Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-04 / 79. szám
Áz első ünnepélyes földosztás Tolna megyében „Ezt a földosztást hatalmas ünnepi felvonulásokkal tartottuk meg, hatalmas föliratokkal, amit az ifjúságból egy férfi és egy nő vitt, külön táblák, párt-, szakszervezet, Föld. munkásszövetség és az ifjúság, mind kiváló felírásokkal, vörös zászlók, koszorúk özönével és virágcsokrok. Vörösre festett mezőgazdasági eszközök, vörös díszbe húzott kocsisorok, úgy 3000 lélek vett részt ezen az ünnepélyen, akik Fürgédre vonultak, csak az a sajnos benne, hogy egy fényképet a történelem számára nem tudtunk megalapozni, a filmek hiányában. Ez egy olyan, földosztást megnyitó ünnepély volt, amely sehol a világon meg nem történt. Én, Miklós István tartottam meg a földosztással kapcsolatos történelmi beszédet, szavalatok s versek hangzottak el, tömeg megesküdött a nekik juttatott föld örök időkre való megvédésére, s ki. ván a neki adott szabadságért, földért, ha kell, fegyyert is fogni.” Ezekkel a szavakkal számolt be Miklós István, az ozorai kommunista pártszervezet titkára, a községi földigénylő bizottság elnöke az 1945. április 3-án Fűrged pusztán tartott első ünnepélyes földosztásról Tolna megyében. A tamási járás, főleg Ozora környéke mindig a megye egyik „viharsarkának" számi, tott. A hercegi nagybirtok következtében nagyon sok nincstelen szegényparaszt és gazdasági cseléd élt itt. Nagy volt a földéhség ezen a vidéken, mert a nincstelenek a fölemel, kedés útját ekkor még a föld paraszti tulajdonba adásában látták. Élénken éltek itt a forradalmi megmozdulások hagyományai: már 1766-ban az ozorai jobbágyok fellázadtak földesuruk ellen. 1905-ben a nagy dunántúli arató, és cselédsztrájkban a tamási járás lakói szinte egyöntetűen részt vettek. Tolna megyében ezen a vidéken járták át legjobban a szegényparasztokat a forradalmi tanok, innen került ki a legtöbb olyan ember, aki a két világháború között felvette a harcot az elnyomó rendszerrel szemben. Az ozoraiak éppen községük harcos, kommunista múltjára hivatkozva kérték, hogy Tolna megyében először ők oszthassanak földet. „Községünk nyo. morúságos gazdasági helyzeténél fogva a reakciós társadalmi rendnek oly gyökeres ellenfelének bizonyult, hogy év. tizedek óta Ozorai község a német imperialista törekvések háborút támogatóinak kilenc áldozatot adott, akiket a német fasiszták, a magyar reakciósok öltek meg, a német és a magyar reakció elleni harcért”. Ez a kérés találkozott dr. Kardos László miniszteri biztos elképzelésével, aki elhatározta, Tolna megyében a Puszták népe földjén, Ozora mellett szervezik meg a földosztás ünnepélyes megkezdését. A fürgedi földosztás előkészítésére Kardos László a következőképpen emlékezett vissza: Április 2-án déltájban „a puszta egész népe összegyűlt a kastély előtt. Ott voltak a gazdatisztek is. Elmondtam én ott mindent, amit csak tudtam, hogy maguknak ezúttal senki sem parancsol, hogy ez a föld most már a maguké lesz. Akarják-e? ... Senki nem szólt egy szót sem. Azt mondtam: — Gondoljátok meg emberek, Békésben, Csongrádban már fölosztották a földet, de ott sok az ember, nem jut elég mindenkinek. Ka maguk ítí lemondanak; - majd jönnek onnan, akiknek kell a föld. Erre már egy-két hang: — Persze, hogy kell nekünk is, de nem lesz baj belőle? — Ki tudják-e mérni? — Van-e, aki ért az ölezéshez, lánchúzáshoz? Akkor már többen is szóltak.” Fürgédén egy órán belül megalakult a földigénylő bizottság, szétosztották a 600-as rendelet szövegét, és az igénylőlapokat. Kardos László közben körbejárta a pusztát, ismerkedett az emberekkel: ,,Megkérdeztem a gyerekeket: — Tudtok-e énekelni? — Tudunk. — Együtt énekeltünk néhány népdalt.— Hát szavalni tud-e valaki? — Egy kisleányra mutattak. — Van-e valakinek Petőfi-könyve? — Volt a pusz. tán. — Olvasd föl azt a verset, jó hangosan — mondtam a kislánynak. — Még egyszer, jól van. Te most ezt a verset gyakorold egész nap, egész este. Ti meg ezeket az énekeket. Holnap délben aztán énekeljünk együtt, te meg elmondod a verset. Petőfi-vers volt: Szabad a magyar nép, szabad va- lahára.” Másnap, 1945. április 3-án ünnepélyesen megkezdték a földosztást Tolna megyében, és a kislány elszavalta a Pe*. tőfi-verset KISASSZONDY ÉVA Felszabadulási emléktárák A felszabadulás 30. évfordulójának esztendejében fokozott jelentőséget kapnak a hazánk határain belül vezetett felszabadulási emléktúrák. A hírközlő szervek'több alka-. iámmal beszámoltak már arról, hogy a Szovjetunióból egyénileg vagy csoportosan érkeznek a felszabadításban részt vett egykori harcosok, akik bejárják a régi küzdőtereket. Hasonló céllal — részben a nagy csaták színhelyét meglátogatni, de legalább ennyire a 30 év eredményeiről képet kapni — belföldi túrák is rendre indulnak. A paksi Aranykalász Termelőszövetkezet az elmúlt napokban három panoráma autóbusszal1 küldött 120 tsz-tagot, a helyi IBUSZ szervezésében a fővárosba. A konzervgyáriak közül negyvenötén április 12—13 közt kétnapos túrára Indulnak Debrecenbe, az ideiglenes nemzetgyűlés és kormány városábg* Hasonló cél lat már <fi egész évre előjegyezte csoportokat a paksi járás SO év SO történet Sok történetet elmondhatnék, hiszen csaknem a fel- szabadulás napjától kezdve aktív résztvevője voltam a közéletnek egyfolytában, huszonkét évig voltam képviselő. És a felszabadulás előtt sem volt egyhangú — noha egészen más, mint utána — az életem. De ha visszaemlékezem és szám- baveszem a sok eseményt, ami velem történt, talán az a legérdekesebb, ami a legnagyobb meglepetés volt számomra, amire egyáltalán nem számítottam. 1945 június vége felé történt, Szekszárdon az utcán találkoztam Főglein Feri barátommal és ő kezet nyújtott, gratulált. — Mihez — kérdeztem. — Ahhoz, hogy képviselő lettél. — Ne haragudj, és ne ugrass, mert én nem tudok róla. — Pedig benne van az újságban, hogy a Nemzeti Parasztpárt egyik képviselője a szekszárdi Czéh József. Bementem a pártirodába,’ megnéztem az újságot és tényleg, ott állt, néhány soros közleményben, hogy dunántúli képviselőkkel egészítették ki az ideiglenes nemzetgyűlést, Tolnából a Nemzeti Parasztpárt részéről ketten, a várdombi Szabó Bertalan és én lettünk tagjai az ideiglenes nemzetgyűlésnek. (1944. decemberében a Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlésnek 230 tagja volt. 1945. április 2-án Budapesten a Nemzeti Sportcsarnokban megtartott választói gyűlésen Nagy- Budapest 108 képviselőt választott. Június 24-én Sopronban, Győrött, Esztergomban, Székesfehérvárott, Nagykanizsán cs Szombathelyen a demokratikus pártok közös választói nagygyűléseket tartottak és 160 jelöltet választottak képviselővé. Ezáltal „teljessé” vált az ideiglenes nemzetgyűlés. J. J.) — Mondom, nagyon meglepődtem