Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-16 / 88. szám

Tanulmányút Lengyelországi tanul­mányútra indult ma reggel a megye népmű­velőinek delegációja. A Krakkóban töltendő na-* pok után hétfőn térnek haza. ÁPRILIS tó SZERDA Névnap: Csongor A Nap kél 4.55 — nyugszik 18.34 órakor A Hold kél 7.42 +- nyugszik 23.36 órakor — Szakszervezeti könyvtárosok tartanak értekezletet ma délelőtt a megyei művelődési központiján. Meghallgat­ják az elmúlt évi beszá­molót, sor kerül jutal­mazásra, és ez alkalom­mal hirdetik meg a ju­bileumi olvasómozgal­mat. — A MÄV Pécsi Igaz­gatóságának dolgozói százötvennel több — ösz- szesen 752 — újítást ad­tak be tavaly, mint az azt megelőző évben. Ezek jelentős részét bevezet­ték, s az ebből származó haszon 7 millió 712 ezer forint volt. , , — Képzőművész-szem­mel az ezer tó országá­ban címmel tartott finn­országi útiélmény-beszá- molót Lippai Tamás, az ozorai művelődési ház Barátság klubjának szombati öszejövetelén. Előadását mintegy száz diafelvétellel szemlél­tette. Tűzszerészek Tamásiban Tamásiban közérdekű bejelentésből értesült a nagyközségi tanács ar­ról, hogy az ÁFOR és KÖZGÉP közötti terüle­tén nagyobb mennyiségű — a második világhábo­rúból származó — tüzér­ségi lövedék került elő a földből. A tanács hívá­sára a helyszínre érke­zett honvédségi tűzsze­részek tették meg az el­ső biztonsági intézkedé­seket. A lőszer eltávolí­tása hosszabb időt vesz igénybe. A tanács kéri a szülőket, nyomatéko­sán figyelmeztessék gyermekeiket. hogy a veszélves környéket ne közelítsék meg. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkásoárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01. 123—G1 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10 Telex: 14251 Ppstafiők 71. Felelős kiadó: PETRTTS FERENC Készül a Szekszárdi Nvomdában Széchenyi utca 46. Sfostacím: 7101 Szekszárd. Telefon: 120—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely nosta hivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési d'j effv hónanra Ft Indexszám: 25 069 Vörösmarty és az édesség A Fejér megyei Ven­déglátóipari l Vállalat cukrászüzeme újszerű édességet hozott forga­lomba. Nem a tartalma újszerű, hanem címké­je. A kör alakú, barna címkét ezüstszegély öve­zi, közepéről személye­sen Vörösmarty Mihály enyhén domborított arc­mása néz a fogyasztóra, a jubileumra való uta­lással ugyancsak ezüst babérkoszorúból. A fél­reértések elkerülése vé­gett a költő feje körül nagybetűs felirat olvas­ható: „VÖRÖSMARTY CSEMEGE’’. Nem ma­radt fenn adalék azzal kapcsolatban, hogy Vö­rösmarty különösebben édesszájú lett volna, in­kább másféle kulináris örömöket kedvelt. A címke azonban így is ízléstelen. Ugyanilyen jogcímen forgalomba le­hetne hozni Vajda János rágógumit, Reviczky ci­pőpasztát, Petőfi leves­port és Kemény Zsig- mond ételízesítőt, hogy csak a XIX. századnál maradjunk. Szerencsére erre idáig még nem ke­rült sor. A címkén még további két szó is ol­vasható: „Nem tartósí­tott!’’ Örömmel fogad­nánk, ha maga az emb­léma se lenne tartós. O. I. A Népbolt olcsó napjai Nemcsak a megyeszékhelyen A Tolna megyei Nép­bolt üzletpolitikai terve ismert a lakosság előtt, hiszen nap mint nap ta­lálkozhatunk egyes ré­szek megvalósításával. Hol új áruféleségeket találunk, máskor ked­vezményt a vásárlónak, új beszerzési forrásból vásárolt árut tesznek a pultra, és sorolni is fe­lesleges, hogy a Népbolt üzletpolitikájának a lé­nyege a lakosság jobb ellátása. A Belkereske­delmi Minisztérium irányelvei szerint a kis­kereskedelmi vállalatok­nál ajánlatos szervezni a lakosság jobb ellátása érdekében különféle ak­ciókat. A KOCKÁZATI ALAP Legtöbb „újítás” a Vállalat kockázati