Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-05 / 4. szám

Hogyan gondoskodik az ember a folyóról? A Tom vizét „issza” három iparág Híradástechnikai termékek exportra Huszonnyolcféle híradás­technikai terméket, — vagy ezekhez kapcsolódó részegysé­geket — gyárt a Budapesti Híradástechnika Szövetkezet balatonlellei gyáregysége. Űj termék sorozatgyártása is megkezdődött. Szalagon készül a képkeresős tv-kamera. Ter­mékeiket javarészt exportál­ják. A szocialista állam így veti fel a kérdést: ha óvjuk a ter­mészetet, ha lehetőségeit fi­gyelembe véve bánunk vele, akkor többet kaphatunk tő­le. Ehhez az elvhez igazodik, amikor kidolgozza természet- védelmi intézkedéseit, amelyek 1974-től a népgazdaság-fejlesz­tés egységes állami tervének szerves részét alkotják. , Hogyan valósul meg konk­rétan ez a hosszú távú prog­ram? Igen szembetűnően meg­mutatkozik ez Nyugat-Szibé- ria példáján, ahol az ipari fej­lődés üteme az utóbbi eszten­dőkben meghaladja az orszá­gos átlagot. Vajon tiszták maradnak-e a bő vizű szibériai folyók, amelyeknek partján mér százával jelentek meg a nagy iparvállalatok? Nyugat-Szibáriában a Tom folyó — az Ob jobb oldali mellékfolyója — átszeli az egész Kuznyecki-medencét, amelynek három fő pillére: a Szén, a fém, a vegyipar. A Szovjetunióban előállított szénmennyiségnek hatodrészét, a nyersvasnak körülbelül 8 százalékát és a nitrogén-mű­trágyák több mint 5 százalé­kát a Kuznyecki-medence adja. A Kuznyecki-medence ter­melékenysége ma már megha­ladja az évi százmillió tonna Szenet. Fejlődése energiku- sabb, mint az egész szovjet Széniparé. A Kuznyecki-medence la­kosságának létszámnövekedése * Is példátlan. A legutóbbi negyven esztendőben a váro­sok lakosainak száma itt csaknem százszorosára nőtt. Naponta több millió köbmé­tert használnak fel a Tom- folyó vízéből. A Kuznyecki-medencének mindhárom nagy iparága a Tom és mellékfolyói vízét „issza”. Nélküle nem fejlőd­hetne a gépgyártás, az ener­getika, a fa-, a könnyű- és az élelmiszeripar. Megállna az élet a Kuznyecki-medence legnagyobb városaiban. Hogyan gondoskodik az em­ber a folyóról? Az előző ötéves tervben a Kuznyecki-medencében 114 tisztítóművet építettek. Együt­tes teljesítőképességük megha­ladta a napi 1 millió 400 ezer köbméter vizet. A nagyobb városokban biológiai szenny­víztisztító-rendszerrel ellátott városi csatornahálózatot épí­tettek. A novokuznyecki tudósok dolgoztak ki az egyik nagy nyugat-szibériai üzem számá­ra a víz ismételt felhasználá­sának műszaki tervét. A Kuz­nyecki-medence húsz vállala­tát állították át az ismételt vízfelhasználásra. A Tom sze­repe a jövőben mérhetetlenül megnő a vidék egész gazda­ságában. A szénipar új lelőhe­lyek kiaknázásába kezd. Be­fejeződik Tastagol és Sereges ércbányák rekonstrukciója, megnyitják az új taselgini vas- és beik!ni foszfor!tbónyát. Megkezdik a kemerovói ne- hézgéngyár és a tomszki nagy petrolkémiai komplexum épí­tését. A következő évtizedben a Kuznyecki-medencében 30 vá­ros fejlődik gyors ütemben. Lakosaik együttes létszáma el­éri majd a 4—5 milliót. Mindez lényegesen megnö­veli a Tom vízének felhaszná­lását. Az igénvek kielégítésé­re hatalmas víztárolót építe­nek a folyón, befogadóképes­sége mintegy nyolcmilliárd köbméter, felülete pedig 60 ezer hektár lesz. A tervezett ötven méter magas gát építé­sével a folyó vízszintje másfél méterrel emelkedik, s ez le­hetővé teszi a hajózást is. A folyami hajók eljuthatnak Kemerovóba, Jurgába, Tomszkba, Novokuznyecbe. A folyón 600 ezer kilowatt ka­pacitású vízierőművet létesíte­nek. Nagy előnyökhöz jut a me­zőgazdaság is; két nagy öntö­zőrendszert helyeznek majd üzembe. A jövendő „tengerhez” kap­csolódik a Tom középfolyásá- nál létesítendő új komplexum is, ahol a gépgyártást fejlesz­tik ki. A gépgyártó üzemek­ből nem kerül veszélyes szennyvíz a folyóba. Mindez a Tom folyón kiépí­tendő vízügyi létesítményekkel válik majd lehetségessé. Aa építkezést 1975-ben kezdik meg és az 1978—1980. évekber» fejezik be. (APN — KS) (MTI-fotó — Bajkor József felvétele — KS) Működik az Északi kikötő Gdanskban üzembe helyez­ték az Északi kikötő első egy­ségét — ezzel megnyílt az or­szág legújabb tengeri kapuja. Az előzetes terveknek meg­felelően a kikötő ez év máso­dik felében már készen állt az első szénszállító hajó fo­gadására, s 1975-re tervezik az első tartályhajó bebocsátá­sát. A Balti-tenger legújabb, s egyik legnagyobb kikötője sok szempontból különleges. A szakemberek nemrégiben még úgy vélték, hogy a tenger- szorosok kis „átbocsátó­képessége” miatt a Baltikum csak 60 000 tonnánál kisebb vizkiszorítású hajók számára megközelíthető. A legújabb vizsgálatok azonban bebizo­nyították, hogy a Balti-tenger partvidékét 150 000 tonnás ha­jók is megközelíthetik, s ezt figyelembe Vették az Északi kikötő terveinek elkészítése­kor is. Az Északi kikötő jelentősen különbözik a korábban épített gdanski és gdyniai, inkább fo­lyami-tengerinek nevezhető ki­kötőktől : a nyílt tengeren épült, legfontosabb objektu­mai 2,5—3 kilométernyi távol­ságra vannak az egykori part­szegélytől. S hogy miért „egy­kori” partszegély? A legfon­tosabb kikötői berendezések felépítéséhez mintegy 3 millió köbméter talajt kellett kiter­melni, s így a tengerpart _ egyes helyeken több kilomér terrel beljebb került. Ezt a munkát Lengyelország saját erejéből nem lett volna képes elvégezni. Szovjet és NDK- beli vállalatok nyújtottak se­gítséget: az arhangelszki és rostocki kikötőből érkeztek földgépek. Teljesítményük nagyságát néhány adat jel­lemzi: az új kikötő területe több, mint 100 hektár — s ebből mintegy hetvenet a ten­gertől hódítottak el, 1,5 mil­lió tonna talaj és kő letértté- sével;'*' Az Északi kikötő üzembe* helyezése nagy jelentőségű a lengyel népgazdaság szem­pontjából. Lengyelország egyik legfőbb exportcikke a kőszén, s az új kikötő évi 5 millió tonna szén átrakodását teszi lehetővé. (BUDAPKESS — INTERPRESS) Repülő zúgott el a fenyők felett Egészen ala­csonyan. A fiú utánabámult, S azt gondolta: „Ha fel- kéredzkednék egy repülőre, az lenne a legjobb. Az, bizony isten. Hazarepítene egy-kettőre, nem kellene itt koncsorognom, ki tudja, meddig. És le is tudna szállni minálunk a vásártéren ..." „Nem, a vásártér, az nem jó, még aztán neki­repülne a karámnak, de a gulyalegelőn le tud­na szállni. Megmutatnám én a levegőből a piló­tának, merre van a gulyalegelő. A szőlőhegyet biztosan meglátni odafentről. messziről meglátni, s ott a legelő, rögtön a hegy lábánál...” „Meg a patakot is látni odafentről, meg az akácost is, volna ott hely a legelőn a leszállásra. Ilyen kora tavasszal a gulyát még ki se igen hajtották. Csak a csordát.” „... Bár nem is tudom, lehetséges, a gulyát hamarább kihajtják. Mindegy, volna ott hely akkor is.” Figyelt, de nem hallotta már a repülőgép- zúgást. „Azóta otthon is lennék.... Nem, még otthon nemigen lennék, de ha számolok húszig, már biztosan otthon lennék.” „Persze, nem mernének ezek elvinni hazáig. Félnek az oroszoktól ezek ... De megmonda­nám a pilótának, hogy én tudok a nyelvükön, és csak lekiabálok: Nyisztrijáty!... És akkor nem lőnek.” Felizzott a kelő nap a fenyőlombok között. Vörös hasú felhőcskék világítottak a keleti égen. Nem igazi nagy felhők, de nem is bárány­felhők; semmi sem olyan, mint otthon. Tegnap is, amikor elment a nap, vörös volt az ég alja, L mégsem fúj a szél. Otthon meg fúj a szél, ha napnyugtakor vörös volt az ég alja. Neszeket hallott. Az erdei ösvényre figyelt, amely lefelé kanya­rodott a lejtőn. De másik Irányban, a faház mögött roppant megint az avar. Ösztönösen az ajtónyitáshoz húzódott, de azonnal felfogta, hogy a faházba nem menekül­het. Se ajtaja, se padlása. És sehol egy bútor­darab odabent. Csak a földre behányt falevél. Pedig farkas is lehet, vagy medve. Vagy tig­ris — az még a legrosszabb. Az még — lehet­séges — a fára is felmászik. Otthon az erdőben sosem találkozott vadálla­tokkal. De otthon nincsenek is. Épp ez az, hogy idegen országban élnek a tigrisek meg a med­vék. Megint roppant az avar. A bozótosban, a ház mögött roppant, egészen közel most már. A ház túlsó sarka mögé bújt, s nézte a közeli fákat. Semmi kapaszkodó rajtuk, öreg, vastag fenyők. Csupasz a törzsük a ház magasságáig. Mozdulatlanul figyelt. Megszűnt a neszezés. Csak messze, lent a völgyben, a kövesúton dongtak a motorok. Óvatosan kilesett a ház sarkától. Egy tarka kutya nézett vissza rá a bozót széléről, mene­külésre is, barátkozásra is készen. — Takarodsz I — kiáltott rá olyan hangosan, ahogy a torkán kifért. Üres konzervdobozt ka­pott fel és a kutya felé vágta. Nem szaladt messze a kutya. Biztosabb tá­volságban megállt, és miközben figyelte a fiú mozdulatait, körbeszi matolt. — Éhes vagy, mi? — kérdezte hangosan a fiú. Aztán csak magában: „Majd bolond le­szek ...” Mostantól kezdve egyedül kell gazdálkodnia. Hcgytak ugyan Gábor bácsiék valami kevés ennivalót. De nagy kérdés, kitart-e hazáig? Mert ezek itt, errefelé, barátságtalan népek. Még szállást se igen adnak, nemhogy ennivalót. Egy idősebb házaspárral jött el idáig. A győri vasútállomáson, a lebombázott váróteremben ta­lálkozott velük először; azok lócán aludtak, lá- basost, ő meg a sarokban, a betonpadlón, mert nem jutott már neki lóca. Reggel az ember azt kérdezte tőle: — Hát te, öcskös? Te hová igyekszel? 2. — Én-e? ... Én sehova. — Hogyhogy sehová? Idevalósi vagy? — Nem olyan messzire innen — megmondta a falu nevét. — Miskolctól tudom az utat, meg­jártam én azt már többször is. De úgyse me­hetnék most a front miatt. ■— Hogyhogy Miskolctól tudod az utat ? ... Hát hol van ide Miskólc? — Itt kell annak lenni. Győr mellett, valahol; Nevetett az ember, csőválgatta a fejét. Az asz­szóny meg csak nézett, nézett rá az aranykere­tes szemüveggel; Magyarázták aztán, hogy ez nem az a Győr, és nagyon messze van innen Miskolc. Még sok­kal messzebb, mint Budapest. Sokáig sugdolóztak. Közben őt is megvallat­ták, kifélék a szülei, hogyan keveredett ilyen messzire hazulról. S végén azt mondta a szem­üveges asszony: — Gyere velünk, kisfiam. Ne félj csak, majd mi gondodat viseljük. — No? Eljössz velünk Németországba? — kérdezte a férje is, Gábor bácsi. Megvonta a vállát. Hiszen nem volna rossz. Volt már úgy az őszön, hogy őt is kiviszi Magda nénje Németországba. De akkor nem lett a dologból Semmi, .mert a német - katonaság őt nem vállalta, csak a nénjét. Pedig nem való vol-. fia az egy asszonynak, elcsavarogni egyedül a katonasággal. Ahogy kiment később félredolgát végezni —• csak a fal mellé, mert csupa rom volt az állo­másépület, s nem tudott eligazodni, a klozet' merre van — az ember utánament. Megsímo- gatta az arcát. — Egyszóval elviszünk magunkkal, Péter, Né­metországba. be ne is haragudj, fiam, azt tud­nom kell, nincs-e valamilyen betegséged ... Ki kellett hyújtania a nyelvét, és az ember megnézte, mint az orvosok szokták. Majd ki- gomboltatta vele a nadrágot. Tudta ő már ak­kor, hogy nem a betegség miatt. — Jól van, fiam. Jöhetsz velünk, nincs sem­mi bajod. Gábor bácsinak kellett szólítania ezentúl. Az asszonyt meg Rebus néninek. {Folytatjuk) S,

Next

/
Oldalképek
Tartalom