Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-06 / 285. szám
i > t *> As oross „Dior9* Megjelent a Fáklya December 5-én volt — a Szovjet Alkotmány Napja. Ez alkalomból a Fáklya decemberi 23. száma vezércikket közöl. Elemző írás, riport és képösszeállítás mutatja be az idén ötvenéves szovjet autógyártás Vjacseszlav Zajcev, szovjet divattervező, az össz-szövetségl Modellház helyettes művészeti vezetője ezeket a rajzokat a Fáklya számára készítette. A művész, akit a franciák „orosz Diornak” neveznek, ilyennek képzeli el az 1975-ös divatot. új száma eredményeit és távlatait. Az érdekes sorozatból megtudjuk többek között, hogy csupán 1973-ban 917 000 új gépkocsit bocsátottak ki a Szovjetunió 24 autógyárából. „Mesterséges Mars” címmel a lap érdekes népszerű, tudományos cikket közöl a szovjet tudományos akadémia mikrobiológiai intézetében folyó kísérletsorozatról, melynek során úgynevezett mesterséges Mar- sot hoztak létre — a bolygó körülményeinek reprodukálásával —, hogy megtudják, képesek-e megélni a földi mikroorganizmusok a világűrben is. Ismét több írás foglalkozik a második világháborús eseményekkel. Fomin hadtörténész ezúttal Budapest bekerítésének hadtörténeti vonatkozásait idézi fel. Néhány anyag a nőolvasók érdeklődésére tarthat számot: ezek közül a modern, dolgozó nő megváltozott párválasztási igényeivel foglalkozik egy szociológiai írás; Vjacseszlav Zaj- cev nemzetközi hírű divattervező pedig néhány új modellt mutat be — 1975-ös téli kollekciójából. A sportrovat a téli sportokkal foglalkozik, a mozirovat és a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza programja pedig Budapest szovjet vonatkozású kulturális eseményeiről tájékoztatja az olvasókat. (KS) Gyertyák az ablakban Ragyog és világít december 6-án minden ház ablaka Finnországszerte az égő gyertyáktól. Különösen nagy élmény ilyenkor Senaatintori, a Szenátus terének ünnepi kivilágítása, ahová este fáklyás menetben vonul fel az egyetemi ifjúság, hogy megünnepelje a függetlenség napját — 1917. december 6-a óta minden esztendőben. Gyertyák az ablakokban — az emlékezés gyertyái. Északi rokonaink a sok évszázados svéd és orosz cári uralom után ötvenhét esztendővel ezelőtt — a Nagy Októberi Szocialista Foradalom győzelmével egy időben — a népek önrendelkezéséről szóló lenini elvek érvényesítése következtében nyerték el nemzeti önállóságukat, függetlenségüket. Van egy régi finn ének, amelyet az évszázadok elnyomása, a váltakozó idegen uralom kegyetlen, fekete ideje szült: „öreg Ukko, örök urunk, / magos mennybéli istenünk, I vesd végét a véres harcnak, / hozz már jó hírt határainkra, / adjál édes egyetértést, / nyomorult népednek nyugovóit, / szép szót szegény Suominak!” E himnikus óhaj a Nagy Októberi Forradalom győzelmével vált valóra: megteremtődtek a lehetőségek a finn függetlenség kinyilvánításához. A Finn Köztársaság, nagy fia, az 1946—56-ig államelnök Juha Kusti Paasikivi politikai örökségét folytatván a pozitív semlegesség útján halad, s nemzetközi tekintélye gyarapszik. A Paasikivi hagyta örökséget továbbra is élteti az egykori harcostárs, XJrho Kaleva Kekkonen elnök vezetésével a finn nép, példáját adván a különböző társadalmi rendszerű országok békés, alkotó egymás mellett élésének. A nemzetközi békét és biztonságot, a népek közötti megértést és együttmunkálkodást hirdeti és gyakorolja a hozzánk, magyarokhoz oly közel álló Suomi, amelynek vezető politikusai nem elégednek meg az államközi kapcsolatokkal, hanem éppen a földrajzi közelség és a gazdasági struktúra kínálta lehetőségeket kihasználva gyümölcsöző együttműködést valósítanak meg a Szovjetunióval. Hazánk ugyancsak széles körű gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális kapcsolatokat ápol a Finn Köztársasággal; politikai együttműködésünk rendkívül kiszélesedett az európai biztonsági konferencia előkészítésének idején — és azóta a gazdasági élet területén is terebélyesednek együttműködésünk szférái. Ma, a nemzeti ünnepnapon a rokonnak kijáró tisztelettel és melegséggel köszöntjük a finn népet, és újabb sikereket kívánunk országépítő, a nemzetközi kapcsolatokat erősítő munkájához^ Gerencsér Miklósi Acsteszértől a halhatatlanságig Táncsics Mihály életregénye A minden részletre kiterjedő, napokig tartó motozás után egy hadnagy lép cellájába, mögötte hat gránátos. Ez a hadnagy közli, hogy feladata a rendeltetési helyére szállítani a letartóztatottat. Stancsics szeme láttára tölti meg fegyverét a hat gránátos: — lássa csak, mire számíthat, ha szökésre próbálna vetemedni. Aztán a hadnagy egy lefüggönyözött hintóba parancsolja, maga is beszáll, csak úgy, mint két gránátos élesre töltött fegyverrel. A többi négy gránátos a hintót követő szekérre ÜL Hurcoltatása közben nem amiatt aggódik, hogy súlyos börtönre ítélik-e, avagy felakasztják, hanem, hogy kiviszik az országból. Akár élve, akár halva, de magyar földön akar maradni. Bilincsbe verten is nagy megkönnyebbülésére szolgál, amikor Somogy megyén át Pest-Buda felé tart vele a lefüggónyzött hmtó. Egyébként a legszigorúbban őrzik. A fogadókban, amelyekben megszállnak, senki nem láthatja őket, alvás közben is vigyázz rá két gránátos, a hadnagy pedig minden alkalommal az ablakánál vettet magának ágyat, hogy szó szerint csak a testén keresztül történjen kísérlet, ha a szoros őrzés ellenére szökni próbálna a letartóztatott. Ugyanez a hadnagy negyedik éjszaka, amikor megérkeznek a pesti Károly kaszárnyába, búcsúzáskor elnézést kér tőle. Negyed órával később nem kevesebb, mint ötven fegyveres kíséri át Budára a József laktanyába. Nyilvánvaló, nein az egy szál Stáncsicstól félnek. Azoknak szól a kisebbfajta katonai demonstráció, akik esetleg megkísérelnék az értékes fogoly kiszabadítását. Tudja, súlyos ítélet vár rá. De arra nem számít, hogy a vizsgálat oly sokáig fog elhúzódni. — 67 — Nyugodtan néz sorsa elé, nem fél a valószínű megpróbáltatásoktól. Heteken át feléje se néznek. Mintha üldözői elégedettek lennének a puszta ténnyel, hogy a kezük közé került. Teljes magányában, szótlanságban, bizonytalanságban telnek napjai. Május közepén végre kihallgatásra kísérik, elkezdik faggatását Graf királyi ügyész vezetésével. Semmit nem tagad, csak a szándékos ferdítések ellen tiltakozik. Sem a vizsgálat, sem a Stancsicsért aggódó politikai ellenzék nem számított ekkora őszinteségre. Kossuth egyenesen megsokallja vallomástevő készséget, mondván, hogy a jogos politikai érdek előbbre való, mint a köznapi értelemben vett őszinteség. De Stancsicsnak más a nézete. Minden körülmények között a feltétlen őszinteség híve. Taktikázni nem tud, nem is akar. Naivabb Kossuthnál. ö nem gyakorlati politikus, hanem inkább politikai-társadalmi bölcselő, közíró, a szabadság és az emberi jogok igehirdetője. Minél őszintébb, annál tisztábban kiderül igazsága. Hiszen, ha egyetlen szót sem szól a kihallgatások során, akkor is ékes vallomást tesz munkáival. Mert a Népkönyv egymagában elegendő volt ahhoz, hogy az egész országot tűvé tegyék érte. Amióta fogságban van, megjelennek tilalmas úton a „Sajtószabadságról nézetei egy rabnak” — immár másodszor — a „Hunnia függetlensége”, a Nép szava — Isten szava”. Minden soruk olaj a tűzre. A vád előkészítői idézik is belőle, szinte kéjelegve, a válogatott mondatokat, bekezdéseket. A felségsértésen kívül mindennel vádolják: az államrendet felforgató szándékkal, a fennálló jogrend tagadásával, Ausztria rágalmazásával, az erkölcs és a vallás becsmérlésével, az úri osztály elleni izgatással. Tízévi sáncmunka a legkevesebb, amit mindezért ígérnek nekL 19. De telik-múlik az idő, ítélet mégsincs. Látható, hogy a vád sugalmazói a tíz esztendei sáncmunkát is kevesellenék. S az is látható, hogy a vád ellenzői, a haladó nemzeti mozgalom egyre határozottabban emel szót az önkény ellen. Nehéz kiszámítani, mire vezet az erőpróba, ha a bizonytalan politikai helyzetben a forradalmasodó Európa légkörével át-meg átjárt Magyar— 68 — országon súlyos ítéletet hoznának olyan közismert személyiség perében, mint amilyen Stancsics Mihály. A vádhoz szükséges vizsgálatok befejezése után kap dohányt, ami nagy szó, mert szenvedélyesen szeret füstölni. Papírt, iront is adnak neki, hadd lelje kedvét az írásban — persze, a politika érintése szigorúan tilos. Az olvasnivalót sem tagadják meg tőle, ám a könyvek kiválasztásához semmi köze. Egyáltalán, mihez lehet köze Stancsicsnak, a politikai bűnözővé nyilvánított vizsgálati fogolynak? Senkihez nem szólhat, senki szóba nem állhat vele. Odakint- ről — Terézről, közéletről — semmi hír. A szolgálatot ellátó porkoláb mintha néma lenne. Ritkán sétára viszik, a budai vársánc övezte börtönudvarra, de teljesen egyedül rója az egyhangú lépteket. Mégcsak nem is láthatja a többi rabot. Némi halványan derengő kitekintést jelent számára, hogy néha kézhez kaphatja a börtönparancsnok jóvoltából a német nyelvű kormánylapot. De ennek is csak egyik-másik példányát, amelyben nincs semmi egyenes híranyag, kommentár, az aktuális politikáról. Stancsics az ilyen lapokból hámozza ki az igazságot. Addig-addig böngészi a közvetett összefüggéseket, míg meg nem szerzi a legszükségesebb tájékozottságot. Így sillabizálja ki a sorok közül, hogy Párizsban forradalom van. Feltételezése teljessen bizonyossá válik a további lapok utalásaiból. Bár Párizs messze van és a franciaországi viszonyok sem azonosak a magyarországival, szent meggyőződése lesz, hogy itthon is kitörőben a forradalom. Biztos abban, hogy már csak napok kérdése, melyiken nyílik meg börtöne ajtaja. 1848. március 15-e kora reggele csak annyiban különbözik a többi naptól, hogy vigasztalanul zuhog az eső. Cellájának ablaka az utcára néz, alsó négyötöde befalazva, csak egy kis rést hagytak a világosságnak. Fel szokott kapaszkodni, hogy kilásson. Most semmi értelme az érdeklődésnek a zuhogó eső miatt. A porkoláb mogorva, a köszönését sem fogadja —nyilván a nekikeseredett idő miatt rossz a kedve. \ (Folytatjuk) — 69
