Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-15 / 139. szám
, ■ fanííók fia és unokája A családfának Bajor László áHalános iskolai igazgató esetében van valamelyes bizonyító erde. Apia, nagyapja tanító volt, ő maga a soproni képzőben végzett, lánya óvónőnek készül, de alighanem XI. gimnazista fia is a pedagógusi pályát választja. Ilyen előzmények ismeretében szinte visz- szásnak tűnik „rákérdezni” a bonyhádi Vörösmarty iskola vezetőjére, hogy milyen utat kell megtenni valakinek, amíg eljut a „kiváló tanár” címhez és kitüntetéshez. Az, hogy a tanítás iránti hajlandóságát otthonról hozta magával — nyilvánvaló. — Milyen érzés ott igaz- gatóskodni, ahol már az ember édesapját is igazgató úrnak szólították? — kérdezzük. — Milyen...? Jó! Szeretni kell a munkatársakat, a gyerekeket. Csak akkor kaphatunk tőlük valamit, munkát, eredményt, ha magunk is adunk cserébe. — Mióta tanít? — Huszonhét éve. 1948 szeptember l-én ugyanitt kezdtem, amikor a volt evangélikus iskolát óvette az állam. Úgyis mondhatnám, hogy pedagógusi pályafutásom egyidős az iskolák államosításával. Közben voltam katona, megnősültem, gyerekeim születtek. A tanítóképző után megszereztem az általános iskolai tanári képesítést is, egy pár évig járási test- nevelési szakfelügyelő voltam, 1952—1958 között pedig úttörő- csapat vezető. Itt lakom az isJó szó és apró gesztusok A nyugdíjasokért Munkaviszonya megszűnt — s ez a két rideg szó egycsapás- ra megszünteti azt a több évtizedes kapcsolatot, amely a munkahelyhez, a munkához kötötte a dolgozó embert. E hivatalos ridegséget próbálja feloldani az az ünnepélyesség, amellyel ma már minden munkahelyen elbúcsúztatják a nyugdíjaskort elért idős férfit, nőt, jó egészséget, hosszú éveken ói békés pihenést ki- vánva. * r S az adelig alkotói dolgozó emberre rászakad a tétlenség, súlyosbítva az addig inkább csak lappangó ilyen-amolyan betegséget. Aki benne élt annyi éven keresztül a munkahely megannyi örömében^ gondjában, annak csak a szürkébb környezet, a család marad, vagy még az se. A tétlenség hosszú órái, napjai alatt mennyire jólesne néhány közvetlen szó a régi munkatársaktól, jólesne valakinek elmondani az apró panaszokat, éldicsekedni az örömökkel. Csak valakinek meg kell ta^ Iáim» keresni az alkalmat*! ± '' 'A szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat nemrég nyugdíjasnapot rendezett, .< Nyolc nyugdíjasukat erre a napra nem csupán meghívták — gépi kocsival mentek értük* -;•*>, ^ Sok minden történi az egykét, vagy több év alatt, amióta a vállalattól megváltak, érthető érdeklődéssel hallgatták hát Orbán György igazgató szavait arról, mit végzett a vállalat a múlt évben, milyen eredményeket ért el. Hasonlóan beszélt a párttitkár a párt- szervezet, az szb-titkár a szak- szervezet dolgairól és a KISZ- titkár a fiatalokról. Tízórai után elvitték őket a déli kertvárosi fűtőműhöz, amely lakások százainak adja a meleget. Bemutatták azt is, milyen berendezésekkel gyarapodott a vállalat központi telepe, majd Domboriba vezetett az út, ahol az üdülőben már terített asztal várta a nyugdíjasokat. A hangulat végképp feloldódott a kitűnő ebéd, és az átadott szerény jutalom hatására. Nemkülönben arra az ígéretre, hogy a következőkben a vállalat minden évben egy napot a nyugdíjasoknak szán. Ezek után valamennyiük ne: vében Lizák József tolmácsolta az elhatározást, hogy ők viszont közösen vállalnak egy- egy nap társadalmi munkát; festést, parkosítást, kinek-kinek mire telik erejéből. * A Garay Szálló Petőfi szocialista brigádjának tagjai, amikor idei felajánlásaikat összeállították, sokat gondolkodtak azon — kis létszámú brigád lévén — milyen társadalmi munkát vállaljanak. — Vegyük pártfogásba a tml- lalat nyugdíjasait — született meg végül az elhatározás. Az első találkozás meg is történt már, a Mikes utcai új házban, amely több vállalati nyugdíjasnak ad nem régóta otthont. A brigád tagjai saját pénzükből vásároltak apró ajándékokat, s a szépen berendezett társalgóban már az első■ pillanatokban sikerült megtalálni a közös beszédtéma fonalát, a „saját” nyugdíjasokon kívül a ház más lakóival együtt. Az öregek számára a legfőbb téma az új lakás volt — hiszen mindannyian rosszabb körülmények közül kerültek a modern, új házba, amely nem csupán nagy kényelmet nyújt, hanem nagyon szép kilátást is a városra. S az idős kezek munkáját dicsérik a folyosók végein hangulatosan berendezett, virágokkal díszített, beszélgetősarkok. Sok mindenről esett szó; a családról, gyerekekről, unokákról, egyedüllétről, a lakók közt gyorsan kialakult megértésről, egészségről, betegségről. Miután egyik néni betegeskedik, szomszédasszonya pedig a Ga- ray-ba jár ebédelni, megállapodásra jutottak, hogy a brigáddal közösen gondoskodnak a néni étkezéséről. És arról is, hogy a szálló karbantartói megszüntetnek olyan apró bosszúságokat, mint a csöpögő vízcsap, a nehezen záródó ajtó. A Petőfi brigád naplójába sorra beírták nevüket a Mikes utcai ház lakói közül Egyed Jánosné, Fodor Ferencné, Besenyő Sándorné, Várkonyi Bé- láné, Pozsonyi Józsefné, Nyúl Sándorné, Smalik Sándorné, Völgyi Béláné, Babay Angéla. A naplóba bekerült Babay Angéla verse is, amelyre a modern, új otthon ihlette. '„A béke felbecsülhetetlen kincs nekünk, legyen ez a béke háza, nekünk, idős nyugdíjasoknak.” Szóban még többen hozzátették: — Azt pedig köszönjük a Petőfi szocialista brigádnak, hogy gondoltak ránk, osztoztak örömünkben, látogatásukkal feledtették korral járó gondjainkat. B. L ; kola udvarában lévő szolgálati lakásban, a munkahelyem valóban az otthonom. Az iskola kívülről jelentéktelenebbnek látszik, mint belülről. Az utcafrontra fordult épület mögött még több-másik áll és térés udvar van közöttük. 23 tanulócsoportban és 9 napközis csoportban 658 gyereket tanítanak itt. Az iskola dolgozóinak létszáma — igazgatóval, tanárokkal, admi- T-'szträtorokimi, gondnokkal, hivatalsegéddel együtt — 128 fő. Bajor László pedagógusi pályafutása során tett egy, bár szakmai, de mégis 13 évig tartó kitérőt. A járási tanács művelődésügyi osztályát vezette. Máig szívesen emlékszik erre az időre. Az oktatás személyi és tárgyi feltételeit megteremteni, a képesítés nélküli pedagógusok számát csökkenteni, valóban szép és fontos feladat volt. Az elismerés sem maradt el. A Munka Érdemrend bronz fokozata, az oktatásügy kiváló dolgozója, a kiváló úttörővezető címet, a KlSZ-érdem- érem, legutóbb pedig a Parlamentben átvett „Kiváló tanár” kitüntetés követte. Két kitüntetés is az ifjúsággal az átlagosnál elmélyültebben foglalkozó személyre vall, a KISZ- és a-z úttörőszövetség elismerése. — Nagyon fontosnak tartom az úttörők között végzett munkát, — mondja Bajor László. Amit csak lehet, igyekszünk eköré koncentrálni, ránevelni a gyerekeket, hogy szeressenek és tudjanak a közösben tevékenykedni. Van jól működő zenekarunk, tánccsoportunk, úttörő kamarakórusunk. Most éppen kiállítást rendezünk az úttörőkkel™ • ----------------—" H ozzátehetjük, hogy az iskolának „diplomáciai kapcsolatai” is vannak. 6 tanuló- csoportban 110-en sajátítják el német anyanyelvűk irodalmi fokát. A Karl-Marx-Stadt megyei Freiberg általános iskolájával tartanak fenn jó kapcsö- latot, kölcsönös látogatásra készülnek. Bajor László igazgató úgy véli, hogy a német csoportban tevékenykedő nevelőknek éppúgy részük volt az ő kitüntetésében, mint az egész tantestületnek. Azt csak részben tekinti sajátjának, részben kollektív munka elismerésének érzi. Nincs okunk kételkedni abban, hogy helyesen vélekedik. 1 O. I 1975. június 15. Földtulajdon és földhasználat A „klasszikus időkben” a termelőszövetkezet vi- szonylag egyszerűen tudott földet szerezni a gazdálkodáshoz. A föld tulajdonjogát azonban nem szerezhette meg. A gazdálkodás alapja vagy állami, vagy magántulajdonban volt. szövetkezeti földtulajdonnal csak ritka esetben találkozhattunk. Ezt a helyzetet változtatta meg az 1967. évi földtörvény. amely célúi tűzte ki a szövetkezeti földhasználat és földtulajdon egységének megteremtését. A kiinduló • helyzet: a téeszek mintegy öt és fél millió hektár földjének kereken a fele a tagok tulajdonában; kereken egynegyedé az álíam tulajdonában; ugyancsak egynegyede pedig kívülálló magánszemélyek tulajdonában volt. Ebben' az utolsó kategóriában tették meg az első lépést az egység irányába. A téesz ugyanis, a törvény előírásának megfelelően, megváltotta a kívülállók földjeit. Ez hosszadalmas és nagyon aprólékos munka volt, hiszen kilencszázezer (!) tulajdonos mintegy másfél millió kataszteri hold földjének tulajdonjogát kellett először tisztázni, majd a megváltási eljárást lebonyolítani. Mentesítés, vagy személyi földhasználat címén alig tizenhétezer hold föld maradt meg a kívülállók kezén, a többit megváltották. Szerény áron. holdanként átlagosan 1000—1100 forintért. Ezt a pénzt azóta már ki is fizették, ezek a területek alapozták meg voltaképpen az egységes szövetkezeti földtulajdont. A kezükre adott állami földeket a termelőszövet- ^ kezetek lényegesen egyszerűbb módon, igazán jelképes térítés ellenében válthatták meg. Az akció elég nehezen indult, a szövetkezetek kezdetben nem túlságosan érdeklődtek a lehetőség iránt, de magatartásuk később megváltozott. Ékkor azonban helyenként és esetenként a tanácsok részéről ellenállással találkoztak. A legfőbb akadályok azonban itt is elhárultak, a téeszek tulajdonukba vették az állami földek túlnyomó részét, ma már csupán háromszázezer hektár olyan terület van a szövetkezetek használatában, amely állami tulajdont képezi . -----.-d.. . M a tehát annak a földnek, amin a téeszek gazdálkodnak 4 százaléka állami tulajdon, 43 százaléka szövetkezeti tulajdon. A legnagyobb hányad még mindig magántulajdonban van, ugyanis 2,9 millió hektár, a terület 52 százaléka változatlanul a tagoké. A földtörvény elvileg arra is lehetőséget nyújtott, hogy a téeszek saját tagjaiktól megváltsák a földet. Lényegesen magasabb térítés ellenében, de szigorúan az önkéntesség kölcsönös elve alapján. Tehát a tag nem köteles felajánlani a földet, a téesz pedig nem köteles átvenni a felajánlott területet. •« niym -■ - if-------r--S okan arra számítottak, hogy ebben a kategóriában Is lényeges mozgás indul majd meg. Különösen az idős tagnak valóban előnyös lehet, ha az évenkénti földjáradék helyett egy összegben megkapja tulajdonának nem jelentéktelen megváltási árát és azt fölélheti. Ilyen lépésekre azonban csak elvétve, és országosan is alig néhány ezer hektár erejéig került sor. A földprobléma tehát úgy ahogy nyugvópontra jutott. Feszültséget három, méreteiben nem nagy, de néha bosszantó területen lehet tapasztalni. Ezek: a nagyüzemi táblák közé ékelődő idegen területek; a nagyüzemileg nem használható, de téesz-tulajdonban álló területek; és a különböző külső szervek földA táblák közé ékelődő területeket elvileg el lehet cserélni, vagy meg lehet vásárolni. Az eljárás azonban rendkívül körülményes, nehézkes. A nagyüzemileg nem használható diribdarab földecskéktől a téesz szívesen megszabadulna, de itt az eljárás még körülményesebb és sok a tiltó rendelkezés. Az élet ebben a két kategóriában a fennálló korlátozások könnyítését igényelné, mert akkor ezeket az apró lehetőségeket is jobban hasznosíthatná valaki. Végső soron mindenképpen az ország lenne a nyertes. v- • ."V pontosan fordított a helyzet a külső szervek föld1 igényével kapcsolatosan. A tanácsok, intézmények, vállalatok ugyanis az esetek döntő többségében azért akarják megszerezni a földet, hogy azon a termelést megszüntessék és beépítsék, vagy más módon hasznosítsák. Sajnos ijesztő folyamat ez; százezer hektár számra vonják ki a mezőgazdasági művelésből a semmivel nem pótolható termőföldet egy ilyen kicsi országban, mint a miénk! És sajnos a téesz-területek megszerzése még mindig túlságosan egyszerű és olcsó vállalkozás. Ha például a téesz használatában még van állami terület, akkor egyszerűen visszavonják az állami föld használati jogát és a téesz vagy kap kártérítést, vagy nem. Ha a téesz vagy a tagok tulajdonában lévő területei vesznek el, a kisajátítási összeg általában akkor sem pótolja a szövetkezetei és a mező- gazdaságot ért károsodás valóságos értékét. Itt határozottan szigorításra, de legalábbis az érvényes jogszabályok következetes betartására lenne szükség. A gazdasági fejlődés természetesen földigénnyel is jár, de az eddiginél jobban kellene ügyelnünk arra, hogy önkényesen, megfontolatlanul, vagy más módon is elérhető célok szolgálatában, ne kerülhessen sor arra, hogy a mezőgazdaság újabb termőterületeket veszítsen. FÖLDEÁKI BÉLA /