Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-19 / 91. szám
Reflektorfényben a IV. ötéves terv teljesítése 1. Jó úton, jó irányban Kilenc hónap sincs már a hatvanból, s befejeződik a negyedik ötéves terv végrehajtása. Átfogó mérlegelésre ugyan majd csak jövőre lehet vállalkozni, a reflektorfény azonban már most megvilágíthat néhány jellemző tényezőt. Elsősorban azt, hogy a népgazdaság egésze és fő arányai tervszerűen fejlődtek, s a tervben meghatározott célok, valamint a tényleges gazdasági folyamatok között jobb az összhang, mint bármelyik korábbi tervidőszakban. Joggal állapította meg a párt Központi Bizottságának beszámolója a XI. kongresszuson: „... minden feltétele megvan annak, hogy a X. kongresz- szus által jóváhagyott gazdaságpolitikai célokat, a IV. ötéves terv előirányzatait elérjük. A IV. ötéves tervünk négy évének eredményei kielégí- tőek”. Hegváltozott feltételek 1970. október 3-án fogadta el az országgyűlés a népgazdaság negyedik ötéves tervéről szóló törvényt. A reális célokat felsorakoztató program kemény munkát feltételezett, de azt nem vehette számításba, hogy váratlan világ- gazdasági folyamatok megváltoztatják a végrehajtás körülményeit. Ennek ellenére — s szocialista gazdaságunk erejének bizonyságaként — a nemzeti jövedelem ezekben az esztendőkben a hatvanas évek végénél gyorsabban, átlagosan 6.5 százalékkal nőtt, s várhatóan 3—5 százalékkal több lesz, mint a tervezett. Ugyancsak lényeges mozzanat, hogy az ipar termelése szinTegnap .délelőtt Szeikszárdon a KlSZÖV-ezékház tanácstermében tartották meg a megye ipari szövetkezeteinek küldöttközgyűlését. Ezen részt vett és felszólalt Aratus Antal, a megyei pártbizottság gazdaság- politikai osztályának munkatársa. A napirend első pontjaiként Gyerő András K IS Zö V -elnök terjesztette a küldöttközgyűlés elé a megye szövetkezetei 1974. évi gazdálkodásának tapasztalatairól készített beszámolót és ahhoz szóbeli kiegészítést fűzött. A Tolna megyei ipari szövetkezetek termelése az elmúlt esztendőben is dinamikusan fejlődött, sőt a növekedés üteme csaknem másfélszeresen haladta meg az előző évit. Míg 1973-ban 12, tavaly 17 százalékkal emelkedett a termelés, a növekedés értéke meghaladja a 200 millió forintot. Igen jelentős eredmény, hogy a lakosság részére végzett j>a- vító-szolgáltató tevékenység ugyanilyen mértékben nőtt (ez korábban általában nem érte el az össztermelés növekedését.) A laikáskarbantartás 30, a híradástechnikai cikkek javítása 31, a szállítási tevékenység 32, a személyi szolgáltatás 11 százalékkal haladta meg az előző évit. A javítás-szolgáltatás annak ellenére fejlődött ilyen mértékben, hogv a szövetkezetek egvharmadánál az előző évhez képest nem emelkedés, hanem csökkenés következet* be. Mind az elnök szóbeli kiegészítésében, mind a felszólalásokban hangsúlyt kapott az a követelmény, hogy a tén meghaladja — várhatóan öt százalékkal — a számított növekedést. Míg a negyedik ötéves terv azt tűzte ki célul, hogy a termelés bővülésének 75—80 százalékát a termelékenység fedezze, 1970 és 1974 között a tényleges eredmény 96 százalékra emelkedett, azaz itt is tetemes a többlet. Szükséges szembenézés Terjedelmes lista tükrözné csak hűen, mi mindenben sikerült, sikerül elérni a negyedik ötéves tervben meghatározott célokat. így például: ahogy a terv előírta, az átlagot jóval meghaladó mértékben bővítette termelését, s új áruk sorát állítja elő a vegyipar, a számítottnál többet ad az élelmiszeripar, a mezőgazdaság. Hasonlóan a gépipar legtöbb területe és a könnyűipar, a kiterjedt rekonstrukcióknak köszönhetően. E tagadhatatlan sikerek sem fedik el a gondokat, sőt, megkövetelik az azokkal való szembenézést. Annak ellenére ugyanis, hogy a népgazdaság egésze és fő arányai a tervezettnek megfelelően fejlődtek, voltak és vannak gondok a külkereskedelmi mérlegben, a beruházási tevékenységben éppúgy, mint a gépipar termékszerkezetének korszerűsítésében, az állóeszközök kihasználásában, a zöldség-, a cukorrépa-termelésben. Egy-két, szabályt erősítő kivételtől eltekintve nem a célok bizonyultak hibásnak, hanem időnként és helyenként a végrehajtás lassúnak, következetlennek, a népgazdasági érdekkel nem mindig egyezőnek. lemaradó szövetkezeteknél a szemlélet megváltoztatására varr szükség a fejlődés biztosításához. A szövetkezetek 228 lakást építettek, huszonhárommal többet, mint 1973-ban. E téren is nagyobb erőfeszítésekre van szükség. A foglalkoztatottak száma 6 százalékkal nőtt, a termelés növekedésének kétharmadát fedezte a termelékenység emelkedése, az arány romlott az előző évhez képest. A bérszínvonal 6 százalékkal volt magasabb, a nyereség 14 százalékkal haladta meg az 1973. évit, tehát tömegében nőtt a nyereség, de az árbevételhez képest csökkent 0,3 százalékkal. A szövetkezetek tenmelésé- injeic és értékesítésének összetétele kedvezően alakult, az állami nagyipar részére történő kooperációs szállítások az iparba sorolt szövetkezetek termelésének közel egy harmadát teszik ki, ugyancsak megközelítően egyharmadia az össztermelésnek az export. Ez utóbbi 29, míg a belkereskedelmi értékesítés 1 százalékkal növekedett 1974-ben. Az elmúlt évben jelentősein nőtt a szövetkezetek beruházási tevékenysége. Míg 1973-ban 31, tavaly közel 51 millió forintot fordítottak beruházáJFa. E tekintetben a beruházások kivitelezési időtartamának csökkentésére, a határidők betartására hívják fel a szövetkezetek ■ figyelmét. A gazdálkodás elemzése feltárt több hiányosságot is. így több szövetkezet küszködött Ha egy tégla hiányzik Ha mindezek hatása megmaradna egy-egy vállalat, iparág keretein belül, akkor sem lehetne könnyen belenyugodni, hiszen a társadalmi erőforrások kamatoztatásáról van szó. Mivel azonban egy- egy terület elmaradása kisugárzik a többi munkájára is, nagy hibának bizonyulna a beletörődés. Főként azok részéről, akik tehetnek a változás, a több, a jobb érdekében. Egy-egy tégla hiánya veszélyeztetheti az egész építmény stabilitását. Téglából ugyan sok van — fölhalmozódtak a készletek, csökkent a kereslet —, de az építőanyagipar várhatóan nem teljesíti az ötéves tervét. Emiatt viszont importra kényszerülünk — idén a négymillió tonnás hazai termelés mellett is 800 ezer tonna cement behozatala szükséges —, s ennek fedezetét va- lahonnét el kell venni! Hasonló a helyzet a cukorrépánál és a zöldségféléknél. A mezőgazdaság egésze a tervben szereplőnél gyorsabban fejlődött, de némely területe a számítottnál kisebb haladást mutathat fel. Utalásszerű példáink azt húzzák alá, hogy a népgazdasági terv teljesítéséért a maga területén mindenki felelősséget visel. A jelenlegi középtávú népgazdasági programnak — a korábbiaknál még inkább ez volt a helyzet — gyenge pontja, hogy nem érvényesült szigorú következetességgel mindig és mindenben a társadalmi érdek. Indokoltan emelte ezt ki, s állíanyageEátási nehézségekkel, és nagymértékben nőtt a befejezetlen termelés állománya és késztermékeik készlete. Bár a napirend szerint az 1974. évi