Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-16 / 64. szám
Nagymamák, nagypapák A nagymamák, a nagypapák a világon mindenütt egyformák. Szemük fénye az unoka: a házat is felforgathatja, kényeztetik, ráhagyják. Hozzájuk járunk haza, s nosztalgiával mondogatjuk, csak addig lesz hová hazamenni, amíg a nagymama és a nagypapa vár minket a ház előtt, a kiskapuban. Kinek a történetei a legszebbek, kinek a f őzt je a legjobb? A tamási járás egyik kis községében Páriban meleg napsütésben meglátogattuk a nagypapákat és a nagymamákat. Dehogy tétlenkednek! Beberika Ferenc csupán tízpercnyi pihenőt engedélyez magának, ül a kisszéken a füves udvar közepén, mellette rádió, a híreket hallgatja, s utána folytatja a kerítésjavítást. A tamási Községi Tanács nyugdíjas kézbesítője. „Azért költöztünk ide a feleségemmel, mert Pánt nyugodt helynek tartottam. Ez a vidék tavasztól őszig nagyon szép. Szőlő, gyümölcsfák, minden. Szeretem a csendet, a békességet, a nyugalmat.” — mondja, s megmutatja a konyhát, a két szobát, meg a fényképeket a gyerekekről, az unokákról. Húsvétra hazavárja őket. Is Nusi néni a konyhaajtóban a gangon sütteti magát a nappal. „A lányomnak csinálok egy szép kis mellényt.” Mellette ül a férje, a község legöregebb polgára, örülnek a szép időnek, de legfőképpen a meglepetésnek . szánt mellénynek. Ä tevékeny nagymamák, a kiskertekben ásnak, vetemé- nyeznek. „Mit tegyünk, dolog nélkül nem élhetünk.” — mondja Bába Józsefné. Férjét nem találjuk otthon: a szőlőt metszi. Félórát dolgozik, félórát pihen, beteges ember. A Huber-portán a férj és a feleség az órát nézi. Türelmetlenül várják haza az óvodából a kis Marikát. A nagymama is, a nagypapa is az erdő- gazdaságban dolgozott, onnét mentek nyugdíjba. Feketekávéval kínálnak, s mutatják a könyveket. Végre ráérnek kedvükre olvasni. Huber Károly az engedélyezett munkaidőt még mindig ledolgozza. Dicséri az erdőgazdaság vezetőit, nem feledkeznek meg nyugdíjasaikról, a gyógyüdülőkbe a beutalót elsősorban az idősebbeknek adják. A szomszédban idős Páczelt Vlihályné Jancsikát kerékpároz- tatja. A dédnagymama csendes derűvel nézi őket. Eckert Mihály hóna alatt egy nyaláb szőlővesszővel hazafelé indul, ebéd várja. A nagymamák a nagypapák dolgozgatnak, vigyáznak az unokára, kimosnak, megfőznek, megetetik a jószágot, tesznek-vesznek és panaszkodnak: egyiknek a lába fáj, a másiknak a dereka, életükben rengeteget dolgoztak. s most jön ki rajtuk a „nyavalya”. . Legnagyobb örömük az unoka. Felinger Pálné a legfiatalabb nagymama, kézbesítő a termelőszövetkezetben. „Lányom és a vöm Budapesten él és nekem az a nagy öröm, amikor megjönnek s magukkal hozzák a négyéves Zsuzsikát. A múltkor két hétre ittfogtam. Mindig őket várom. Édesanyám hetvenéves és hol én kérdezem, tőle, hol ő kérdezi tőlem: mi lehet velük ott, abban a nagy városban. Velük kelünk, velük fekszünk”. mondja. Sz. P. Fotó: Gottvalá Károly
