Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-09 / 82. szám

Hirdetések kost tallózva

9

A rokonkereséstől a fehér Trabantig

Mi, meglettebbek és idősebbek, még jól emlékszünk a háború utáni, rokonokat kereső hirdetésekre. Akiket a vihar elszakított egymástól, házak falán, kerítéseken elhelyezett cédulák segítségével igyekeztek újra egymásra találni, de amikor már lehetett, az újságok hasábjait is felhasználták erre a célra Ilyesfajta hirdetések voltak:

„Ki tud róla? Keresem Tóth Gyula volt tanítót, tartalékos hadnagyot. Utoljára Kenyériben, a 101/11. vadászrepülő osztály 5. századánál látták."

Később, ahogyan a viszonyok konszolidálódtak, a hirdetések jellege is megváltozott. Lapunk elődje 1949-ben a Dunántúli Napló önálló oldalaiként megjelent „Tolna megye” volt. Az ekkori januári számokat tallóztuk végig összehasonlításul és adalékul. Ki eszik ma hajdinakását? Akkor nagy betűkkel is érdemes volt hirdetni, hogy „HAJDINAKÁSA viszonteladóknak 5 forintért -J- forgalmi adó, eladó.”

Keresett cikknek számítottak a kocsilámpák is: „Kocsilámpák príma kivitelben: karóid és petróleum üzemre.”

Lakásainkban még korántsem vált uralkodóvá a Varia- bútor:

„Eladó 2 db sárga, rugós, féregmentes ágybetét, sez- lonnak is alkalmas.”

Maguk a lakásviszonyok se voltak rózsásak:

„Szolid dolgozó személynek ágy kiadó — Perczel u.”

Egy jobb anyagiakkal rendelkező, aki vallási hovatartozását is jónak látta hangsúlyozni :

„Jobb katolikus család 2 szobás lakásért magánosnak vagy házaspárnak gondozója lenne. Cím 195. szám alatt, a kiadóban.”

Patyolat nem lévén, kéz alatt vett ruháink mosására („42-es férfi bakancs és használt ruhák eladók") hirdetésben jelentkezett a mosónő („Mosni házhoz megyek és lakásomon is vállalok"). Egy 45 évesnél nem idősebb férjet kereső, hölgy — de a kiadóhivatal is! — átsiklott a fel- szabadulással bekövetkezett társadalmi változásokon és ekként adta hírül osztályhelyzetét:

„Férjhez mennék fixfizetésű értelmiségihez, ház, föld, szőlővel. Pécs környéki úrileány."

Hirdettek anyatejet („Egészséges anyatejet adok”), bérfű- részelést („Tűzifáját vágassa H. J. motor-favágóval”), de gyors eredményekkel kecsegtető zenetanulást is („Zongorázni tanuljon! Második órán magyar nótát, hónap végén slágereket játszhat!”). Volt, aki rőfös- és rövidáru iparengedélye hasznosításához keresett társat, meglepő szövegezésű hirdetésében („.. .keresek olyan társat, aki legalább

5—6000 forinttal rendelkezik. Házasság lehetséges. Nagy gyakorlattal rendelkezem"). Közellátásunkat jellemző adalék a Pécs és vidéke fűszer- kiskereskedők beszerző és elosztó szövetkezetének rizsrendelésre buzdító hirdetése: „3-án délig még elfogadunk rizs befizetéseket a kívánt mennyiségre, melyet kb. 7-én tudunk szállítani."

Az államosított húsipar első jelentkezése 1949. januárjában:

„Sertésvágáshoz stifolrer, kalbász- és hurkabél legolcsóbban az ÁLLAMOSÍTOTT HÚSÜZEMNÉL."

A századvégi, század eleji újságokra jellemző nyílttér rovatok és hirdetésbe foglalt lírai ömlengések is tovább éltek még. 1949. januárjában egy magát előbb „Antal 175”, majd „Munkácsy 393” jeligével illető úr négy alkalommal is intézett soronként fizetett tirádákat egy bizonyos hölgyhöz, aki mi más lehetett volna, mint „Angyal". Kapcsolatuk fejlődését népes olvasótábor követhette nyomon:

„... talán kételkedik becsületességemben, könyörgöm, közölje nevét és címét, biztosítom részemről a szere- tetet, megbecsülést és diszkréciót.”

„Angyal” sejthetőleg megkönyörült, mert:

„... nem tévedtem, arról meggyőződtem. A vasárnapi találkozóra kérem az ön által jelzett helyre, ha valami közbejönne, kérem írjon. ..”

Az a bizonyos valami közbejöhetett, hisz:

„... köszönöm aranyos sorait és könyörgöm még egyszer, írjon találkozót, sikerülni fog, megígérem..

A sikeres találkozó utáni híradás, már jóval tárgyilago- sabb:

„Angyal, ma várom az ön által múltkor jelzett helyen és időben.”

Mindezen nyugodtan mosolyoghatunk, hiszen Antalunk angyalváró epekedése valóban szórakoztatóbb lehetett, mint annak a házaspárnak a helyzete, amelyik még jóval a felszabadulás után is cselédként kívánt elhelyezkedni: „Elszegődne azonnalra gazdasági cselédnek fiatal házaspár. Cím: Lukácsi

Lászlónál, Decs."

Ez a hirdetés 1949. január 30-án jelent meg. Napjainkra a hirdetések jellege jócskán megváltozott. Már senki nem keres görénybőrt („NYÚL, pézsma, szarvas, görény, őz és egyéb NYERS BŐRT VESZEK”). Lapunk április 3-i számában viszont öt autót (Wartburg IC-s, IF-es fehér Trabant, Renault 16, ARO M 481-es, Skoda Octavia Super), egy horgásztanyát, két hétvégi házat, öt lakást és lakóházat, két harkányi telket, majdnem egy katasztrális hold szántót, egy MZ—150-es motorkerékpárt kínáltak eladásra. A Ruhaipari Szövetkezet műszerészeket és adminisztrátorokat, a KÖJÁL takarítónőt, a PI- ÉRT és a Sárköz-VÖlgységi Víztársulás adminisztrátorokat, a Volán szerelőket és lakatosokat, a Mecseki Szénbányák pedig 3800—4100 forint fizetéssel csilléseket keresett. Az IBUSZ utazásokat kínált a jugoszláv tengerpartra, a szekszárdi Soós Sándor utcában pedig megtaláltak egy fekete tacskókölyköt.

Az idézett hirdetések megjelenése között valamivel több, mint huszonhat év telt el. Jó lenne tudni, hogy mit fogunk hirdetni a XXI. század első esztendejében, 2001-ben?

O. 1.

Mérlegen a lakásízlés

Szociológusok segítik a hosszú távú tervezést

Kétezer vidéki család élet- körülményeit tanulmányozták a szociológusok. A kérdőíves és személyes interjúk „megrendelői” a megyei tanácsok voltak, amelyek a hosszú távú tervezés eredményesebb megvalósítása érdekében kérték közreműködésüket.

Losonczi Ágnes, a Szociológiai Kutató Intézet munkatársa elmondotta Oláh Bélának, az MTI tudományos munkatársának: a nagyobb távra szóló tervezések lebonyolításával megbízott szervek, jó tapasztalataik alapján, egyre gyakrabban kérdezik meg a tudományos műhelyek konkrét felméréseken alapuló véleményét.

— A megbízható és a valóságot hűen tükröző helyzetkép kialakítása céljából — mondotta —, interjúalanyainkat az eddigieknél alaposabban kérdeztük ki. Igyekeztünk megtudni, hogy gyökerében megváltozott és még most is alakulóban lévő életviszonyaik között miről, hogyan vélekednek, mit miért tartanak fontosnak, milyenek a lehetőségeik, s azokat hogyan használják ki.

— Az emberek gondolatvilágát — folytatta — csaknem kizárólag lakáshelyzetük mielőbbi és minél jobb megoldása tölti ki. Kiderült azonban, hogy változtatási készségük elsődlegesen korántsem anyagiakon múlik. A „szegény” kategóriába tartozók ötven százaléka — érthető okokból — húsz év óta nem cserélt lakást. Nagyjából ugyanez a helyzet a módosabb falusiaknál, a jómóddal nem jár szükségképpen együtt a kényelmesebb, jobban felszerelt lakás megszerzésére irányuló törekvés. A felmérésekből egyébként kiderül az is, hogy a vidéki lakások legexponáltabb helye a konyha, a legtöbb családnál nemcsak főzőhelyiség, hanem egyben társalgó, ebédlő, tanulószoba, mosdó, vendégfogadó is. Mindössze 30 százalékban használják csak eredeti rendeltetésének megfelelően. Márpedig a lakás funkcióját egy helyiségre szűkíteni helytelen, mert a tapasztalatok szerint a beszűkült élettér a családi konfliktusok melegágya.

— A legnagyobb változások

— mondotta Losonczi Ágnes

— a falusi építkezési módban tapasztalhatók. A parasztcsaládok szerkezetében ugyanis óriási változások történtek, s a családon belül is szerepváltások mentek végbe. Ennek hatására a korábban tipikusan falusi, gazdasági jellegű otthonok munkáslakásokká váltak. Ezzel egyidejűleg azonban a körülmények által egyáltalán nem indokolt egészségtelen építési törekvés kezd tért hódítani. A korábban kizárólag mezőgazdasági munkát végző emberek a társadalmi ranglétrán felfelé jutva, a,régi életmódjukra utaló épületeknek még az emlékét is igyekeznek eltörölni. Divattá vált a volt kúriák és villák utánzása, elszaporodtak a csúcsos tetők, a feltűnő kis tornyok, a kétszintes, manzárdszobás házak. Arra törekszenek, hogy új otthonuk már alaprajzában is eltérjen a régi „rosszemlékűtől”: meg akarnak szabadulni az egy síkra épült, gazdasági udvar hosszában elnyúlt épülettől.

Szociológusaink szerint a tervezésben is kívánatos lenne alkalmazkodni a mai életfeltételekhez, mégpedig úgy, hogy abban a korszerűség és a reális vágyak egyaránt megvalósuljanak. (MTI)

Üj magyar opera

A Szegedi Nemzeti Színházban április 11-én, pénteken új magyar operát mutatnak be. Móra Ferenc Aranykoporsó című regényének története elevenedik majd meg

az operaszínpadon. A szerző Vántus István.

Az opera-ősbemutatót Horváth Zoltán rendezi. Az egyes előadásokon a zenekart felváltva Vaszy Viktor, illetve Szalatsy István vezényli.

P. N. Barannyikov:

Nevek az emlékművön

Dokument-frás

3.

Az elesett hősök néhány levelét, vagy a róluk szóló levelet csokorba gyűjtöttem. Ezt nyújtom át az olvasónak.

A szerző nem számít arra, hogy minden egyes levélgyűjtemény, vagy még inkább egyetlen levél teljes képet adjon egy emberről az olvasónak. Nem, persze, hogy nem. De az összes levél, valameny- nyi együtt már teljes képet nyújt mindazokról, akiknek neve ott áll az emlékművön.

A világ minden hadseregében van egy szolgálati szabályzat: tisztelegni a szembe jövő katonának, tisztelegni a katonai zászló előtt

De van íratlan szabály is. Ez vonatkozik a civilekre és a katonákra egyaránt: ha a felszabadító harcosok emlékműve előtt elhaladsz, vedd le a kalapod! Ezerszer kiérdemelték ezt. Feláldozták életüket, a jónak a gonosz fölötti győzelméért, a Szabadságért, Egyenlőségért, Testvériségért vívott harcban.

*

számomra még mindig

KISFIÜ. Immár 40 év telt el azóta, hogy kiköltöztünk anyám házából. Ez a ház a

Szovjet utca 50. számú háza volt, erre a címre érkezett a levél. Édesanyám már rég nem él. Az én lánykori nevem Borcsevszkája, ahogy az a borítékon állt, s rég. nagyon régóta egészen más nevet viselek: Zejbot. Mi több: annak a háznak a száma, amelyben most lakom szintén megváltozott. Mégis megtalált a levél. Csodálatos.

Nagyon nehéz felidézni egyetlen fiam emlékét, aki odaveszett a háborúban. De ez anyai kötelességem, ez az egyetlen, amit érte tehetek.

Csupán egy körülmény hoz zavarba: az én Igorom nem volt hős, s nem tudom, végrehajtott-e egyáltalán valamilyen hőstettet. Keveset írt önmagáról. Nem akart feleslegesen nyugtalanítani. Csak halála után tudtam meg például, hogy megsebesült a kezén, hogy a Dnyeperen való átkelés közben kis híján odaveszett. Életében nem volt semmi hősi, kiemelkedő esemény. Hiszen műszaki alakulatnál teljesített szolgálatot (P. B. megjegyzése: valóban műszaki-utász alakulatnál szolgált, de végigharcolta Sztálingrádtól és Voronyezstől Belgrádig és Budapestig a frontokat, s hősiességéért, hőstetteiért kitüntették: egy, saját nevével ellátott személyes fegyverrel, „Sztálingrád védelméért”

éremmel, „Harci érdemekért” érdeméremmel, a Honvédő Háború érdemérem II. fokozatával és a Vörös Zászlóérdemrenddel.)

Fiam, Igor Vjacseszlávovics Prihogyko 1919. május 6-án született. 1945. január 15-én halt meg. Korán elvesztette édesapját. Amikor Igorka 3 éves volt, férjhez mentem másodszor. Alfred Ivanovics Zejbot, abban az időben a Vörös Hadseregben szolgált. Később elvégezte a kraszno- dári építészmérnöki főiskola esti tagozatát. Építészmérnök lett. Szintén részt vett a honvédő háborúban, s akárcsak a fiam, mérnök-kapitányi rangot viselt. Jó nevelőapja volt Igornak. Szerették egymást, jó barátok voltak.

1940-ben, amikor Igor még csak huszonegy éves _ volt, megszerezte építészmérnöki diplomáját. 1941. április 5-én építésvezető-helyettesnek nevezték ki az egyik kraszno- dári vállalat építkezésén. Július 16-án bevonult katonának. Nyomban a Kujbisev hadmérnöki akadémiára vezényelték. A gyorsított tanfolyam elvégzése után, már 1942-ben, Igort Sztálingrád térségébe vezényelték.

Többé nem láttam. Bajtársai a következőket írták nekem róla;

Okrugin kapitány: Barátságunk még Sztálingrádnál született. Két és fél éven keresztül egy takaró alatt aludtunk, olykor egy tányérból ettünk. Nekem elesett két fivérem, de miattuk nem keseregtem annyit, mint Igor halála miatt. Szerettem, mert kiapadhatatlan életöröm áradt belőle, mert igazi emberi tulajdonságokkal rendelkezett, s nemcsak egyedül én voltam így vele. Mindenki, aki ismerte.

Sztyepanov alezredes: Meghitt jóbarátom volt, finom lelkületű, rendkívül becsületes fiú. Még az akadémián ismerkedtünk össze, s együtt vezényeltek ki minket Sztálingrád alá. Semmilyen helyzetben nem vesztette el a fejét, pihenőben pedig vidámsága, lelkes hangulata átragadt mindenkire...

Igornak rengeteg barátja volt. Több tucat nevet említhetnék.

önt valószínűleg az érdekli, hogyan emlékszem én Igorká- ra. Megpróbálom szavakkal megrajzolni portréját. Magas, derék fiú, amikor bevonult, sovány volt, de az utolsó felvételekből ítélve, megválla- sodott, kissé meghízott. Mindez annak az eredménye, hogy megférfiasodott. Szőke hajú, kifejező kék szemei hol mosolyogtak, hol ravaszkásan csillogtak, hol fürkészők és töpremgők voltak. Ilyenkor szürkének tűntek. Nyílt arc, magas homlok. De egészében véve arcvonásai nem voltak szabályosak: ajka telt, orra lefelé kiszélesedett, ”ukrá- nos”, ahogy családunkban mondták, fülei kicsik. Igorom nem volt szép fiú, de mindenki, aki ismerte, érdekes fiatalembernek tartotta.

Közvetlenül a háború kitörése előtt, 1941-ben kiderült, hogy Igorkámnak nagyszerű tenorhangja van...

Fiam jólelkű, figyelmes fiú volt, mindenben, amiben tudott, mindig segített társainak. A nagyravágyás teljesen hiányzott belőle. Állandóan mosolygott. Én szidom a csínytevései miatt, ő meg csak mosolyog. Nem járt a földön, hanem valósággal röpködött, mintha sietett volna élni. Hol táncolt, hol énekelt, hol meg a pianínóhoz ült, és valami vidám dalocskát játszott. Mindig csak vidámat.

(Folytatjuk)

1975. április 9.