Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-15 / 164. szám
raAGEEot maja; TOLNA MEGYEI A MAGYAR SZOCIALISTA WUHKABPART TOLHA WEOYEI BIZOTTSAcAwAK LllPJi KEDD 1975. júl. 15. XXV. é»f. 164. szám. ARA: 0,90 Ft Döntés Géniben Július 30-án kezdődik az európai biztonsági értekezlet zárószakasza Befejeződlek a start előtti előkészületek Sajtótájékoztató Moszkvában Kétórás sajtóértekezletet tartottak hétfőn délelőtt Moszkvában, az Inturiszt sajtóközpontban a Szojuz— Apollo kísérlet' szovjet vezetői: Andrej Petrov akadémikus, az Interkozmosz tanácselnöke, Alekszej Jeliszejev, a Moszkva környéki földi irányítóközpont vezetője, Andri- jan Nyikolajev, a Gagarinról elnevezett csillagvárosi űr- kiképzési ' központ helyettes vezetője és Vlagyimir Tyim- csenko, a kísérleti program szovjet műszaki igazgatójának helyettese. a A szovjet űrszakértők felidézték a program előkészítésének főbb fázisait, s megállapították, hogy hétfőre mindkét űrrepülőtéren befejeződtek az utolsó start előtti előkészületek is. Kedden, a program elindításának napján .magyar idő szerint reggel nyolc óra után néhány perccel Baj- konuron megkezdik a már indítóállásban álló Szojuz—: 19-es jelzésű szovjet űrhajó üzemanyaggal való feltöltését. A start előtt három órával, tehát magyar idő szerint 10 óra 20 petekor Leonov és Kubá- szov űrhajósok elfoglalják helyüket az űrkabinban, majd a műszerek és távközlési rendszerek utolsó ellenőrzése és az utolsó orvosi ellenőrzés következik, amelynek eredményeiről a lezárt kabinból érkező telemetrikus információk révén értesül az űrrepülőtéren tartózkodó orvoscsoport. A start időpontja magyar idő szerint 13 óra 20 perc, de a „startablak” tízperces késést is megenged. Kérdésekre Válaszolva a sajtóértekezleten elmondták: a start időpontját annak figyelembevételével jelölték ki, hogy az Apollo irányítóinak sikertelen indítás vagy a pályára téréskor adódó esetlege* zavarok esetén ideje legyen nappali fénynél leszállítani a legénységét. Hasonló gyakorlati és technikai követelmények korlátozták a „startab- lak” kiválasztását a Szojuz szempontjából is. A Szojuz—Apollo program legfontosabb mozzanata a szovjet irányítók véleménye szerint a július 17-i összekapcsolás lesz, amikor első ízben próbálják ki az erre a célra kidolgozott androgen kapcsolóberendezést. Az első összekapcsolásnál a Szojuz „egy helyben állva” azaz állandó sebességgel keringve várja az Apollót, amelynek kapcsolóberendezése aktív szerepet játszik ebben a műveletben. A második összekapcsolás alkalmával viszont a Szojuz űrhajó kapcsolóberendezése lesz aktív. A szerepek természetesen felcserélhetők, ha valamelyik űrhajó kapcsolóberendezésében műszaki hiba következne be. (Az űrhajósokról riport a 2. oldalon.) Hétfőn Gtenfben az európai biztonsági és együttműködési értekezlet irányító szerve, a koordinációs bizottság meghozta rég várt döntését. Konszenzus alapján határozatot fogadott el arról, hogy a zárószakaszt július 30-án kezdik Helsinkiben. Ennek alapján július 30-án 35 ország legmagasabb szintű politikai képviselői a finn fővárosban összeülnek, hogy az értekezlet zárószakaszán aláírják a dokumentumot, A határozathozatal előtti órákban rendkívül élénk diplomáciai- tanácskozások színhelye volt a konferenciaépület. Nem hivatalos üléseken egyeztették az álláspontokat, majd sor került a NATO-országok bizalmas tanácskozására, ezután pedig a Varsói Szerződéshez tartozó államok ültek ösz- sze zártkörű megbeszélésre. Gyorsan elterjedt a híre annak, hogy a genfi szakasz befejezését akadályozó két témában, a „mediterrán” kérdés ben és a konferencia utáni feladatokról tárgyaló munkacsoportban az érdekelt államok „üléstermen kívül”, megr állapodást értek el. Általános megelégedést váltott ki a döntés, amely nagy sikere a szocialista országoknak, miután a záróértekezlet kitűzésének vitájában sikerült legyőzni azokat az erőket,' amelyek késleltetési szándékkal tovább akarták húzni az időt a végső dokumentumok elkészítésénél. A szocialista! országok következetes és türelmes politikája tette lehetővé, hogy az európai realitásoknak megfelelően, az enyhülés szellemében július végén1 Helsinki felé forduljon a vM lág közvéleményének érdeklődése, ahol sor kerül az európai biztonsági és együttműködési értekezlet harmadik szakaszára és kontinensünk „békekódexének” aláírására. A PKP nyilatkozata a reakciós provokációk ügyében Ä Portugál Kommunista Párt hétfőn nyilatkozatban foglalt állást a Rio Maiorban lezajlott reakciós provokációk ügyében. A Lisszabontól északna fekvő kisvárosban reakciós kommandók náci módszereket alkalmazva felgyújtották és teljesen lerombolták a PKP, valamint a szocialista népfront (FSP) irodáit A PKP nyilatkozata hangsúlyozza, a reakció akkor tért át az erőszakos módszerek alkalmazására, amikor megalakult a kis- és középparasztok helyi ligája. A lakosság egy részének elmaradottságára építve olyan híreszteléseket terjesztettek. Hogy a liga el akarja venni a földet a kis- és a középparasztoktól. A hétfői portugál lapok megdöbbenéssel említették, hogy Rio Maiorban néhány felhecceit tüntető szocialistának vallotta magát. A támadás során tettlegesen bántalmazták a kommunistákat. Az FSP leszögezte, hogy a reakciós terrorcselekményekért felelősség terheli az értelmi szerzőket, a fasiszta kereszténydemokrata pártot (PDC) és demokrata szociális centrumot (CDS), valamint a szocialista pártot és demokratikus néppártot. Budapestnél megszüntették az árvízvédelmi készültséget A Duna árhulláma hétfőn reggel már a jugoszláv szakaszon Vukovárnál tetőzött. A hét végi csapadék következtében Bécs és Dunaremete között általában 20—40 centiméterrel emelkedett a folyó vizszintje, de Dunaremetétől végig a déli országhatárig apad a folyó. így Mohácsnál is 18 centiméterrel csökkent a vízszint az árhullám tetőzése óta. Budapestnél majdnem két méterrel apadt a folyó a tetőzés óta, s így hétfőn délben az egész fővárosi szakaszon megszüntették az ár- vízvédelmi készültséget. A hét végi csapadék megemelte a nyugat-dunántúli mellékfolyók vízszintjét is a felső szakaszokon, de árvízveszélyt nem jelentett. A heves záporok és zivatarok viszont annál több gondot okoztak az ország délkeleti részén, ahol már korábban is jelentős területeket lepett el a belvíz. Az erőteljes szivaty- tyúzás és a múlt heti száraz időjárás következtében 107 ezerről 83 000 hektárra csökkent a belvízzel borított terület, de az újabb csapadék hatására hétfői jelzések szerint M3 600 hektárral növekedett a belvízzel fedett terület. Ennek mintegy a fele vetésterület. A vízügyi igazgatóságok 90 szivattyúteleppel és 71 szállítható szivattyúval gyorsítják a belvíz elvezetését. másodpercenként 177 köbméitr vizet emelnek át a belvízcsatornákból a folyókba. Légi és földi kép az aratásról A búza negyedrészét aratták le Ä megyei mezőgazdasági operatív bizottság a múlt héten, csütörtökön azzal az ajánlással zárta ülését — és mi is az ülésről szóló tudósítást, —, hogy „minden perc, minden óra drága, az aratást szombaton, vasárnapon is teljes erővel kell folytatni.” Erre a hajlandóság meg is volt az aratás „hadseregében”, hiszen egész héten kedvező körülmények között dolgozhatott a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok közel hatszáz kombájnja. Ez a gépesített hadsereg teljes had- tápszervezetével készen állt, hogy a munkát — szabad szombat ide, vasárnap oda — teljes erővel folytassa. El is kezdték szombaton, ugyanúgy, mint előzőleg a többi napokon. Aztán jöttek a felhők... Somorjai Sándor, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője három számadatot közöl: Lengyelben 4,5, Pusztahencsén 10, Szekszárdon 43.3 milliméter eső esett szombaton, és amilyen szépen eltervezték, olyan csúnyán tétlenségre kárhoztatta az aratás gépezetét. Somorjai elvtárs különben csak néhány perce érkezett vissza arról a légi határszemléről, amelyet a vízügyi igazgatóság repülőgépéről végeztek. — Öcsényből szálltunk fel a Katona Sándor által vezetett „Pilátus”-sal. Elrepültünk Dunaszekcsőig, a védgát vonalán, onnan a Duna mentén fel Dunaföldvárig, onnan Simontornyáig, vissza a Sió—Sárvíz vonalán, — Munkában levő kombájnt sajnos, csak keveset láttunk, hiszen az esőzés ismét megakasztotta a folyamatos munkát. A légi szemle elsősorban az árvízhelyzet miatt volt, részben pedig azért, hogy gyorsan kapjunk képet az aratás állásáról, a veszélyeztetett területekről. — A tíz évvel ezelőtti árvizes körülményekhez képest, az azóta elvégzett gátépítési, -erősítési munkák után lényegesen jobb, megnyugtatóbb a helyzet. A Duna vonalában kevesebb a vízborította rész, mint a Sió—Sárvíz között. Ugyancsak megnyugtató, hogy a veszélyeztetett területekről sikerült a gabonát betakarítani, Bátaszéken van ötvenkilenc hektár tavaszi árpa elöntés alatt, Bogyiszlón tizenkét hektár búza vízben, másik húsz hektár szárazon, amelyet úgy körbefogott a víz, hogy jelenleg nem lehet megközelíteni. Medinán, Sió- agárdon sikerült betakarítani a veszélyeztetett területekről a gabonát. — A levegőből szemlélve még szembetűnőbbek voltak az őszi vetési hibák, a tavaszi vegyszerezési, műtrágyázás! hibák, és Paks térségében szinte parcellánként leho^ tett látni, hogyan védekeznek a szőlőkben a sok csapadék nyomán jelentkező peronosz- póra- és lisztharmatfertőzés ellen. Szemre vehettük a különböző növénykultúrák fej» lettségét és azokat a víznyomásos területeket is. amelyeken — a sok eső miatt — károsodás érte máris a. kukoricát. a napraforgót, a cukorrépát. A légi megfigyelést kiegészítették a járási hivatalok hétfő délig beérkezett közlései. összevetve a csütörtök déli adatokkal, melyek szerint 13—15 százalékát aratták le a megyében a búzának: a szekszárdi járásban 24 százaléknál tartottak szombat délig, amíg az eső ki nem verte a gépeket. (A szedresi tsz már búzájának felét learatta.) Dombóvár környékén 25 százalék, a bonyhádi, a tamási járásban hasonló a búza aratásának állása, a paksi járásban 27 százaléknál tartanak. Hétfő délután ismét megindult a teljes aratási gépezet. Pótolnivaló van, és a nehézségek ellenére is tapasztalható a bizakodás: a héten le kell járni a Medárd- határidőnek. Ha nincs a kétnapos kiesés, a megye gazdaságai a búzánák harminc százalékánál többet learattak volna. Iff B. I. j /1 itt