Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-19 / 91. szám

I ... \ A hitük mát ideérhesett A paksi atomerőmű szerelői az NDK-ban X Tribüne és az Ostsee- SZeitung már több cikket írt róluk. A Tribüné „A példamu­tató Kormányék” címmel töb­bek között ezt írja a magyar szerelőbrigádról: „Jó a raun- kaversenymérleg az Északi Atomerőmű építkezésén.... Tu­dott dolog, hogy a magyar szakszervezeti tagok a szocia­lista komplex munkaverseny­ben, melyet mindkét szakszer­vezeti vezetőség egyeztetett, kiemelkedőt nyújtanak. Mind a 21 magyar brigád harcol a ^.Szocialista szerelő kollektí­va” cím elnyeréséért. Egy éve pedig a szovjet, a magyar és a német szerelők együtt küzde­nek eredményesen a „szocia­lista munka kollektívája” cí­mért, valamint a „Német- szovjet barátság” cím elnye­réséért. A havi értékelésekkor a magyar kollektívák és szak­munkások állandóan az első helyeken szerepelnek. Több­ször illette meg a Kormány­brigádot a „Kimagasló, minő­ségi munka” és a Tóth-brigá- dot a „Baleset- "és üzemza­varmentes munka” cím. De nemcsak a munkában szövőd­nek szoros, elvtársi, baráti kapcsolatok. A kiránduláso­kon, a klubesteken, a sport­összejöveteleken is érezhető, hogy eggyé forrtak, barátokká váltak az itt dolgozó szovjet német és magyar munkások. Az Ostsee-Zeitung április 4-i számában két cikk is megje­lent a magyar szerelőkről. „A magyar temperamentum is is­meri a lámpalázat. A képen látható — sajnos a képet nem tudjuk közölni (a szerk.) asz- szonyok, akik éppen hazai bort kortyolnak Greifswald falai között, magyar szakmunkások feleségei, akik atomerőmű­vünk felépítésénél segítenek. A „Boddenhus”-ban, a 30. év­forduló főpróbáján láttuk őket. Az első tapsot az itt élő ma­gyar kommunisták titkárától. Várhegyi Istvántól, a szovjet specialisták javaslata alapján ^Atomerőművi specialista” minősítésű szerelőtől kapták, öt kérdezzük, hogyan élnek itt barátainlc, hogyan érzik ma­gukat. Folyékonyan válaszol, németül: „Mindnyájunknak nagyon tetszik az élet Greifs- waldban. Csak a szél..., meg a nap is melegebben süt oda­haza. de a pompás Keleti-ten- ger kárpótol mindent.” Megtudtuk, hogy az unal­mat nem ismerik. A komplex- brigád munkaidő után gyakran kirándul a szovjet, a német szaktársakkal. Magyar hegesz­tők, lakatosok és más szak­munkások segítenek szabad idejükben a greifsWaldi sör­gyár korszerűsítésében, a kemnitzi termelőszövetkezet is állandó segítséget kap tőlük. Pick Magdolna azt mondja: „Két hetente találkozunk a német asszonyokkal a képző­művész-szakkörben.” Az itt készített tárgyakat a szolidari­tási bazárba adják. Magyar barátaink életében fontos sze­repet játszik az a három klub, amelyet lakóhelyükön társadalmi munkában létesítet­tek. Itt szerveznek nyelvokta­tásokat. vitaesteket, a gyerme­kek rendszeresen itt vesznek részt a mesedélelőttökön. Egyébként tiszta a német ki­ejtésük, beszédük csodálatba ejt. Nem csoda — a greifs- waldi iskolába járnak. Egymás mellett ül a magyar Péter Gábor, a német Heidi és a budapesti Andrea. Nemzetkö­zi közösségben élünk, közösen ünnepeljük ünnepeinket — ma Magyarország felszabadulásá­nak 30. évfordulóját.” A másik cikk is a magyaro­kat dicséri: „Magyar baráta­ink és elvtársaink, ahogy Ma­darász István mondja, nálunk második hazájukra találtak. A Budapesti Gyár- és Gépsze­relő Vállalat neve jól ismert építkezésünkön. Nemcsak a szaktudás miatt. Mindig ké­szen állnak, ha bármilyen ne­hézség támad... Kőrútunkon találkozunk azokkal a magyar brigádokkal. amelyek a 4-es számú turbóegységen dolgoz­nak Marosvölgyi Tamás veze­tésével. Marosvölgyi Tamás a következőket mondja: „Mi, magyar szerelők magunkévá tettük a Rostocki Építőipari Kombinát szakszervezeti bizal­mijának Emil Baeknek a mondását: „Egy ilyen nap tisz­teletére nem lehet csak egy hétköznapi tettel felkészülni !* Közösen dolgozunk mind­annyian éjjel és nappal, hogy a második reaktorblokkot a győzelem 30. évfordulója tisz­teletére nyolc héttel koráb­ban üzembe helyezhessük... ...Lubminban, ahol több mint kétszáz magyar dolgozik szocialista munkaverseny-fel- ajánlásokat teljesítették, sőt túlteljesítették... Több magyar szaktárs példás teljesítmé­nyéért már eddig is magas ál­lami (német) kitüntetést ka­pott. Dormán Józsefet, a Mun­ka Vörös Zászló Érdemrend­del, Ludvig Andást „Kiváló aktivista” címmel, Tóth Lászlót, a ..Kimagasló teljesít­ményért”. Pick Bélát pedig az „NDK szolgálatáért” járó ér­demrenddel tüntették ki. Har­mincöt dolgozónak a szocialis­ta munkaversenyben elért eredményeiért kollektív kitün­tetést adományoztak— '.„Pick Béla arra a kérdésre válaszolva: mit érez egy ilyen történelmi napon azt vála­szolja: „Felemelő érzés ezen a napon barátok között az el­múlt 30 évre visszatekinteni. Hazánk sikeres szocialista fej­lődése annak köszönhető, hogy a Szovjetunió felszabadított bennünket és később is segí­tett. Az első pillanattól érez­tük ezt a segítséget. Ez a se­gítség testesül meg majd a mi atomerőművünkben is. Az atom­erőművel a magyar népgazda­ság további következetes fej­lesztésének feltételét teremt­jük meg. Ami a személyes fejlődésemet illeti, arra csak azt válaszolhatom: elválaszt­hatatlan az én személyes fej­lődésem országom szocialista fejlődésétől. Amikor az „NDK szolgálatáért” érdemérmet megkaptam, az 1972-es évre gondoltam vissza. Akkor a kollektívánknak nem volt még semmiféle tapasztalata a komplikált szerelési folyama­tokban. Úgy kellett kezde­nünk, mint amikor a gyerme­kek járni tanulnak. A „szü­léink” a szovjet elvtársak voltak, ők voltak azok. akik ilyen teljesítmények elérésére képessé tettek bennünket...” A hírek, a jó hírük már el­érkezett. Szeretettel várjuk őket Paksra. az első magyar atom­erőmű építkezésének színhe­lyére. Még versenyben vagyunk Ilangíárfat Izgalmas percek a „Babitsban ' Az ország legjobb művelő­dési otthonai versenyeznek a Rádió „Hamgtárlatt” című ve­télkedőjében. A művelődési házak tiszte a csapatáűlítás, a csapatoké, hogy felismerjék azokat a hangdokumentumo­kat, amelyekkel kapcsolatos feladatat (kapnak. Megyénket a Babits művelő­dési központ képviseld a ve­télkedőben. Csütörtökön este léptünk színre, debreceni és zalaszentgróti csapattal mér­kőztünk. • A csapatkapitány — Péter Mihály tanár — és a tizenkét csapattag már hat órakor el­foglalta helyét a „stúdióban”, azaz a művelődési központ márványtenmében. Hót órakor már ott szorongott mindenki, aki segíteni, vagy egyszerűen csak szurkolná jött ed. a ve­télkedőre. A hangulat nem volt egyértedműen bizakodó: ám voltak jókedvű és tettre kész csapattagok, mint Földesi