Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-08 / 236. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! tolna MEGYEI NÉPÚJSÁG • ■ AZ M P' TQLN A " MEG V E T •.B'I Z QTT>S AGANAK ~L-A PJ A ■ SZERDA 1975. okt. 8. XXV. éW 236. szám. ARA: 0,80 Ft Forró hangulatú magyar—vietnami barátsági nagygyűlés Kádár János és Le Duan beszéde Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága első titkára, a VDP és a Vietncmi Demokratikus Köztársaság kormánya küldöttségének vezetője kedden délelőtt a főváros nevezetességeivel ismerkedett. Társaságában volt a városnézésen Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke is. A Vietnami Dolgozók Pártjának és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának küldöttsége kedden barátsági nagygyűlésen találkozott a magyar dolgozók képviselőivel az Építők Rózsa Ferenc művelődési házában. A nagygyűlés résztvevői forró szeretettel, nagy tapssal köszöntötték Le Duant, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága első titkárát és a küldöttség tagjait, Is a magyar vezetőket, amikor élenjáró fizikai és szellemi dolgozók társaságában elfoglalták helyüket az elnökségben. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, s az MSZMP Politikai Bizottságának több más tagja, a politikai, a gazdasági, a kulturális és a társadalmi élet számos más vezető személyisége. A vietnami és a magyar himnusz elhangzása utón Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára nyitotta meg a barátsági nagygyűlést. Ezután Kádár. János mondott beszédet. Kádár János: Ahogyan Vietnam mellett álltunk a harcban, úgy Vietnam mellett állunk ma is A Vietnami Dolgozók Pártja és a VDK kormánya küldöttségének magyarországi látogatása alkalmából magyar vietnami barátsági nagygyűlést rendeztek a budapesti MÉMOSZ- székházban. A képen: Kádár János, az MSZMP KB első titkára beszél. Tisztelt nagygyűlés! Kedves vietnami vendégeink! Kedves elvtársak, kedves elv- társnők! Szívből köszöntőm a magyar —vietnami barátságnak szentelt mai nagygyűlésünk elnökségét és minden résztvevőjét. Szeretném én is köszönteni kedves vendégeinket, közeli harcostársunkat, a vietnami nép hű fiát, a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő személyiségét, Le Duan elvtársat, a vietnami párt- és kormányküldöttség minden tagját. Olyan közeli barátainkat köszöntjük ma körünkben, akikkel összeköt bennünket harcunk közössége, a proletár internacionalizmus nagy eszméje, a közös cél, a szocializmus ügye. Személyükben annak, az egész világon tisztelt, megtörhetetlen vietnami népnek kiváló képviselőit köszöntjük,amely az ez év tavaszán kivívott történelmi győzelmével örökre beírta nevét az emberi haladásért, a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, a szocializmusért vívott harc történetébe. Kedves elvtársak! Vietnami barátainkkal kitűnő elvtársi légkörben, gyümölcsöző eszmecserét folytattunk a bennünket foglalkoztató időszerű kérdésekről. Örömmel szólhatok arról, hogy minden megtárgyalt kérdésben teljes nézetazonosság van közöttünk. Ennek megfelelően mindkét részről kifejeztük eltökéltségünket kétoldalú kapcsolataink lendületes fejlesztésére, s ennek irányát megszabó gazdasá gi és kulturális együttműködési megállapodást írtunk alá; egyeztettük álláspontunkat a jelenlegi nemzetközi helyzet követelményeit illetően is. Ügy véljük, hogy a Le Duan elvtárs vezette párt- és kormányküldöttség látogatása, tárgyalásaink, megállapodásaink, a találkozások a magyar dolgozókkal, na ’y mértékben erősítették párjaink; országaink és népeink barátságát, megalapozták együttműködésünk további fejlesztését, és jól szolgálják a haladás, a szocializmus, a béke ügyének általános érdekeit is. Kádár János szólt belpolitikai életünkről, a párt XI. kongresszusáról, majd így folytatta: , E napokban legjobb üzemeink sorra jelentik, hogy ötéves tervüket határidő előtt teljesítették, s bizonyos, hogy ha a munka ezzel a lendülettel folytatódik, akkor a december 31-ével befejeződő öt év alatt a nemzeti jövedelem 35—36 százalékkal, az ipari termelés 39 százalékkal, a mezőgazda- sági termelés 19 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbér 17, az egy főre jutó reáljövedelem 25—26 százalékkal fog növekedni hazánkban. ., Most legfontosabb feladatunk, hogy sikeresen befejezzük IV. ötéves tervünket, és ezzel megfelelő alapot teremtsünk a január 1-én induló V. ötéves tervhez. Minden feltételünk megvan ahhoz, hogy a IV. ötéves terv főbb előirányzatait teljesítsük, illetve túlteljesítsük. Népünk bizakodva tekint a jövőbe. Biztosítottuk vietnami elvtársainkat, és biztosítjuk a Magyar Népköztársaság minden barátját, hogy a magyar nép továbbra is helytáll, következetesen halad,előre a maga választotta