és megilletődtem, és nagyon boldog is voltam. Előzőleg a párt kiküldöttei közül senki sem célzott rá, hogy jelöltek, nem is gondoltam sohasem, hogy valamikor képviselő leszek. Otthon, amikor. a feleségemnek újságoltam, ő először megijedt. Nem lesz-e baj ebből? Nem tudhatta, hogy a képviselőség 1945-ben mit jelent, ő is, de jómagam is csak a régi világból ismertük ezt a fogalmat és úriembernek való mesterségnek tartottuk. Meg aztán, paraszt az Országházban? — Ahogy később, az első ülés napján atyai barátom, Szabó Pál mutatta: Nézz oda barátom, a paraszt a múltban csak mint szobor, ju_ tott ide, az Országház folyosójára. — Igaz, beengedtek egyet-kettőt, mint Nagyatádi Szabót meg Kuna P. Andrást, hogy vakuljon a paraszt, néki is van képviselője a parlamentben, beleszólhat az ország dolgaiba. De ezek csak díszparasztok voltak, valójában a parasztság felső rétegéből, a kulákságból. A magamfajta nincstelennek még csak választójoga sem volt, nemhogy képviselő lehetett volna. Én hamarosan megbarátkoz_ tam a gondolattal. Pár nap múlva megjött a hivatalos értesítés, Zsedényi Bélának, az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökének az aláírásával a megbízólevél, a mandátum,' majd felrendeltek ” a pártközpontba, ahol Erdei Ferenc és Kovács Imre tájékoztattak bennünket a helyzetről, a tennivalókról. Húszán voltunk > parasztpárti új képviselők, a Dunántúlról. A meglepődés csak egy-két napig tartott. Úgy éreztem, — el kellett hitetnem magtunmal —. hogy méltó vagyok erre a megtiszteltetésre és becsülettel eleget is fogok tenni képviselői kötelezettségeimnek. Nem leszek kijáró képviselő, vagy ha igen, „kijárója” leszek osztályomnak, a nincstelen, sze- gényparasztságnak. Mert én az voltam. A harmincas évek elején nősültem, hamarosan meglett a három gyerek, nyáron részes aratónak mentem, máskor meg vártam, hogy a parasztok napszámba hívjanak. Se birtokom, se házam nem volt. így aztán elszegődtem a negyvenes években vincellérnek egy orvostanár szőlejébe, ahol családommal dolgoztunk lakásért és havi 33 pengőért. Az osztályhelyzetem predesztinált arra, hogy a felszabadulás után bekapcsolódjak a po_ litikai munkába. De nemcsak osztályhelyzetem, hanem ismereteim is. Nagyon szerettem olvasni. Erdei Ferenc, amikor „eligazított” bennünket, már „ismerősöm” volt, évek óta olvastam írásait, mint ahogy nem is nagyon sokadik olvasója voltam Féja Géza Viharsarok című könyvének, Illyés Gyula Puszták népének, Veres Péter Pályamunkások című művének, olvastam Sza. bő Pál könyveit. Egyszer a megyei rendőrfőkapitány cselédje meglátta a kezemben Féja Géza könyvét. — Nem félsz, hogy becsuknak érte? — Nem muszáj ezt mindenkinek mutogatni, mondtam, de el kell a magunkfajta cselédembernek olvasni, mert igazat ír. Mondom, a felszabadulás után azonnal bekapcsolódtam a munkába, éreztem, hogy eljött a mi időnk. Tagja lettem a megyei földbirtokrendező tanácsnak és bizony sokat kel. lett veszekedni, vitatkozni, mert negyvenöt tavaszán igencsak megnőtt a nagybirtokosok körében az „ellenállók” száma, akik jöttek, nemzetiszínű kerettel díszített papírokkal igazolták, hogy németellenesek voltak. Kérték, hogy háromszáz holdat hagyjunk meg. De mi mindig a nincstelenek érdekeit néztük és kiosztottunk minden földet, amit lehetett. Egyszer Pálfára hívtak ki, vitás ügy ben.. Ez még a képviselőség előtt volt. Az Apponyi grófi birtokról volt szó. A tulajdonosnővel elég komoly vitám volt, mert bizonyos terű. letet meg akart tartani. Amikor elmentünk szemrevételezni ezt a földet, eljutottunk a cselédlakásokhoz. Mondtam annak a méltóságos asszonynak, mutattam, hogy így élnek, laknak az önök cselédjei, elképedt: Jesszus-Mária — mondta rossz magyarsággal — én erről nem is tudtam. — Elég szégyen az önökre nézve, hogy akik önöknek dolgoznak, a kenyeret keresik, azokról nem is tudják, hogyan élnek. Nem szólt egy szót se, otthagyott. Természetesen a földet kiosztottuk ... No de elkalandoztam egy kicsit, térjünk vissza 1945 júniusára. Felmentünk a pártközpontba — nyitott platós, vasúti teherkocsiban utaztunk, állva, és Pesten megkaptuk az „útravalót”. Aztán fényképet kellett csináltatni, a képviselői igazolványba, ami arra jogosított, hogy beengedjenek az Országházba, és hogy ha vonaton utazunk, a képviselői kupét — ablaktalan, spárgával „elzárt” fülke volt, amikor ülésezett a nemzetgyűlés — használhassuk. Szeptember elején hívták össze a most már teljes Ideiglenes Nemzetgyűlést. Életemben akkor jártam először az Országházban. Nem lehet — különösen most már — elmondani, mit éreztem, amikor elfoglaltam képviselő- társaimmal együtt a helyemet. Felszólítottak bennünket, mindenki írja fel a nevét egy cédulára és helyezze el az asztalán lévő tokba, hogy megtalálja másnap is a helyét. Aztán megkezdődött az ünnepi ülés, ahol a december óta bekövetkezett eseményekről volt szó, a felszabadulásról, a má_ sodik világháború befejezéséről. Az első napon még úgy" látszott, hogy a legteljesebb az egység. De aztán, amikor a földreform-rendelet törvényerőre emeléséről, a népbíróHuszonnyolcadik történet Elmondja: Czéh József, Született: Szekszárdon, 1910-ben. Lakik: Budapest, XX. (Soroksár), Geyer Flórián u. 82. alatt. Családi állapota: özvegy. Szakképzettsége: mezőgazdasági szakiskola. Eredeti foglalkozása: földműves. . Jelenleg: nyugdíjas. Édesapja foglalkozása: napszámos. Ságokról, a választási törvényről tárgyaltunk, már megmutatkozott, hogy a koalíciós pártok között korántsem olyan nagy az egyetértés, a reakció támad, az új nemzetgyűlésben is. Főleg a Kisgazdapárt jobboldali képviselői és a Polgári Demokrata Párt szónokai próbálkoztak, szinte fejezetenként módosítani a törvény- javaslatokon. De megkapták a magukét, szóban is és szavazatban is. Öröm volt látni a már akkor kibontakozó — és 1946 tavaszán a baloldali blokkban realizálódó tömörülést, a két munkáspárt, a szak- szervezetek és a Nemzeti Pa. rasztpárt egységes fellépését. Az 1945-ös választásokon a Nemzeti Parasztpárt Tolna— Baranya megyei listavezetője voltam, képviselővé választottak 1947-ben, majd 49-bén is, ekkor az országgyűlés egyik jegyzője lettem. Még egy alkalommal voltam „listavezető”: az 1956-os ellenforradalom^ _ soroksári halálraítéltek listáján. Különben, gazdasági vonalon dolgoztam, egészen 1970-es nyugdíjba vonulásomig. És hadd mondjak el még egy adatot: 1956 nyarán tagjelöltje lettem a Magyar Dolgozók Pártjának, 1957-ben tagja a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Nyugdíjas va. gyök, rám fér a pihenés. Öröm látni azt a hatalmas fejlődést, ami nálunk az elmúlt harminc esztendőben végbement és külön jó érzés az embernek, ha arra gondol, egy kicsi része, munkája van ezekben az eredményekben. Feljegyezte: JANTNEB JÁNOS