János nyugdíjas madocsai ta­nácselnök, aki még a hegedű­jét is magával hozta. Hátha el kedd húzni rajta valami tol­nai nótát...? Egy ideig csendben hallgat­tuk a rádiósok hangszórón át hallható készülődését: kis íze­lítő, hogy hogyan indul egy adás — aztán megszólalt a jól ismert szignál, (kezdődött a verseny. Elsőre a szekszárdi csapat kapta a legnehezebb feladatot, a debreceniek is pontot vesz­tettek, osak a szerencsés zada­szentgrátiak szerezték meg az első feladatnád az összes pon­tot. Igazán szerencsések voltaik ,makkos” feladatukkal, hiszen tulajdonképpen a versenyt is ez döntötte el javukra. Amikor a nehéz feladat he­lyes válaszát megkaptuk a stúdióból, kiderült, hogy volt aki tudta Szekszárdon is: egy fiatalember váltig hangoztatta. Ki tudja miért, valahogy sen­ki nem hitt neki— De még en­nél is izgalmasabb volt az d féladat, amikor Babitsra, Sza­bó Lőrincre és Tóth Árpádra egyaránt vonatkozó dolgokat kellett mondani. A riporter, Fededy Péter iS elvesztette addigi nyugalmát, és perdült-fordudt a válasz­adók, a politikád és a zenei csapátok között. De Szekszár- don a legnagyobb sikert és legnagyobb feszültséget mégis Einstein keltette... ’Hangjának felidézése után, kapásból kel­lett elmondani róla csapat-: kapitányunknak, ami az eszé­be jutott A (kézenfekvő meg­oldás — hogy kikeressék eg5* lexikonból nevét és azt olvas-: aa fel, ami ott áll — valahogy senkiinek sem jutott eszébe! így hát elkezdett rögtönözni! Néhány szép, gördülő mondat és látnivaló lett, hogy ..nagyon hosszú egy perc! Ekkor aztání felfordult a terem: Kaszás Im re, a szakmunkásképző igaz­gatója ..előmondita”, Méry Évaj a megyei tanács népművelési csoportvezetője mutogatta, ami még a témához kívánkozott —•> és a végeredmény: mi kaptuk meg egyedül a maximális húst* pontot! : A vetélkedő utolsó perceá-J ben már bizonyos volt, hogy a győztes Zalaszantgrót lesz, és hogy a második helyezettek holtversenyben a debreceniek­kel, mi. Örömünkre Rapcsányi László játékvezető úgy konfe­rálta az eredményt, hogy m két második is továbbjutott. Bár úgy lenne:' de a játék- szabályok értelmében a rnáso-^ difc helyezettek közül azok jutnak tovább, akik a vetélke^ dő előtti- feladatot — két ri­port készítésiét — a legjobban' oldották meg. Ennek a feladat­nak még nem -hirdették ki az eredményét, lehet bizakodni, hogy valóban bejutunk a kö-; zépdöntőbe. A mostani csapat, még több segítőtárssal és menni „verseny- rutinnal” bizakodva indulna, j ?! í-tó l P. N. Barannyikov: Nevek az emlékművön í . íz , A hétosztályos iskola elvég­zése után hajón dolgozott édesapámmal, Tyihon Nyesz- tyeroviccsal együtt. A Dnye­peren hajóztak. Később nagy­bátyám elvégzett valamiféle tanfolyamot és Mogiljovban a folyamhajózási vállalat diszpé­cseri központjában dolgozott 1938-ban behívták katonának. Mongóliában szolgált később pedig harcolt Leszerelése után rövid ideig a gomeli hajózási igazgatósá­gon dolgozott, mint a diszpé­cseri központ technikus-operá­tora. Ványa nagybátyám külön­ben egészen jól rajzolt A frontról hazaküldözgette a ter­mészetről, harcmezőkről ké­szített vázlatait önarcképeit hogy hozzátartozói láthassák, mennyire megváltozott. Most azonban sajnos nem tudtam megtalálni azokat a rajzokat pedig gyakran láttam őket Nagybátyám jólelkű, figyel­mes ember, hű barát és elv­társ volt. Ilyennek maradt meg valamennyi hozzátartozója emlékezetében. Nagy kár, hogy elveszett az utolsó levél, amelyet bajtársai írtak. Azt írták, hogy sebesü­lése után még egy óra 35 per­cig élt. Tudatánál volt és azt kérte, írják meg haza: „Bo­csássatok meg nekem, drága szüleim. Becsaptalak bennete­ket. Azt ígértem, hogy hama­rosan hazamegyek, írtam, hogy készüljenek fel a győztesek, köztük az én fogadásomra is kenyérrel és sóval, de én most meghalok...” Nagybátyám levelének eze­ket a sorait míg élek, nem felejtem el... Vaszilij Liszij”. A SZÜLŐKHÖZ. íme né­hány idézet Iván Liszij né­hány leveléből, amelyek való­ban sokat árulnak el róla, ma­gáról. 1943. szeptember 28-án kelt levelezőlap. Tábori posta­szám : P. P. 92 999. „Drága szüleim! Ma vettem hírét Dobrjanka és más falvak felszabadulásá­nak. Remélem, Titeket is fel­szabadítottak már. Nagy öröm­mel fogok tollat. Remélem, ha­marosan választ kapok. Én a fronton vagyok, élek, egész­séges vagyok, amit Nektek is kívánok. Jómagam nagyon megváltoztam. Nem is ismer­nétek rám rögtön. Nem írom le mi mindenen mentem ke­resztül. Túlságosan is sokat él­tem át... Minden nap várni fo­gom a választ. Első leveletek­től, drága szüleim, bevallom félek. írjátok meg az igazat. Remélem, minden rendben van Veletek .. 1943. október 16-án kelt le­vél '„Drága, kedves szüleim! Fia­tok forró üdvözletét küldi... Végre elmúltak a sötét évek, amelyek elszakítottak bennün­ket egymástól, vége a német megszállás lidérenyomásos éveinek... Egyszerűen azt sem tudom, mivel kezdjem első levele­met ... 1941. július 7-én utaz­tam el Gomelből... 41. VII. 10-én megszakadt a kapcsolat Veletek. Sztálingrádba érkez­tem, táviratot küldtem, írtam Nektek ... Augusztus 22-én a rádióból hallottam Gomel ki­ürítéséről ... Olyan magányos lettem, mint a tölgy a sztyep­pe közepén, amelynek elvág­ták a gyökereit... Jelentkez­tem katonának, de nem vettek fel, munkára küldtek a Vol­gára. De végül elértem, amit akartam. Szeptember 27-én mégis csak bevonulhattam ... Minden holmimat barátomnál, Kotyik Venyiamin Jefimovics- nál hagytam, akivel Goméiban dolgoztam együtt Szavát adta, hogy az első adandó alkalom­mal elviszi Nektek. Vele ál­landó levelezésben állok. Most készül Gomelbe utazni... Hát szóval azután, hogy bevettek katonának, már 1941. novem­berében kikerültem a frontra és 1942. július 29-ig harcoltam. Csapatainkkal együtt vonul­tam csaknem egészen Vi- tyebszkig. 29-én a fejemen megsebesültem. Hátravittek a hadtápterületre egy hadikór­házba ... Két hónapig feküd­tem ott... Aztán kiengedtek— Katonai iskolára vezényeltek, amelyet kitűnő eredménnyel végeztem eL Ismét kimentem a frontra— Amikor 1939-ben a Mongol Népköztársaságban voltam és olykor sokáig nem kaptatok tőlem levelet, sok-mindenfélét gondolhatok akkor is rólam— De hiszen épen, egészségesen tértem Hozzátok vissza... Ez alkalommal is úgy térek haza, ha befejezzük a háborút, de már nem olyannak, mint an­nak idején, hanem öreg hadas- tyánként, őszülő halántékkal, s nem közlegényként, mint egykor, hanem tiszti csilla­gokkal a vállapomon... Most kapitány vagyok, de nem egy­szerű kapitány, hanem gárda- kapitány— (Folytatjuk.) 1975. április 19, Dokument-írás

Next

/
Oldalképek
Tartalom