Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-06 / 285. szám

i > t *> As oross „Dior9* Megjelent a Fáklya December 5-én volt — a Szovjet Alkotmány Napja. Ez alkalomból a Fáklya decemberi 23. száma vezércikket közöl. Elemző írás, riport és kép­összeállítás mutatja be az idén ötvenéves szovjet autógyártás Vjacseszlav Zajcev, szovjet divattervező, az össz-szövetségl Modellház helyettes művészeti vezetője ezeket a rajzokat a Fáklya számára készítette. A művész, akit a franciák „orosz Diornak” neveznek, ilyennek képzeli el az 1975-ös divatot. új száma eredményeit és távlatait. Az érdekes sorozatból megtudjuk többek között, hogy csupán 1973-ban 917 000 új gépkocsit bocsátottak ki a Szovjetunió 24 autógyárából. „Mesterséges Mars” címmel a lap érdekes népszerű, tudo­mányos cikket közöl a szovjet tudományos akadémia mikro­biológiai intézetében folyó kí­sérletsorozatról, melynek során úgynevezett mesterséges Mar- sot hoztak létre — a bolygó körülményeinek reprodukálá­sával —, hogy megtudják, ké­pesek-e megélni a földi mikro­organizmusok a világűrben is. Ismét több írás foglalkozik a második világháborús esemé­nyekkel. Fomin hadtörténész ezúttal Budapest bekerítésének hadtörténeti vonatkozásait idé­zi fel. Néhány anyag a nőolvasók érdeklődésére tarthat számot: ezek közül a modern, dolgozó nő megváltozott párválasztási igényeivel foglalkozik egy szo­ciológiai írás; Vjacseszlav Zaj- cev nemzetközi hírű divatter­vező pedig néhány új modellt mutat be — 1975-ös téli kol­lekciójából. A sportrovat a téli sportok­kal foglalkozik, a mozirovat és a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Háza programja pedig Budapest szovjet vonatkozású kulturális eseményeiről tájé­koztatja az olvasókat. (KS) Gyertyák az ablakban Ragyog és világít december 6-án minden ház ablaka Finnországszerte az égő gyertyáktól. Különösen nagy élmény ilyenkor Senaatintori, a Szenátus terének ünnepi kivilágítá­sa, ahová este fáklyás menetben vonul fel az egyetemi ifjú­ság, hogy megünnepelje a függetlenség napját — 1917. de­cember 6-a óta minden esztendőben. Gyertyák az ablakokban — az emlékezés gyertyái. Északi rokonaink a sok évszázados svéd és orosz cári uralom után ötvenhét esztendővel ezelőtt — a Nagy Októberi Szocialista Foradalom győzelmével egy időben — a népek önrendelke­zéséről szóló lenini elvek érvényesítése következtében nyer­ték el nemzeti önállóságukat, függetlenségüket. Van egy régi finn ének, amelyet az évszázadok elnyo­mása, a váltakozó idegen uralom kegyetlen, fekete ideje szült: „öreg Ukko, örök urunk, / magos mennybéli istenünk, I vesd végét a véres harcnak, / hozz már jó hírt határaink­ra, / adjál édes egyetértést, / nyomorult népednek nyugo­vóit, / szép szót szegény Suominak!” E himnikus óhaj a Nagy Októberi Forradalom győzelmével vált valóra: megte­remtődtek a lehetőségek a finn függetlenség kinyilvánításá­hoz. A Finn Köztársaság, nagy fia, az 1946—56-ig államelnök Juha Kusti Paasikivi politikai örökségét folytatván a pozitív semlegesség útján halad, s nemzetközi tekintélye gyarapszik. A Paasikivi hagyta örökséget továbbra is élteti az egykori harcostárs, XJrho Kaleva Kekkonen elnök vezetésével a finn nép, példáját adván a különböző társadalmi rendszerű or­szágok békés, alkotó egymás mellett élésének. A nemzetközi békét és biztonságot, a népek közötti meg­értést és együttmunkálkodást hirdeti és gyakorolja a hoz­zánk, magyarokhoz oly közel álló Suomi, amelynek vezető politikusai nem elégednek meg az államközi kapcsolatokkal, hanem éppen a földrajzi közelség és a gazdasági struktúra kínálta lehetőségeket kihasználva gyümölcsöző együttműkö­dést valósítanak meg a Szovjetunióval. Hazánk ugyancsak széles körű gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális kapcsolatokat ápol a Finn Köztársasággal; politikai együtt­működésünk rendkívül kiszélesedett az európai biztonsági konferencia előkészítésének idején — és azóta a gazdasági élet területén is terebélyesednek együttműködésünk szférái. Ma, a nemzeti ünnepnapon a rokonnak kijáró tiszte­lettel és melegséggel köszöntjük a finn népet, és újabb sike­reket kívánunk országépítő, a nemzetközi kapcsolatokat erő­sítő munkájához^ Gerencsér Miklósi Acsteszértől a halhatatlanságig Táncsics Mihály életregénye A minden részletre kiterjedő, napokig tartó mo­tozás után egy hadnagy lép cellájába, mögötte hat gránátos. Ez a hadnagy közli, hogy feladata a rendeltetési helyére szállítani a letartóztatot­tat. Stancsics szeme láttára tölti meg fegyverét a hat gránátos: — lássa csak, mire számíthat, ha szökésre próbálna vetemedni. Aztán a had­nagy egy lefüggönyözött hintóba parancsolja, maga is beszáll, csak úgy, mint két gránátos élesre töltött fegyverrel. A többi négy gránátos a hintót követő szekérre ÜL Hurcoltatása közben nem amiatt aggódik, hogy súlyos börtönre ítélik-e, avagy felakasztják, ha­nem, hogy kiviszik az országból. Akár élve, akár halva, de magyar földön akar maradni. Bilincs­be verten is nagy megkönnyebbülésére szolgál, amikor Somogy megyén át Pest-Buda felé tart vele a lefüggónyzött hmtó. Egyébként a legszi­gorúbban őrzik. A fogadókban, amelyekben megszállnak, senki nem láthatja őket, alvás köz­ben is vigyázz rá két gránátos, a hadnagy pe­dig minden alkalommal az ablakánál vettet ma­gának ágyat, hogy szó szerint csak a testén ke­resztül történjen kísérlet, ha a szoros őrzés el­lenére szökni próbálna a letartóztatott. Ugyanez a hadnagy negyedik éjszaka, amikor megérkez­nek a pesti Károly kaszárnyába, búcsúzáskor elnézést kér tőle. Negyed órával később nem kevesebb, mint ötven fegyveres kíséri át Budá­ra a József laktanyába. Nyilvánvaló, nein az egy szál Stáncsicstól félnek. Azoknak szól a kisebb­fajta katonai demonstráció, akik esetleg megkí­sérelnék az értékes fogoly kiszabadítását. Tudja, súlyos ítélet vár rá. De arra nem szá­mít, hogy a vizsgálat oly sokáig fog elhúzódni. — 67 — Nyugodtan néz sorsa elé, nem fél a valószínű megpróbáltatásoktól. Heteken át feléje se néz­nek. Mintha üldözői elégedettek lennének a puszta ténnyel, hogy a kezük közé került. Tel­jes magányában, szótlanságban, bizonytalanság­ban telnek napjai. Május közepén végre kihall­gatásra kísérik, elkezdik faggatását Graf kirá­lyi ügyész vezetésével. Semmit nem tagad, csak a szándékos ferdítések ellen tiltakozik. Sem a vizsgálat, sem a Stancsicsért aggódó politikai el­lenzék nem számított ekkora őszinteségre. Kos­suth egyenesen megsokallja vallomástevő kész­séget, mondván, hogy a jogos politikai érdek előbbre való, mint a köznapi értelemben vett őszinteség. De Stancsicsnak más a nézete. Min­den körülmények között a feltétlen őszinteség híve. Taktikázni nem tud, nem is akar. Naivabb Kossuthnál. ö nem gyakorlati politikus, hanem inkább politikai-társadalmi bölcselő, közíró, a szabadság és az emberi jogok igehirdetője. Mi­nél őszintébb, annál tisztábban kiderül igazsá­ga. Hiszen, ha egyetlen szót sem szól a kihallga­tások során, akkor is ékes vallomást tesz mun­káival. Mert a Népkönyv egymagában elegendő volt ahhoz, hogy az egész országot tűvé tegyék érte. Amióta fogságban van, megjelennek tilal­mas úton a „Sajtószabadságról nézetei egy rab­nak” — immár másodszor — a „Hunnia füg­getlensége”, a Nép szava — Isten szava”. Min­den soruk olaj a tűzre. A vád előkészítői idézik is belőle, szinte kéjelegve, a válogatott monda­tokat, bekezdéseket. A felségsértésen kívül min­dennel vádolják: az államrendet felforgató szán­dékkal, a fennálló jogrend tagadásával, Ausztria rágalmazásával, az erkölcs és a vallás becsmér­lésével, az úri osztály elleni izgatással. Tízévi sáncmunka a legkevesebb, amit mindezért ígér­nek nekL 19. De telik-múlik az idő, ítélet mégsincs. Látha­tó, hogy a vád sugalmazói a tíz esztendei sánc­munkát is kevesellenék. S az is látható, hogy a vád ellenzői, a haladó nemzeti mozgalom egyre határozottabban emel szót az önkény ellen. Ne­héz kiszámítani, mire vezet az erőpróba, ha a bizonytalan politikai helyzetben a forradalma­sodó Európa légkörével át-meg átjárt Magyar­— 68 — országon súlyos ítéletet hoznának olyan közis­mert személyiség perében, mint amilyen Stan­csics Mihály. A vádhoz szükséges vizsgálatok befejezése után kap dohányt, ami nagy szó, mert szenve­délyesen szeret füstölni. Papírt, iront is adnak neki, hadd lelje kedvét az írásban — persze, a politika érintése szigorúan tilos. Az olvasni­valót sem tagadják meg tőle, ám a könyvek ki­választásához semmi köze. Egyáltalán, mihez le­het köze Stancsicsnak, a politikai bűnözővé nyilvánított vizsgálati fogolynak? Senkihez nem szólhat, senki szóba nem állhat vele. Odakint- ről — Terézről, közéletről — semmi hír. A szol­gálatot ellátó porkoláb mintha néma lenne. Rit­kán sétára viszik, a budai vársánc övezte bör­tönudvarra, de teljesen egyedül rója az egy­hangú lépteket. Mégcsak nem is láthatja a töb­bi rabot. Némi halványan derengő kitekintést jelent számára, hogy néha kézhez kaphatja a börtönparancsnok jóvoltából a német nyelvű kormánylapot. De ennek is csak egyik-másik példányát, amelyben nincs semmi egyenes hír­anyag, kommentár, az aktuális politikáról. Stan­csics az ilyen lapokból hámozza ki az igazsá­got. Addig-addig böngészi a közvetett összefüg­géseket, míg meg nem szerzi a legszükségesebb tájékozottságot. Így sillabizálja ki a sorok közül, hogy Párizsban forradalom van. Feltételezése teljessen bizonyossá válik a további lapok uta­lásaiból. Bár Párizs messze van és a franciaor­szági viszonyok sem azonosak a magyarországi­val, szent meggyőződése lesz, hogy itthon is ki­törőben a forradalom. Biztos abban, hogy már csak napok kérdése, melyiken nyílik meg bör­töne ajtaja. 1848. március 15-e kora reggele csak annyi­ban különbözik a többi naptól, hogy vigaszta­lanul zuhog az eső. Cellájának ablaka az utcá­ra néz, alsó négyötöde befalazva, csak egy kis rést hagytak a világosságnak. Fel szokott ka­paszkodni, hogy kilásson. Most semmi értelme az érdeklődésnek a zuhogó eső miatt. A porko­láb mogorva, a köszönését sem fogadja —nyil­ván a nekikeseredett idő miatt rossz a kedve. \ (Folytatjuk) — 69

Next

/
Oldalképek
Tartalom