úton, felépíti a fejlett szocialista társadalmat. Kedves elvtársak! A lankadatlan, hősi harc oly sok éve után az idén tavasszal a vietnami nép teljes győzelmet aratott. A vietnami nép nagyszerű győzelmének kiemelkedő nemzetközi jelentősége van. Vietnam népe önfeláldozó, állhatatos szabadság- harcával példát mutatott a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért küzdő népeknek, az egész emberiségnek. Vietnam példája fényesen bizonyítja: legyőzhetetlen az a nép, amelynek hazaszeretete és elszántsága szilárd, a szabadságáért, a függetlenségéért minden áldozatra kész, küzdelmét a kommunisták harcedzett pártja vezeti, és számíthat a Szovjetunió, a szocialista országok, a világ összes haladó és békeszerető erejének támogatására. A vietnami nép hősi harcban kivívta szabadságát, ugyanakkor segítette Laosz és Kambodzsa népeinek harcát is. Az indokínai népek lerázták masukról az idegen hódítók igáját és elindultak az önálló nemzeti fejlődés útján. A vietnami nép, az indokínai népek győzelme hatalmas csapás a nemzetközi imperializmus ázsiai befolyására, lelkesíti és prősíti a néneknek a szabadságért, a függetlenségért és a társadalmi haladásért folytatott harcát az egész világon. A hősi küzdelem fő terhét a harminc évvel ezelőtt alapított Vietnami Demokratikus Köztársaság viselte. A harc szervezője és lelkesítője a forradalmi, internacionalista testvérpártunk, a Vietnami Dolgozók Pártja volt, amely mozgósítani tudta a nemzet erőit a hosszú küzdelemre, a legjobb hazafiakat tömörítve síkra szállt áz ország felszabadításáért és így győzött a vietnami nép a hatalmas Amerikai Egyesült Államok megszálló csapatai és csatlósai ellen. Az egész magyar nép örül és szívből gratulál a testvéri vietnami nép történelmi győzelméhez. Vietnami testvéreink nagy lendülettel fogtak hozzá északon a háborús pusztítások helyreállításához, a békés szocialista építőmunka folytatásához, délen a normális élet megindításához, és 'máris jelentős eredményeket értek el. Teljes szívből kívánjuk, hogy kitűzött, nagyszerű céljaikat minél előbb érjék el, valósuljon meg a vietnami nép nagyszerű fiának, a nemzetközi kommunista mozgalom legendás személyiségének, Ho Si MLnh elnöknek a végakarata: a szabad, független, egységes Vietnam! Kedves elvtársak! Pártunk, kormányunk, népünk szolidaritása változatlan, erejéhez mérten a jövőben is megad minden erkölcsi, politikai, diplomáciai, gazdasági támogatást a vietnami népnek történelmi feladatai elvégzéséhez. Határozottan támogatjuk a két vietnami állam felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Az Egyesült Államok kétszer is vétójával akadályozta meg a felvételt. Biztosak vagyunk benne, hogy (Folytatás a 2. oldalon.) Szolidaritásunk változatlan Mai ■Till a számunkból: ON KÉRDEZ — Ml VÁLASZOLUNK (4. old.) EGY HÉT MÚLVA NYITJA KAPUIT AZ ŐSZI BNV (4. old.) DAMJANICH TÁBORNOK (4. old.) A BÖLCSKEI CIGANYGYÜLÉS (5. old.) BEFEJEZŐDTEK A DOMBÓVÁRI ÁSATÁSOK (5. old.) BALOGH ILONA GYŐZÖTT A VIDÉKI FELNŐTTEK TIZEK BAJNOKSÁGÁN (6. old.) Lázár György a Szovjetunióba látogat Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke a szovjet kormány meghívására október második felében hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba utazik. DÉDÁSZ Szocialista brigádvezeték tanácskozása A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat szekszárdi üzemigazgatóságának szocialista 'brigádvezetői tanácskoztak tegnap délután Szekszárdon. Elsőként Zsoldos Aurél, az igazgatóság szakszervezeti bizottságának titkára szólt a mozgalom feladatáról, s az elért eredményekről. Beszélt arról a sok helyen elhallgatott tényről, hogy a vállalások között nemegyszer olyan is szerepel, ami a dolgozóknak munkaköri kötelessége lenne. Beszámolt arról a fejlődésről is, ami az elmúlt évek, hónapok során a vállalat brigádmozgal- mában végbement. A szekszárdi üzemigazgatóságnál tizenöt szocialista brigád van. Munkájuk felöleli az igazgatóság teljes területét. Kisteleky Gusztáv megbízott igazgató elmondta, hogy a vállalat célja a villamosenergiaellátás zavarmentes biztosítása. Ezt kell segítenie a brigádmozgalomnak is. Az eddigi eredmények nagyon szépek, s jogosítanak arra a reményre, hogy az éves munka értékelése után a vállalat elnyerheti a ki. váló vállalat címet. A tanácskozáson a brigádok vezetői beszámoltak eddigi munkájukról, s további felajánlásokat tettek. Vállalták, hogy társadalmi munkában elkészítik a Sötétvölgyben épülő úttörőtábor energiaellátását biztosító villamos hálózatot. A szekszárdi kirendeltség szociális létesítményeinek fejlesztése érdekében a vállalat egy faénületet bocsát a szekszárdiak rendelkezésére. A szocialista brigádok ennek felállítását erejükhöz mérten segítik*