Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-01 / 1. szám
ÍV óesés Jogai bennünket Moszkvában is. Már órákkal az érkezés előtt megtudjuk, hol lesz a szállásunk: Osztyankinóban, az’ új tv-to- rony mellett. Nem a városközpontban, de trolival 25, trolival és metróval kombinálva S.5—20 perc alatt elérhető a Vörös tér. A csomagokat „különjárat” viszi azonnal a szállóba, de ml csak este jutunk oda, mert sűrített program vár ránk, ahogy megérkezünk, reggelizünk az Arbat étteremben és utána kezdődik a városné- zés. Kiszállás. A szerelvény mellett zenekar indulót játszik. Valaki megjegyzi: Ez nekünk szól? — De kinek másnak? És miközben a zenekar fújja, integetünk és köszönjük a metsző hidegben is meleg fogadtatást. Kiszállás előtt mondta be a vonat rádiója: GyülekezSéta a Kremlben zünk a pályaudvar előtt, fogadás lesz. ks valóban: pár perc alatt összegyűlünk — a tizenegy Inturiszt busz szinte lezárja az u.dt — a pályaudvar épülete előtt emelvény, rajt a transzparens: a kedves magyar vendégeket üdvözli Moszkva — és ott van a fogadó bizottság is, köztük már a mi küldöttségünk vezetői. Az Inturiszt embere megnyitja a „mi- tyinget” — pontosan nem lehet magyarra lefordítani, de talán a röpgyűlés, a fogadás a legjobb kifejezés — és átadja a szót Afonyin altábornagynak, a Szovjetunió Hősének, a Szovjet-Magyar Baráti Társaság elnöksége tagjának. Még nem tudjuk, hogy a búcsúebéden is ott lesz és ott majd bővebben elmondja, miért szereti a magyarokat, de szívhez szóló szavai megerősítik várakozásunkat: A hatalmas szovjetország fő . árosában vendéglátóink mindent megtesznek azért, hogy jól érezzük magunkat, szép emlékekkel térhessünk haza. Küldöttségünk vezetője, Csajbók elvtárs megköszöni a meleg, baráti fogadtatást... Mint Kijevben és Leningrád- ban, Moszkvában is havazik az első nap. Délelőtt körutat teszünk a városban, ismerkedünk a szovjet főváros nevezetességeivel, sorra látjuk az épületeket, tereket, amelyeket az előrelátó turista, aki csak egy kicsit is felkészült a látnivalókra, már ismerhet. És itt engedje meg a kedves olvasó a felsorolás mellőzését, hiszen Moszkva látnivalóit már annyiszor megírták... A méretekről volt szó a kijevi beszámolóban. Itt' niég inkább meghatják, megdöbbentik az embert. A KGSTpaiota, a 20—30 emeletes épületek a Kálinyin sugárúton. Az " Arbat étteremből átszalad a „szomszéd” boltba az ember, negyedórába telik. Megállunk egy percre és megszólal az idegen- vezető: Ezen a dombon várta 1812-ben Napóleon a város előkelőségeit, hogy átadják a város kulcsait. Zavarban voltak marsalljai, mert a deputádó nem jött. Délután „hazafelé”, Osztyan- kinóba megyünk, a Szovjetunió eredményeit bemutató állandó népgazdasági kiállítást nézzük meg. A kiállítást? — Csak egy — itteni méretekhez képest — parányi részét, a körmozit és az űrkutatás pavilonját. Az egészhez minimum egy hét kellene. Este vacsora az Arbat étteremben, majd „haza", a szállodába. Minden rendben, „találkozunk” csomagjainkkal és megtudjuk a másnapi programot. Délelőtt a Kremlbe látogatunk, délután megtekintjük a borogyinói csatáról készült körképet, este pedig a cirkuszban nézzük meg a jégrevü műsorát. A Kreml nem új, hiszen évről évre láthatjuk a tévében, az újságokban, aranykupoláival, a cárágyúval és cárharanggal, a kongresszusi palotával, a Szpasszkij bástyával és a Vörös térrel. De mégis más itt sétálni, megcsodálni monumentális épületeit, bástyáit, a Szpasszkij bástya híres ötágú csillagát és toronyóráját és látni — hosszú sorban állás után — a mauzóleumban Lenint. "í"' A borogyinói körképhez bővebb magyarázat. szükséges számunkra: Mi, látogatók, most ott állunk Szemjonovszkoje faluban, a csata középpontjában. TSa látjuk a rohamozó franciakat, olaszokat, az orosz katonákat, a tartalékokat, Napóleont és Kutuzovot, a pár perccel előbb halálos sebet kapott Bagratyiont. — Újra kell olvasni Tolsztoj Háború és békéjét, hogy az ember átélje a látottakat. És többen feltesznek egy technikai kérdést: A körképben meddig tart a makett és hol kezdődik a kép. Mert annyira egybeolvadnak a Vá lódi üszkös gerendák, ágyúk,, faházromok a képpel, hogy nehéz elválasztani... Útba ejtjük — programon kívül — a Novogyevicsij kolostort. Híres műemlék, meglátjuk azt az ablakot, amely I. Péter cár mostohanénjének. Szofljának szobájából nyílott az udvarra. Péter — mivel összeesküvést szőtt ellene — ide záratta és az ablaka előtt akasztatta fel a lázadó sztre- leceket. A haladó szellemű reformátor uralkodó vaskézzel törte le mindazok ellenállását, akik keresztezték terveit: Oroszország európai nagyhatalommá formálását, a szent orosz föld megvédését. TThecember 4-én korábban kezdődik az ebéd, mert két óra 17-kor indul a vonatunk. Ez már a búcsúebéd. Pohárköszöntők, köszönet a vendéglátóknak. Afonyin altábornagy újra köztünk van és elmondja: „Budapest ostrománál sebesültem meg, kétszázötven gramm magyar vér csörgedez ereimben, az mentett meg. Ezért is szeretem a magyarokat.Felcsendül a nóta és a hetvennégy esztendős hős hadvezér táncra perdül az egyik fiatalasszonnyal. Egyik utitársunk odamegy az elnökségi asztalhoz: „Altábornagy elvtárs, én negyvennégyben átszöktem, a szovjetekhez és az ön seregében harcoltam.’ Előkerül a megsárgult igazolvány. ölelés, csók, és az altábornagy újra aláírja az igazolványt." Sürget az Idő, a vonat pontosan indul. Maradnánk, de sietni kell. Otthon várnak bennünket, hogy beszámoljunk élményeinkrőL Nyikoláj Zabel kin, a Szovjetunió hőse: Magyarországért harcoltunk (8.) Párbaj a Ferdinándokkal Másnap átvezényeltek bennünket a Balaton és a Velencei-tó közötti területre. A hitleristák ott indítottak új támadást a 3. Ukrán Front csapatai ellen. Űjabb harckocsikat és Németországból átdobott friss erőket vetettek be. Elkeseredett harcok bontakoztak ki, amelyekben az ellenség sokszor 500 páncélosa is részt vett egyszerre. A következő kis epizód csak egy volt a nagy csatában, méghozzá akkor, amikor a fasiszta támadás kezdett kifulladni és a 3. Uk. rán Front csapatai védekezésből támadásba lendültek. Az út a nádas szélén vezetett, mögötte már süppedékes láp és víz, jobbról meredek part. Megkerülni sehol sem lehet. Két önjáró Ferdinánd- típusú fasiszta löveg tűz alatt tartotta az útszakaszt. A gyalogságot a földhöz szegezték tüzükkel. A szovjet páncélosok nem tudták fedezni a katonákat, mert ezen az útszakaszon nem jutottak át. Három harckocsinkat már eltaláltak, fekete füsttel égtek. Az égő tankoktól néhány száz méterre légvédelmi ágyút állított fel a legénység. Két-három perc, és megkezdődik tüzéreink és a Ferdinándok párharca. A lövészezred megfigyelőállásáról mindent világosan láttam. Figyeltem a légvédelmi tüzéreket, de nem tudtam segíteni, mert elfogyott a lőszerünk, és az utánpótlás csak 2—3 óra múlva ért oda. ' Csattant az ágyú első lövése. Kék villanás vakított egy pillanatra, s mint a villám, végighasított a levegőn a páncéltörő lövedék. Válaszul négy lövedék csapódott be a löveg mögött Újabb torkolattűz a bokrok mögül és a válasz. A megfigyelőállásból jól láttuk, hogyan találta el az egyik ellenséges lövedék ágyúnkat, magasra vetvén a földet. Még füstölgött a lövedék vágta tölcsér, de a légvédelmiek kicsit feljebb, újabb ágyút vontak lőállásba. Erre is ugyanaz a sors várt. Csak két lövést tudott leadni, és eltalálták a németek. A megfigyelőpontra megérkezett a hadosztályparancsnokunk. Arca sápadt volt, és feszült. A helyzet kritikus. A két Ferdinánd egész hadosztályunk támadási tervét veszélyeztette. A tábornok felém fordult: — Idefigyelj, főhadnagy, te tüzér vagy! Ott. a domb mögött van még egy 17 mm-es ágyú. Kilőhetnéd ezt az átkozott két Ferdinándotl — Megpróbálom,, tábornok elvtárs. — Sok szerencsét! — mondta a hadosztályparancsnok és baráti an hátba veregetett. Egy pillanatra megálltam a gránáttölcsérnél, ahol nem sokkal ezelőtt ágyúk voltak. Nekitámaszkodtam az útszéti fának. Kutyául éreztem magam. Nem hiszem, hogy megijedtem volna: 20 éves korban ritkán gyáva az ember. Ma bizonyára jobban megijednék, hiszen az évek múlásával az ember egyre inkább óvja magát Nem arról volt szó. Hogy inamba szállt a bátorság, csak — gondolom, megértik — szörnyű volt arra gondolni, hogy még néhány perc és éppúgy semmivé válsz, mint a légvédelmi tüzérek; az út szélén újabb tölcsért vág a lövedék robbanása és legjobb esetben vérbe fagyva visznek sátorlapon a kötözőhelyre. —• De hogy tudták olyan gyorsan kilőni az ágyúkat? Ez a gondolat kínzott. A titkot gyorsan meg kellett fejteni. Lázasan dolgozott az agyam. Hirtelen, mint a villám, újra magam előtt láttam az ágyúk torkolattüzét. A torkolattüz alapján lőtték be magukat a németek, ezért találtak szinte tévedés nélkül — világosodott meg az agyamban. Megkönnyebbültem: be kell csapni a németeket. A megflgyelőállásról távozóban magammal vittem Viktor Duskint. Elküldtem az ágyúért, én meg az égő páncélosok felé indultam. Ott, a harckocsik mellett, pontosabban re". göttük, a sűrű füst fedezetében akartuk felállítani az ágyút. Duskin 15 perc múlva megérkezett. Óvatosan odakúszott hozzám: — Látja? — kérdezte súgva, mintha meghallotta volna valaki., — De még mennyire — feleltem. — Es minden álcázás nélkül állnak! — Egészen elszemtelenedtek! Na, majd egy kicsit megpiszkáljuk őket. — Vagy ők minket, — gondoltam magamban, de az őrmesternek azt mondtam: — Itt állítsak fel az ágyút. Az út mentén futóárkot kell ásni. Éried? rr-’-WM.k) Barátságronatía! a Szovjetunióban 5. Moszkva ,MM* * n'0'“"i” "“ÄÄS-* * -*—». **
