Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

Hassunk és a világgazdaság Váróiig élni akar i-T azánk — külkereskedő ország. Korántsem új­keletű jellemzője ez gazdasá­gunknak; ismeretes, hogy a lá­bon ballagó export — a határainkon túlra hajtott szarvasmarha —, amelyet év­századokkal ezelőtt élt expor­tőreink, a hajtők, tehát a haj­dúk serege kísért, nem csekély mértékben befolyásolta törté­nelmünket. A históriai előz­mény azonban mindössze jel­kép, napjaink külkereskedelme aligha hasonlítható korai elő­történetéhez. A külkereskedelmi forgalom száguldóan gyors emelkedése, egyszersmind szerkezetének minőségi változása, az utóbbi évtizedek világgazdasági fo­lyamatainak jellegzetes vonása A külkereskedelmi forgalom — mindenekelőtt az iparilag fej­lett vagy iparukat éppen kiépí­tő kis- és középméretű orszá­gokban — általában lényege­sen gyorsabban nőtt, mint a nemzeti jövedelem. Ez az irányzat jellemezte a mi fej­lődésünket is: az ötvenes évek első felében a nemzeti jöve­delem 1 százalékos emelke­désre a külkereskedelmi for­galom átlag 1,25 százalékos, majd a hatvanas évtizedben 1,84 százalékos növekedése jutott. Közismert, sokszor idé­zett arányszám, hogy nemzeti jövedelmünk mintegy 40 szá­zaléka a külkereskedelem köz­vetítésével keletkezik, ami nép­gazdaságunk rendkívül erő­teljes világgazdaság-érzékeny­ségét fejezi ki. Szükségképp következik ez abból, hogy a gyors ipari fej­lődés nagymértékben növelte az ország gép- és anyagbeho­zatalát, amit természetesen — a külkereskedelmi mérleg egyensúlya érdekében —, megfelelő mértékben növekvő exporttal kellett fedeznünk. Ehhez még hozzátehetjük, hogy hagyományos exportáruink — agrártermékeink — a hatvanas évtized elejéig szűkösen álltak rendelkezésünkre, részint a gyorsan növekvő hazai fo­gyasztás, részint a mezőgazda- sági termelés viszonylag las­sú fejlődése miatt. S bár a hatvanas évtizedtől mindmáig növekvő mennyiségben ex­portálunk mezőgazdasági ter­mékeket, gazdasági fejlődésünk importigényeit ezzel termé­szetesen aligha fedezhetjük. A külforgalomból származó leg­fontosabb — nevezetesen: ipa­ri — bevételi lehetőségeinket, némi egyszerűsítéssel, így jel­lemezhetjük: kevés a nyers­anyagunk, energiahordozónk, következésképp, abból élünk, hogy anyagot vásárolunk, oko­san, gazdaságosan feldolgozzuk és a munkáskezekkel, szellemi tőkénkkel értékesebbé gyara­pítóit árut késztermékként itt­hon és külországban eladjuk. Ám éppen ez az a pont, ahol a tőkés világgazdaság mind súlyosabb válságtünetei érzé­kenyen hatnak a mi gazdasá­gunkra is. Az anyagbehozatal és a késztermékkivitel teljes­séggel megbillent árarányhely­zete okozza a bajt — de mi­előtt erről részletesebben szól­nánk, célszerű néhány vázla­tos körvonallal ábrázolnunk világgazdasági helyünket és helyzetünket, külkereskedelmi kapcsolatrendszerünket. K öztudomású, hogy kül- gazdasági kapcsolatain- feat a nemzetközi munkameg- osztásban betöltött szerepünket alapvetően a KGST-együttmű- ködés, az erőteljesen kibonta­kozó szocialista integráció ha­tározza meg. A Központi Bi­zottság kongresszusi irányelvei srről szólva hangsúlyozzák: „Slórthaiad&sunk alapvető f eV tétele a szocialista nemzetközi Gazdasági összefogásban rejtő lehetőségek teljesebb kiakná­zása. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében segítjük a szocialista gazdasá­gi integráció kibontakozását, a komplex program valóra- váltását. Főként a termelési együttműködést és kooperációt, valamint a szakosodást és a tudományos-műszaki együtt­működést szélesítjük, mindé, nekelőtt a Szovjetunióval és a KGST többi tagállamával.* Fontos erről szólva rámutat­nunk az integrációs program fokozatos megvalósításának fo­lyamatára, az ebből származó előnyökre. A KGST-országok- hoz, elsősorban a Szovjetunió­hoz fűződő kapcsolatainkat ugyanis napjainkban mór nem csupán az jellemzi, hogy kül­kereskedelmi forgalmunk két­harmadát a testvéri szocialista országokkal bonyolítjuk le, biztonságos, tervszerű keretek­ben. Rendkívül jelentősek azok a változások, amelyekre a kongresszusi irányelvek is nyomatékosan rámutatnak, s amelyek a nemzetközi gazda­sági kapcsolatok korszerű irányzatainak megfelelően, mind jobban meghaladják a hagyományos, úgy is mondhat­nánk: adok-veszek jellegű, export-import típusú együtt­működést. Bár az integrációs program hosszú távra, 15—20 esztendőre szól, a legutóbbi né­hány évben már mind erőtel­jesebben kirajzolódtak az együttműködés minőségi válto­zásának körvonalai. A z integráció térhódítása az érdekek egyeztetésé­nek olyan fokozatos rendszerét jelenti, amely a kölcsönösség elvét érvényesítve, lépésrői- lépésre közelíti egymáshoz a tagországok népgazdaságait. E közelítés alapvető eszközévé vált a népgazdasági tervek egyeztetése, ami különösen a kis- és középtermetű országok számára ígér rendkívül nagy előnyöket. A tervek egyezteté­se ugyanis nyilvánvalóan nö­veli a gazdasági előrelátás megbízhatóságát, stabilitást és folyamatosságot ad, hozzájá­rulva a termelőerők hatékony kihasználásához. Sokrétűbbé váltak a KGST- országokkal kiépített termelé­si kapcsolataink is. A közel­múlt években, a világpiac vál­tozásaival összefüggésben, elő­térbe kerültek a nyersanyag- és energiaszükségletek kielégí­tésének új módszerei. Megje­gyezhetjük, hogy a mi ipari fejlődésünk nézőpontjából kü­lönösen fontos ez; külkereske­delmi forgalmunk áruszerkeze­te. amelyben az anyag jellegű termékek behozatala mintegy 50, kivitele pedig mindössze 20 százalékkal szerepel, Jól érzé­kelteti ezt. A kiépülő új, kö­zös- fejlesztésre irányuló kap­csolatok mindenekelőtt azokra az energiahordozókra és nyers­anyagokra összpontosulnak, amelyekből így lehet a távlati szükségleteket is kielégíteni. Ilyen — számunkra elsőrendű jelentőségű — program az orenburgi gázvezeték megépí­tése; a KGST-döntés, hogy a szovjetunióbeli Vinnyica és Albertirsa között 750 kilovol­tos távvezeték épül; együttmű­ködésünk a vastartalmú nyers­anyagok és egyes férróötvöze- tek kitermelésének, előállításá­nak közös fejlesztésében a cel­lulóz- és papíripar anyagellá­tását célzó üzem építésében. Kapcsolataink új vonásait jelemzi, hogy 1973 decemberé­ben három KGST-méretű nem­zetközi vállalkozás létrehoz^ síről írtunk alá egyezményt; a textilgépgyártást, az atomerő­műépítést és eiektromosipari termékek előállítását szervezik ezek az együttműködő — s iparunknak megrendelést, il­letve korszerű gépeket, beren­dezéseket szállító — nemzet­közi vállalkozások. indez — ha csupán kör­vonalakat ábrázolva is —, érzékelteti, mit