Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-27 / 98. szám

A harmadik

Hétfős brigádjával a Baranya megyei Versendről jár be nap mint nap. Reggel hozza, este viszi őket a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat szerződéses autóbusza.

A művezető magyaráz. Elmondja. hogy már az elmúlt év áprilisától dolgoznak itt, s az 1974-es esztendőt nagyon jónak mondhatják. A tervek szerint közel 800 ezer forintot kellett volna beépíteniük a telepbe. ezzel szemben megközelítették a 7 milliót.

— És ha hozzátesszük, hogy az őszi esők derékba kaptak bennünket, hát az elvitt legalább egymilliót.

Határidő! Bűvös szó. A művezető is fontolgatja, rágja a szavakat.

— Szerintem végzünk a határidőre. Az annyit jelent, hogy 1976. június 31-ig itt késznek kell lenni mindennek. A

Gép segít a gépnek. Itt húzódik majd az Iparvágány.

évezrednek épül

■r «— Egyenesen az ég alá?

A gépész elneveti magát;

— Szó sincs róla! Csak nyolc méterrel a föld fölé — kiabálja ki a dübörgő daru fülkéjéből.

tr \ • f.y—v -v ^ . ve* .

mint tizenkét ember. Kettő van a kotrógéppel, nyolc a billenősekkel, egy az SZ—100-as- sal. egy meg az úthengerrel.

— És ha kubikosok lennének itt? Belőlük mennyi kellene?

Járjuk a telepet. Mint egy léghajó bordázata, olyan a leendő műtrágyaraktár tartó- szerkezete. Távolabb már körvonalazódik a gépek, még arrébb az alkatrészek tárolóhelye.

Nincs megállás. A darusbrigádon kívül itt van még egy kubikosbrigád is. Persze, amit most végeznek, az közel sem hasonlatos a klasszikus kubikmunkához. a föld kitermeléséhez, szállításához.

tervekhez képest úgy találom, kicsit előrébb is járunk, mint kellene. Bizakodhatunk.

Egy sajátosság. Az AGRO- KER leendő telepére vasúti iparvágány vezet. Távolabb, az idelátszó töltések mentén már dolgoznak. Sz—100-as taszítja maga előtt a földet, árúit a borkombinát mögül hordanak a billenősek.

— Ennek a vágánynak két

ága lesz majd. Egy, am; jön a vasútról, a másik meg itt ágazik el belőle —. így a művezető.

Dél van. Autóbusz fordul a telepre, fehér kötényes asszony sürgölődik körülötte.

— Ebéd. emberek — szólal meg a kubikosok brigádvezetője. i

A brigádtagok felegyenesed-’ nek, ballagnak a meleg étel felé.

Szokatlan csend ül a telepre.' Ebédidők * J

VARGA JÓZSEF 1

Fotó: Gottvald Károly

— Betonlábat csinálunk a tartóoszlopoknak —, világosít fel Kovács Antal brigádvezető.

Emberek és gépek dolgoznak. Kicsit ködös az idő, alig látjuk Szekszárdot.

Tájékozódás: szemben az

Északi kertváros, jobbra termő- , terület, hátunk Mögött kirajzolódik a Csörge tavat ölelő jegenyesor, baloldalt a kenyérgyár füstje bodorog.

Dénes Imre, a hatalmas K—61-es daru kezelője fél nyolc óta dolgozik. Most délelőtt tíz óra van. s kikapcsolódásképpen azt számolgatja, hány vasbeton tartóoszlopot illesztettek már helyére az AGROKER épülő telephelyén.

A függőleges tartókból hatvanhat, a vízszintesekből öt- ven van a helyén.

Irigykedve nézem a rideg betonóriásokat, s azt irigylem, megérik talán a 2100-at, 2200- at.

Kovács Sándor hegesztő mintha gondolatolvasó lenne.

— Tudja mit? — fordul felém. s a védőszemüveget föltolja homlokára.

— Megelégednék, ha any- nyit élnék még. amennyit ezek az oszlopok.

— Számít ez magának valamit?

— Nagyobb a felelősség. Nem kis kócerájt csinálunk. Ezt már a jövő évezrednek csináljuk. Nem akarunk rossz munkát hagyni az utódokra.

’ No, emberj szorgalom, akarat, konokság. most is megtetted a magadét. A hatalmas telep 22 holdnyi. s erre a hatalmas területre —, hogy csak egyet említsünk a sok-sok munkából — 50-60 centiméteres magasságban földet hordtak. A borkombinát mögötti domb megindult, a fciller|csek hátán jderobogott a bogyiszlói út bal oldalára.

— Látja —, mutat a jövőmenő autók felé Heil György művezető — ehhez az egész feiidhordáshoz nem kell több.

— Ne vicceljen. Tudja, mi kellene ide? Keveset mondok, legalább 200 ember, és ki mondaná meg, hogy hány kordé, hány ló.

Betonoszlopok és emberek. Ez lesz a műtrágyaraktár. ’

I

Gratulálok, anyu !

Ortman Pétemé a ZIM bonyhádi .gyárának anyagraktár-vezetője azon a napon a szokásosnál később ért haza egy elhúzódó értekezlet miatt. Lánya, Annuska — aki ugyancsak a ZIM-ben dolgozik statisztikusként -— türelmetlenül h írta a mamát és a kezében borítékot lobogtatva rohant eléje.

— Anyu, anyu gratulálok és ne haragudj, hogy fölbontottam. Kormánykitüntetést kapsz! Nézd csak, 3-án Szek- szárdra kell menned.

Nagy volt a boldogság, ami tartósnak látszik, mert Ortman Pétemé hangja még ma is vibrál az izgalomtól, amikor a Munka Érdemrend ezüst fokozatáról beszél.

— Váratlanul ért a megtiszteltetés, két év múlva megyek nyugdíjba, van már négy kiváló dolgozó kitüntetésem is. Álmodni sem mertem kormánykitüntetésről, pedig együtt nőttem, öregedtem meg a gyárral Egyszóval, mögöttem az élet alkotó része.

Ez utóbbit szíve szerint meg kell hogy kérdőjelezze az újságíró. Az olyan .,régi bútordarab”. mint amilyen Ortman- né. puszta jelenlétével is alkot, mert alkalmas a követendő példára. S mivel a gyárnak nemcsak a termelési feltételei fiatalodnak a technológia korszerűsödésével, hanem a munkássárda is, kell az idősebbek példája az utánpótlás nemzedéknek.

A négvholdas szegényparaszt lánya tizenöt évesen Í937-ben került be a gyárba, annak is bádogos részlegébe, ahol akkor viharlámpák, lóvakarók, krumplinyomók készültek. Betanított munkásként dolgozott. 90 filléres órabérért.

— Nem volt az kevés?

— Kevés volt. de az az igazság, örültünk, hogy dolgozhatunk. Akkoriban nem díszlett az üzem kapuján munkásfölvételt hirdető fölirat, mint manapság. Kint álldogáltak naponta és bejutni kívánók és szerencse kellett a bejutáshoz.

— Mi volt az első munkásélménye ?

Elmondja, hogy az a sztrájk, amit a művezetője szervezett.

— Odaálltunk beszüntetve a munkát a Perczel irodája elé. Kivívtuk a 10 filléres emelést. Akkor jöttem rá —, nagyon fiatalon —, hogy sok ember milyen erőt képvisel, ha összefog, egy akaraton van.

Az élmény, egész életrevalónak bizonyult. Ortmanné — akinek személyes sorsát a második világháború pecsételte meg katona férjének eltűnésével és azzal, hogy kislányával,

idős szüleivel magára maradt —. 1946-ban belépett a kommunista pártba. Kétféle szolgálatot vállalt tehát. Azét a munkásét, aki úgy lép be a gyárkapun, hogy az üzem az övé. S azé a kommunistáét, aki soha nem húzódik háttérbe ha plusz munkát kell végeznie. Ma is tagja a párt- vezetőségnek és bizományosa a Kossuth Kiadónak. Mindenkit ismer, mindenki ismeri.

— Negyvenben, amikor férjhez mentem, kiléptem a gyárból. de csak fél évig voltam asszony. Az uramat behívták katonának és 43-ban eltűnt a keleti fronton. Negyvenhétben jöttem vissza az üzembe és a zománcozóban dolgoztam három évig.

Elvégezte ezután a pártiskolát. ahova küldték, megtanult gyors- és gépírni és rövid ideig a járási pártbizottság adminisztrátora lett. ötvenegyben jött vissza ismét és immár véglegesen a gyárba, hogy könyvelői képesítést is szerezve az anyagraktárba kerüljön könyvelőnek. Ma. azt a munkát Bőte Gizi és Knéisz And- rásné csinálja, amit akkor ő egyedül végzett. De megnőtt azóta a gyár! Mikor először átlépte a kapuját, alig 100— 110 ember dolgozott itt. Ma 1300 körül mozog a munkáslétszám és — ahogy mondja, szerencsére — sok a fiatal.

— Készül a nyugdíjazásra Annuska?

— Gondolnom kell rá. de. készülni nem készülök. Előre összeszonii a szívem, hogy 30 év után meg kell válnom ettől a közösségtől, amitől elszakadni nem tudok de aminek nyugdíjasként már csak a vendége leszek. Szeretem a gyárat, a munkámat is.

pedig ugyancsak' bonyolulttá vált. Hogy szemléltessem; a raktárban ma körülbelül nyolcezer féle anyag van. Látta, kis alapterületen. Azért is becézik dzsungelnek. Általában október végén kezdjük el az év végi leltározást és február közepe felé készülünk el vele.

— A raktárosokat, hogy úgy mondjam sikk időnként szidni. Hogyan visel) el, ha szidják?

— Örülök neki, mert a bé-' kétlenkedés rendszerint azt jelzi, hogy valamit jól csináltam. A példa kedvéért; nem cserélem új vésőre azt a vasdarabot. ami szinte kiabáljad hogy újkorában sem véső volt. Kicsi dolog ez, mégis megbán- tódik átmenetileg, akinek nem sikerül a ésere. Különben ha szidnak is néha, nem hara- gusznak rám. Majd mindenki gratulált, s az ilyesmi nem kötelező.

Végül beszélgetünk még a kézimunkáról, arról, hogy szeretne nagymama lenni és arról, hogy akárki, akármit mond. munkásnak lenni rang! Csak hát nem mindig könnyű ennek a rangnak a viselése.

Csupa derűs nyíltság az erősen őszülő, törékeny termetű asszony. Búcsúzunk. Sietős léptekkel indul vissza a ..dzsungelba”, ahol sejtésem szerint sokan keresték már.

Hány lépést tett meg vajon az üzemben eddig, hova lehetne eljutni annyi lépés árán? Ki lehetne számítani, de minek? A léptek otthonosak, a tartás tiszteletet ébresztő. Ortmanné 38 éve indult és munkásnak. Meg is érkezett — a tel-; jes emberi élet révébe...

LÁSZLÓ IBOLYA i

1975. április Z3é