Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-04 / 53. szám
Atíéííkü kosárlabda NB I 234 befutó a megyei mezei futóbajnokságon •4448* Remet Időben — az igényeket figyelem be véve — rendezte a megyei atlétikai szövetség Szekszár- dón az 1975. évi megyei mezei futóbajnokságot. A 12 versenytávon egyéniben és csapatban ösz- szesen 24 bajnokságon osztoztak megyénk versenyzői. A 234 befutó a szakemberek véleménye szerint az eddigieknél hosszabb távokon meglehetősen felkészülten szerepelt. Ezúttal is a bajnokságoknak több, mint fele Szekszárjüon maradt, de sikeres volt a két új szakosztály (Nagydorog és Fadd) bemutatkozása is. Az ismertebb nevek közűi Lohn, Jéhn sérülés miatt nem tudott rajthoz állni. Különösebb meglepetés nem születet, általában az esélyesebbnek tartott versenyzők, győztek. Hepp- né, Fábián, Schwébl, valamint Kovács, Striegens, Prim és Molnár biztosan szerezték meg a bajnokságot. Az egyéni és csapat- bajnokságok összesítése alapján a bajnokságok a kővetkezők szerint oszlottak meg: Szekszárdi Dózsa 7, Szekszárdi Sportiskola 6, Tolnai VL 3, Fadd 8, Dunaíöld- vátf 2, Bonyhád U Nagydorog U Tamási 1« RÉSZLETES EREDMÉNYEK» No! felnőtt 2500 ntt 5L Hepp György né (Sz. Dózsa) 8:11,5. 2. Link Klára (Tolnai VL) 8:52.2. 3. Fodor Rozália (Sz. Dózsa) 9 ^22,5. Csapatban: 1. Sz. Dózsa (Hepp&ét Fodor, Fehér) 8 ponttal. Női ifjúsági 200# m: L. Fábián Emma (Sz. Dózsa) 7 :04,8. 2. Farkas Zita (Sz. Dózsa) 7:57,3. 3. Frank Júlia (Sz. Dózsa) 8:03,1. Csapatban: 1. Sz. Dózsa (Fábián, Farkas, Frank) 6 pont, 2» Tolnai VL (BöndöCo Pfeife nroth. Királyi) S4 ponttal. Lány serdülő 1800 m? (1958) SL. Schwébl Mária (Tolnai VL) 6:19,4. 8. Vida Adrienn (Sz. Sí) 6:46,5. 3. Lovász Zsuzsa (Sz. Sí) 6:49,3» Csapatban: 1, Szekszárdi Sí (V&=> da, Lovász, Szalai) 9 ponttal. Lány serdülő 150# m: (1960) 2» Ötvös Éva (Dunaföldvár) 4:59,8. 2. Preimajer Mária (Sz. SD 5:03,6. 3. Jéhn Evm (Sz. Sí) 5:06. Csapatban: 1. Szekszárdi Sí (Preimajer, Jéhn, Gazdag) 9 pont, 2. Paks (Lovas, Tóth, Németh) 26, 3. Dunaföldvár (Ötvös. Fekete, Gaál) 36 ponttal. Lány serdülő 150# m? (19613 £ Rausch £y* (Nagydorog) 6:12A 3. Kántor Lucia (Tolna! VL) 6:17,6. 3. Wiedemann Éva (Sz. Sí) 6:24,2. Csapatban: 1. Szekszárdi SI (Wiedemann, Kása, Tapasztó) 18 pont, 2. Tolnai VL (Kántor, Bálint, Farkas) 23, 3. Nagydorog (Rausch. Zsebő. Bordás) 28 ponttal. Lány serdülő 1400 m: (1962) 1. Hocheszter Tünde (Sz. Sí) 4:57,3. 2. Rátkai Éva (Dunaföldvár) 4:58,6. 3. Márton Ilona (Dunaföldvár) 5:01,4. Csapatban: 1. Dunaföldvár (Rátkai, Márton, Bodac) 10 pont, 2. Szekszárdi Sí (Hochenter, Salamon, Rása) 15 pont, 3. Tolnai VL (Elekes, Kovács. Ab- rahám) 37 ponttal. Férfi felnőtt 9000 m: 1. Kovács András (Sz. Dózsa) 28:48,4. 2. Lugasi György (Sz. Dózsa) 28:54,2. 3. Dorusa István (Tolnai VL) 30:15,8. Csapatban: 1. Sz. Dózsa (Kovács, Lugasi, Gáspár) 10 pont, 2. Tolnai VL (Doms a. Varga, Varga) 12 ponttal. Férfi ifjúsági 6000 m: 1. Striegens Csaba (Bonyhád) 18:07,2. 2. ülés Attila (Sz. Dózsa) 18:36,6. 3. ötvös Imás (Dunaföldvár) 19:04,5. Csapatban: 1. Sz. Dózsa (ülés, Kertai, Lehőcz) 13, 2. Bonyhád (Strigens, Istók, Gombás) 19, 3. Dunaföldvár (ötvös, Vida. Vörös) 26 ponttal. Fiú serdülő 560« m? (1959) L Prim Ferenc (Tolnai VL) 16:05,7. 2. Bótai Gyula (Bonyhád) 17:20,5. 8. Lacza Csaba (Paks) 17:25,4. Csapatban: 1. Tolnai VL (Prim, Wéber, Inger) 13. 2. Bonyhád (Bótai, Harkai, Loch) 21. 3. Szekszárdi Sí (Szendrel, Grósx. Ze- mán) 28 ponttal. Fiú serdülő 4590 mi (I960) 1 Molnár József (Szekszárdi Sí) 14:30,7. 2. Suplicz Ferenc (Tolnai VL) 14:34.0. 3. Weisz Ferenc (Paks) 15:04,5. Csapatban: 1. Szekszárdi Sí (Molnár, Szél, Tóth) M, 2. Tolnai VL (Szupücs,, Nyirő, Verting) 23 pont, 3. Fatfd (Csóka, Murányi, Kurta) 27 pcaxt- tal. FIÚ serdülő 3000 m* (1961) I. Gregor György (Tamási) 9:58,8. 2. Wallacher Gábor (Szekszárdi SD 10:00.8. 3. Sütz Zoltáh (Fadd) 10:03,2. Csapatban: L. Fadd (Sütz, Baranyai, Nikolics) 23 pont, 2. Tolnai VL (Gyenei, Prisetzky, Ka- péter) 25, 3. Szekszárdi Sí (Wal- lacher, Farkas, Ranga) 3# ponttal. Fiú serdülő 2500 m: (1962) 1. Nyirati Zsolt (Fadd) 8:12.4. 2. Szauerwein László (Dunaföldvár) 8:23,6. 3. Kloncsik István (Fadd) 8:31,6. Csapatban: 1. Fadd (Nyi- rati, Klopcsik, Laki) 8, 2. Dunaföldvár (Szauerwein, Farkas, Ják- Si) 13, 3. Tolna (Rasch, Kovács. Puskás) 38 ponttal. Úszás Birkózás Dombóvárott a fedett uszodában ideális körülmények között rendezték az utánpótlás-versenyt. A számok győztesei: íoo m „A’*, béka, hát: Putorek Zita (KSI). ÍOO jn „B’% béka, hát: Varga 3%. Judit, 100 m „A”, béka, hát: Fehér Richard (KSI). ICO m „B", béka, hát: Szekeres József (DKSK). WO jn „A”, delfin: Kolsói Andrea (KSI). íoo m „A”, delfin, fiú, hát: Cserép Gábor (DKSK), 100 m ,3’% delfin, hát: A ez,él István (DKSK). Hiüo na ,,A”, béka, pillangó: Putorek Zita (KSI). 100 m ,3’\ béka pillangó: Magyarfalvi László (DKSK). ÍOO m .3”, bóka, pillangó: Szekeres József (DKSK). 100 ga hA”, delfin* pillangó; Kolsói Andrea (KSI).' Wo m delfin, piUangó: Kardos Katalin (KSI). XOO m „A**, delfin, pillangó; Várnai Gyula (KSK). lfto m „B”, delfin, páílangó: Aczál István (DKSK). 100 m „A”, béka, gyors: Putorek Zita. íoo m r3*% béka, gyors; Varga Katalin (KSI). 100 m „A”, béka, gyors: Magyarfalvi László (DKSK). 2oo m „B”, béka, gyors: Dóbog Pál (KSI). ICO m *A”, delfin, gyors: Kolsói Andrea (KSI). ItiO m „B”, delfin, gyors; Kardos Katalin (KSI). i00 m „A”, delfin, gyors: Várnai Gyula (DKSK). ÍOO m ,3’’, deAfiai, gyors: Aczéi István (DKSK). 4DC50 m leány, gyors váltó: Hiczó István csop. I. sz. váltó. 4x50 fiú, gyors váltó; Dombóvári Központi SK, Pécsett tartották a birkózók területi kiválasztó versenyét, melyen kilenc megye fiataljai mérték ösz- sze tudásukat. A rendkívül népes mezőnyben a 7« kg-osok kategóriájában a Dombóvári VSE versenyzője Magyarosi Zoltán, az első helyet szerezte meg. a dombóvári fiú kétvállas győzelmekkel nyert ellenfeleivel szem-ben. Végül jogot szerzett, hogy részt vegyen a május elején sorra kerülő országos döntőn, melyre Budapesten a játék csarnokban kerül sor, 1975. március i. Javuló játék ellenére is vereség Pécsi VSK—Szekszárdi Vasas 70*51 (31*24) A S&t csapat a következő Játékosokat szerepeltette: FVSK: Mol- námé (12), Csankó, Bússal né (16). Nótáisz (4), Werbőcziné (32). Csere: Kálmán (»). Eszterbauer, Ats. Szekszárd: Binder (18), Babján («). Skoda (21), Meehtl (2). Sátrán (4). Csere: Falvai (—). Kutas {—')- Mindkét csapat emberfogással játszott. Mivel a Írét edző jól ismeri egymás csapatát, nagy taktikai csatározás folyt. A szekszárdiaknál az volt a cél, hogy a sokszoros válogatott Werbőczinét kikapcsolják a játékból. A pécsiek ugyanezt szerették volna tenni Binderrel, de egyik részről sem sikerült a tervet végrehajtani. A Vasas a 3- percben 6:4-re vezetett, a 7. percben egyenlített a PVSK. Ekkor mindkét részről korszerű támadásokat láthatott a közönség. A 11. percben K:30-ra vezetett a vasút, de a hajrá nekik sikertilt jobbam, így tízpontos előnnyel kezdhették a már Budik félidők. A szekszárdiját • második féQdö •káén la iátokkal etttetttt M és a 10. percben mindössze <5* ponttal vezettek a pécsiek. (44:39). Ekkor a szekszárdiak négy biztos helyzetet nem tudtak értakeslteni- Ez felhozta a pécsieket. Szekszárdi egész pályás letámadást alkalmazott, de csak csökkenteni tudták a hazatok előnyét. Bár a csapat Jobb JátSkot nydf^ »ott, mint a KSI ellen, ez csak a tisztes helytállásra volt elég. Örvendetes Mechtl Játéka, akinél a sérülés nyomai már nem látszanak, és lelkes küzdeni akaráetaet hozzájárult a helytálláshoz. Amennyiben a szekszárdi csapa*” nak sikerül formáján tovább javítani, úgy esélye van, hogy megszerezze első győzelmét az NB I-beiv Holnap, szerdán, 17 órakor Szeik- szárdon, a Zrínyi utcai tornacsarnokban a Vasas Izzó együttesét fogadják. A Játékosok szeretettel várják a szurkolókat és btznak aS> ban, bogy buzdításukkal tinim)—-; Sitt ®B86 * gyftnM—m—, ú-73 Teke NB II Értékes döntetlent ért eí női csapatunk Tolna megyei Építők—Gans« MAVAG 4:4. Az NB IL újoncai a Tolna megyei Építők csapata a Ganz-MÁV AG együttesét fogadta szombaton. Szekszárdim. Az eUen- fél az elmúlt bajnokságban az előkelő S. helyen fejezte be a sze- ao®t és így biztos esélyesként ér- kertek Szekszárdra. A végie szoros, mindvégig izgalmas és színvonalas mérkőzésen a szekszárdi lányok döntetlent harcoltak ki a aéoy«*eseo nagyebb aatkaart sazr deOaezS ©anz-MÄVAG-gaä BB3»- ben. Ehhez a7 kellett, hogy azi Építőik csapatából három lány túlszárnyalja egyéni csúcsát. As «*-’ lenfél egy bete hazai pályám do» bot* csapateredményét Szekseár*1 don HM fával növelni tudta, de «» is csak a döntetlenhez volt toég.. Legjobb dobók Kófcal -frUfnm .«28, Szilt Mária 426, Metro G4M Zsófia OS, Metzger Márta «JB, Heréd stag** m ®s*ws m ■ i Vereség Budapestem Szabó László I a Szekszárdi Dózsa új elnöke kapunk szombati számában beszámoltunk a Szekszárdi ttJozsa SE közgyűléséről* ahoi Pál László, az egyesület ööke ismertette az elnökség beszámolóját. A szám vizsgáié bizottság jelentését Felkert József a bizottság elnöke ismes^» »ette a tagsággal. A közgyűlésen felszólalt Lépő László, ss megyei sporthivatal vezetője is. Méltatta a sportkör elért eredményeit és mint mondotta, a beszámoló reálisan fcük® srözte azt a komoly nevelő munkát, melyet az egyesület setősége kifejtett. Elismerőleg szólt arról az erkölcsi, poB- 2£S_.£eveíő munkáról, melynek eredményeként örvendetes fejlődést értek el a fiatalok körében. Kérte a versenyzőket, továbbra is az eddigi hasonló lelkesedéssel, szorgalommal) végezzék edzéseiket és képviseljék & Szekszárdi Dóohml Ukm* »leg a megye színeit. A közgyűlés után a Dózsa elnöksége Ülést tartott. Pass» ler József elnökségi tag bejelentette: Pál László, az egyesü- . *^ln?ke* hivatali elfoglaltsága miatt felmentését kérte. Ax elnökség a bejelentést megtárgyalta és a felmentéshez hozzájárult azzal, hogy a legmesszebbmenő elismerés illeti Pál Lászlót azért a munkáért, melyet a 25 év alatt kifejtett. Páft László továbbra Is tagja marad az elnökségnek. Az elnökségi ülésen ffelszólalt dr. Solymosi Mihály ez«; jedes, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság vezetője iSb' Mint mondotta, Pál László azon alapító tagok közé tartó« zik, akik 25 éven át becsülettel végigvitték azt a munkát^ amit a pártszervek és a sportszervek megszabtak. Nagy ér*» demei vannak, hogy az egyesület ide tudta felküzdeni ma« gát. Egyetértett azzal, hogy Pál Lászlónak munkahelyi el« foglaltsága nem engedi meg, hogy továbbra is az ő vállát nyomja a sportkör ügyes-bajos dolga. Munkájára, tapasztalataira és tanácsaira azonban továbbra is számítanak. Megköszönte eddigi munkáját és kérte, a jövőben te & sportkört, a szakosztályokat és leendő utódját. Várkonyi Béla, városi spoiHfelügyelő, miután méltatta Pál Lászió munkáját, javaslatot tett: Szabó László legyen a iífíS20/? a Az elnöksé£ egyhangúlag elfogadta Szabó László jelölését,, így <g lett a Szekszárdi Dózsa M elnöke. Paszler József az elnökség nevében mondott köszönetét,’ majd átadta az emléktárgyat Pál Lászlónak, aki válaszában megköszönte a jutalmat és elmondta: egyedül nem érhetett volna el eredményt, az elvtársak, sporttársak segítsége nél- kul Eérte, Szabó Lászlót is segítsék, mert csak ebben az esetben tud az egyesület érdekében eredményes munkát kifejteni. Szabó László, a Dózsa új elnöke megköszönte a bizalmat,' és mint mondta, tisztában van azzal, nem ígérni, hanem tenni kell. Az elnökség egymagában azonban nem tud mindent végrehajtani, segítséget kért az elnökség valamennyi tagjától, valamint elődjétől, Pál Lászlótól. Ganr-Vaiajvy—Domtoövärl Spar* tacus 64 a Dombóvári Spartacus csapata Budapesten verseny nett. a Spartacus kezdd emberesnek mér- aOcem «djesftmtey« után ktátw «W*»— StoseSE * 3*euB> jtítkm&i ísiavjctoeá: x eStSrogkae Wt^SS*^ csúfosai és A] egyéni múunalt otthon tartották a két pontot, ke» Jett» dobók;: Barton «K. 9k« 4Bfti