Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-23 / 19. szám

Ülést tartott a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága (Folytatás a 1. oldalról) volt nagy az érdeklődés, ma a térítéses szolgáltatások szá­mítanak népszerűbbeknek. Ennek az a magyarázata, hogy a családi ünnepeket és társadalmi eseményeket mél­tó keretek között óhajtják tudni, élvezni azok az embe­rek, akik híveivé váltak a szocialista tradíciók ápolásá­nak. Az eredmények számba­vételének szándékát tükröző vitában megállapítást nyert, hogy rövid pályafutásuk alatt a családi és társadalmi ün­nepségeket rendező irodák be­váltották a működésükhöz fű­zött reményeket. Kialakították munkamódszerüket, tevékeny­ségük szervezetileg jól szabá­lyozott, bár a joggal megkí­vánható továbbhaladás érde­kében szükségesnek látszik néhány tennivalóra irányíta­ni a figyelmet. Bővíteni kell egyebek között az irodák mű­ködésének tárgyi és személyi feltételeit és a szolgáltatásaik körét. A járási székhelyeken dolgozó irodák munkájának hatósugarát ki kell terjeszte­ni a járás településeire és ahol ez nem lehetséges, meg kell teremteni újabb családi és tár­sadalmi ünnepségeket rendező irodák létrehozásának sze­mélyi és tárgyi feltételeit. Ahol irodák nem működnék, ott a helyi tanácsokra hárul a családi, társadalmi ünnep­ségek kultuszának kialakítása. Mint az előző napirend megtárgyalása során, a nők helyzetének javításával kap­csolatban hozott rendelkezések és tanácshatározatok végre­hajtásának elemzésekor is élénkség jellemezte a végre­hajtó bizottság vitáját. Az ér­deklődést tanúsító élénkség magyarázata fölösleges. A tes­tület sokszor foglalkozott már eddig is kiemelten a nőpoliti­ka végrehajtásával. Ezen az ülésén azt kellett a mérleg serpenyőjébe helyezni, hogy a nőpolitika tanácsi területen történő végrehajtásáért 1973. január 17-én hozott határo­zatok mennyire érvényesültek a nők munkahelyi, társadalmi, családi helyzetének javítását célzó munkákban. E napirend vitájában részt vett a Minisz­tertanács Tanácsi Hivatal képviseletében dr. Kormos László is, aki felszólalásában reálisnak nevezte a Horváth József elnökhelyettes által elő­terjesztett beszámolót. A na­pirend vitájában egyébként szót kért dr. Schneider Zol- tánné, aki a nőpolitikái hatá­rozatok végrehajtásának ered­ményeit elismerve a végrehaj­tás gyönge pontjaira hívta fel a figyelmet. így például arra, hogy sok még a már feltárt, de nem hasznosított erőtarta­lék, mely szolgálhatná a dol­gozó nők munkahelyi, társa­dalmi, családi helyzetének könnyítését. A Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsának képviselője a bedolgozó rend­szer szélesítésének fontossá­gát hangsúlyozta, majd azt fejtegette, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének alkalmazását rendszeresebben kellene számon kérni üze­meinktől, vállalatainktól. Arany István, elismerve, hogy a nőpolitikái határozatok vég­rehajtása igen összetett társa­dalmi problémánk, a falusi nők helyzetéről szólva sürge­tett megoldást a kölcsönzőszol. gálát kiterjesztésére, a jobb kereskedelmi ellátás biztosítá­sára. Szó volt a vitában a gyermekintézmény-hálózat fej­lesztéséről, az óvodai és nap­közis ellátásról, a nők közéleti tevékenységének alakulásáról. Ez utóbbi kapcsán a végre­hajtó bizottság eredményként summázhatta, hogy megyénk­ben 12 ezerre tehető a vala­milyen társadalmi tisztséget betöltő nők száma. Lassúbb ütemű a fejlődés a nők veze­tésben való részvétele dolgá­ban. A pedagóguspálya közis­merten az egyik legjobban el­nőiesedett pálya, mert a nők részaránya 71 százalékot tesz ki. A vezetők közti arányuk viszont csak 32 százalékos. Kü­lönösed alacsony — Tolna megye mezőgazdasági megye! — a nőknek a vezetésben - va­ló részvétele a mezőgazda­ságban, mert míg termelő- szövetkezeteinkben a nők 32 százalékot képviselnek, veze­tőként — brigádvezetőig bezá­róan — az arányuk mindösz- sze 7 százalék. Mind a napi­rend vitájában, mind a zár­szóban szó volt a korszerű munkahelyi körülmények ki­alakítása terén még elvégzen­dő tennivalóinkról, az éjsza­kai műszakban is foglalkoz­tatott nők (és kiskorúak!!!) problémáiról, valamint a to­vábbtanulási lehetőségek né­ha nemcsak családi, munka- helvi gát.oltságáról és a gyer­mekeiket egyedül nevelő anyák helyzetéről is. A napirend megtárgyalása során a végrehajtó bizottság nem hozott újabb határozato­kat, de megállapította, hogy valóban társadalmi felada­taink sorában elsőként kell törekednünk a nők egyenjogú­ságának teljes értékű megva­lósítására, az anyagi, erkölcsi megbecsülés következetes és állandó javítására, a nők szak­mai, politikai képzettségének növelésére, a gyermekintéz­mények hálózatának további bővítésére, a nők háztartási munkáját megkönnyítő szol­gáltatások fejlesztésére, kiter­jesztésére. S rengeteg még a tennivaló a nőpolitika mara­déktalan megvalósítását aka­dályozó tudati tényezők vo­natkozásában is. Szabópál Antal tanácselnök zárszavát követően úgy fog­lalt állást a testület, hogy szükségesként foglalkozzanak rendszeresen a helyi tanácsok, társadalmi szervek, szövetkezeti szövetségek, vállalatok, intéz­mények, mezőgazdasági és ipari szövetkezetek a nőpoliti­kái határozatok végrehajtásá­val. Végül, a Tolna megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottsága tegnap délelőtti ülését a beje­lentések megtárgyalásával zár­ta. E napirend során született döntés a megye tíz természet- védelmi területének védetté nyilvánítására, valamint az al­sónyéki anyakönyvi kerület megszüntetésére, illetve Báta- székhez csatolására. Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés, elnöke bemutat­kozó látogatáson fogadta Mohammad Behnamot, az Iráni Császárság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. MOSZKVA Szerdán megkezdődtek a tárgyalások Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Stefan Olszowski, a LEMP KB poli­tikai bizottságának tagja, Lengyelország külügyminisz. tere között. Bonnban Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügymi­niszterrel tárgyal Andrej Barcak csehszlovák külkereske­delmi miniszter a két ország gazdasági, ipari és műszaki együttműködésének fejlesztéséről. Etiópia ébren 6. Élet a táborban Fiatalemberek, akik túlélték a szárazság okozta éhínséget. Végelgyengülés, végelgyen­gülés, végelgyengülés... sora­koznak egymás után a kór­lapok. A dessiéi kórház igaz­gatója, dr. Zaraj rakja elém őket A kórház folyosóján beszél­getünk. Aránylag korszerű egészségügyi intézmény, tíz éve épült s amire itt büszkék, már etióp orvos igazgatja. A múlt évi tragédiára fordítva a szót, drámai jeleneteket idéz. El­gyengült anya ölében hogyan halt meg az alig néhány hó­napos csecsemő, a vízért kö­nyörgő kétségbeesett tekintete­ket, wiha (vizet, vizet) hörög­ték százak és ezrek elhalóan szerte az utakon. És víz egy csepp sem volt. A város kútjai kiapadtak. S amikor végül a világ tudomást szerzett a tra­gédiáról, s igyekezett az éhe­zőik segítségére sietni, még az sem jutott el a szerencsétle­nekhez. Ma már mindeníki be­beszéli, hogy a császár cinkosai az ide szánt élelmiszert és ruházatot mór Dzsibuti kikö­tőjében elpanamázták, azaz egyszerűen eladták. Járjuk a kórház termeit, közben betegek érkeznek. Nem beutalással, a magúk szándé­ka szerint Itt nincs SZTK, se körzeti rendelő. Mielőtt