jelent az a folyamat, amely a hagyomá­nyos áruforgalmi együttműkö­dést mind széleskörűbben meg­haladva, népgazdaságunkat, termelőerőinket korszerű kül­gazdasági, munkamegosztási szálakkal fűzi a világ leggyor­sabb ütemben fejlődő-növekvő gazdasági integrációs tömörü­léséhez. Ha ezt pontosan értjük, ér­zékeljük: csak akkor közelíthe­tünk valósághűen azokhoz a gondokhoz, amelyek a tőkés világgazdaság válságtüneteiből hozzánk is átszüremlenek. Ez a gond, amint már utaltunk rá, abból származik, hogy bár külkereskedelmi forgalmunk­nak csupán a harmada köt bennünket a nem szocialista világhoz, az úgynevezett csere­arány számunkra hátrányos változásai jelentős vesztesége­ket okoznak. A cserearány­mutató közelebbről azt jelenti, hogy exportált termékeink ár­emelkedése sokkal mérsékel­tebb, mint a behozott áruk drágulása, e két árszínvonal tehát hátrányunkra változott. E változások jellegét hadd szemléltessük néhány ténnyel. Bár nyersanyag- és energia­hordozó-igényeinket csak cse­kély arányban elégítjük ki tő­kés importtal — a nyersanyag- árak viharos növekedése így is nyomasztó többletkiadásokat okoz, hiszen az alapvető nyers- anyagárakat összegezve jelző, úgynevezett Reuter-index (amely 1931. szeptember 18-i alapon már az akkori tőzsdei jegyzések árszínt jét tekinti 100-nak), 1971 januárjában 549-en állt, 1973 decemberében 1357-re szökött fel, majd 1974 januárjában 1415-ös lázgörbe- növekedést mutatott. G ondjaink tehát a világ­irányzatból következ­nek, amely a cserearányokat egészében a nyersanyagok ja­vára és a feldolgozott termé­kek kárára módosította. Ez — tényszerűen — azt jelenti, hogy tökésirányú külkereske­delmi passzívumunknak az idén mintegy 80 százaléka a cserearány romlásából szárma­zik. Ezt a hatást — jól tudjuk — sokáig a költségvetés védte ki, ám bizonyos mértéken túl ez aligha folytatható. Nyilván­való hogy végül is a költség- vetésből folyósított támogatás szintén a nemzeti jövedelem része — másrészt: ilyen mó­don a vállalatok kevéssé érzé­kelik a valóságos körülménye­ket, s nem is igazodnak eléggé azokhoz. A megoldás, követke­zésképp, csak az lehet, amire a Központi Bizottság december 5-1 üléséről szóló közlemény utal: a termelési szerkezet át­alakításának gyorsításával, a gazdálkodás hatékonyságának javításával, gazdaságosan érté­kesíthető exportárualapok nö­velésével kell igazodnunk a világgazdasági folyamatokhoz, másrészt, lehetőségeinkhez ké­pest erősítenünk kell a KGST- országokkal való együttműkö­dést a szocialista integrálódás kiteljesedését. TÁBORI ANDRÁS Váraméra testok. Falvak sokaságát magam mögött hagyva, Szakcs és Lá- pafő között a megtett útra visszatekintve arra gondolok, Szekszárdról Várongra indulni felér egy kiadós megyejárás, sal. Ám az ilyen kilométer­faló utak mindig hasznosak. Az ember újból és újból fel­fedezi szűkebb hazáját, Tolnát, közben „megy” a mérlegelés, meg az összehasonlítás, hogy mi hogyan változott. Várong- röl történetesen az jut eszem, be, hogy a 60-as évek köze­pén az elnéptelenedő közsé­gek közé soroltam, Miszlához és Udvarihoz hasonlóan. S lám a helyzet teljesen megváltozott. Az ősszel a já­rási pártbizottságon elismerés­sel beszéltek Várongról, annak életrevalóságáról, az ottani emberek szorgalmáról, dicsé­rendő