Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-01 / 230. szám

Nyolcvanéves

a kőtelező polgári házasságkötés

Ma, nyolcvan éve, 1895. október 1-én lépett érvénybe Magyarországon az előző esztendőben hozott XXXIII. törvénycikk, amely bevezette az állami anyakönyvezést, ettől kezdve kötelezővé tette a születésnek, elhalálozásnak állami anyakönyvbe való bejegyzését és csak azt a házasságot ismerte el, amit állami anyakönyvvezető előtt kötöttek. Korábban az egyházi anyakönyv volt hiteles (természetesen ezeket — a törvény életbelépése előtti időre vonatkozóan — továbbra is elismerték). A római katolikus egyház 1563-ban, a tridenti zsinaton rendelte el a házasság anyakönyvezését.

Természetes, hogy az állami anyakönyvezést, a polgári házasság bevezetését az egyház, jogainak durva megcsorbításaként fogta fel és éles harcot folytatott ellene. Ezért is bukott meg egy évtizeddel ko- rábban a kísérlet, ami tulajdonképpen egy lépés volt az állam és az egyház szétválasztásában, noha ekkor már Európa legtöbb országában túi Voltak ezen.

A törvény elfogadása előtti Vihar nem kerülte el Tolna megyét sem. Hogyan tükröződik ez a korabeli megyei sajtóban?

A Tolna megyei Közlöny című „közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap” 1893. március 19-i száma vezércikket szentel a témának, mivelfnégy nap múlva a megye törvényhatósági bizottsága elé kerül Budapest törvényhatóságának kérése, amelyben a megyéket csatlakozásra szólítja fel az ország- gyűléshez intézendő feliratához (ebben a törvény megszavazását indítványozza).

A vezércikk címe; Polgári házasság.

„Ez most a legtöbbet használt két szó széles Magyar- országon, s hatása alatt nemcsak a képviselő urak rebbentek szét két, vallásfelekezet szerint tagolt küzdő táborrá, hanem olyan processus készül Tolnavármegye törvényhatósági bizottsági tagjai között is, kik aszerint, mint a polgári házasságnak barátai, vagy ellenfelei, kezdenek farkassze- met nézni egymással, s hívek szerzésével készülnek a nagy csatára..

A vezércikkíró — „b” nem teszi le a garast sem itt, sem ott, mástól fél: „Nem feladatunk, hogy ellene, vagy mellette'szóljunk, de a bekövetkezhető társadalmi bajokra hívjuk fel a figyelmetMegállapítja, hogy „Magyarországon az értelmiség többsége a polgári házasság mellett foglal állást, a nép, vallásfelekezeti különbség nélkül ellene van.” Mintha a köznépnek ebben az időben nem a nyomor, a szegénység, az ezernyi fajta népbetegség lett volna a legfőbb gondja. De különben is, a megyei közlönyt vajmi kevesen olvashatták a kétkezi dolgozók kő. zül.

„Győzzön a többség, de óva intünk mindenkit, hogy ősz- tályharc szitásában része legyen ...” — Tehát ettől tart a cikkíró és tartanak azok, akiket képvisel, mivel „a vallásfelekezetek és osztályok közötti béke becses kincse hazánknak, ebben rejlik összes erőnk, melyet törvényalkotó munkánkban harcba kell vinnünk”. Végül felhívja a törvényhatósági bizottsági tagokat, hogy „teljesítse mindenki hazafiúi kötelességét”.

A lap következő — március 26-i száma — már a vármegye törvényhatósági bizottságának üléséről tudósít. Az ülésterem zsúfolt volt, még a karzatok is megteltek. Madarász Emil, vármegyei főjegyző az állandó választmány javaslatát terjeszti elő, amelyben „a kormány egyházpolitikájának pártolását ajánlja". Ezután „a leg- izgatottabb hangulatban meg. indult a vita”.

Bermieder József pártolja a javaslatot, Bencze István du- naföldvári apátplébános egyórás beszédében szenvedélyes hangon ellenezte, elvetését indítványozta. Báró Jeszenszky József Bencze indítványához csatlakozott, Schwetz Antal a kormány egyházpolitikája mellett tört lándzsát. Hasonlóképpen „rektifikálta Benczé. nek néhány állítását és helyeselte a választmány javaslatát, pártolta a kormány egyházpolitikáját” Borzsák Endre, szekszárdi református lelkész. Spiesz János, paksi apátplébános „az ország békéje érdekében" a választmány indítványának elejtését — tehát a kormány tervével szembeni állásfoglalást — javasolta. Perczel Dezső „hosszabb beszéddel világította meg a kormány egyházpolitikai álláspontját, áttekintést adott az európai államokban behozott polgári házassági viszonyokról, bővebben .foglalkozott Bencze állításaival, melyeket megdön- teni igyekezett. Hivatkozott Tolna megye hajdani nagy fér. fiaira, akik mindig a liberális zászló alatt küzdöttek". Pet- rich Ferenc „Kossuth Lajosra, Deák Ferencre, Irányi Dánielre hivatkozott...”

A nép véleménye — ami a vezércikkíró szerint ellene van a polgári házasságnak — nem hagyott nyomot a tudósításban, hiszen képviselőiből egyetlenegy sem foglalt helyet a megye törvényhatósági bizottságában.

Végül is — név szerinti szavazással 112:53 arányban — a választmány javaslatát fogadta el a törvényhatósági bizottság, támogatva a kormány tervét

A vita túlságosan hosszúra nyúlt, a törvényhatósági bizottsági urak már nagyon elfáradhattak, mert a szünet, késői ebéd után — a négy órakor folytatódott ülésen, napirenden lévő egyéb kérdéseket már csak „csekélyszámú résztvevő jelenlétében tárgyalták meg”.

Nem lehet túlságosan lemaradni Európától — ez volt a több mint egy évtizedes, az állami anyakönyvezés bevezetését megelőző vitában a törvény híveinek legfőbb argumentuma. A különben ízig- vérig reakciós uralkodó osztály szégyellte — legalább ebben a kérdésben — a Magyar- országon fennálló középkori állapotokat Ezért tett egy csekélyke — abban az időben azonban mégsem jelentéktelen lépést az állam és az egyház szétválasztása terén. A többi lépés sokat, több mint fél évszázadot váratott magára.

JANTNER JÁNOS

ÖN RENDEZ

Levélcímünk : 7101 Szekszórd, Postafiók 71.

Beteg gyermek családi pótléka

Orsós Ferenc (Váralja, Sziget utca 1.) olvasónk arról irt, hogy négy gyermeke közül az egyik beteg, állandó felügyeletre szorul; ugyanakkor érdeklődött, hogy a jogszabályban meghatározott mértékű-e a havi 1280 forint, amelyet családi pótlékként kapu

Heitzmann Frigyes, S szekszárdi Társadalombiztosítási Igazgatóság igazgatóhelyettese válaszolt: „A jelenleg érvényben lévő 17/1975. (VI. 14.) Mt. sz. rendelet 59. §. (1) bek. c) pontja értelmében három és több gyermek után gyermekenként havi 320 forint családi pótlék jár. Orsós Ferenc — figyelembe véve a beteg gyermeket is — havi 1280 forint összegű családi pótlékra jogosult, tehát a munkáltató a rendeletben előírt összegű családi pótlékot utalja a dolgozónak. A rendelet (2) és (3) bekezdése szerint a beteg gyermek után csak az egy- és kétgyermekes családoknak jár magasabb összegű családi pótlék. Három gyermektől felfelé már nincs összegszerű eltérés; azonban, ha a beteg gyermek 16. életévét betölti, továbbra is jogosult családi pótlékra — feltéve, ha orvosi igazolás szerint állapota végleges. 4„

Udvarias gesztus

Hohl Jánosné (Majos, VII. utca 6.) nyugdijai olvasónk elkeseredett levélben panaszolta, hogy a bonyhádi TUZÉR-telepen eddig sosem sikerült pécsi mogyorószénhez jutnia.

Korsós István, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője válaszolt: „Pécsi mogyorószénből a telepeken állandó készlet nincs. Ez a szénfajta szabadon, korlátlanul értékesíthető a mindenkori készlet erejéig. A bonyhádi telep vezetőjét megkértük arra, hogy Hohl Jánosnét értesítse a kívánt szénfajta megérkezéséről.”

♦

Megsértődött a boltos ?

juhász Lajosné (Hegyespuszta) olvasónk azért reklamált a helyi boltban, mivel az üzletvezető egy vitás ügy miatt kilátásba helyezte, hogy gyermekeit többé nem szolgálja ki, csak őt magát. A négygyermekes családanya sérelmezte a fenyegetést.

Sebestyén Zsigmond. a Paks és Vidéke ÁFÉSZ igazgatóságának elnöke felelt: „A boltvezető helytelenül járt el, amikor olyan megjegyzést tett, hogy a Juhász-gyerekeket többé nem szolgálja ki. Jogos panaszok miatt a hegyesi boltvezetőt írásbeli figyelmeztetésben részesítettük. A boltvezető felmondott; munkaviszonya szeptember I8-ával megszűnt.”

Szerkesztőség ünk kérése

„Kiss Pál, Tolna-Mözs” néven író olvasónkat kérjük címének közlésére, hogy kérdésére válaszolhassunk; „Gy” aláírású olvasónkat nevének és címének közlésére kérjük, hogy közérdekű javaslatával érdemben tudjunk foglalkozni.

Ml VÁLASZOLUNK

Telefonszámunk: 129—01, 123—61.

Ordas Sván:

Damjanich

tábornok

Mára Ferenc Könyvkiadó, 1971.

„Immár pátriárkái székhely, százados uram! E hó elején azonban Sztratimirovits főerőinek székhelye is volt. A péterváradi vár, vagyis Hra- bovszky altábornagy és a mieink között ekkor már jó ideje goromba levélváltás folyt, amit, úgy lehet, az öreg megelégelhetett, mert 12-én hajnalban ránk küldött vagy ezer embert, fél század huszárt és egy hatfontos üteget. Régi, reguláris katonák voltak, míg a mieink elsősorban csak a lelkesedés fűtötte önkéntesek, akiknek a kiképzése épp akkor folyt a város alatti réten. A parancsnokuk pedig szintén standbeli tiszt, Stein Miksa százados”. ,

„Stein Miksát ismerem — vetette közbe Damjanich. — Hosszú, égimeszelő formájú gyerek, születésére apa tini sváb. De hiszen az szapőr! Magyarán: árkász. Hogyan jutott tüzérekhez meg huszárokhoz?”

Trebinjac vállat vont.

„Ehhez én nem értek, kérem. Itt mindenesetre a Don Migueleknek parancsnokolt. Ellenálló harcosainkat a hídról elkartácsoztatta, aztán megrohamozták a várost. Házról házra folyt a harc, egy sereg épület kigyulladt.”

A százados bólintott.

„Ronda mesterség! Nemrégiben nekem is volt részem utcai harcban!” .

s- 49 -3 ’

„Ronda bizony és véres! Én a fogadóban szálltam meg, ott szerencsémre nem volt lövöldözés. Láttam azonban, amikor a főpapi kastélyt bevették, csak úgy hullottak az emberek!”

Damjanich mosolygott, és ebben a mosolyban egy kis lenézés bújkált.

— Nem, fiam, azt nem lehetne mondani, hogy beképzelt ember. Tudnod kell azonban, hogy a hívatásos tisztek általában hajlamosak derülni a civilek hadibeszámolóin.

„Mégis, hogyan hullottak? Volt vagy tíz halott?”

Trebinjac esetében azonban melléfogott. Ismeritek az öreget, élete hetven évéből legalább öt- venet a törökkel verekedve töltött, a hadi mesterség terén bajosan lehet zavarba hozni.

„Tíz, százados uram? — kérdezte. — Kétszáztizenegyet temettünk a mieinkből aznap este, és Stein százados még hetven foglyot is magával hajtott Péterváradra.”

„És mennyi magyar esett?”

„Nyolc vagy tíz!”

Damjanich felhajtotta a sörét.

„No, ha ilyenek az arányok, akkor Sztratimirovits jobban teszi, ha megmarad a Bácskában, és mihozzánk a Bánátba el se néz. Ott nem szapőr tisztek lesznek a parancsnokok, pedig lám, azok is megállják a helyüket.”

Sejthetitek, hogy mennyire megdöbbentünk. A társalgás idáig természetesen anyanyelvűnkön folyt, most akaratlanul átváltottam a németre. Végtére a császár kabátját viselő tiszt ült az asztalunknál, bármilyen furcsán nyilatkozott is.

„Százados úr szintén a Délvidékre megy?” — kérdeztem óvatosan.

„Oda! — bólintott. — őfensége a nádor ma reggel írta alá az őmagvi kinevezésemet, odalenn kaptam egy zászlóaljat.”

„Egy milyen zászlóaljat?”

„Nemzetőrt, természetesen!”

— 50 —

Bátyád a századosi egyenruhára mutatott.

„És ez az uniformis?”

Damjanich tele torokból nevetett.

„Huszonnégy óra alatt igazán nem akaszthattam le egy újat a szegről a mai posztószűke világban. Én azonban eb)i>en a kabátban is ugyanaz az ember vagyok” — nyugtatott meg bennünket Aztán barátságosan Trebinjacra vigyorodott. — ..Ügy érzem azonban, teljesen másféle, mint azt például ön, drága uram, gondolná!”

*

— Igen, jól mondod, Katherinám! Rendkívül kínos helyzet volt mindannyiunknak. Én mindenesetre áldottam az eszemet, hogy nem mondtam semmi félreérthetőt, ámbár — hiszen ezt nektek nem kell magyaráznom — teljesen egyetértettem a többiekkel. Tanuld meg, édes fiam, hogy kereskedőembernek először és másodszor is az esze kereke járjon, csak harmadszorra a szája! Ez nagyon fontos szabály, bár elismerem, hogy nem mindig lehet megtartani. Majd hallhatjátok nemsokára, hogy nekem sem teljesen sikerült.

Damjanich ezután kedvesen bocsánatot kért, megköszönte a helyet, és mondván, hogy egy másik asztalnál tiszttársait fedezte fel, áttelepedett azokhoz.

„Renegát” — sziszegte foga között, szokott indulatosságával a bátyád. Hangosan természetesen nem szólhattunk, hiszen a terem tele volt magyarokkal. Bevallom, nem értettem ezt az embert, egy vérbeli granicsártiszti család sarját, aki megragadta az első kínálkozó alkalmat, hogy más zászló alá álljon. Tulajdonképpen ma sem értem, pedig úgy akarta az ég, hogy még sűrűn találkozzunk a következő hónapokban.

(Folytatjuk).

— 51 —