Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 169. szám

Ä népi Lengyelország július 22-én ünnepli a felszabadító háború befejezésének 30. évfordulóját, ebből az alkalomból nyilatkozott a sokoldalúan fejlődő szocialista kultúráról munkatársunknak dr. Wladyslaw Loranc, a Lengyel Népköztársaság kultúr- és művészetügyi miniszterhelyettese. '

H lengyei kultúra harminc éve

Dr. Wladyslaw Loranc, kultúr- és művészetügyi miniszterhelyettes nyilatkozata

Perlrott-Csaba Vilmos emlékezete

'CAl eltelt 30 évre vlssiatekintve, melyek a lengyel kultúrának azok a jelenségei, amelyeket különösen jelentőseknek és értékeseknek tart?

— Azzal kezdem, amiben a háború utáni lengyel kultúra virágzásának fő forrását la- tom: a művészeti képzés rendszerét minden eddiginél jobban kifejlesztettük. Lengyel- országban jelenleg 230, also- és középfokú zenei és képzőművészeti iskola, 16 művészeti felsőoktatási intézmény és 620- nál több, társadalmi erőből fenntartott zenei és képzőművészeti oktatókor működik.

Ami a művészeti jelenségek ’értékelését ületi, igen nehéz lenne bármiféle sorrendet meghatározni. Véleményem szerint — nemcsak hazánkban, hanem határainkon kívül is — a lengyel zene, színház és film kelti a legélénkebb érdeklődést. Hogy csupán néhány évre szorítkozzam: Witold Lu- toslawski, Krzysztof Penderecki és Tadeusz Baird zene- művészete, Jerzy Grotowski, Adam Hanuszkiewicz, Henryk Tomaszewski és Tadeusz Kantor színpadi tevékenysége, valamint Andrzej Wajda filmjei a legkiemelkedőbb "művészeti alkotások közé tartoznak. S ami az új, szocialista értékek döntő meghatározója, az a hagyományokhoz való körültekintő, s egyben önálló viszony. A háború utáni lengyel kultúra teljes fejlődési folyamatában szembetűnő a kötődés a nemzeti művészeti örökséghez. Ezzel párhuzamosan művészetünk a jelen problémáit is tükrözi. A háború után a legjelesebb lengyel művészeti alkotások nagy része szembefordult a nyugati kultúrában jelentkező áramlatokkal, amelyek az egyén fokozatos társadalmi elszigetelődését, elidegenedését hirdetik. Az a tény, hogy a lengyel művészet felmutatta a pozitív modellt: a bonyolult valóságot a maga összetettségében vállaló embert — szerintem a legutóbbi harminc év lengyel kultúrájának legjelentősebb jellemzője. A háború utáni lengyel művészet alapvonása tehát a hagyományokhoz való szerves kötődés mellett a jelen problémái iránti mély elkötelezettség.

— A kultúra terjesztése a szocialista Lengyelország kultúrpolitikájá- nak egiyk fő célja. Hogyan értékeli ön az • téren elért eredményeket?

I

— Ezen a vonalon szintén jelentős sikereket mutathatunk fel. Lengyelországban 70 hivatásos drámai színház, 10 opera, 9 operettszínhóz és 19 filharmónia működik, amelyek nézőinek ill. hallgatóinak száma minden évben 10 millió körül mozog. S a 355 lengyel múzeumot évente felkereső 19 millió látogató szintén sokatmondó tény, igazolja, hogy az átvett kulturális hagyaték bekerült életünk vérkeringésébe, hogy népünk közkincsévé vált. Ezt jelzi a lengyel városokban fennálló 5700 klub és a falvakban tevékenykedő 15 500 különböző jellegű kultúrléte- sítmény. Mondhathók, hogy ez szép szám — de még mindig kevesebb a kívántnál. Hazánkban a falvak száma közel 40 000, — tehát már a puszta számok összevetése is igazolja, mennyi itt még a tennivaló. A legnagyobb hallgató- és nézőtábora a rádiónak és a televíziónak van. A rádió- és tv-előfizetők száma hatmillió körül mozog, a vevőkészülékek

száma azonban ennél sokkalta magasabb. A kulturális értékek terjesztésében ezek a legjelentősebb eszközök, fejlődésük örvendetes, de — más országokhoz hasonlóan — nálunk is újabb problémákat tűz napirendre. Mi is keressük a megoldást, amelynek révén pL megállíthatnánk a hangversenytermek látogatottságának csökkenését, s megteremthetnénk a feltételeket a zenével való eleven, közvetlen kapcsolatteremtésre.

— Hogyan látja a lengyel kultúrának a nagyvilágban elfoglalt helyét?

— Ezen a téren örvendetes eredményeket értünk el. Jelenleg több mint 80 országgal tartunk fenn kulturális kapcsolatokat, közülük 42-vel kulturális együttműködési szerződést írtunk alá. Hadd emlékeztessek arra, hogy a háború előtt Lengyelországnak csak 9 ilyen szerződése volt. Lengyel- országból mindennap 2 művészegyüttes és 3 szólóművész utazik külföldi fellépésre, mindennap 1 kiállítást rendez Lengyelország külföldön. 1945- től 1973-ig a világ 39 országában 4417 lengyel szépirodalmi művet fordítottak le és adtak ki. Ugyanebben az időben Lengyelországban 56 ország szépirodalmának 9856 alkotását jelentettük meg % lengyel nyelven. Ma már rendszeressé váltak a lengyel kultúra napjai. amelyeket a testvéri szocialista és számos nyugati országban egyaránt megrendeznek. Elmondhatjuk tehát, hogy a lengyel kultúra eljut a világ minden földrajzi-politikai területegységére, itt azonban a legnagyobb súlyt a szocialista közösségen belüli kölcsönös kul túrcserére helyezzük. A szocialista országokban aratott

Gertrud Stein neve, főleg Hamingway óta. egy legendakor középpontjába került, s a modern amerikai irodalom egyik központi alakjaként tartották számon, aki íróként, szervezőként egyaránt nagy szerepet kapott a XX. század művészetében. A név mögött sokáig csak a legenda keringett, nem olvastunk tőle semmit, s most végre itt van főműve, amiről minden irodalomtörténet, mint legjobb munkáiéról emlékezik meg, az Alice B. Toklas önéletrajza.

De végezzünk előbb az életrajzi adatokkal. 1874-ben született, orvosi tanulmányokat kezdett, majd pszichológus akart lenni, végül, mint a századfordulón annyi gazdag amerikai.' átvándorolt Európába. s 1946-ban bekövetkezett haláláig Párizsban élt. Ugv mondják, nyelvi kísérletező volt, folyton új formákat próbált ki. ettől függetlenül azonban művei legtöbbje ma már tökéletesen olvashatatlan, modorossága miatt, s nem utolsósorban azért, mert amit nny- nyira modemnek hitt, néhány évtized alatt végképp elavult

Az Alice B. Toki as önéletrajza, alapjában véve ravasz könyv lenne, hisz egy képzelt rokon mondja el benne cmlé- / keit a századforduló Párizsáról, elsősorban Gertrud Steinsikerek különösen nagy örömet jelentenek számunkra.

— A lengyel—magyar kulturális kapcsolatok sok évszázados múltra tekintenek vissza. Hogyan alakultak ezek a kapcsolatok a háborút követő 30 esztendőben?

— Az első lengyel—magyar kulturális együttműködési szerződést ’ kormányaink 1948- ban írták alá. Ez lehetővé tette, hogy népeink jobban megismerjék egymás nemzeti kultúráját. Ennek köszönhető, hogy Magyarországon jól ismerik a lengyel filmművészet és a mai lengyel zene alkotásait. Hazánkban a magyar zene a legismertebb, de sok tényt ' idézhetnénk még, amelyek a lengyel—magyar kultúrkapcso- latok kedvező fejlődését tükrözik, az eddigi eredmények felett érzett elégedettségünk ellenére azonban nem mondhatjuk el, hogy ezen a téren minden lehetőséget kihasználtunk. Még igen sok a tennivaló, az irodalmi, színházi és filmcsere vonalán egyaránt. Az utóbbi két esztendőben e téren érezhető javulás következett be, ami kapcsolatban áll a kulturális és tudományos együttműködéssel foglalkozó lengyel—magyar vegyes bizottság 1973-ban történt megalakulásával. E bizottság kezdeményezésének köszönhető egyebek között, hogy a fordítógárda képzése ma már jobb feltételek között folyik. Véleményem szerint a legközelebbi öt esztendőre, az 1976— 1980-as időszakra előkészületben lévő szerződés újabb, jelentős lépést jelent majd az egymáshoz különösen közelálló két szocialista ország kulturális együttműködésének fejlesztésében.

H. BUKOWSKI (P. A. Interpress — KS)

ről. A burkolt önéletrajz tehát alkalmas lenne arra, hogy őszintén valljon saját magáról, a korról, s azokról, akikkel hosszú és gazdag élete során találkozott. Ezzel szemben Alice kisasszonynak jószerivel nincs mit mondania, az egvetlent kivéve: nem fogv ki Gertrud Stem dicséretéből. Közben forradalom dúl a művészetben. kitör a háború, megváltozik a világ, Gertrud Steint mindez annyira sem érdekli, mint egv vacsora, él elvarázsolt világában, elbűvölve saiát magától. De ha ez a kri- t:kát’an önimádat a legcsekélyebb lélektannal párosulna; még hagyján. Elvégre ez volt az a kor, amikor — miként maga Stein is — az amerikaiak Európában keresték a művészet forrásét, s úgv lelkesedtek mindenért, ami 'modernnek tűnt, mintha valóban értették is volna, AUce-G=rtrud Stein-Tnklns minderről vem tud semmit. Ahoev a művészet forradalmáról sem. Például Pieassóről, akivel valóban jó viszonyban volt, eevetlen értő szava sincs, s ugvan- ísv csak a pénzével lelkesedő, érteiden gazdag szemével nézi Braque-ot, Matisse-t, Apol- linaire-t. Az olvasó néha igazán nem tudja, nevessen-e vagy bosszankodjon ezen a primitív kékharisnyán, aki

Húsz esztendővel ezelőtt — 1955-ben — halt meg Budapesten Perlrott-Csaba Vilmos festőművész, akiről Kassák Lajos méltán állapította meg. hogy „egyik úttörője volt a modern magyar festészetnek".

Az 1880-ban. Békéscsabán született Perlrott-Csaba Vilmosnak órásmester volt az édesapja. A szülők órásinasnak szánták gyermeküket, a fiú azonban előbb színházi statiszta, majd festőnövendék lett. Megismerkedett az alföldi festészet nagy egyéniségével. Koszta Józseffel, aki. nek tanácsára 1903-ban Nagybányára utazott. Réti István azt írja róla A nagybányai művésztelep című könyvében, hogy a fiatal Perlrott-Csaba 1903 és 1906 között „szorgalommal és szívós akarattal* dolgozott a szabadiskolában.

Művészeti stúdiumainak kővetkező állomása Párizs volt. A Julián-akadémiát látogatta, amikor azonban Henri Matisse, a „Vadak” csoportjának vezéralakja megnyitotta magániskoláját. ide iratkozott be. Perlrott-Csaba Matisse legelső — és legkedvesebb — növendékei közé tartozott. A több éves párizsi időzés után Mad- rldot kereste fel a fiatál művész. Velazquez és a többi klasszikus spanyol mester munkásságának tanulmányozása céljából.

1907-ben mutatkozik be a párizsi közönségnek az őszi Szalon tárlatán. (E tárlaton rajta kívül más magyar művészek is részt vettek, így Márffy Ödön. Czóbel Béla. Hatvány Ferenc és a fiatalon elhunyt, nagy tehetségű Galimberti Sándor.) Rövidesen sor kerül első párizsi kiállítására is. az avantgarde művészek egyik legkorábbi menedzserének: Berthe Weill-nek galériájában. (Párizsban Berthe Weill vásárolt először Picnsso-műveket. de támogatta Modiglianit és a párizsi iskola több más festőjét is.)

Perlrott-Csaba 1910 körül bekapcsolódik a hazai művészeti életbe is. Mint Bölönl György írja. a Perlrott-fest- ménvek „izgató vörös színét, feszülő zöldjei, lobbanó sárgái*

úgy van jelen a Sztravinszkij - balett előadásán iá, mint egy esernyő.

S most itt van előttünk a „főmű”, egy nagyon sokat akaró, de nagyon közepes tehetségű írónő legjobb könyve, melynek nem is szerzője miatt kellene érdekesnek lennie, hanem a kor miatt, amelyben élt. s azok miatt, akikkel ta-' lálkozott. Sajnos azonban mindez hiányzik belőle. Mégsem mondhatjuk, hogy felesleges lett volna lefordítása, s csak a papírost fogyasztotta a kiadó ezzel a meglehetősen unalmas és majdnem mindig bosszantó könyvvel. Mert Stein maga oszlatja szét saját legendáját. Lehet, hogy valóban volt inspiráló hatása, az is lehet, hogy sokat tett a modern művészetért, de íróként mindvégig megmaradt fárasz- ' tó dilettánsnak. •

Ha könyve nem Jelenik meg magyarul. megmaradtunk volna a legenda bűvöletében. De legenda nincs, a jó esetben is közepes író felett pedig elszállt az idő, könyörtelenül.

Gyorsan föllapozom Szerb Antal irodalomtörténeteit, mit/írt róla ő, aki mindent elolvasott? Semmit. Meg sem említi a nevét

CSÁNYI LÁSZLÓ

a publikum konzervatív ízlésű részéből ellenérzést, felhaboro- dást váltottak ki. A tarlatlato- gatók másik csoportja viszont örömmel ismerte . fel (vagy legalábbis sejtette meg ,.ő. hogy egy új életérzés, „a. xx- század első évtizedének nyugtalansága" (Elek Artúr) fejeződik ki Perlrott-CsabaV figurális alkotásainak, párizsi váj rosrészleteinek. ralátasos

csendéleteinek. műtermi enteriőrjeinek szokatlan kolorit- jában és merész komponálás- módjában. . ... ..

A művészeink legjobbjait erkölcsileg Is, anyagilag is támogató Magyar Tanácsköztársaság Perlrott-Csaba munkássága iránt is megbecsüléssel viseltetett; a Művészeti Direktórium megvásárolta a mester

Krisztus levétele a keresztről” című — erősen konstruktív formarendszerű — festme- nyét.

A két világháború között a művésznek többször n> lit gyűjteményes kiállítása Budapesten: 1932-ben Medgyessy Ferenc szobrásszal rendezett közös tárlatot Tamás Henrik galériájában. 20-as, 30-as

évekbeli termését jeles esztéták művészeti írók. pályatársak méltatták -így Hevesr Iván a Nyugatban j19,2“*; Bornemissza Géza festő (ak* ugyancsak Mátisse-tanítvánjr volt) egy önálló kiadványban (1929). Kassák Vallomás tizenöt művészről című kötetében (1942). , , ,,

Magyarország felszabadulásakor a művész már idős hatvanöt éves ember volt. festői aktivitása azonban nem cs,’k- kent. Elküldi munkáit az Első Szabad Nemzeti Kiállításra (1945. július) és a Szociáldemokrata Művészek Tárlatára (1945. október), 1947 tavaszán pedig retrospektív kiállítása nyílik az Emst-múzeumban. A tárlaton mintegy hatvan régebbi és újabb művével találkozhatott a közönség — közöttük kecskeméti és szentendrei városképekkel, gyümölcs-, virág-. hangszeres és halas csendéletekkel, a párizsi Notre Dame-ot és a Szaj- na-partot ábrázoló kompozíciókkal és a német-nyilas terror keserű élményeit feldolgozó festményekkel (Deportált no, Gettó-kórház). A katalógus előszavában Szegi Pál kritikus nagy tisztelettel szolt Perlrott-Csaba „eredményekben gazdag művészi pályájáról’’ s „friss ízektől duzzadó újabb munkáiról”.

A mester néhány héttel 75. születésnapja előtt balt meg; a század első fele magyar avantgarde festészete egyik kiváló alkotójának, az École de Paris egyik legkii- lönb magyar képviselojanek ravatalát állották körül — húsz évvel ezelőtt tisztelői és kollégái.

Perlrott-Csaba Vilmos emlékét felidéző sorainkat hadd zárjuk a művész néhány alkotói elveit és emberig lényét megvilágító — mondatával;

„Sohasem akartam a természetet utánozni, de számomra nincsen nagyobb élmény, mint a természet. Csodálom, és benne gyökeredzik egész művészetem.”

„A jövő művészete nem lehet más. mint a mai életből merített dolgok konstruktív ábrázolása, agitatív célzattal. Szerintem a művészet csak a kubizmuSon és a képárchitek- túrán keresztül hozhat új ^élményeket. mai világlátást.”

„Életem nagy élménye Párizs volt a franciák szellemi szabadsága és művészi bátorsága ... Egyenletes, leegyszerűsített életet éltem. Nem akartam az élettől semmi többet csak azt. hogy festhessek...”

DÉVÉNYI IVÁN

Gertrud Stein, avagy a legenda vége