vizs­1975. január 23» gálatra engednék őket, már a bejáratnál le kell szurkolniuk egy-egy etióp dollárt Ez a be­lépő. így hát egyelőre csak a tehetősebbek zsebe bírja, a szegényebbek el sem jutnak a kórházig. Külön kell fizetni a vizsgálatot, majd a gyógyszert, s ha beutalják, a kezelést és a kórházi ágyat Egynapi kór­házi ápolás a legalacsonyabb szinten is legalább öt dollárba kerül. Egy munkás ötnapi ke­resete. A kórházi „vizit” alkalmá­val eljutunk az alagsorba is. A lejárónál csaknem beleütközöm a fal mellett oszlopban sora­kozó szójabablisztes zsákokba. A zsákokon felírás, jól látha­tóan: az UNICEF küldemé­nye. És a dátum: 1973 július! — De hisz ez már több, mint egy éve érkezett — nézek kér­dően a direktorra. — Sajnos, igen — válaszol­ja. Itt felejtették. Ide hozták, hogy majd szétosztják, aztán az isten se gondolt vele többet Mi meg nem szólhattunk. — Mennyi lehet? — Húsz-huszonöt mázsái Hány ember életét menthette volna meg! — ezt magamban mondom már, nem hangosan, de érzem, hogy dr. Zarájban hasonló gondolatok fordulnak meg. A szárazság sújtotta tarto­mányiban most már javában folyik a rehaói títáoiós munka. Táborokba gyűjtötték azokat, akik túlélték az éhínséget. Most ott éldegélnek, öt tábor is működik a környéken. A szögesdróttal elkerített te­rületre fából ácsolt kapun lé­pünk be. Belül elszórtan ba­rakkok, valamennyi fából. Az erős napsütés, meg a gyakori eső alaposan megbarnította őket. Mindez úgy fest, mintha koncentrációs táborban jár­nánk, de a különbség lénye- gpes: itt az élet van újjászüle­tőben. Járjuk a tábor barakk­jait. Megszólítom az egyik fia­talembert. Nevét kérdem, s csak néz bambán. Azt, hogy hová való, — üres tekintet a válasz. S hogy hogyan érzi ma­gát, de csak néz egykedvűen, bambán. Mintha fel sem tud­ná mérni, mi történt vele. Csak van, létezik. A tudat nél­küli vegetáció formája. Teste épülőben, lélekben mindörök­re sérült. Hányán laknak itt? — Ta­lán ötszázan — válaszolja a tábor vezetője, etióp felcser. Eredetileg ötezernél is többen lehettünk. Közben azonban so­kan „eltávoztak”, pontosabban elvittük őket. — Hová? — Vidékre. Valamelyik tele­pülésre, vagy épp üres terület­re. Kaptak földet, meg pénzt is hozzá, hogy igás jószágot vehessenek. így talán köny- nyébb lesz nekik újra kezdeni az életet. Az egyik barakk előtt sür­gés-forgás. — Most készítünk elő egy újabb szállítmányt. Közben motyogó férfi áll meg előttünk. Rólunk tudomást sem vesz. Valamit mániá­kusan ismételget, de értelmet még amharául tudó kísérőim se vesznek ki szavából. Meg­zavarodott, sajnos, nem ő az egyedüli. Belőlük már aligha tudunk új embert faragni — mondja a tábor igazgatója. Egy másik barakknál világta­lanok csoportja, trachomásak. Majd fölöttünk helikopter berreg el hatalmas zajjal. Vi­szi a magot, az élelmet és a rovarirtó szereket. Oda, ahová már út sem vezet, ahová a ma­dár se igen jár. De a segítség eljut. Néhány nappal ezelőtti kép villan fel az emlékezetem­ben. Amikor a fővárosban, egy kültelki raktárban nagyköve­tünk a magyar nép ajándékát adta át az etióp Vöröskereszt­nek. Milyen jó volt látni a Hungary feliratú ládákat, s a ládákban a konzerveket és a különféle bébiételeket. Wollóban aratnak. Vágják a teffet, amiből maid a kenyér lesz. Az esős évszakban bősé­ges csapadék hullott. így hát meglehetősen ió termés várha­tó. Az éhhalál képében járó kaszás azonban korántsem fűit még takaródét. Olvasom, most más tartománvdkba tette át működési területét. Ogaden vi­dékén, Hararban 2f>0 ezer em­bert fenyeget az éhínség. És nagv a szárazság danakil föl­dön is. VALKÓ MTHALV (Következik: A danakil siva­tagban).

Next

/
Oldalképek
Tartalom