Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-15 / 139. szám
Levelek a szélrózsa minden irányából Kréta rajzok a járdán Á falu legszélső házának portájára fújt le a domb. A dombon át fehérre taposott gyalogút vezet Tevelre és onnan Nagyvejkére. Ki bolond az úton közlekedni gyalogszerrel. amikor így, hegyiránt közelebb ? Rokonok, barátok ismerősök vágták a csapást a szemnek szép erdőn által. Erre jönni és menni egyszerűbb, arról nem is beszélve, hogy felüdül az ember. — Nagyvejkére megy? Mondja meg Ambrus Vilmosnak, hogy még mielőtt megforr a bor átmegyünk hozzájuk! Megmondtam. Mihelyt leültünk a legelső ház hűvös konyhájában. nyomban átadtam a rokoni üzenetet. — Hát maga? — csodálkozott rám Ambrus Vilmos — azt mondta két héttel ezelőtt, hogy csak egy hónap múlva jön. Valóban így ígértem, de erre járva igazán nehezemre esett volna elkerülni. — Mi érdekli magát? f. — Amit csinál. f' — Minden? [' — Hát persze. Míg a feleség — ki nem találnám róla. hogy kilencszeres nagymama — nesztelen jár-kél és kérdezés nélkül teszi az asztalra a kávét, Ambrus Vilmos is magamra hagy, • aztán dossziéhalmazattal jő a szobából. Elém rakja, hogy ő most ezt csinálja. — Miért? — Tudja, tavaly kerültem rokkantnyugdíjba, előtte meg elég sokat betegeskedtem. Ügy éreztem, megörülök, ha nem kezdek valamibe. — És kezdett? Elém rakja az első levelet. Feladó a Néprajzi Múzeum. Arról értesítik, hogy az adattáruk számára megveszik tőle azt a pályamunkát, amit tavalyi pályázatukra írt és amivel első díjat is nyert. Emez levél a romániai Csíkból jött. Többnek a Külügyminisztérium a feladója. ez meg Bécsben kelteződött. Ambrus Vilmos feldolgozta eddig a bukovinai székelyek körében használatos ragad- vány- és csúfneveket, összegyűjtötte és leírta a szántás, vetés, aratás, hordás, nyomtatás, cséplés kapcsán kialakult szokásokat és azt is. hogy mi volt a jellemzője a néptáplálkozásnak Istensegíts községben és környékén. Tavaly arra az országos pályázatra, amin első díjat nyert 352 pályamunka érkezett az ország különböző vidékeiről. A nem profi néprajzosok munkája több mint tizenöt és fél ezer oldalra rúgott. Tolna megyéből ő pályázott egyedül. — Most mit csinál? — Nagy fába vágtam a fejszét. de kidöntöm azért, akármilyen nehéz is lesz. Nyílik a dosszié, benne ábécébe szedett nevek. Tulajdonosaik szétszóródtak a világban, de nevüket több száz éve viselik s közülük a mai nagyapák unokái már csak meséket hallanak a csíki hegyekről. Bukovináról sokan írtak, Ambrus Vilmos most mégis azon dolgozik, hogy a Csíkszékből és Háromszékből Bukovinába került székelyek múltjának egy eddig feltáratlan darabjáról adjon számot. Birtokában van 180 — immár számunkra is ismerősen csengő — név. S ahol még keresnie kell; Zomba, Szárazd és Egyházaskozár. Éppen most várja több napos konzultációra a Néprajzi Múzeum egyik tudományos munkatársát, hogy megtudja hányni-vetni szakemberrel is. hogy mit kezdjen az anyaggal. — Hát ez? — ötlik szemembe egy szintén vaskos dosszié. :— Ez afféle terjedelmes életrajz lesz. — És emezek? — Sok dolgot őrzök én. Nézze, ez a sárga papírdarab azért érdekes. mert a téesz alapítóinak a névsora van rajta. Ez itt az első alapszabály. Van időm. összeszedek mindent, aminek értékét sejtem. Valahogy majd csak megbecsüli valaki. A gyerekekre terelődik a szó. meg az unokákra. akik rövidesen tízen lesznek. Eddig hangját se lehetett hallani a fiatalos külsejű nagymamának. Most megjön a szava, elmondani, hogy Nagyvej kén is elkelne az óvoda, mert hiába írta meg az újság, ennek á falunak esze ágában sincs kihalni! Sőt! Nagyon is fiatalodik, mert jönnek a gyerekek, a szülőknek meg az a gondjuk, hogy hova tegyék őket míg dolgoznak. Ugye nagyszülő nincs minden házban ... A házigazda elpanaszolja, hogy láthatom. sok a levele, nincs olyan szerv, amelyik ne válaszolna neki, itt a megyében mégis megbántották, mert nem válaszoltak egy javaslatára. Azt tanácsolta, hogy gyűjtsék össze és biztos helyen őrizzék tovább az Erdélyből elhozott egyházi anyakönyveket. — A Külügyminisztérium válaszol, a Néprajzi Múzeum ideküldi egyik munkatársát, hogy az a tanácsaival segítsen. Ügy látszik helyben nehezebben jár a posta — véli harag nélkül, de arca elárulja, hogy bánkódik az elhallgatás miatt. — Mi szeretett volna lenni, ha a körülmények engedik? Nevet. Már maga sem tudja igazán. Sokféle munkát bíztak rá. legutóbb a termelő- szövetkezetben növénytermesztő volt, maid a szállításban dolgozott. Régen? Talán lehetett volna belőle jó vegyész. Miért éppen az? Mert nagyon érdekelte a kémia. író is lehetett volna vagy festő, de mivel nem lett, most a néprajzi munkálkodással kárpótolja magát. — A sikerért? — Azért is, mert az azért nagy megtiszteltetés, hogy a Néprajzi Múzeum külső munkatársának tekint. De az hajt inkább, hogy biztos kezekbe kerüljön minden, a múltról beszélő emlék, mert már az én gyerekeim is keveset tudnak Csíkszékről és Háromszékről., Nincs kerítése a portának, csak elvirágzott orgonasövény szegi az utat az utcáig. Kísér kifelé az 56 éves gazda, miközben kérlel, hogy el ne kerüljem, ha erre járok. Dehogy kerülöm, dehogy kerülöm! őszintén érdekel, hogy mire megy a nagy vállalkozás, milyen sikerrel üzen hadat naponta a tétlenségnek, ami — szerinte — megöli a lelket, ha megadja magát neki az ember,.. — lászló — Megjött az eső. Ügy, ahogy vártam, csendesen és könyörtelenül. Elmosta a téren a színes krétarajzokat. A tiszta, gyermeki fantázia jól-rosszul sikerült „termékeit”, gondolatokat a világról, az emberről, az iskoláról. A valóságot és mesét. „őzikét látok." Mosolyogni kellene a kép címén. Alkotója, a kislány, nekihasalva rajzol és magyaráz: — A csiga azért csodálkozik, mert még soha nem látott őzikét. A kislány pedig az erdei csöndben virágot szed. Tulipánt A mellette lévő kocka nagy sárga foltját piros és kék szín ékesíti. A kisfiú, aki itt rajzol, még csak másodikos. Az öregasszony kendőjébe burkolózva, összehúzott szemmel nézi a kialakuló képet. Dédi- ke soha nem vett részt ilyen „versenyen”, azért kísérte ide ő a kicsit — Aratnak — okosít fel „művéről” a fiúcska, miközben keze alatt kikerekedik a második sárga folt: a nevető szemű Nap. Érezni a búzatáblák szelíd zúgását, látni a kombájnok lassú vonulását Az aratók arcán lefolyó izzadságpatakokat. Amott már a raktárakban a degeszre tömött liszteszsákok. Érezni vélem a kisült kenyerek illatát e Az előbb még furulyázott a szeplős arcú kisfiú, mint a mesebeli pásztorlegényke Most ül, az alkotók örömével és várakozásával. Neki tetszik, amit rajzolt, de kérdés, hogy másoknak tetszik-e? Nézem a képet és sehogyan sem értem: mi lehet az. Hosz- szas keresgélés után a jobb felső sarokban meglelem arasznyi betűkkel leírt címéti „Aladár és Blöki”. — Tessék mondani, hányadik helyezett leszek én ezzel? A harmadik helyet szeretném — hallom a gyéréit hangját — Nem tudom — mondom, és adok egy hasznos tanácsot — A kéket erősebbre rajzold, mert így nagyon halvány! — Hogyisne, ilyen színű a ruhája — méltatlankodik a fiú és ujjával Aladárra bök. — A Holdon vannak? Szeretnél egyszer te is oda eljutni? '— elegyedünk bizalmas beszélgetésbe. — Meghiszem azt! De ott nincsen élet, csak kráterek meg kráterek. Rajzon és fényképen már láttam a Holdat és esténként az ablakból is. Nagyon messze van. Továbbmegyek. A pöttyös arcú fiúcska ül tovább és a zsűrizésre vár. Közben talán arra gondol, hogy egyszer eljut a Holdra Szívemből kívánom neki: úgy legyen. o Hullámzik a Balaton. Gyerekzsivajtól hangos Csillebérc. Itt úttörőket avatnak, amott város épül. Csipkerózsika alszik, várán vadrózsa nő, Hófehérke táncol a hét törpével. Megtalálom a rókát és a hollót, de a sajt sehol. Nyilván már megette a róka. Nincsen Jancsi, de van Juliska és vasorrú bába. Szállni készül a rakéta, fölötte csillagok. — Ez mi? — tudakolom egy kislánytól, mert nem ismerem a mesét, amit megrajzolt. — Ez a bácsi mesét mond a törpének, a virágoknak, a lepkének és a nyuszinak. A mókus pedig a hátán töri a diót— Olvastam is, meg kitaláltam. Most találtam ki rajzolás közben. — Értem ■— válaszolom, pedig nem értem, érzem csak. Múlt, jelen és jövendő, mese és valóság keveredik itt. Megannyi vágyról, ólomról árulkodnak a csillagok, a földgömb, rakéták... a Balatonban lubickolok. Ez a jelen. A csönd: a békéé, mert a gyerekek kréta- rajzai erről is beszélnek. — veress — 1 Gyászzene, andante, sempre con espressione Az öreg szüle újságolja; ” hogy meghalt a grófné. Állunk az elvadult parkban, fúj a februári szél, s a szüle szomorúan ingatja fejét, jaj a szegény grófné, az a szegény! A szüle arcán a jobbágyhő- sök letörölhetetlen fájdalma, a sírba is magával viszi. — Itt lakott — s a távolba mutat, a kastély alatt lapuló házikóra, melyben valamikor talán két családnyi cseléd élt — Szegény volt, nagyon szegény — és sóhajt, mintha saját szegénységét panaszolná. — S ha fordítva lenne, mit gondol, magát is így sajnálná a grófné? — Nem tudom — s bizonytalanul néz. — De fontos ez? Olyan szegény voltl Szegé- hyebb, mint én. A grófné magányosan élt. Férje, a Horthy-idők politikai életének hírhedt alakja, Nyugatra menekült, s feleségét pedig, kifejezetten lovagiatlanul, itt hagyta. A grófné egy ideig magányosan bolyongott a hatalmas kastélyban, már régen elfelejtette a kerti ünnepélyeket, a vidám vendégeket, akiknek helyét egyébként is otthontalanok foglalták el, s amikor azok másutt kaptak lakást, a grófné is kiszorult a cselédházba, mert a kastélyból iskola lett. — Itt élt — mutatja a szüle szomorúan, de azért ne érzékenykedjünk. Valóban itt élt a grófné, szegényen, bár semmivel sem szegényebben, mint hajdani cselédei, az új és jogos honfoglalók. S ha panaszkodott, mert nyilván panaszkodott, csak a volt cselédasszonyok figyelték szavát; — mire gondoltak a volt cselédek? Emlékeztek a nyalka falkavadászokra, akik tarka jelmezben pattantak lóra, ebek vonyítottak a kürt szavára, s nyiszlett parasztok árnya imbolygott az erdőben, amint a jól táplált vadászok és az ugyanolyan jól táplált ebek elé hajtották a vadat Zengett a piquer kürtje, ebcsaholástól, lónyerítéstől volt hangos az udvar, amelyet évszázadokon át cselédek könnye és verejtéke öntözött A grófné emlékezetében egyre halkabban fújta kürtjét a piqueur, s bár a kerti ünnepélyek lampionos meghittségében kegyeltjei Marynek nevezték, raccsolva és ipszilon- nal, legszívesebben átváltozott volna Mariska nénivé, Mari nénémmé, de az egykori cselédasszonyok, akiket a szánalom néha elvitt a grófnéhoz, tudták az illemet, csak azt nem tudhatták, hogy ez az illem is a magányosság tőrdöfése. A grófnét Angliában még jegyezték, de számára csak az öreg pusztai parasztasszonyoknak volt jelentősége, akik esténként bekopogtak hozzá, s megkérdezték, hogy szolgál az egészsége. Mary grófné sóhajtott, s letörölte a konyhaszéket, hogy megadja vendégeinek a tisztességet. — Mondtam a lányomnak, legalább mi gyászoljuk meg. Ki is tettük a fekete zászlót. — Zavartan néz, elbizonytalanodva, vajon jó-e, hogy elmondja. — Nem a kastélyra, oda nem lehetne. Meg nem is zászló volt igazánból, csak egy fekete szoknya maradéka. Ide tettük a meggyfára — s mutatja is, hogy hova. A szánalom már régen nem a grófné- nak szólt, hanem az öregasszonynak, aki éppen olyan volt, mint a többi pusztai asz- szony. Szegény, beteges, elesett, talán pletykás is, mert mivel is lehetne szórakozni a pusztán. A meggyfa ágán pedig szánalmas rongyot lóbál a februári szél, végső búcsút int a semmiből jött és semmibe utazó grófnénak, aki most már soha nem tudja meg élete egyetlen tanulságát, amivel talán vihette volna valamire. Mert ettől az öreg, halálra készülő parasztasszonytól kellett volna emberséget tanulnia. Nem most, még akkor, amikor érdemes lett volna. Milyen kár, hogy soha nem jutott eszébe. Valóban olyan kár? Nem is tudom. A grófné egyébként 1975 januárjában halt meg a tatabányai kórházban. Lakótelepi labirintus Folyamatosan beépül o Mére? lakótelep. Ám az új házak átadásával változatlanul nem tart lépést a házak számozása. Ez nemegyszer kellemetlen szituációkat teremt. A Körösi Csorna Sándor utcaf „kórházi'1 105 lakásos épületet — az első lépcsőházak átadásakor — lépcsőházak szerinti A, B, C... betűjelzéssel látták el. A lakók tették ezt, mert hivatalos intézkedés nem történt. Később, már számot is kapott az épület: Körösi Csorna Sándor u. 5. A, B, C.„ Néhány napja újsághirdetés jelent meg, miszerint: „Gáztűzhely, palackkal együtt eladó, Szekszárd, Körösi Csorna Spn- dor u. 9. III. 11." Az említett cím ■ ismeretlen. Hiába csöngették végig a hét lépcsőház harmadik emeleti lakásait, sem a 125. sorszámú apróhirdetés tulajdonosa, sem a gáztűzhely, sem a palack nem került elő. Ki érti ezt? És kinek jó ez? 1 j Síé* ] CSÄNYI LÁSZLÓ ♦
