Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

ÍV óesés Jogai bennünket Moszkvában is. Már órákkal az érkezés előtt meg­tudjuk, hol lesz a szállásunk: Osztyankinóban, az’ új tv-to- rony mellett. Nem a városköz­pontban, de trolival 25, troli­val és metróval kombinálva S.5—20 perc alatt elérhető a Vörös tér. A csomagokat „kü­lönjárat” viszi azonnal a szál­lóba, de ml csak este jutunk oda, mert sűrített program vár ránk, ahogy megérkezünk, reg­gelizünk az Arbat étteremben és utána kezdődik a városné- zés. Kiszállás. A szerelvény mel­lett zenekar indulót játszik. Valaki megjegyzi: Ez nekünk szól? — De kinek másnak? És miközben a zenekar fújja, in­tegetünk és köszönjük a met­sző hidegben is meleg fogad­tatást. Kiszállás előtt mondta be a vonat rádiója: Gyülekez­Séta a Kremlben zünk a pályaudvar előtt, foga­dás lesz. ks valóban: pár perc alatt összegyűlünk — a tizen­egy Inturiszt busz szinte lezár­ja az u.dt — a pályaudvar épülete előtt emelvény, rajt a transzparens: a kedves magyar vendégeket üdvözli Moszkva — és ott van a fogadó bizott­ság is, köztük már a mi kül­döttségünk vezetői. Az Intu­riszt embere megnyitja a „mi- tyinget” — pontosan nem lehet magyarra lefordítani, de talán a röpgyűlés, a fogadás a leg­jobb kifejezés — és átadja a szót Afonyin altábornagynak, a Szovjetunió Hősének, a Szov­jet-Magyar Baráti Társaság elnöksége tagjának. Még nem tudjuk, hogy a búcsúebéden is ott lesz és ott majd bővebben elmondja, miért szereti a ma­gyarokat, de szívhez szóló sza­vai megerősítik várakozásun­kat: A hatalmas szovjetország fő . árosában vendéglátóink mindent megtesznek azért, hogy jól érezzük magunkat, szép emlékekkel térhessünk haza. Küldöttségünk vezetője, Csajbók elvtárs megköszöni a meleg, baráti fogadtatást... Mint Kijevben és Leningrád- ban, Moszkvában is havazik az első nap. Délelőtt körutat te­szünk a városban, ismerkedünk a szovjet főváros nevezetessé­geivel, sorra látjuk az épülete­ket, tereket, amelyeket az elő­relátó turista, aki csak egy ki­csit is felkészült a látnivalók­ra, már ismerhet. És itt en­gedje meg a kedves olvasó a felsorolás mellőzését, hiszen Moszkva látnivalóit már annyi­szor megírták... A méretekről volt szó a kijevi beszámolóban. Itt' niég inkább meghatják, meg­döbbentik az embert. A KGST­paiota, a 20—30 emeletes épü­letek a Kálinyin sugárúton. Az " Arbat étteremből átszalad a „szomszéd” boltba az ember, ne­gyedórába telik. Megállunk egy percre és megszólal az idegen- vezető: Ezen a dombon várta 1812-ben Napóleon a város elő­kelőségeit, hogy átadják a vá­ros kulcsait. Zavarban voltak marsalljai, mert a deputádó nem jött. Délután „hazafelé”, Osztyan- kinóba megyünk, a Szovjetunió eredményeit bemutató állandó népgazdasági kiállítást nézzük meg. A kiállítást? — Csak egy — itteni méretekhez képest — parányi részét, a körmozit és az űrkutatás pavilonját. Az egészhez minimum egy hét kellene. Este vacsora az Arbat étte­remben, majd „haza", a szállo­dába. Minden rendben, „talál­kozunk” csomagjainkkal és megtudjuk a másnapi progra­mot. Délelőtt a Kremlbe láto­gatunk, délután megtekintjük a borogyinói csatáról készült kör­képet, este pedig a cirkuszban nézzük meg a jégrevü műso­rát. A Kreml nem