gazdálkodás elemzésével foglalkozott a küldött- közgyűlés, szóba kerültek az 1975-ös év első negyedévének tapasztalatai is. Ezek nem kedvezőek, annak ellenére, hogy a kongresszusi és a felszabadulási verseny megfelelő lehetőségeket biztosít a termelés, a gazdálkodás javítására, fejlesztésére. A vitában többen foglalkoztáik az ez évi feladaitokkal, különös tekintettel a XI. kongresszus határozatában az ipari szövetkezetekre háruló tennivalókra (szolgáltatások dinamikus fejlesztése, színvonalának emelése, a hiánycikkek körének szűkítése, az állami ipar hasznos kiegészítése, stb.) Külön hangsúlyt kapott a vezetés színvonalának emelése, a vezetők megítélésénél nemcsak a gazdasági eredmények, hanem a vezetői magatartás normái betartásának számonkérése, figyelembevétele. A továbbiakban a szövetkezetek jogi irodájának munkájáról szóló beszámolót, majd a jogi és a revizori iroda 1974. évi költségvetési gazdálkodásáról előterjesztett beszámolót tárgyalta meg és fog,adta el a küldöttközgyűlés. Ezután került sor a küldöttközgyűlés felügyelő bizottsága, a szövetkezeti bizottság, az oktatási és nevelési bizottság, valamint a szolgáltatási bizottság 1974. évi tevékenységéről szóló beszámoló megvitatására. tóttá a teendők élére a párt XI. kongresszusa, mint fontos tapasztalatot a negyedik ötéves terv végrehajtásának' eddigi szakaszából. Gyorsan költünk, lassan kamatoztatunk Társadalmi érdek ugyanis — a gazdasági növekedés lényeges feltétele —, hogy a tervezőmunka javulásánál is nagyobb mértékben tökéletesedjék a megvalósítás, a végrehajtás! Mert örvendetes, hogy a beruházásoknál, ami a pénzösszeget illeti, az ötéves terv és a tényleges teljesítés között nincs elmaradás — sőt, 60 milliárd forinttal többet használnak fel —, azzal azonban aligha büszkélkedünk, hogy 1975-ben már 120 milliárd forint körül lesz a befejezetlen beruházások értéke. A pénzt gyorsan költjük, de lassan kamatoztatjuk! öt esztendő alatt 14 százalékkal nőtt a beruházások árszínvonala. Emiatt az ún. naturális mutatókat — ennyi tanterem, ennyi állami lakás, ennyi út stb. — nem sikerül mindenütt úgy teljesíteni, ahogyan azt 1970. októberében a törvényben rögzítették. Ismét csak azt írhatjuk: nem a terv volt a rossz. Akadtak ugyan váratlan tényezők is, de a terv azzal nem számolhatott, hogy ki, hol, mit mulaszt, miben sérti meg a technológiai fegyelmet, menynyire hanyagolja el a szervezést, az előkészítést. Nem a tervet kell tehát az Ilyen és hasonló okok miatt kárhoztatni, megváltoztatni, hanem a terv végrehajtásának módját, eszközeit. mészáros ottó (Folytatjuk) A XI. kongresszus anyagának leidolgozása Megyénkben is folyik pártunk nagy tanácskozása, a XL kongresszus anyagának feldolgozása a pártszerveknél és az alapszervezetekben. A megyei pártbizottság propaganda- és művelődésügyi osztályának szervezésében április 16—17— 18-án tanfolyamon vettek részt a járási és városi választott testületek tagjai. A tanfolyamot István József, a propaganda- és művelődésügyi osztály vezetője nyitotta meg, majd mondott zárszót. Az előadásokat a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának előadói tartották. A napokban kerül sor a járási és városi pártbizottságok rendezésében ugyancsak háromnapos tanfolyamra, hasonló céllal, ahol a községi párt vb-tagok. alapszervezeti titkárok, párt- és tömegszervezeti, vezető propagandisták vesznek részt. Ä járási-városi szintű tanfolyamok után az alapszervezetekben a pártoktatás keretében dolgozzák fel a kongresszus anyagát. A kongresszusi anyag feldolgozásával együtt sor kerül a megyei pártértekezlet, a járási-városi pártértekezletek anyagának valamint a vezetőségválasztó taggyűlések határozatainak, megállapításainak feldolgozására is. Az alap- szeryezeteknél minden párttagot bevonnak ebbe az oktatási formába. A pértszervekkel és -szervezetekkel egy időben, természetesen az oktatási intézmények-' nél és tömegszervezeteknél is hasonló oktatási tevékenység folyik. A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny hírei A Szekszárdi Mezőgép Válla»' latnál az MSZMP XI. kongresszusa, s hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére indított munkaverseny során kiemelkedő munkasikereket értek el a szocialista brigádok oz elmúlt esztendőben. A közelmúltban megszülettek oz új felajánlások, amelyek teljesítésével a munka- verseny második fordulója során jelentős mértékben javítják a vállalat gazdasági eredményeit. A brigádok ígéretet tettek, hogy a termelékenység növelésével a termelés jobb szervezésével 23 millió 706 ezer forinttal túlteljesítik az éves tervet. Emellett felajánlások születtek a takarékosabb munkavégzést illetően is. Több mint 3 millió forintot takarítanak meg oly módon, hogy nehezen beszerezhető és drága import alkatrészeket hazaiakkal helyettesítik. Az alumíniumhuüa- dékot visszajuttatva a gyártó cégnek, 280 ezer forint megtakarítást tesznek lehetővé a vállalat számára. A minőség javításával, a selejt csökkentésével további 150 ezer forinttal csökkentik a költségeket, s a takarékosabb energiagazdálkodással 387 ezer forintot takarítanak meg. * A Fővárosi Óra- és Ekszeriparí Vállalat Díszmű Gyáregységében Szekszárdon ezekben a napokban teszik meg kongresszusi felajánlásaikat a szocialista brigádok. Céljaik között legfontosabb helyen szerepel a takarékossági feladatok megvalósítása. A galvanizálókádak fűtését biztosító gőz gazdaságosabb eláállrtósá- val, valamint az irodák, munkahelyek fűtésének jobb megszervezésével a tavaly felhasznált fűtőolajhoz képest 15—20 százalékot szándékoznak megtakarítani. Uj technológia bevezetésével jelentős mértékben csökkentik a felhasznált vízmennyiséget is. * A BHG Kapcsológép Gyárában Szekszárdon ezekben a napokban fejeződik be az új technológia honosítása. Ma már a harmadik típus, a svéd Ericson berendezés alkatrészeinek készítése folyik. Az MSZMP XI. kongresszusa, s hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére tett felajánlások teljesítésével a bonyolult feladatokat a gyár kollektívája megoldja. * A Szekszárdi Bútoripari Vállalatnál o kongresszusi munka- verseny első fordulójára a vállalat szocialista brigádjai 8 millió forint értékű felajánlást tettek, ígéretüket a szocialista kollektíváik betartották, sőt annál jelentősen jobb eredményt értek el. így a vállalat 14 millióval többet termelt az elmúlt évben a tervezettnél és a vártnál másfél millió forinttal magasabb nyereséget értek el. A munkaverseny során két új brigád is alakult, mely küzd a szocialista cím elnyeréséért. A verseny második fordulójára tett felajánlások között Itt is a takarékossági tevékenység szerepel a legfontosabbak között. A szocialista brigádok a közeli napokban felveszik a kapcsolatot a tengelici mezőgazdasági termelőszövetkezet szocialista brigádjaival. Céljuk az ismerkedésen kívül a szocialista együttműködés megvalósítása, egymás segítése. 1975. április 19. A termelés 17, a bérszínvonal 6 százalékkal nőtt a megye szövetkezeti iparában A KÍSZÖV küldöttközgyűlése