Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-05 / 54. szám
V területen módunk van újat alkotni, adni. Sem anyagi, sem szellemi erőink nincsenek ehhez, s ez megszabja helyünket a dobogón. A társadalmi termelés hatékonyságának eddiginél erőteljesebb növelése megköveteli — amint a kongresszusi irányelvek kimondják — „...a műszaki-tudományos haladás gyorsítását, új technológiák bevezetését...”, de minden esetben szigorúan ragaszkodva az ésszerűséghez. Egy-egy maradandó eredmény elérése sokba kerül. Az, hogy a szén- bányászatban ma a szállítás 93 százalékban gépesített, milliárdokat követelt Nem csekély összeget emészt fel a mezőgazdasági termelési rendA kongresszus! Irányelvek tükrében: szerek meghonosítása sem — a tervek szerint 1980-bah már 800 ezer hektárt fognak át —, de szükségszerű út, mivel így elégíthetők ki biztonságosan, gazdaságosan a népgazdasági igények. Ám éppen a nagy költségek miatt az irányok, módszerek, eszközök kiválasztásának felelőssége sem mellékes; a haladást nem foghatjuk fel „kerül, amibe kerül’* feladatként £ hagyemányak köleleznek Lenin a szocializmus építésének elengedhetetlen alapelvei közé sorolta „az alkotómunka feltételeinek következetes kiterjesztését” Ez azonban nem válhat el a társadalom szükségleteitől, még kevésbé kerülhet szembe a társadalom céljaival. A műszaki-tudományos haladás céljai azonosak a szocialista társadaloméval: az emberi élet erkölcsi, anyagi gazdagításával. Ehhez hozzájárulni éppúgy lehet az oktatásban az audiovizuális módszerek e$3 terjesztésével, mint az iparban az évente kutatásra költött ötmilliárd forint egy-egy területre koncentrálódó fel- használásával. A tömegek szemében éví századokon át misztikum övezte az életüktől, munkájuktól távol eső tudományt. A ma emberének közvetlen ismerősévé válik, s holnapra még inkább így lesz. Terveink a már elért, s a várható műszaki-tudományos eredményekre alapozódnak, akár a termelékenység növelésében, akár új növényfajták kitenyésztésében, meghonosításában, a . szállítás korszerűsítésében, a hírközlés fejlesztésé-! ben. A hagyományok gazdagok, s ezért köteleznek. Arra, hogy a műszaki-tudományos haladás még célszerűbben szolgálja a szocialista tár_ sadalomban élő embert, általános és egyéni értelemben egyaránt. a MÉSZÁROS OTTÖ 1 Helyünk a dobogón A technika korszerűsítéséért folyó világméretű versenyben lehetőségeink meghatározottak, be kell érnünk a hosszú emelvény egyik — szerény — helyével, ami a műszaki-tudományos fejlődés rekordnak számító eredményeit, gyakorlati alkalmazásukat illeti. Amiből persze nem az következik, hogy kezünket ölbe téve sóhaj tozsunk: bezzeg ott és amott.— Növekvő arány Hazánk nemzeti jövedelmének több mint három százalékát fordítja tudományos kutatásokra, ami nemzetközi összehasonlításban is megfelelő arány. (1960-ban a nemzeti jövedelem 1,54 százalékát, 2,3 milliárd forintot költöttek ilyen célokra, 1973-ban 3,04 százalékát, 10,9 milliár- dot.) Más kérdés — s döntő elem gazdasági fejlődésünkben — miként kamatozik ez a pénz a gyakorlatban, például elég gyors-e a műszakitudományos eredmények termelésbeli hasznosítása? Teendőink és lehetőségeink summázata így olvasható a párt Központi Bizottsága kongresszusi irányelveiben: „Társadalmunkban növelni kell a tudomány szerepét és gyorsítani termelőerővé válását, hatékonyabbá kell tenni a kutatási eredmények fel- használását.” Tekintélyes alapokra támaszkodhatunk: 1450 kutatóhelyen 77 ezer ember tevékenységére. Kézzelfogható kamatok Bábolnán egy mázsa szemes kukorica előállításához tizedannyi munkaórát vesznek igénybe, mint az állami gazdaságokban átlagosan. Tanúságtétel arról, miként ölthet testet a műszaki-tudományos eredmények gyakorlatban! alkalmazása. A decemberben rendezett országos erőművi konferencián arról hallhattunk, hogy az 1980—1990 között létrehozandó erőművi kapacitások 40—60 százaléka már az atomenergiára alapozódik. Paks — ahol az 1980— 1984-es időszakban négy, egyenként 440 megawattos, atomenergia táplálta áramtermelő blokkot helyeznek üzembe — Jelképe a műszaki- tudományos haladásnak. Ám annak szintén, hogy egyma- gunkban képtelenek lennénk a számunkra szükséges módszereket, eszközöket előteremteni — megalkotni, megtermelni —, azaz itt is növekszik a szerepe a nemzetközi munkamegosztásnak. Bevezetőben említettük: lehetőségeink meghatározottak. Fogalmazhatunk nyersebben: a műszaki-tudományos haladásban nincs erőnk minden területen lépést tartani. Ezért építenünk kell arra is, amit mások elértek, úgy, hogy ezeket a módszereket, eszközöket megvásároljuk. A kohó. és gépioar például 1950—1954 között mindössze egyetlen li- cencet vett meg. 1968—69-ben, tehát feleannyi idő alatt, harminckettőt. Licenc alapján készülnek egyebek mellett a Rába-MAN motorok, a Crossbar rendszerű telefonközpontok, a 2000 lóerős vasúti Diesel-motorcsalád tagjai, a színes televíziók... Vajon nélkülözhetnénk ezeket? A haladás pénzbe kerül Minél bonyolultabb egy termék, annál költségesebb a megalkotásáig vezető kísérletek, kutatások tömege. A gyógyszeriparban egy új készítmény mögött átlagosan hatezer vegyület vizsgálata áll, időben pedig esztendők. A realitásokat tévesztik szem elől azok, akik úgy hiszik, minden műszaki-tudományos Épül az Irodaház A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat irodaházat épít Szekszárdon a Bezerédj utcában a Bevételi Főigazgatóság Tolna megyei Hivatalának és a Beruházási Vállalatnak. Az épület átadását november végére tervezik. Fotó: Gottvald 30 év-30történet Akkor, 1962-ben még a gépállomáson laktunk. Közeledett az aratás és én bizony nem nagyon örültem, hogy a férjem ismét elmegy kombájnol- ni. Szerelő a mestersége, a műhelyben dolgozott egész évben, kivéve a nyarat, amikor a termelőszövetkezetekben aratott és éjjel-nappal, szinte megállás nélkül hajtott Bejárta a fél megyét, még a Sárközbe is eljutott, ott egyszer én is felkerestem, tiszta fehérneműt vittem neki. Abban az időben az újságok sokszor írtak a férjemről, munkahősnek nevezték és a fényképét is közölték. Milyenek az emberek? Irigyek. Olvasták az újságot, és sokan, talán azért csak, hogy keserűséget okozzanak, a szemembe vágták: A Török nem igazságos úton lett híres kombájnos, neki ezt kicsinálták. Hiába mondta az uram, hogy ne törődjek a fecsegőkkel, nekem roeszulesett a fullánkos beszéd. Azért is esett rosszul, mert jól tudtam, hogy nyáron, aratásidöben kétnaponként jár haza, de csak fél órára, hogy vigyen magával szalonnát és kenyeret. Képes volt éjjel elutazni Budapestre, hajnalban meghozta az alkatrészt, megjavította a gépet és egész nap dolgozott, le sem hunyta a szemét. Utóbb a kajdacsi Arany József lett a váltótársa, gyakran jár hozzánk és még mindig emlegeti a sok szép munkát, amit ketten végeztek. Elhatároztam, hogy a férjemet lebeszélem az aratásról. Gondoltam, vacsora után hozom szóba a dolgot, végül nem lett ebből semmi, tudtam, lehetetlen őt visszatartani. A kereset is sokat számított. Minden fillér, minden forint. Építkezni akartunk, a házhelyet megvettük, szigorúan takarékoskodtunk, családi házra gyűjtöttük a pénzt, éppen ilyennek képzeltük el, de hát ettől akkor még messzi voltunk. Szórakozásra nem költöttünk, ruházkodásra se nagyon, legfontosabb, hogy minél előbb a magunkéban lakjunk. Augusztus elején hazaszaladt az uram, s amíg csomagoltam neki ennivalót, elújságolta: vége felé járnak az aratással. ennek ő nagyon örül, mert fogytán az ereje. Nekem feltűnt, hogy áll, a konyhaajtót támasztja. Biztattam. — Ott a szék, ülj le, pihenj keveset — Ha leülök, nem biztos, hogy lesz erőm felkelni — mondta. Sajnáltam, még sírtam is, hogy ilyen fiatalon megsza- kajtja magát. Nevetett, pedig nem hiszem, hogy jókedve lett volna. Ebben az évben először lett első a megyei versenyben. Mit ér a dicsőség gondoltam, ha agyonhajtja magát. A kislányunkkal voltam elfoglalva — ő most Bonyhádon tanul —, amikor bekiabált az utcáról Antal József, a postás. Levelet hozott. Kimentem, a kezembe nyomta, én meg csak forgattam, néztem. Mit akarnak Budapestről? Hát ez nem is levél volt, hanem meghívó, az állt benne, hogy a MEDOSZ vendégségbe hív minket Budapestre. Jutalom a jó munkáért. Hazajött az uram, s mondom neki, én ilyen helyen soha nem jártaim, itthon maradok, vigyázok a házra, de ő csak menjen nyugodtan nélkülem. — Semmit, ketten megyünk. — Ez volt a válasza. Húzódoztam, kire hagyjuk a kislányt, a házat, de hát a szüleim is biztattak, hogy ne mafláskodjak, menjek. Vállalták a házpásztorkodást. Addigaddig, hogy beültem a fodrászhoz, megcsináltattam a hajam, utána otthon csomagolni kezdtem. Na ez sem ment valami túl könnyen. A szekrény előtt állva jó ideig tűnődtem, milyen holmikat vigyünk Miből, mennyit? Ezer forintot vettünk magunkhoz és augusztus 19-én délelőtt vonatra ültünk Nekem ez nagyon nagy valami volt Szállodát belülről soha nem láttam, most meg szállodában fogunk lakni, ott kapunk enni. Egész úton törtem a fejem, hogyan fogom magam föltalálni ? A pályaudvaron várt ránk egy elvtárs, ő kísért «1 miniket a Béke Szállóba. Asztalhoz ültünk, a pincér hozta az étlapot, hogy tessék választani, ki mit parancsol, ki mit kér. Meg se mertem mukkanni. Ilyen helyen soha nem jártam, egyre csak a terítéket néztem. Az uram megkérdezte: — Mit kérsz? — Nem vagyok éhes, semmit — Valamit enni kell. Kinyög tem. — Hozzanak pörköltet. Másnap megmutatták Budapest nevezetességeit. Jött értünk az autóbusz, beszálltunk és egész nap a várost jártuk. Harmincketten voltunk, az ország tizenhat legjobb kombáj- nosa és mi, asszonyok. Én nagyon boldog voltam, ennyi széHarmadik történet Elmondja: Török Sándorné. Született: 1937-ben, Szekszárdon. Állandó lakása: Nagydorog, Zalka M. u. Családi állapota: férjezett Beosztása: hivatalsegéd. Szakképzettsége: nincs. Munkahelye: ÁFÉSZ' Nagy- dorog. Férje foglalkozása: gépkocsivezető. pet soha nem láttam. A harmadik nap hajón kirándultunk Visegrádra. Este színház. Éjfél előtt soha nem kerültünk ágyba. Az ezer forintból ajándékokat vettünk, a hajas babát még mindig őrizzük. Ezt az első kirándulást nem felejtem el soha. Minden új volt az égvilágon, minden. Utána még háromszor voltunk a MEDOSZ vendégei, de akkor már feltaláltam magam és a világért sem maradtam volna otthon. Édesanyám hetvenöt éves és .gyakran emlegeti: életében egyszer szeretné megnézni a fővárost. Lefelé Szekszárdig, fölfelé Paksig jutott Van autónk, az a tervünk a nyáron autóba ültetjük és fölvisszük. Szeretném, ha neki is része lenne abban az élményben, amj nekem jutott 1962-ben. Feljegyezte: Szekulity Péter 1975. március 5.'