alap­jának a terhére törté­nik, kellő számítások. elemző munka után. A kockázati alapot úgy akarják felhasználni, hogy abból a vásárlók mind nagyobb száma hasznot élvezzen. A most kidolgozott akciónak is ez a lényege. EGÉSZ ÉVBEN A mostani akció lé­nyege, hogy a vállalat olcsó napokat tart üzle­teiben. ■ Máskor egy-egy szezon végén tartottak 20—30—40 százalékos ár­engedménnyel vásárlási akciót, az új üzletpoli­tika azt teszi gyakorlat­tá, hogy egész évben le­het majd olcsóbban vá­sárolni bizonyos árucik­keket. Az olcsó napok­ra Szekszárdon, Tolnán, Pakson, Bonyhádon ke­rül sor. Első alkalommal Bonyhádon rendezi a vállalat az olcsó napo­kat április 21-től 26-ig. FIGYELEMBE VETTÉK A FIZETÉSI NAPOKAT Az olcsó napok idejé­nek meghatározásakor figyelembe vették, hogy a nyugdíjasoknak mikor kézbesítik a nyugdíjat, az ipari és mezőgazda- sági dolgozók mikor kapnak fizetést. Az év folyamán tehát Tolnán, Bonyhádon, Pakson, Szekszárdon 2—3 alka­lommal majdnem egy- egy heti időtartamon rendeznek olcsó napo­kat. Ellentétben a szezon > végi vásárokkal ez az akció mindig szezon jel­legű cikkekre vonatko­zik, azaz a tavaszi hol­mikat adják olcsóbban a meghirdetett községek áruházaiban, szakbolt­jaiban, tavasszal. (x) \ Thcsz László és a szekszárdi kvintett hangversenye Színvonalas, szép be­fejező koncertjét hallot­tuk az elmúlt vasárnap annak a matinésorozat­nak, amely a zeneisko­lába hívta vasárnap dél­előttönként a zenebará­tokat. Nehéz helyzetben volt a szólista zongora- művész Thész László, akinek a sorozat kitű­nő pesti és pécsi mű­vészei után kellett helyt­állnia. Másrészt saját művészi fejlődése, rang­ja nem kis felelősségé­vel kellett szembenéz­nie. Nos, ez a vizsga fé­nyesen sikerült. Már a műsor összeállítása is nagyfokú tudatosságot árult el. Olyan műveket választott, amelyekben saját kvalitásai egybe­estek azzal a művészi közeggel, amelyet ter­mészetes, meghitt ottho­nossággal vall magáé­nak. így a Haydn-szoná- ta formai plaszticitása és költői világának szépsé­ge a felfedezés örömét jelentette. Bartók bolgár táncainak szigorú ritmu­sai. fegyelme természe­tes játéknak tűnt. Fölé­nyes, tudatos formaépí­tés és magától értetődő virtuozitás jellemezte a Prokofjev-darabot épp­úgy, mint Liszt XV. rap­szódiáját. A lelkes tap­sokat Bartók egyik tán­cának ráadásávál kö­szönte meg. Városunk zenei életé­nek gazdagodását örven­detes, sokoldalú fejlődé­sét mutatja a szekszárdi kvintett bemutatkozása. A zenerajongó és kitűnő aktív muzsikus dr. Er­délyi János főorvos és a zeneiskola tanárai. Sár­közi Miklós, M. Pálma Ilona, Farkas Mária és Falussy Mária öszefogá- sának. hosszú hónapok fáradhatatlan próbáinak az eredménye az új együttes, amelynek fej­lődéséhez nagy remé­nyeket fűzünk. Bemu­tatkozásukat természete­sen az elfogódottság, a rutin hiánya néhány részlet kidolgozottságá­ban mintha gátolta vol­na. Egészében azonban és ez a lényeges, Mozart klarinétötösének párat­lan, napsugaras szépsé­ge, elbűvölő költőisége öltött testet. Ebben per­sze a legnagyobb érdem Falussy Máriáé, aki a klarinétszólamot úgy játszotta, amilyennek Mozart a zenetörténet­ben először megálmod­ta. Virtuózán és szívhez szólóan énekelve, a hangszerben rejlő lehe­tőségek sokoldalú kiak­názásával és túl a technikai remeklésen, a mozarti zene vallomás- szerű légkörét revelál- va. Húr o o o o Várható időjárás ma estig: felhőátvonulá-' sok, többfelé futó eső- vei, záporral, néhány helyen zivatarral. Mér- c sékelt, többfelé megélénkülő délnyugati, nyu- £ gáti szél. Várható legmagasabb nappali hő- c mérséklet szerdán 15—19 fok között. í OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQ Nyugdíjas rendőrök köszöntése A szekszárdi