban. Nagyon szorgos munkával ta­lálkoztunk mindenütt, váro­sokban és falvakban egyaránt. Most negyedszer jártam Afri­kában. Több száz kilométert helikopterrel tettünk meg, Olyan nagy csoportokat mezőn dolgozni még nem láttam, mint most Szomáliában, illet­ve Dél-Jemenben. Az ottani emberek, ha egyelőre nem is bővelkednek anyagi javakban, bíznak jövőjükben, abban, hogy amit célul tűztek maguk elé, megvalósul a közeljövőben — mondta befejezésül Loson­czi Pál. Magyar—csehszlovák együttműködés Emlékeztető okmány aláírá­sával kedden befejeződött a magyar—csehszlovák gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság el­nöki találkozója. Az okmányt a Parlamentben dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács el­nökhelyettese és dr. Rudolf Rohlicek, a csehszlovák kor­mány elnökhelyettese, az együttműködési bizottság társ­elnökei írták alá. A tárgyalásokon a felek megvizsgálták a bizottság 12. ülésszakán kitűzött feladatok végrehajtását, és a két or­szág közötti gazdasági együtt­működés továbbfejlesztésénei« lehetőségeit. Intézkedéseket fogadtak el az 1976—1980. évi népgazdasági tervek egyezte­téséből adódó feladatok végre­hajtására és az ugyancsak a következő öt évre szóló hosszú lejáratú kereskedelmi egyez­mény előkészítésére. Versenyfutás Spanyol-Szakaráért Mauritánia támogatásáról biztosította a II. Hasszán ma­rokkói király által szervezett 350 ezer fős békemenetet, amely Spanyol-Szaharába kí­ván bevonulni. A menet célja, hogy a „fegyvertelen marokkóiak fel- világosító tájékoztatást tartsa­nak a helyi lakosságnak.” A mauritániai támogatás azután történt, hogy a két állam köl­csönösen elismerte egymás jo­gát a gyarmat északi, illetve déli részére. A hágai nemzetközi bíróság október 16-án — mivel jogi­lag a terület a gyarmatosítás előtt mind Marokkóval, mind Mauritániával kapcsolatban állt —, azt tanácsolta, hogy a gyarmat jövőjéről népszava­záson döntsenek. A bíróság előtt Marokkó történelmi jo­gát igyekezett elfogadtatni, Mauritánia etnikai érveit hangoztatta, miszerint az itt élő lakosság a szomszédos or­szág népével rokon. A 266 000 km1 területű — két régióra különülő (Sekia el Hamra, és Rio de Oro), 73 500 nomád arab és berber, 2000 európai lakosú — Spanyol- Szahara 1963-ban a foszfát­kincs felfedezése után „értéke­lődött fel”. A közel 2 milliárd tonnára becsült foszfátkészlet kitermelésében nyugatnémet, francia, spanyol társaságok vesznek részt. A Bru Craaban kitermelt évi 10 millió tonna foszfát a Krupp Művek szál­lítószalagjain jut el a kikötő­be, ahonnan a spanyolországi Huelva üzemeiben kerül fel­dolgozásra. Kőolaj- és vasérc­készleteinek feltárása folya­matban van. Elmaradott agrár- ország. Mezőgazdasági műve­lés a tengerparti sávon és a spanyol telepesek birtokában lévő oázisokban folyik, ahol árpát, kukoricát, zöldségfélét, fügét és datolyát termelned. Időszakos legelőin a hazai te­ve-, kecske,- szamár- és juh­nyájakon kívül Algéria és Mauritánia 80—100 ezer no­mád pásztorának nyájai is megtalálhatók. A mai Spanyol-Szahara te­rületén az iszlám hódításai után dél-arábiai törzsek tele­pültek le. Az első sijányol'tele- pesek 1476-ban jelentek meg. 1524-re állandó kolóniák léte­sültek. 1884—89. között Rio de Oro (aranyfolyó) névvel spanyol „védnökség lett”, 1934-ben a gyarmat a Spanyol- Szahara nevet kapta. 1938-ban a „védnökség” lakosságának felkelését a spanyol idegen­légió verté le. 1958. április 10- én Spanyolország a gyarmat egy részét visszaadta Marok­kónak, a megmaradó területet pedig az anyaország a „ten­gerentúli tartományává” nyil­vánította. Spanyolország a he- M lakosság megnyerése cél­jából Spanyol-Szaharának bel­ső önkormányzatot adott. 1970. szeptember 14—15-én Algéria, Marokkó és Mauritánia állam­fői a gyarmat felszabadításá­ról és jövőjéről tárgyaltak, hozzájárultak, hogy az állandó lakhellyel rendelkező lakos­ság népszavazáson döntsön sorsáról. A Felszabadítás és az Egy­ség Frontja (FLU) vezetésével fegyveres harc indult a gyar­matosítók ellen. A felszabadí­tómozgalom letörésére, és az ENSZ által követelt népszava­zás végrehajtására a spanyol kormány .15 ezer katonát ve­zényelt a gyarmatra, hogy a Szahara atlanti partvidékén — a terület ásványi kincseit a monopóliumok számára to­vábbra is biztosítva — „ön­álló” arab állam jöhessen lét­re. — TERRA ->

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom