Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-22 / 299. szám
Édesség' Honismereti Híradó ■ A Szovjetunióban az idén minden állampolgár 13,7 kg édességet — tortát, csokoládét, kekszet, cukorkát, gyümölcssajtot, mézes süteményt — fogyaszt. Ez a tervezett cukrászati termelési és fogyasztási adat (nem számítva a vajas süteményeket, tésztákat, fagylaltot, lekvár- és dzsemféléket), amely az elmúlt tíz év alatt megduplázó, dott. Az élelmiszeripar a tudományosan megalapozott, észszerű normákból kiindulva tervezi és növeli termelését. Már sok élelmiszerfajta termelésében elérték, vagy megközelítették a tudományos normát: az ember annyi kalóriát fogyaszt, amennyi az energiaveszteség pótlásához elég. Bronson és Severin amerikai tudós is megemlíti ezt a kongresszushoz előterjesztett beszámolójában: „A szovjet emberek naponta átlag mintegy 3100 kalóriát fogyasztanak, annyit körülbelül, mint az amerikaiak. A lakosság reáljövedelmének növekedésével a Szovjetunióban megnőtt az igény a kalória- dúsabb élelmiszerek, a hús, a tojás, és a tej iránt”. A cukrászati és édesipari áruk között természetesen nem mindegyik tartozik az alapvető élelmiszerek kategóriájába. De például az űrhajósok, pilóták, alpinisták étrendjében kötelező a kalóriadús csokoládé. A Szovjetunióban növekszik a kereslet az édesipari termékek iránt, és a gyártás ezzel lépést tart. A mostani ötéves terv végére például eléri a 3 millió 405 ezer tonnát (ez 1970-ben 2 millió 808 ezer tonna volt.) Ehhez segít a hét új édesipari gyár, amely Uljanovszk- ban, Dnyepropetrovszkban, Trosztyjancban, Tulában, Be- lecben, Orszkban és Kirov- abadban 1970 óta elkészült. A régi gyárak termelékenyebb gépeket kapnak, a hasonló profilú üzemekben pedig új édesipari részlegeket helyeznek üzembe. — Az édesipari gyárakat úgy igyekszünk elhelyezni az országban, hogy minden körzetben legyen ilyen objektum — mondta Alekszej Gusza- kov, az Élelmiszeripari Minisztérium édesipari főigazgatóságának yezetője. — A nemzeti ízlést és ízeket is figyelembe vesszük. A bakui édesipari gyárban nemrég készült el egy üzemrész, ahol több mint 20-féle kaukázusi csemegét készítenek. Nagy gondot fordítunk a választékra. Az édesipar különböző ízlésű és igényű gyermekek és felnőttek kieié- gítésére mintegy négyezerféle terméket kínál (1970-ben 3,5 ezer volt). Ezek közül 500 megkapta az Állami Minőségi jelzést. A legrégibb moszkvai csokoládégyár, a Krasznij Ok- tyabr egyik közkedvelt csokoládéja a Márkánk. A tábla hátsó borítóján a leírás: desz- szertcsokoládé, cukorral, tejszínporral és alkohollal dúsított, vaníliával ízesített kakaóbabból készült. — Adalékanyagot nem tartalmaz? — Nem — mondja határozottan Anatolij Daurszkij, a csokoládégyá/r főmérnöke. — A Szovjetunióban az egész édesipar csak kiváló minőségű természetes alapanyagot dolgoz fel, szigorúan megszabott normák szerint. Minden új termék receptjét az Egészségügyi Minisztérium ellenőrzi, az orvosok pedig semmiféle vegyianyag felhasználását nem engedélyezik. Még az eszenciák és színezőanyagok is mind természetesek. Hozzá kell tennem, hogy az ENSZ egy vizsgálata is megállapította, hogy a szovjet élelmiszerek minősége és kalóriatartalma jó. — És aki nem fogyaszthat természetes cukrot? Erre a kérdésre az édesipari tudományos kutató intézetben kaptam választ. — A cukor- és más, diétázni kénytelen betegek 50-féle cukorka, karamella, tejcsokoládé és diabetikus keksz között válogathatnak. A Szovjetunió sok európai, ázsiai és amerikai országba exportál édesipari terméket. Bulgáriában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Ma. gyarországon, Mongóliában. Vietnamban különféle szovjet cukorka és csokoládé, Japánban, az NSZK-ban, Finnországban, az USA-ban. Kanadában, Angliában a karamellaféleségek, a svédek és az olaszok körében pedig a gyümölcssajtok és gyümölcsös cukorkák kedveltek. A nemzetközi édesipari és cukrászati bemutatókon a szovjet áruk több mint 500 érmet és 5 nagydíjat kaptak. Ez utóbbiból kettőt a moszkvai Krasznij Oktyabr és a kujbisevi Rosszija csokoládégyár termékeiért ítéltek oda. JELENA SZOKOLOVA (APN — KS) Segíteni a bukovinai székely néphagyományok gyűjtését A Honismereti Híradó 1974. évi negyedik száma két olyan írást közöl, amely megyénket érinti. Részletes beszámolót közöl a bukovinai székely néphagyomány gyűjtőinek szekszárdi tanácskozásáról, a székely népi együttesek műsorain készült fényképekkel illusztrálva. A kiadványban található egy kérdőív, amelynek részletes ismertetésére is sort kerítünk, mivel a kis példány- számú. Honismereti Híradó nem juthatott el minden érdekelthez. A szekszárdi Balogh Ádám Múzeum létre kívánja hozni a bukovinai székelység muzeális tárgyainak és a rájuk vonatkozó leírásoknak, dokumentumoknak központi gyűjteményét. Ez a munka sok-sok önkéntes segítőt igényel, többek között azzal is, hogy a kérdőívre válaszol, nak. és azt eljuttatják a szekszárdi múzeumnak. Akik válaszolni tudnak az alábbi kérdésekre, tegyék meg'. 1. Ismernek-e a családban megőrzött vágy idősebbektől hallott történeteket, mondákat, dalokat, szólásmondásokat a székelység egykori kimeneküléséről, kivándorlásáról, moldvai-bukovinai bújdo- sásáról, bukovinai megtelepüléséről? Melyik bukovinai helységről és melyik családról szólnak ezek, s kik tudják a történeteket, dalokat elmondani, elénekelni? (Jegyezzük fel az illetők nevét, életkorát és lakáscímét.) 2. Kiket tartanak a bukovinai székelység. körében kiváló elbeszélőnek, dalosnak, táncosnak, zenésznek, szövőnek, himzőnek, fafaragónak ? (Nevük, életkoruk, lakás?] - műk, egykori bukovinai lakóhelyük, melyik művészeti ágban tűnnek ki?) 3. Kik azok a székelyek, akik Bukovinában valamilyen népi kisiparral (szűcs, takács, kovács, ács, bognár, stb.) rendszeresen foglalkoztak ? (Nevük, életkoruk, lakáscímük, egykori bukovinai falujuk, mesterségük.) 4. Hol, kinél találhatók még Bukovinából hazahozott ruhadarabok, szőttesek, díszített vagy díszítetlen bútordarabok, gazdasági eszközök és egyéb használati tárgyak? (A tulajdonosok címe, a tárgyak megnevezése; hajlandók-e ezeket a múzeumnak ajándékozni vagy eladni?) 5. Hol. kinél találhatók még Bukovinából hozott fényképek, feljegyzések, régi családi iratok, könyvek? (Cím, a dokumentum megnevezése. HajJ landók-e ezeket a múzeumnak átengedni, vagy lefényképezésre kölcsönadni?) 6. Ki vállakozik a régi bu^ kovinai életmód, az olyan helyi népszokások leírására, melyek különböznek Sebestyén Ádám Andrásfalváról szóló könyvében leírtaktól? (Név, életkor, lakáscím, egykori bukovinai lakóhely; esetleg a leírandó témakör megjelölése.) A kérdőívekre azt is írják fel, hogy mikor válaszolták meg a kérdéseket, ki válaszolta meg, mennyi idős, mi a foglalkozása és lakáscíme. —vfé— Nyikoláj Zabelkin, a Szovjetunió hose: Magyarországért harcoltunk (2.) „Nyelvet" szereztünk Ä Duna volt a másik nagy folyam, amelyen át kellett jutnunk. Kis falucskában álltunk a folyónál, amelyet ifjúságunk kedvelt filmjeiből és Strauss keringőjéből ismertünk. Most azonban nem volt idő a lírára. Elég nehéz feladat várt ránk: az átkelés. Mindenekelőtt „nyelvet” (az ellenség elhelyezését ismerő német katonát, tisztet) kellett szerezni, hiszen ilyen nagy vízi akadály leküzdése nagyon kockázatos vállakózás úgy, ha nem ismerjük a körülményeket, a másik parton lévő ellenség állásait. Három „muskétásunk”, Viktor Duskin, Galimzjan Kaszi- mov és Vologya Anyiszimov kapta a feladatot, hogy szerezzen „nyelvet”. Mivel többször is találkozunk még velük, bemutatom őket. Viktor és Galimzjan — felderítő. Viktor szibériai, nagy darab, mackós mozgású fiú, rettentő erővel és rendíthetetlen nyugalommal. Galimzjan pontosan az ellentéte, cingár termetű, rendkívül szívós, nyughatatlan, örökmozgó. Vo_ logya Anyiszimov, a futárom, mielőtt bevonult, egyetemi hallgató volt. Filozofáló, elemzésre hajló alkat. ök hárman először a partot kutatták végig, de hiába, egy árva csónakot se találtak. Meg kellett hát próbálni a faluban. Lehetetlen, hogy sehol ne legyen ladik. Volt is, persze, de hogy szerezzenek? A házak egy része üres, néhányban azonban ott maradtak az emberek. Felderítőink már végigjárták a fél falut, semmi eredmény. A következő házban, pontosabban az udvaron a keskeny tornác «■Jatt idős, pipázó parasztembert pillantottak meg, aki mintha csak őket várta volna. A katonák kézzel-lábbal, egymás szavába vágva magyarázták Gyula bácsinak — később kiderült, hogy úgy hívták —, hogy miért jöttek. Ő meg szó nélkül hallgatta, mintha nem is neki beszélnének. Aztán ugyancsak szótlanul bement a házba. Galimzjan elkeseredésében toppantott. Egy perccel később Gyula bácsi egy nagy kulccsal a kezében újra megjelent. Most se szólt, csak odament a lezárt csűrhöz, kinyitotta az ajtót és a kukoricaszár alól előtűnt egy kitűnő állapotban lévő csónak. Felderítőink megmagyarázták Gyula bácsinak, hogy éjszaka jönnek majd a csónakért, és ne nyugtalankodjék, hajnalra teljes épségben visszahozzák. Arról, ami ezután történt, Viktor Duskin számol be. Pontban éjfélkor visszamentünk a csónakért a csűrhöz. Már a vízen ringatózott, s Gyula bácsi is benne ült, evezővel a kezében. Galimzjan el akarta venni az evezőt, és mutatta neki, hogy szálljon ki a partra. De • ő nem mozdult. Csak a fejét rázta. — Ez velünk akar jönni? — kérdezte tőlem Galimzjan. — Ügy látszik, félti a csónakját. Zavarban voltunk. Most mit csináljunk? Sok időnk nem volt a töprengésre. Ellöktük a csónakot a parttól, s útközben meggyőződhettünk kísérőnk ügyességéről. A csónak nesztelenül siklott a vízen. Mintha láthatatlan erő irányította volna. Egy partmélyedésben kötöttünk ki, ami természetes védelmet nyújtott. Hát megérkeztünk, de mi legyen ezután? Mit csináljunk a kísérőnkkel? — Eh — gondoltam — lesz, ami lesz! Ha eddig megbíztunk benne, most már bízzunk ezután is! Rámutattam az órámra és megállapodtam Gyula bácsival, hogy éjjel háromig várni fog bennünket. Ha addig nem jövünk, menjen haza, s másnap éjjel háromra jöjjön visz- sza értünk. Nem akarom részletezni, hogyan kúsztunk, másztunk sokszor négykézláb a sűrű sötétben, amíg elkaptunk egy jól megtermett németet, hogyan cipeltük át magunkkal a parthoz. Észre se vettük, hogy közben elmúlt három óra... Már négy óra körül lehetett, mire a folyóhoz értünk. Elképzelhetik örömünket, amikor megpillantottuk Gyula bácsit. Ugyanúgy ült ott, mint amikor elváltunk. A legszívesebben megcsókoltam volna borostás arcát, úgy megörültem neki. Visszafelé jövet már a folyó közepén járhattunk, amikor a német himbálni kezdte a csónakot. Galimzjan felállt, hogy megnézze, mit csinál. Nem tudom, mi ütött a fasisztába, de teljesen összehúzódott, aztán váratlan mozdulattal hasba rúgta Galimzjant, aki beesett a jéghideg vízbe. De abban a szempillantásban az evező is lecsapott a német fejére. Gyula bácsi erősre méretezhette az ütést, mert a fogoly görcsösen megrándult és elcsendesedett. — Most aztán fuccs az egésznek! — mondtam és nagyot káromkodtam mérgemben. — Hiába vesződtünk annyit!... Mit ér ez a nyüves náci holtan? Amíg én kikáromkodtam magam, Gyula bácsi odanyújtotta az evezőt Galimzjannak, és besegítette a csónakba. Társam dühét a jeges fürdő sem csillapította. Előkapta kését és a fasisztára rontott. — Hagyd! — kaptam el a kezét. — Gyula bácsi már megelőzött, a fene a dolgát! Látod, ez már kész. Hiába kúsztunk egész éjszaka a sárban. De tegyünk még egy próbát — mondtam és a merítőedényből hideg vizet locs- csantottam a náci fejére. Kísérőnk közömbösen szemlélte mindezt. A csónak sebesen siklott a vízen, s már közel jártunk a parthoz. Gyula bácsi arra összpontosította minden figyelmét, hogy szerencsésen kikössön, más nem érdekelte. Szerencsénk volt: a fasiszta a második hideg zuhany hatására „visszatért a túlvilágról”. Mozgolódni kezdett, motyogott valamit és kinyitotta a szemét. A parton már vártak bennünket. Átadtuk a foglyot. Megkerestem az ütegparancsnokot, hogy jelentsem a feladat végrehajtását. Galimzjan pedig ott maradt, hogy segítsen Gyula bácsinak partra húzni a csónakot. Amikor visszamentem, a parton már nem találtam senkit. Az udvarban leltem rá. juk. Gyula bácsi Ott ült a fészer alatt, a jól isrriert kis- padon, és pöfékelt. Vélelemben, hátával egy—gerendának támaszkodva Galimzjan guggolt, cigarettázott. Szótlanul nézték egymást, aztán mind a ketten- elmosolyodtak. Letelepedtem egy tuskóra, előhúztam a dohányzacskómat, cigarettát sodortam, rágyújtottam... (Folytatjuk) Irány a Dunántúl!
