Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-05 / 234. szám
r Megkezdték az elektronikus irodagépek javítását Szekszárdon Irodagéptechnikai Vállalat. Aki írógépet vesz, elóbb vagy utóbb megismerkedik ezzel a céggel. Az itt dolgozó szakemberek javítják, tisztítják ezeket a berendezéseket. Persze, ók a karbantartói a boltok számológépeinek, a vállalatok, intézmények kis és nagy könyvelőberendezéseinek is. A technikai forradalom az utóbbi évtizedben robbanásszerű változást hozott az irodák gépparkjának összetételében. Ahogy eltűntek a jó öreg Unter- wood, Remtor, s más, sok évet, évtizedet megért masinák, úgy kezdték használni a kisebb-nagyobb elektronikus számítógépeket. Ezekben már nem fogaskerekek, furfangos alakú lemezek mozognak, s végzik azokat a matematikai műveleteket, amiket reájuk bíztak, hanem diódák, tranzisztorok, tekercsek, kondenzátorok. Gyorsabbak ezek a szerkezetek, s a gyorsuló idő kötelezővé tette használatukat. De néha ezek is elromlanák, s akkor megbénul elektromos agyuk. Néhány hónapja ilyen gépek javítását is megkezdték Szekszárdon, az ITV-nél. Muszáj volt, mert a területen — Barcstól Bajáig, Mohácstól Kaposvárig — sok ilyen szerkezet működik. Hogy javítja ezeket a gépeket a műszerész? Mennyi tanulás kellett,, hogy a szakember eligazodjon az áramkörök dzsungelében. Bechtel Jánost, a szekszárdi kirendeltség ma még egyetlen elektronikus számológépekkel foglalkozó műszeré. szét faggatom. — Majd egy évig tanfolyam Pesten, több hónap az NDK-ban, Sömmerdá- ban, ahol a Soemtron gépeket gyártják. És sok gyakorlat újra Pesten és Szekszárdon. Az új műhelyben — mert Végre, hosszú várakozás után valamelyest bővülhetett a több megye irodagépeit javító szerviz — két elektronikus könyvelőgép. Az egyik a pécsi illetményhivatalé, a másik a Zsolnai gyáré. Valahol zavar támadt az elektromos alkatrészek dzsungelében. — Szívesen javítja ezeket a masinákat? — Érdekel. Csak így lehet csinálni. Már gimnazista koromban foglalkoztam rádiókkal. — Elég a tudás, amit Pesten és az NDK-ban elraktározott? — Egyáltalán nem. Most is olvasgatom a műszaki irodalmat. Kell, mert nap mint nap új műszereket készítenek. S jó lenne elvégezni egy műszaki főisko. lát. De a munka nagyon sok. A vállalat további terveiről Vecsei József, a főnökhelyettes beszél. Elmondja, hogy az új műhely némi lehetőséget ad, az igények pedig követelik, hogy több típusú elektronikus számológéppel is foglalkozzanank. Egy műszerész most tanul az NDK- ban, s lehet, hogy az év végén már a mostani néhány fajta mellett más gépeket is javítanak. mr sz. u Cukorréoaheav Idén tavasszal kezdték korszerűsíteni a kaposszekcsői cukorrépa-átvevő telepet. Ebben a körzetben a termelő- szövetkezetek szívesen termelik a fontos ipari növényt, s a Kaposvári Cukorgyár gondoskodik az átvételről. Természetes, hogy nem lehet minden kiszedett répát azonnal a feldolgozó gyárba szállítani, ezért raktározzák alkalmas helyen. Kaposszekcsőn nem kevesebb, mint hatszáz vagon répát tudnak a korszerű géppel raktározni. Az önjáró kirakógépet egy Sz—100-as gép hajtja, ennek billenős zerkeze- téré hajtanak fel pótkocsival és tehergépkocsival, majd szalagrendszer továbbítja a répát a vezető által meghatározott irányba. A kirakó-tároló gépet egy ember kezeik A telepről akkor kezdik majd szállítani a répát, ha a szántóföldeken nem lehet gumikerekes járművekkel közlekedni, avagy más közlekedési akadály miatt a gyár ellátása veszélybe kerülne. Hasonló répatároló telepet létesített a cukoripar Hidas vasútállomáson, már ez is üzemben van, ide a Bonyhád környéki közös gazdaságokból hozzák a cukorFoto: Gk. Tervek hatszázmillióért Az elkövetkező ötéves terv iparfejlesztési koncepciójában az eddiginél is nagyobb szerep vár megyénkre. Az ipar- fejlesztés üteme tovább gyorsul, a már születőben lévő tervek jó néhány megyei üzem, gyár komoly fejlődését ígérik. A Magyar Selyemipari Vállalatnál nemrég készültek el azok a tervjavaslatok, amelyekben a Selyemipari Vállalat tolnai gyárának nagymérvű fejlesztésével foglalkoznak. Pillanatnyilag az egész vállalat éves szinten mintegy 3 ezer tonna terjedelmesített szintetikus fonalat gyárt. A jelenlegi termelés felét adja a tolnai üzem. Az elképzelések szerint a termelést az ötödik ötéves terv végére csaknem duplájára, 5400 tonnára kell emelni. A termelés ilyen mérvű növeléséhez nagyarányú bővítésre, új üzemrészekre van szükség. A tervjavaslat szerint ezt a fejlesztést a tolnai gyár kapacitásának növelésével kell elérni, mivel a vállalat budapesti gyárában nincs lehetőség a további bővítésre. Ez azt jelenti, hogy a három lépcsőben tervezett csaknem 600 millió forintos beruházás végére — 1980-ra — a tolnai gyár komoly nagyüzemmé fog nőni. Uj, 2400 négyzetméteres üzemcsarnok, 500 tonna kapacitású festődé, korszerű géppark, korszerű szociális létesítmények — ezek a megvalósításra váró feladatok az elkövetkező öt év során a Selyemipari Vállalat tolnai gyárában. ' MÄR ITT IS a PORTÁS Állít MEG. Hova. mi járatban? Ismeri az üzemet? Már hogyne ismerném, hiszen harminc éve minden nyáron itt güriztem a vágányok között, gazt szedtem a sínek közül. Naponta három vágány hossza között lévő talpfák közül kellett a gazt kiszedni, erre alkalmatos szerszámot is adtak, és hozzá az öreg Vörös biztatását. Az öreg kivénült a talpfa alól, gyerekek paliéra lett. Szóval indíts a telepre. Telepnek nevezték ezt az üzemet, soha nem tudtam meg miért, ma meg már nem is töröm rajta magam, hogy kiderítsem az elnevezés okát. Azt már fölfogtam, hogy talpfatelítő telep. Iéy egészen más. Tudom, hogy a talpfát kátrányozzák és kész, mehet a kazánból a ponkra, a ponkról a vagonba, a vagonból meg a nagyvasútra a sínek alá. Ropog a kavics. A fűrészüzemnél halkul a lépés, itt már fűrészporral keveredik az útra hintett sóder. Jönnek az ismerősök, régi gyerekkori haverok. Törődöttek, eljárt felettük az idő. A talpfa elvitte fiatalságukat, a kettőhatvanas váltótalpfa kivette izmuk minden erejét. Emlékezem rájuk, hiszen előttem van, amint vállra-kézbe kapva futottak a ménkű nehéz talpfával, amelyik képes volt száz kilónál is nehezebb lenni. És futni. Egész nap. A vagonban áll az ember, belevágja a kapicskát a talpfába, kihúzza az ajtóig, ott rábillenti az ember párnázott vállára és futás. Ketten szaladnak. Lobogóznak. Úgy hívják ezt az embert kínzó munkát, hogy lobogózás. Egy csapat, négy ember, hat vagonnal elbír a nyolc óra alatt. Amikor négy órakor megszólal a kürt, fáradtan csapják földhöz a kapicskát, nagyot köpnek és elindulnak a fürdő felé. AZ ÖREG IGNÁC ilyenkor megállítja a csapatot, egész nap nem is nézett feléjük, tudta, amit reggel megmondott, a csapat napközben elvégezte. „Ferenc, elfáradtak?” Apának szólt a kérdés, aki közismerten a legjobb lobogós-kalickás volt. Lobogózott míg fiatal volt, míg lába bírta, azután ka- lickára került. Nehezebb volt a kalickásnak a dolga, de öröm is volt benne, amíg csak hat sor talpfát raktak egymásra, könnyű volt elszedni a lobogós embertől a kapicská- val a ménkű nehéz fát. De amikor már a tizenötödik sorra húzta, s az ember arról nem tudta tolni, ott ember kellett a kapicska nyeléhez. Tudománya van ennek a munkának is persze. Ez abból áll, hogy ne csúsztasd a kezedben a fát, hanem dobd és a markodat soha ne köpködd, mert attól nem leszel erősebb, csak betonkemény lesz a tenyérbőr. Négy csapat áll munkába. Reggel, az iroda előtt Ignác úr eligazítja a népet. „Ferenc maga a hatodikra megy; Bakonyi a ponkra, Sipos az oszlophoz, Harta a kapacshoz.” Kész az elosztás. Névsorolvasás. Megvan mindenki. Kezdődhet a nap. Az emberek vállukra dobják a kapicskát, a váll- párnát és elindulnak. Elnyeli őket a talpfakalickák — rakások — sokasága. A Muki, a tűz nélküli mozdony füttyög Marton úrral, csattogva szaladnak a. kis csillék a gatter felé. Megint egy nap. Az emberek odaállnak a vagonhoz. A csapatvezető kinyitja az ajtót, másik lába alá teszi a kezét, és felmászik. „Kezdjük”. Nincs arról szó, hogyan. Mindenki tudja. A lobogózó odaáll a vagon oldalához, a vagonos kilöki a fát, a kalickás szétterpesztett lábbal várja, lába közé pattanója a talpfát. Hányadik nap rakják már, hányadik éve, hányszor szidták már fogaik között, százkilós talpfa súlya alatt azt is, aki a vasutat kitalálta, s azt is, aki a sín alá talpfát tett először... KOVÁCS BÉLA művezető, párttitkár és régi lobogós. Féloldalvást hordja magát, a fa elhúzta jobb felé. Sietve tolat velem a második vágányhoz. Gyorsan beszél, mint mindig, gyorsari> érthetőn és szakszerűen. Amíg odaérünk tudok már mindent a régiekről, kit hagyott el a feleség, ki lett a pártnak tagja, kit zártak ki a soraik közül, mennyien dolgoztak az üzemi sportpályán társadalmi munkában, elcsendesedett a maroknyi hőbörgők csoportja, nehéz volt elintézni két nő gyerekének az óvodai elhelyezését... És itt is vagyunk. A vagon KZ-kocsi, nagy oldalú, elfér benne legalább kétszáz talpfa. Van is benne annyi. A vagon mellett dömperforma gép morog, tetején jó magasan, legalább három-négy méterre a földtől, másfél méterre a vagon oldala felett ül a kezelő. Karokat húzgál, lábával pedálokat tapos. A gép markolója belebólint a vagonba, átmarkol négy talpfát, aztán mint étkezdében az ebéd után a fogvájót az ember, a gép úgy emeli ki a négy talpfát, azaz négyszáz kilót. Újabb húzás a bal oldali karon, a gép bólogató gémje kinyúlik, fordul a kalicka felé és újabb húzás egy másik karon, kiengedi acélmarkából a négy talpfát. Újabb fordulás, ismét négy talpfa. A gép morog, az ember rugdalja a pedálokat. Húsz perce, harminc perce, hogy itt állunk. Megáll fölöttünk-körülöttünk az idő. A gép bólogat, az ember húzogatja a karokat, rugdalja a pedált. Üres a vagon. Ez a gép most nekifekszik a vagonnak, arrább tolja, ide húzza a másikat. amelyik még teli van... Nézem, nézem a gépet, a vagont, a kirakott talnfahalmot és mintha lobogósokat látnék futni a ménkű nehéz kettőhatvanas százkilós váltótalpfával. Béla zökkent vissza, aki ugyancsak híres lobogós volt: ..Hát. gépesítettük, ezt is.” AMfG a pro RT A felé MEGYEK, öreg lobogósokra gondolok, akiket féloldalasra nyomorított a kettőhatvanas száz- kilós váltótalpfa. Csizma helyett szandált Sok éven át, egyre nagyobb mennyiségben, csizmát készítettek a Kövendi Sándor Tolna megyei Cipészipari Szövetkezet szalagjain. Az idén a kereskedelmi tárgyalások során nem sikerült a szövetkezetnek üzletet kötni a szovjet partnerekkel, s ezért új piacot kell keresnie. A szekszárdi szakemberek rövid idő alatt több tucat szandálmodellt készítettek, s ezeket már el is küldték a Tanninpex és a Konzumex külkereskedelmi vállalatnak. Természetesen más irányú tárgyalásokat is folytatnak, így például, lehet, hogy férfifélcipők gyártása is megindul a közeljövőben a szövetkezetben. Az oldalt összeállította Pál- kovács Jenő, a gazdaságpolitikai rovat vezetője. ——■ a PÁLKOVÁCS JENŐ 1975. október & Hol vannak azok a régi jó lobogózok, kalickások ?!
