Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-02 / 28. szám
1945 óta alakult új városaink A városok a települések közül nemcsak lélekszámúk nagyságával tűnnek ki, hanem a környező településekre gyakorolt hatásukkal, társadalmi, gazdasági szerepkörükkel és funkciójukkal is. A felszabadulás után az új városok alakulása összefüggött a vidék iparosításával. A népgazdasági tervek az ipar állandó fejlesztése mellett, annak nemcsak szerkezeti, hanem területi elhelyezkedésének átalakítását is eredményezték. Fontos feladat volt Budapest magas ipari részesedésének fokozatos csökkentése és az iparral nem rendelkező területek gazdasági elmaradottságának e felszámolása. A vidéki Iparosítás számos területen kapcsolódott a földrajzi környezet által biztosított energia-, nyersanyag- és ipari víznyerési lehetőségekhez. Az energiahordozók és a nyersanyagok termelése, valamint az alapanyaggyártás szükségessége új bányák, erőművek és üzemek építését tette szükségessé, ami viszont nagymértékű új munkaerő foglalkoztatását vonta maga után. Ennek következtében részben egészen új, részben kis településekből új szocialista iparvárosok jöttek létre (pl. Tatabánya, Oroszlány.) Uj városok alakultak a nyersanyagbázistól távol a kedvező szállítási lehetőségeket és a nagymértékű víz- szükségletet kihasználó Ipari üzemek mellett. (Százhalombatta, Lenlnváros, stb.) A népességvándorlás fő gócai az iparilag fejlett területek, különösen a főváros és környéke. Az iparilag lassan fejlődő agrárkörzetekben — a Dél-Dunántúlon és az Alföldén — a mezőgazdaságban a nagyüzemi gazdálkodásra való áttéréssel egy időben az ott felszabaduló munkaerő az ipari körzetekben keresett munkát. Budapestről a mezőgazdasági területekre áttelepített üzemek más létesítményekkel együtt hozzájárultak ahhoz, hogy a helyi munkaerő a körzet határain belül került a gazdaság más ágazataiban foglalkoztatásra. Hazánk 10 és fél milliós lakosságának ma már több mint 50 százaléka városokban él, s közel 20 százaléka a fővárosban. A felszabadulás után alakult új városainkban az ösz- szes városi lakos közel 14 százaléka lakik. A városiasodás korunk nagy társadalmigazdasági folyamatának egyik fő jellemzőjévé vált. — TERRA — A harmincéves Új Sszó Hallhattuk és olvashattuk a napokban: abból az alkalomból, hogy most 30 esztendeje, 1945. február 2- ón jelent meg a Szovjet Hadsereg magyar nyelvű lapjának, az Vj Szónak első száma, az Athenaeum Nyomdában különlenyomat készült erről a magyar sajtótörténetben is oly értékes lappéldányról. A szerkesztőségnek otthont adó Lenin körúti palotában pedig márványtábla emlékeztet az újság megjelenésére. Az Uj Szónak már az „előtörténete” is rendkívül izgalmas. A 4. Ukrán Fronton Illés Béla és Kassai Géza szerkesztésében megjelent „Magyar Újság” és a 2. ukrán hadseregcsoport kiadásában, Ráth Károly és Bolgár Elek szerkesztésében készült (és még Debrecenben egyesült) frontlapok voltak az elődök. A Magyar Újság első száma 1944. szeptember 26-án Lvovban hagyta el a nyomdagépet, majd mozgó frontnyomda állította elő, hadifogolyból lett „antifasiszta” nyomdászok munkája nyomán, igazi „hadi körülmények” között, a Kárpátok felé előnyomuló, majd áttörő seregek soraiban. Mi volt e lapok, az ak kor még csak félig felszabadult Budapesten megjelent Uj Szó jelentősége? A frontokon elsősorban a még harcoló magyar csapatok katonáinak felvilágosítását szolgálta a szovjet hadsereglap. Hol felderítők és partizánok által a vonalakon átjuttatott, hol az úiu „ágit gránát okban” átlőtt (!) újság magyarázta az urai által háborúba kényszerített honvédeknek és tisztjeiknek, hogy rossz ügyet, idegen ügyet és vesztett ügyet szolgálnak. Fordítsák hát szembe fegyvereiket a fasisztákkal, de legalább is hagyják abba az értelmetlen és kilátástalan harcot. Egész kötelékek átállása, hadifoglyok ezreinek tanúságtétele igazolja, hogy ez a tevékenység is hatásos volt és sok életet mentett meg. Később a már felszabadult országrészek lakosságának ez a lap mondhatta el elsőnek az igazságot a frontok helyzetéről és — a két és fél évtizedes hazugsághadjárat után — a Szovjetunióról, politikájáról, életéről, tudományáról, kultúrájáról. Az Uj Szó szervezte meg és tartotta a kapcsolatot a hadifoglyok és hozzátartozóik között. Az Uj Szó segített felidézni és erősíteni a magyar forradalmi hagyományokat, a közvélemény elé tárni a náci Németország okozta károkat. Munkatársai — e migrációból jött, s a szovjet hadseregben szolgált kommunisták és antifasiszta harcra jelentkezett, volt hadifoglyok — legfőbb feladatuknak az új, demokratikus Magyarország építésének segítését tartották. Ezért őrködtek a fasizmus maradványainak szétzúzásán, a fegyverszüneti egyezmény szellemének és rendelkezéseinek megtartásán. S hogy kevésbé „elvi” kérdést is említsen e sorok írója (a lapnak már a Magyar Újság korszaktól volt munkatársa), hadd emlékeztessen arra ások irányú te- vékenysénre. amely a nagyszerű főszerkesztő, Illés Béla irányításával tudósaink, művészeink háború utáni életkörülményeinek javításáért oly eredményesen folyt. A feladatát 1948. tavaszáig teljesítő lapra bizonyára tisztelettel emlékeznek a hasábjain oly szívesen látott neves újságírók, és az olvasók is, akiknek körében az Uj Szó gyorsan népszerűvé, közkedvelt, tekin- télyes orgánummá vélt. ______________LÉVAI BÉLA___ o A z egyik tolnai gazdasági vezető megmutatta könyvtárát és elmondta, milyen folyóiratokat olvas. — Ki a szakbarbár? — kérdezte mosolyogva, némi iróniával. Hát csakugyan, ki a szakbarbár? Felteszem magamnak a kérdést nem egyszer, nem kétszer, s rájövök: a fogalom jelentéstartalmát Illetően nincs semmi változás. A 70-es években is azt az. embert tartjuk, tekintjük szakbarbárnak, aki a maga szűk mesterségében imponálóan művelt, óriási tárgyi tudással rendelkezik, ám azon túl sötétben tapogatózik, mégis szent és fölényes meggyőződéssel hiszi: egyedül az ér valamt, amit ő ismer és ő tud. A rá-, illetőleg a felismerés mégsem olyan egyszerű miként gondoljuk, főleg azért nem, mert a fejekben makacsul tartja magát a sommás ítélkezés: a szakbarbárok először is, másodszor is, harmadszor is a termelés irányítói, vezetői, szervezői között keresendők. Igaz ez? így nem igaz, sőt, mintha napjainkban éppen a humán értelmiséget fenyegetné, kerülgetné legjobban a beszűkülés, az egysíkúság, s szükségszerűen mintha éppen a termelés irányítóit jellemezné jobban a többoldalúság, a szélesebb körű érdeklődés. Megfigyelhető bizonyos eltolódás, minthogy napjainkban egy fiatal vegyészmérnökkel a növényápolást forradalmasító kemizálásról, a vezetéstudományról, mint alkotó tevékenységről éppen úgy lehet társalogni, mint a szociológiáról, a pszichológiáról, az irodalomról, a művészetekről. Egy fiatal humán értelmiségit viszont nehéz elképzelni köz- gazdasági szemlélettel, ismerettel, hogy másról ne is szóljunk. Szép számmal ismerek gazdasági vezetőt, aki érdeklődve olvassa az Élet és Irodalmat, az Uj írást, a Nagyvilágot. De olyan népművelőt, művelődési ház igazgatót, magyar szakos tanárt, egyáltalán humán értelmiséget nem ismerek, aki rendszeresen olvassa a Figyelőt, vagy a Magyar Mezőgazdaságot. Némelyik üzem, vállalat munkatoborzókat alkalmaz és fejpénzt fizet. Állítólag ez a beosztás jó keresetet biztosit a nyugdíjasoknak. A munkástoborzók mestersége benne foglaltatik a névben: munkásokat toboroznak, állandóan és folyamatosan ezt teszik. Vajon milyen képességekkel kell rendelkeznie egy munkástoborzónak? Rábeszélő-, lebe- szélő-képességgel? Gondolom első és legfontosabb, hogy meggyőző színekkel ecsetelje a kereseti lehetőséget, az életéi munkakfirflltnénykaC Személyesen egyetlen munkástoborzót ismerek, volt ő már az égvilágon minden. Csavaros eszű ember, felteszem érti a dolgát, forintban megtalálja a számítását. Csak azt nem értem, hol toborozza a munkásokat? Nem értem, mivel az újságokból is tudom, személyesen is tapasztalom, hazánkban úgyszólván teljes a foglalkoztatottság. Rózsa László éppen minap írta a Népszabadságban: ,UA munka- erőforrások korábbi, bőséges lelőhelyei kiapadtak. A mező- gazdaságból a munkaerő el- áramlása jelentősen lelassult. Az 1974. január 1-i statisztika szerint a munkaképes korú férfilakosság 84,5 százaléka és a nők 67,5 százaléka kereső foglalkozású, ami figyelembe véve, hogy a munkaképes kort elért fiatalok egy része még tanul, megközelítően telítettséget jelent." Ilyen körülmények között a munkaerő-toborz'ók rendkívüli képességekkel kell, hogy rendelkezzenek. Vagy talán másról van szó? Élek a gyanúperrel, a munkaerő-toborzás inkább afféle fizetett munkaerő-csábítás. Igazán nem bánnám, ha valaki bebizonyítaná az ellenkezőjét. O Sietek. Szemerkél az eső, ernyőt nem hordok, inkább lépteim szaporázom és a hátak falához húzódva megyek. hogy túlságosan el ne ázzak. A parkban két kölyökkutya játszik, valamelyik lakásból kiszabadulhattak, kergetőznek a vizes fűben, birkóznak. Hátam mögött gyereksírást hallok, megtorpanok, visszanézek. Pöttömke kislány áll riadtan a járda közepén, eltörött a mécses, könnyei potyognak, s ernyőjét védekezőén tartja maga elé. — Kislányom mi van? — Bácsi, félek a kutyától. — szepeg. — Ne félj kislányom, add a kezed. — Hálásan hozzám bújik. — Óvodába indulsz? — A fasoriba. — Gyere, a sarokig együtt megyünk. — Visszafordulok, s kézenfogva vezetem a kislányt. Eszembe jut: tulajdonképpen mindenért fizetni kell. Megnyerjük a kényelmet, az autót, a központi fűtést, az összkomfortot, ezzel együtt talán örökre végérvényesen elveszítjük, meghitt, természetes kapcsolatunkat a fákkal, a virágokkal, a növényekkel, a háziállatokkal. — Kislányom, hogy hívnak? — Vörös Irén. — Meg tudod mondani miért félsz a kutyától? — Harap, — mondja a kislány. A zebra előtt megáll. Először balra néz, utána jobbra és bátran elindul. 0 Újból írt az újság a tele- fonrongálókról. „Ha a tettesek már előkerültek volna, bizonyára nem tudnák megmondani, hogy mi is az igazi ok, mint ahogyan erre a kérdésre a korábban elfogott telefonrongálók sem tudnak elfogadható magyarázatot adni.” Elgondolkodom ismét. Tulajdonképpen kiknek lenne a dolguk a telefonrongálásra elfogadható magyarázatot adni? Nem hiszem, hogy éppen a telefonrongálókra vár ez a feladat. Főleg azért nem hiszem, mert a cikkíró szerint „.. .nevetséges dolog volna azt gondolni, hogy bárkinek is anyagi haszna származik ' abból, ha_ elszakítja a beszélő zsinórját, vagy, ha teletömi gombokkal, régi pénzekkel, rágógumival a készülék bedobónyílását. .. Fölfoghatatlan például miért verik szét téglával a készülék tárcsáját, miért törik apró darabokra a bakelitből készült kagylót, miért kenik be sárral, szurokkal, vagy olajfestékkel az egész készüléket?" Bizony ez mindaddig felfoghatatlan marad, amíg a telefonrongálóktól várunk elfogadható választ a telefonrongálás miértjére. Sz. P. rirnfrunaiiii ir~ - --imi« 1 STTBCÍil 1975. február %, ÜÜJImbI CB itÜjpl^CSB^gg© CEi'OTÜS'SS*