új, hiszen évről évre láthatjuk a tévében, az újságokban, aranykupolái­val, a cárágyúval és cárha­ranggal, a kongresszusi palotá­val, a Szpasszkij bástyával és a Vörös térrel. De mégis más itt sétálni, megcsodálni monu­mentális épületeit, bástyáit, a Szpasszkij bástya híres ötágú csillagát és toronyóráját és látni — hosszú sorban állás után — a mauzóleumban Le­nint. "í"' A borogyinói körképhez bő­vebb magyarázat. szükséges számunkra: Mi, látogatók, most ott állunk Szemjonovszkoje fa­luban, a csata középpontjában. TSa látjuk a rohamozó francia­kat, olaszokat, az orosz kato­nákat, a tartalékokat, Napóle­ont és Kutuzovot, a pár perc­cel előbb halálos sebet kapott Bagratyiont. — Újra kell ol­vasni Tolsztoj Háború és béké­jét, hogy az ember átélje a lá­tottakat. És többen feltesznek egy technikai kérdést: A kör­képben meddig tart a makett és hol kezdődik a kép. Mert annyira egybeolvadnak a Vá lódi üszkös gerendák, ágyúk,, faházromok a képpel, hogy ne­héz elválasztani... Útba ejtjük — programon kí­vül — a Novogyevicsij kolos­tort. Híres műemlék, meglát­juk azt az ablakot, amely I. Péter cár mostohanénjének. Szofljának szobájából nyílott az udvarra. Péter — mivel összeesküvést szőtt ellene — ide záratta és az ablaka előtt akasztatta fel a lázadó sztre- leceket. A haladó szellemű re­formátor uralkodó vaskézzel törte le mindazok ellenállását, akik keresztezték terveit: Oroszország európai nagyhata­lommá formálását, a szent orosz föld megvédését. TThecember 4-én korábban kezdődik az ebéd, mert két óra 17-kor indul a vona­tunk. Ez már a búcsúebéd. Po­hárköszöntők, köszönet a ven­déglátóknak. Afonyin altábor­nagy újra köztünk van és el­mondja: „Budapest ostromá­nál sebesültem meg, kétszáz­ötven gramm magyar vér csörgedez ereimben, az men­tett meg. Ezért is szeretem a magyarokat.Felcsendül a nóta és a hetvennégy esztendős hős hadvezér táncra perdül az egyik fiatalasszonnyal. Egyik utitársunk odamegy az elnök­ségi asztalhoz: „Altábornagy elvtárs, én negyvennégyben átszöktem, a szovjetekhez és az ön seregében harcoltam.’ Előkerül a megsárgult igazol­vány. ölelés, csók, és az altá­bornagy újra aláírja az iga­zolványt." Sürget az Idő, a vonat pon­tosan indul. Maradnánk, de sietni kell. Otthon várnak bennünket, hogy beszámoljunk élményeinkrőL Nyikoláj Zabel kin, a Szovjetunió hőse: Magyarországért harcoltunk (8.) Párbaj a Ferdinándokkal Másnap átvezényeltek ben­nünket a Balaton és a Velen­cei-tó közötti területre. A hit­leristák ott indítottak új táma­dást a 3. Ukrán Front csapa­tai ellen. Űjabb harckocsikat és Németországból átdobott friss erőket vetettek be. Elke­seredett harcok bontakoztak ki, amelyekben az ellenség sokszor 500 páncélosa is részt vett egyszerre. A következő kis epizód csak egy volt a nagy csatában, méghozzá akkor, amikor a fasiszta támadás kezdett kifulladni és a 3. Uk. rán Front csapatai védekezés­ből támadásba lendültek. Az út a nádas szélén veze­tett, mögötte már süppedékes láp és víz, jobbról meredek part. Megkerülni sehol sem lehet. Két önjáró Ferdinánd- típusú fasiszta löveg tűz alatt tartotta az útszakaszt. A gya­logságot a földhöz szegezték tüzükkel. A szovjet páncélosok nem tudták fedezni a katoná­kat, mert ezen az útszakaszon nem jutottak át. Három harc­kocsinkat már eltaláltak, fe­kete füsttel égtek. Az égő tan­koktól néhány száz méterre légvédelmi ágyút állított fel a legénység. Két-három perc, és megkezdődik tüzéreink és a Ferdinándok párharca. A lö­vészezred megfigyelőállásáról mindent világosan láttam. Fi­gyeltem a légvédelmi tüzére­ket, de nem tudtam segíteni, mert elfogyott a lőszerünk, és az utánpótlás csak 2—3 óra múlva ért oda. ' Csattant az ágyú első lövé­se. Kék villanás vakított egy pillanatra, s mint a villám, vé­gighasított a levegőn a páncél­törő lövedék. Válaszul négy lövedék csapódott be a löveg mögött Újabb torkolattűz a bokrok mögül és a válasz. A megfigyelőállásból jól láttuk, hogyan találta el az egyik el­lenséges lövedék ágyúnkat, magasra vetvén a földet. Még füstölgött a lövedék vágta töl­csér, de a légvédelmiek kicsit feljebb, újabb ágyút vontak lőállásba. Erre is ugyanaz a sors várt. Csak két lövést tu­dott leadni, és eltalálták a né­metek. A megfigyelőpontra megérkezett a hadosztálypa­rancsnokunk. Arca sápadt volt, és feszült. A helyzet kri­tikus. A két Ferdinánd egész hadosztályunk támadási tervét veszélyeztette. A tábornok felém fordult: — Idefigyelj, főhadnagy, te tüzér vagy! Ott. a domb mö­gött van még egy 17 mm-es ágyú. Kilőhetnéd ezt az átko­zott két Ferdinándotl — Megpróbálom,, tábornok elvtárs. — Sok szerencsét! — mond­ta a hadosztályparancsnok és baráti an hátba veregetett. Egy pillanatra megálltam a gránáttölcsérnél, ahol nem sokkal ezelőtt ágyúk voltak. Nekitámaszkodtam az útszéti fának. Kutyául éreztem ma­gam. Nem hiszem, hogy meg­ijedtem volna: 20 éves korban ritkán gyáva az ember. Ma bizonyára jobban megijednék, hiszen az évek múlásával az ember egyre inkább óvja ma­gát Nem arról volt szó. Hogy inamba szállt a bátorság, csak — gondolom, megértik — ször­nyű volt arra gondolni, hogy még néhány perc és éppúgy semmivé válsz, mint a légvé­delmi tüzérek; az út szélén újabb tölcsért vág a lövedék robbanása és legjobb esetben vérbe fagyva visznek sátorla­pon a kötözőhelyre. —• De hogy tudták olyan gyorsan kilőni az ágyúkat? Ez a gondolat kínzott. A titkot gyorsan meg kellett fejteni. Lázasan dolgozott az agyam. Hirtelen, mint a villám, újra magam előtt láttam az ágyúk torkolattüzét. A torkolattüz alapján lőtték be magukat a németek, ezért találtak szinte tévedés nélkül — világosodott meg az agyam­ban. Megkönnyebbültem: be kell csapni a németeket. A megflgyelőállásról távozóban magammal vittem Viktor Duskint. Elküldtem az ágyú­ért, én meg az égő páncélosok felé indultam. Ott, a harcko­csik mellett, pontosabban re". göttük, a sűrű füst fedezeté­ben akartuk felállítani az ágyút. Duskin 15 perc múlva meg­érkezett. Óvatosan odakúszott hozzám: — Látja? — kérdezte súgva, mintha meghallotta volna va­laki., — De még mennyire — fe­leltem. — Es minden álcázás nélkül állnak! — Egészen elszemtelenedtek! Na, majd egy kicsit megpisz­káljuk őket. — Vagy ők minket, — gon­doltam magamban, de az őr­mesternek azt mondtam: — Itt állítsak fel az ágyút. Az út mentén futóárkot kell ásni. Éried? rr-’-WM.k) Barátságronatía! a Szovjetunióban 5. Moszkva ,MM* * n'0'“"i” "“ÄÄS-* * -*—». **

Next

/
Oldalképek
Tartalom