BM- klubban hazánk felsza­badulásának 30. év­fordulója jegyében tar­tották meg a Szekszárdi városi-járási Rendőr­kapitányság nyugdíjas rendőrei hagyományos évi találkozójukat. Ez alkalommal Szabó János rendőr százados, párttit­kár üdvözölte őket, majd Szabó László rendőr százados, a kapitányság vezetője ismertette a város és a járás bűn­ügyi helyzetének alaku­lását. Méltatta azoknak a nyugdíjasoknak érde­meit, akik a pihenés éveiben is segítik aktív társaik munkáját. A ta­lálkozó résztvevői meg­tekintették az e hó 21-ig nyitva tartó belügyi ki­állítást. A kiállított fo­tókon nem kevesen lát­ták viszont saját magu­kat — ifjú rendőrök­ként ... A különcök Ö, mekkora vihar volt annak idején, ami­kor a tévé képernyőjén megjelent az első szí­nes inges, tarka ruhás beat-ifjú! A megrökö­nyödés és a felháborodás váltogatta egymást, és még a mértékletesebb felnőttek is a Beat­les korai fotóira hivatkoztak, ahol a hírneves gombafejűek tisztes „sötétruha-nyakkendö- ben” pompázkodnak. Az évek teltek-múltak, a vihar elcsitult. Szemünk hozzászokott a fantasztikusabbnál- fantasztikusabb hacukákhoz, és azt is tudjuk, hogy ez afféle kosztüm, a színpadi parádé ré­sze. A kevésbé toprongyos, ámde színpompás fiúruhák az utcán is sétálgathatnak, a kutya sem figyel fel rájuk. Ámde a találékonyakon nem lehet kifogni. A minap a televízió „Teleszubjektív” műso­rában megjelent a Hungária együttes, s mondhatni felkavarták a nézőtábor nyugal­mát: egészen feltűnő, formabontó és' szokat­lan módon — sötét öltönyt, fehér inget és vékonyka fekete nyakkendőt tűseitek ... (virág) Amatőrfilm-bemutató Szekszárdon Jó alkotás — kicsi érdeklődés Évfordulóinkra jogosan vagyunk büszkék. Váro­sunkban a felszabadulás 30. évfordulójával kapcso­latos ünnepségek egybe­estek a művelődési köz­pont ötéves fennállásának ünnepi eseményeivel. Az intézményt felszabadulá­sunk 25. évfordulójának évében adták át rendel­tetésének. Az ünnepi han­gulatba szervesen illesz­kedett az az amatőrfilm­bemutató, amit a művelő­dési központ amatőr film­stúdiójának köszönhe­tünk. A filmet amatőrjeink készítették Kiss István, a művelődési központ mű­vészeti főelőadója segít­ségével és Raffai Anna filmrendező közreműködő­vel. A művet hétfő délután mutatták be a nagykö­zönségnek. Nyomon követ­hettük azt a kibontako­zást, melyet a művelődési központ eddig megélt. Szakkörök és klubok, a fúvósok és táncosok hét­köznapjaiba kalauzolt el, a mindennapok szürkesé­gét felváltó, a közös ér­deklődésű embereket egy- gyé kovácsoló erő kitelje­sedésének lehettünk a képsorok áltol szemtanúi. Hogy kit, hogyan érin­tett ez a film, az össze­függ azzal, kinek, milyen kapcsolata volt az évek folyamán o művelődési központtal. Másként rea­gált, aki valamilyen for­mában kicsit magáénak érezte a művelődési há­zat, mert valamilyen fog­lalkozásán, éseiTnényein rendszeresen részt vett. És másként az, akit az isme­retségnek még csak kez­deti szálai fűznek az in­tézményhez. A film nem törekedett teljességre, de ez nem baj. Vitatható azonban a film kísérőze­néje. Többet is hallhat­tunk volna a ház együtte­seinek produkcióiból. Egé­szében a film jól sikerült. Sokat beszélünk rendez­vényeink 'látogatottságá­ról. Annak ellenére, hogy a műsorfüzetekben és a vpros több pontján fal­ragaszokon tudtára adták a 28 400 lakosú Szekszárd- nak, a nyugdíjasklub, a pedagóguskórus néhány tagján és a művelődési központ dolgozóin kívül mégis nagyon kevesen vettek részt a filmvetíté­sen. Pedig a film jó al­kalmat adott volna arra, hogy megismerkedjünk egv, a megyeszékhely és a "megye kulturális életét jelentősen meghatározó intézmény életével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom