Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-02 / 52. szám
Herceg 7énos: M Elfi £9 §8 ő n y likőr sötétedni kezdett, * az asszony magára kapta vattás réklijét kiment az udvarra, s az eperfánál leoldotta láncáról a nagy, szürke komondort Egy pillantást vetett az országúira, ahol valamilyen megkésett gépkocsi vágott vörö.s csíkot a téli estébe, mert már sűrűn esett a hó. A szomszédos tanyák felé nézett még, amelyek elmerültek a zúzmarás esti csendben, aztán olyan gyors lábbal iramodott vissza a házba, mintha üldözte volna valaki. Magára zárta a konyhaajtót, pedig még nem akart lefeküdni. Talán csak elbóbiskol majd a kisszéken, amíg haza nem jön a fia. Kinyitotta a sparhert ajtaját, hadd világítson a pirosán izzó parázs. Nem volt még öreg asszony. Talán az ötvenen is innen volt még, de már abban a korban, amikor az asszonyok félni kezdenek. Kérte is a fiát, ne maradjon el sokáig a táncban, de annak megvolt már a szeretője, hajnal előtt hiába várta volna haza. De hát addig jó, amíg várakoz- hatik rá, így a kisszéken bóbiskolva, minduntalan fel-fel- riadva és aztán álomba merülve újra. Addig jó, amíg itthon van, s nem hagyja őt özvegységében egyedül, egymagára, Pedig az se sokáig lesz már. Ha elveszi azt a lányt, ha hozzáadják, akkor mehet be a faluba, az apósa házába, aki már nemigen bírja a munkát. A komondor belefogott az esti ugatásba, de csak a szomszédos kutyákkal felesel- getett. Az istállóban a tehén is megmozdult az almon, hallotta a falon át hogyan rántja meg a kötőfékét. Nem volt oka félelemre, s ő mégis félt. Az ajtóhoz lépett néha. s lélegzetét visszafojtva hallgatta az éjszaka ismerős neszeit, aztán megnyugodva ült ismét vissza. Ua férjhez menne újra, végeszakadna a gyöt- relmes magánynak. Akkor belenyugodna, hogy a fia elmegy a háztól. Ha volna valahol egy jámbor agglegény, vagy rendes özvegyember, akinek ő eszébe jutna! Milyen jól elgazdálkodhatna ő még pár esztendeig, amíg a munkát bírja. Hiszen nem öreg még! A nyáron elmaradtak mellőle a lányok a marokszedésben. S ha nem röstellte volna, nótában, jókedvben, incselkedő játékban is felvette volna velük a versenyt Egészséges volt és erős. — Na, Lidi, mikor gyűjjek érted kérőbe? — kiáltotta vidáman Péter, az útkaparó az őszön, amikor a malomban járt. Mert akkor is volt egy kevés a fejében, mivel szerette az italt, ezért szólt hozzá olyan hangosan, hogy mindenki hallja. — Éppen ilyen fehércseléd nagyon elkelne nálam! O elpirult röstellte, hogy a részeg ember ilyen komoly dolgokról tréfálkozik vele. Péter is özvegy volt, s volt egy gyöngeelméjű nagy lánya, azt kellett volna gondozni valamilyen asszonyak Péter mellett Az a lány éjszakánként holdsütésben kiült az országúti kőre, kibontotta hosszú, fekete haját és elnyújtott hangon hajnalig énekelt Nem vette ő akkor komolyan Péter ajánlatát. De azóta egyre többet gondolt rá. Piros arcú, tagbaszakadt ember volt. Ellenzős sapkában járt kis piros zászlót tűzött ki a kilométerkő mellé, ha az országúton dolgozott. Talán csak azért ivott, szegény, mert ott volt az a boldogtalan lánya. Ha egy jóravaló asszony kicsit törődne vele, otthon fogná, józan, rendes ember lehetne belőle. Egy asszony sokat tehet az uráért! Benn a szobában minduntalan kijött a kakukk a házából, az időt jelezni, a spar- hertben rég kialudt a tűz, s már a kakasok kukorékolására is fel kellett rezzenni, mert jóval elmúlt éjfél. E gyszer, még lánykorá- “ ban, együtt voltak egy lakodalomban Péterrel. Hangos, jókedvű, erős legény volt Nemcsak a lányok, a fal mellett ülő mamák is álmodozva néztek rá. Hát hogyne! Hiszen a háborúba se vitték el, fel volt mentve, visszatartotta az útépítési hivatal. A zenészeket dirigálta folyton abban a lakodalomban, de őt nem kérte fel. Csak hajnalban állta el az útját az ajtóban, megfogta az állát és hosszan, mintha akkor látta volna először, a szemébe nézett, s csak annyit mondott: — Kislánynak ágyban »helye! Azóta se felejtette el, amit mondott, s ahogy ránézett! De hát azóta Péter már öreg ember, S ott van vele az a féleszű lánya. Pedig hogy megnézte őt azóta is, valahányszor találkoztak! A komondor a kerítésnél elkeseredve ugatott. Hallani lehetett, ahogy a léceket ha- rapdálja mérgében és vonítva ugat. Valami nótaszó foszlányai is beszűrődtek a konyhaajtó résein, de ő nem mert felállni, az ajtóhoz menni és kinézni. Hideg is volt már. kihűlt a konyha, s odakinn keményre fagyhatott a hó, Egészen üveges hangja volt a kutyaugatásnak. Didergésen húzta össze magán a nagykendőt, és ahogy félálmából fölriadt, mintha a nevét hallotta volna, mintha valaki szólította volna. Nem a fia hangján, nem az ura után való nevén, nem is úgy, ahogyan a bajbajutott ember kiált bárkinek a segítségéért, de lágyan és kedveskedve szólította őt ez a hang kétszer is: — Lidi! Lidi! De ő csak ült, fejét a mellére ejtette, s ahogy újra elTRÁSZ-KOVÁCS SVA: TÉL Fehér kendőjét a tájra teríti, harangzúgásé csepp havak úsznak a szívben, ahol egy megkezdett dallamot ringat a szél. Szétrongyolt, szürkéskék ernyő az ég, , alatta behavazott parcellák bánata sír: mekkora vésd, '4 milyen radír, micsoda technika kellene, hogy kiirthatnánk a szomorúságot. A csendben prizmás hópihe száll: megfagyott párjára gondol, tétován kuporog a csont-ágak legtetejém egy madár. bóbiskolt, észre se vette, bogy elmosolyodik magában. S mintha csak megint ott lett volna abban a lakodalomban, lánykorában, ahol Péter másokkal táncolt, s a zenészeket dirigálta,, mire ő odalépett hozzá csendesen, s azt mondta: — Elég volt, Péter! Most már gyerünk szépen haza. A plébános úr megkezdte a hajnali misét, idehallatszik az orgonaszó. Készülnünk kell az esküvőre nekünk is már! Világos volt, amikor a fia dörömbölésére ébredt és felugrott az ajtót nyitni neki. Vastagon fehérlett a zúzmara a sapkáján, a bekecse gallérján, de még nagyobb volt arcán az iszonyat, amikor lihegve kiáltotta, miközben leverte lábáról a havat a konyha kövére: — Hát ez elkészült örökre! — Kicsoda? — Péter bácsi, az útkaparó! — Jézusom! — rebegte 6 szinte hangtalanul maga elé. — Itt találtunk rá nem messze a tanyánktól. Megfagyott. De nem is csoda! Mondják, nem találta meg a kilincset a Bagi-kocsma ajtaján, olyan részeg volt, mikor elindult hazafelé. Idáig még eltántorgott valahogy, aztán mint afféle részeg, biztosan gondolta, majd megpihen egy kicsit. Mire megtalálták, olyan keményre vágyott, mint a kő! luimdezt lihegve, felin”■ dúl tan mesélte a legény, s még csodálkozott is, hogy anyjának egy szava sincs az útkaparó halálára. Csak nézett maga elé a konyha havas köveire, szemébe húzott kendője alól, s csupán annyit mondott, vagy azt is inkább sóhajtotta: — Csakhogy itthon vagy már édes fiam! N em kevés költőiséggel a „Szajna homlokának" nevezik Párizs új negyedét, amely a Mars-mező mellett, az Eiffel torony szomszédságában épült fel: a szükség teremtette, egyben a modern urbanisztikai szellem szemléletes dokumentációja is. A párizsi tanács szép kiadványban hódol a város új nevezetességének, az album színes fényképei a már megépült magasházakat, az építés alatt álló egységeket, az ablakokból tárulkozó és új arcot mutató várost állítják elénk. A folyón túl a rádió- és tévészékház „sajtja”, odébb a Trocadéro, távolabb a Diadalív, másfelől az Eiffel torony, ez irányban legtávolabb a Montmartre dómja, a Sac- ré Coeur fehér cukorhabsüve- gével; a folyóval átellenes oldalról a Montparnasse látható a már megépült testvértoronnyal — az új negyedekkel (Défence, Front du Seine) a város urbanisztikailag most lép a huszadik századba — írja az ismertető. Távolabb az új autóút kanyarog a Bois de Boulogne fái alatt, majd a Szajnán innen a meudoni dombok között tűnik el —; Párizs az új negyedekkel valóban modem korszakához érkezett. A megvalósuló terveknek bizonnyal vannak komoly ellenzői is, feltehetően nekik is szól az érdeklődők mellett a szép ismertető. A negyed „egy nagy eszme fölényével tekint a városra’’, hiszen felépülése valójában már győzelmet jelent ügy hírlik, néhány vitás kérdésben maga a köztársasági elnök volt kénytelen dönteni a szakemberek felett A negyeBÁRÁNY 1 TERXHCs PILIS Pilis, Pilis, szülőfalum, látom magamat kiskorúm* átdöcögtünk a Dolinán Hudoba Palkó kocsiján, Patrik Zsuzskával bizsergő sétára várt a kiserdő. Kovács Bandi a Haleszek Jelöl bicikli» érkezett, egyszer gomboztam is vele, már mi» tudom; le győztem-e 7 Ha Kántor Géza vicceket mesélt — az eső megeredt t bőrünk alá csurgóit • «iS» Jó emlékezni erre is, no meg Illanicz Gyurira f Kettőnkben egy volt a hibát nevettünk mindig mindenen, hogy létünk indokolt legyen. Jó emlékezni s néha nap megkeresni, ki ottmaradt, olyankor szíves, biztató szavakkal kínál Reisch Dodó, jó azt megtudni tőle is, hopp kicsit büszke rám Pilis, szemmel kísér szülőhelyem, hogy létem indokolt lagyam.. IFJ. TOTTÖS GABOBs „SZEQÉNY YORICK" (Ramie® Szédülni szép a gondolat, de fáj is, hogy pillanatról pillanatra újra megújhodók vagyunk. A láng befúrja már gondjainkba, génjeinkbe száz nincs csodáját, száz tüzekbe fúlt csodáját Az énekekben éledő, parázsban vörös, nagy éjre lobbanó hazátlan hazájú embert: ász is vágy vitáját De nézz magadba most: csak annyit érsz, mint akárki más. Láss és alkotni vágyódj: te a titkok tudója vagy és Nesszasz ing tg villádon a nemtudis-kín. Am szód igaz lesz szádból. Lásd im nagy, s csodás tőr galaktikád. S repülni ész vihet föL det a szükség igényelte ilyenre, a lehetőségeit vízszintes méretekben már régen túlnőtt város terjeszkedik ezúttal az ég felé. A bemutatófüzetben Henry Pottier, a francia építészszövetség elnöke nyilatkozik a terv szükségessége felől, a megvalósuló modern urbanisztikai koncepciók lényegéről. Majd Michel Proux veszi át a szót, a munkahelyi és a lakóhelyi jelleg közösségéről foglal össze néhány gondolatot. A tervezők és építők kollektívája az optimális igényeket figyelembe véve gondolt már a Jövőre is: expressz- és helyi jellegű útvonalakat, parkírozóhelyeket süllyesztettek a felszín alá. Egy modern városi „berendezkedés” és építészeti-urbanisztikai alapkoncepció típusát teremtették meg itt, magasabb szociális és technikai szinten gondolták végig Le Corbusier architek- turális eszméit, egy új urbanisztikai szintézis szellemét követte az építkezés. Az irodáknak és lakásoknak helyet adó toronyházak külön-külön nevet kaptak, egymagukban és közösségükben egyként egy-egy építészeti idea megtestesülései. Uj arcot ölt a New York-i Szabadság-szobor mását viselő híd is, ez vezet a Szajnán át a Front du Seine szívébe, a partot ért út egy kápolna mellett elhaladva maga is a felszín alá kényszerül. A házak mellett közvetlenül csali gyalogos utak, zöld felületek, dekoratív beton- és fém- plasztikák láthatók, a sétáló a közúti forgalommal nem érintkezik. Meglepő, hogy az „ingó, de sohasem süllyedő hajó” városa önmaga fejlesztésében valójában konzervatív: egy-egy új (és mindenképpen kényszerű) építkezési hullám eszméje szinte bevehetetlen gátakat kényszerül áttörni maga is. Még ma is akadnak (Pogány Frigyes szép Párizs-könyve bizonyítja így), akik barbár beavatkozásnak tartják a sugár- és körutakat, a két tengely rendszerét, évszázados viták dúlnak az öt emeletnél tovább nem magasodható házcsoportok körül. Az utóbbi két évtized egy- egy újabb gátszakadás eredményét hozta: előbb a Mont- parnasse-torony, majd a Dé- íense negyed és most a „Szajna homloka” jelenti a városba tört modern urbanisztika győzelmes állomásait. Modern világ épül a történelmileg kialakult és bizonnyal meg-? változtathatatlan városmag körül, szinte a húszas évek avantgarde-jának legmerészebb álmai valósulnak meg itt A magasházakban tiszta levegőhöz és szépséges látványhoz jutnak a lakók és az ott dolgozók. De a belső kerületekben, ha elkerülné a borzalmas forgalom buktatóit, még Ady is megtalálhatná a maga megszokott Párizsát A Boul’Mich és a Cujas utca sarkán Radnóti konstatálhatná ismét a járda lejtéseit, de smogfelhőt görgetne a szél a platánok alatt BODRI FERENG J Front du Seine