lokálpatriotizmusáról. A lakosság száma, 1969 óta nem­hogy csökkent volna, ellenke­zőleg, nőtt. Nőst, mint min­dennek, története van ennek is. Itt „a végeken” Lápafőn és Várongon tíz évvel ezelőtt valóban elkedvetlenítő tempó­ban fogytak az emberek. A fiatalok szakmát szerezve Szekszárdra, Budapestre, Ka­posvárra, Dombóvárra költöz­tek, szaporodott az üres, el­hagyott, bedeszkázott ablakit házak száma, s a termelőszö­vetkezet súlyos munkaerő- hiánnyal küszködött A jövőtlenség árnyékában a tsz-tagok aggódva mondogat­ták: elfogyunk lassan, mint a holdvilág, nem lesz, aki trak­torra üljön, szántson, vessen, jószágot neveljen, gondozzdn. megszűnik minden. Ebben a helyzetben állt a falu színe elé a maga megvalósíthatat- lannak látszó tervével Tancsik József, a közös gazdaság el­nöke, bejelentvén, Várong élni fog. A termelőszövetkezet ki­váló lehetőség arra, hogy fel­virágozzék ' családszerzéssel, betelepítéssel. „De kik lesznek hajlandók éppen az isten há­ta mögé, Várongra költözni?” Ezt kérdezték a pesszimisták, Tancsik József viszont mun­kához látott, elkezdte tervét megvalósítani: nyakába vette «s országot. Járta a megyéket', m 1974 őszéig ötvennél több családot költöztetett Várongra, munkát, lakást, megélhetési biztosítva a betelepülőknek­így telepedett meg a köz­ségben Szentgróti Ferenc, Bős- nyák István, Kiss László, Mol­nár Mihály, Török Bálint ét még sokan, szinte kivétel nél­kül sokgyermekes emberek. Valamennyien jól érzik magu­kat. a telepesek többsége meg­gyökeresedett, s Várong fel­virágzása immár nem álom, hanem valóság. A főérdem Tancsik Józsefé. Igaz, mind­végig segítette őt Győréi Já­nos párttitkár, együtt fáradoz­tak, munkálkodtak, s együU járták az országot. A várongi Petőfi Termelő- szövetkezetben meghonosodott az a szokás, hogy a vezetőség minden negyedévben írásos beszámolót készít, ezt meg­küldi valamennyi tagnak. Az élni tudás, az élni akarás bi­zonyságaként érdemes röviden áttekintem mi mindenről szá­molhatott be a vezetőség eb­ben az évben a gazdáknak. Kétségkívül az a legnagyobb esemény, hogy a tavalyi gaz­dálkodási eredmények elisme­réseként a Petőfi Tsz elnyer­te a „Kiváló termelőszövetke­zet” elmet. A magas kitünte­tést együtt ünnepelték a tele­pesek az őslakosokkal, hiszen immár kölcsönösen tisztelik él becsülik egymást. A közös gazdaságban van elegendő munkáskéz, elmúlt a kihalás, a megszűnés veszélye, a fellendülés évei következ­tek. Egyebek között háromszáz férőhelyes juhhodályt építet­tek. Félmillió forintot fordí­tottak az üzemi útra. Tető alatt a százvagonos magtár; Befejezték a gépműhely bőví­tését, s tavaly a közös gazda­ság megkezdte, majd az idén befejezte félmillió forintos rá­fordítással az úgynevezett víz­programot, a vízhálózat üzemi kiépítését. Sorolhatnák az eredményeket, de sokkal in­kább figyelmet érdemel ebben az esetben, hogy Várong tud és akar élni. SZ. P.. , Kísérleti víztároló Jó ütemben halad a rákosszentmihályi kísérleti víztároló épí­tése, amely a környék vízellátását fogja javítani. A 10 000 köbméteres betontartályt DWIDAG rendszerű, feszített vasbe­ton elemekből készítik. Magyarországon ez lesz az első ilyen rendszerű víztároló. (MTI-foto: Ruzsonyi Gábor feLv^ i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom