Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-18 / 167. szám

I \ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOLNA MEGYEI n­NÉPÚJSÁG AZ MSZMP. TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA PÉNTEK ; 1975?” július 18. XXV. évf. 167. szóm. ARA: 0,80 Ft Találkozás a kozmoszban Összekapcsolták a Szojuzt és az Apollót Bokor Pál, az MTI tudósító­ja jelenti: Csütörtökön reggel, a kozmi­kus randevú reggelén a Szo­juz—19 jelzésű szovjet űrhajó fedélzetén Alekszej Leonovval és Valerij Kubászovval mint­egy kétezer kilométeres távol­ságban száguldott az Apolló­tól. Ezen a napon a szovjet kozmonauták folytatták bioló­giai kísérleteiket, s az esti találkozó előkészítésével kap- csolatos ellenőrző művelete­ket. A végleges pályán a Szojuz f A Szojuz már szerdán dél­után rátért arra a végleges '„szerelőpályára” melyen az űrrandevút lebonyolítják. Az Apollo ezt a műveletet csütör­tökön délután hajtotta végre. A csütörtöki nap folyamán az amerikai űrhajó fokozato­san megközelítette a Szojuz— 19-et, s a délutáni pályamódo­sítást követően az amerikai asztronauták felkészültek a dokkolási műveletre, melyben ez alkalommal az Apollo ját­szotta az aktív szerepet. A Szojuz—19 állva (egvenletes sebességgel körözve) várta a „vendégeket”. A szerdai nap eseményei között említették a moszkvai sajtóközpontban, hogy Leonov és Kubászov a 21. Föld körüli fordulat idején jutott első íz­ben a Szaljut—4-es szovjet űr­állomás közelébe, s noha a két pálya magasságkülönböze- te miatt így is 125 kilométe­res távolságban voltak egy­mástól, a Szojuz űrpilótái nem mulasztották el, hogy közvetlen rádiókaocsolatba lépjenek a Szaljuttal és továb­bi jó munkát kívánjanak Kli­Kajz a Szojuz szovjet és az Apollo amerikai űrhajók ossz ekapcsolásáról. Jobbra fent a Szojuz. A képen a feliratok (balról jobbra) felül: szolgálati kabin, összekapcsolási kabin* Lent (balról jobbra): parancsnoki kabin, új összekapcsolási rendszer. muknak és Szevasztyjanov- nak, akik közel nyolc hete tartózkodnak a világűrben. fiz fipjüo első közelítő mozdulatai Az Apollo amerikai űrhajó személyzete csütörtökön dél­után közép-európai idő szerint 15 óra 50 perckor tette meg az első intézkedéseket az ame­rikai és a szovjet űrhajó kö­zelítésére és összekapcsolásá­ra. Thomas Stafford, az Apollo parancsnoka bekap­csolta az amerikai űrhpjó haj­tóművét, hogy az Apollo rá­térjen a program által meg­határozott szerelési pályára. Leonov és Kubászov ugyan­akkor előkészítette a szkafan­dereket az egyik űrhajóból a másikba történő átszállás el­végzésére, s felkészült arra a „fordulatra” ami ahhoz szük­séges, hogy összekapcsolt (Folytatás a 2. oldalon). I ~ -iái számiiiiifMi: A KOMBÁJN UTÁN BÁLAZÓGÉP, EKE (3. old.) NEMCSAK A BÍRÓSÁGOK DOLGA (3. old.) NÉPFRONT-SEGÍTSÉG A FIATALOK PÁLYAVÁLASZTÁSÁHOZ (3. old.) GAZDASÁGI JEGYZET (3. old.) A VÉGEK POSTÁSA (4. old.) TV-NAPLÓ (4. old.) FIÓK A LESHEGYEN (4. old.) UBORKASZEZON PAKSON (5. old.) MODERN HIEDELMEK (5. old.) MIT KELL TUDNIUK A TANÁCSI DOLGOZÓKNAK (5. old.) Felavatták az inotai gázturbinás esűcserőművei Csütörtökön felavatták az új inotai 200 megawattos telje­sítményű gázturbinás csúcs­erőművet. Schiller János, a Magyaí Villamos Művek Tröszt ve­zérigazgatója tájékoztatta a vendégeket az új erőmű be­ruházási munkáiról és annak működésérőL A tájékoztatást követően a vendégek megtekintették az új erőművet, majd részt vet­tek az Inotai Erőmű kultúr­termében rendezett . nagygyű­lésen, ahol dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyet­tese mondott ünnepi beszédet. A nagygyűlésen felszólalt P. O. Szirij, a Szovjetunió energetikai és gépgyártási miniszterhelyettese is. • • Ülést tartott a Minisztertanács Lisszabon Új kormány alakul Portugáliáiban Lisszabonban csütörtökön közleményt adtak ki a legfel­sőbb forradalmi tanács ülésé­ről, amelyen áttekintették az ország belpolitikai helyzetével kapcsolatos kérdéseket. A kommüniké hangoztatja, hogy a tanács átfogóan elemezte a kialakult politikai válságot, amelyet új kormány létreho­zásával kell leküzdeni. A for­radalmi tanács figyelembe vette, hogy a demokratikus néppárt miniszterei kiváltak az ideiglenes kormányból, mi­után a tanács elé térj esztett feltételeiket nem fogadták el. A forradalmi tanács a köz­leményben felszólította a por­tugál népet, hogy tegyen ele­get hazafias kötelezettségének, \ biztosítsa az országban a nyu­godt légkört, amely hozzá­járulhat a portugál forrada­lom előtt álló jelenlegi össze­tett problémák rendezéséhez. Vasco Lourenco százados, a legfelsőbb forradalmi tanács szóvivője, a közlemény ismer­tetése után kérdésekre . vála­szol vá kijelentette, hogy a megalakítandó új kormány — legalábbis egyelőre — nem koalíciós kabinet lesz. Egyút­tal hozzátette, hogy egyelőre nem tervezik kizárólag kato­natisztekből álló kormány lét­rehozását sem. A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vet­te a külügyminiszter tájékoz­tatóját az európai biztonsági és ■ együttműködési értekezlet genfi szakaszának menetéről, valamint a Helsinkiben kez­dődő harmadik szakasz elő­készületeiről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a magyar— jugoszláv gazdasági együtt­működési bizottság június 9— 11. között Belgrádban tartott VII. ülésszakáról szóló jelen­tést. Utasította a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizott­ságát, hogy az ülésszak ha­tározataiból adódó feladatok végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a közgazdasági szabályozó­I , • y » Sl rendszer 1976. január 1-í mó­dosításával kapcsolatos mun­kálatokról szóló jelentéseket és határozatot hozott a to­vábbi feladatokra. A nehézipari miniszter elő­terjesztésére a kormány meg­tárgyalta és elfogadta a Viny- nyica—Albertírsa közötti 750 kV-os villamos hálózat magyar szakaszára, valamint az, ehhez csatlakozó 400 kV-os hazai hálózat bővítésére vonatkozó beruházás? javaslatot. A Minisztertanács megtár­gyalta az Országos Vízügyi Hivatal elnökének jelentését az 1975. évi júliusi árvíz- és belvízvédekezésről. Az árhul­lám . egyes szakaszokon meg­haladta az 1965. évi. nagy du­nai árvíz, illetve a Maroson az 1970-es árvíz alkalmával bekövetkezett maximumokat. Az időben megtett védekezési intézkedések eredményesek voltak. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudo­másul vette. A nehézipari miniszter ja­vaslatára a kormány határo­zatot fogadott el a bányászom hűségjutalmi rendszerének módosítására. A hűségjuta­lom a jövőben beszámít a nyugdíjalapba. A kormány megtárgyalta és elfogadta az állami ifjúsági bizottság elnökének és a pénzügyminiszternek a fiata­lok családalapításának segíté­sére tett javaslatait. 1976. ja­nuár 1-től az ifjúsági takarék­akció feltételeinek módosítá­sával összhangban a hosz- szabb időn át rendszeresen takarékoskodó fiatalok meg­határozott esetekben az eddi­ginél nagyobb kölcsöntámoga- tást kapnak, elsősorban a la­kás megszerzéséhez, illetve el­ső berendezéséhez. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom