Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-01 / 229. szám

t '

Földmunkások nagjorege

Születésnapi beszélgetés Hunya Istvánnal

Egy hézagpótló szöveggyűjtemény

Hunya István, a MEDOSZ elnöke 80 éves. De minden nap ott találni a MEDOSZ-ban, fáradhatatlanul dolgozik, előadásokat tart, maga is tanul, olvas, eljár a munkásakadémiára. Ott van az egyetemi tanévnyitókon, tanfolyamok búcsúztatóján, s ha ráér —könyvet ír. Régi írásait, cikkeit, visszaemlékezéseit rendezi. —• Nem sajtó alá. Azt mondja, magától még soha nem jelentkezett kiadóknál. Ha felkeresik, kérik — szívesen adja közre emlékeit, harcban eltöltött sok évtized tapasztalatait.

— A gondolatok olyan kincsek, amelyek nagyon különböznek a páncélszekrényben őrizhető kincsektől. Mert tapasztalatból, saját magából minél többet ad az ember, annál több marad neki. Minél több társával osztja meg, annál gazdagabb lesz maga is.

— Akkor ön nagyon gazdag lehet!

— Tanítottam, sok mindenről elmondtam a véleményem, most is, fiatalon is. Előadást tartottam egy kórházban — a hallgatók csupa diplomás, orvosok, ápolók. Azt mondja a párttitkár — Hunya elvtárs ezek az emberek olyan elfog.

laltak, még sose hallgattak senkit tizenöt percnél tovább. No, majd meglátjuk. S másfél óra múltán, alig akartak elengedni a szónoki emelvényről.

— És hajdanán?

— Ahogy megismerkedtem a forradalom, a marxizmus eszméivel, sokat beszéltem róla a társaimnak is. Egyszerű parasztembereknek, az elvtársaimnak. Magam is agrárproletár családból származom. Bé. kés megyéből, Endrődről. Voltam kondás és béres. Szinte még gyerek voltam, amikor besoroztak katonának, vittek a frontra, orosz fogságba estem. Cári urasúgok birtokain dolgoztam — amikor jött a hír a forradalomról. Egy szökött orosz katona beszélt a készülő eseményekről. Felébresztette bennem a gondolatot, hogy az én helyzetem is olyan, mint az orosz parasztoké. Novemberben a vörösgárdisták közé álltam.

— 1818-ban amikor hazajöttem, elmondtam a parasztoknak, mi történt Oroszországban, hogy osztottak földet. És sokad magammal álltam a Vörös Hadseregbe a Tanácsköztársaság idején. Később egyre szorosabb lett a kapcsolatom az illegális kommunista szervezettek

Lővy Sándor, Vági István, Mózes Viktor, Rostás István, Pál Sándor voltak a barátai, munkatársai. S nem maradt el a megtorlás. Röplapok terjesztéséért, megfogalmazásáért, az eszme teljesítéséért letartóztatás, csendőri felügyelet, vasra verés, börtön járt. Körözték az országban, el kellett hagynia szülőfaluját, a fővárost, majd az országot is. Kalandregénybe illő ahogy a beteg, megkínzott, börtönviselt ember eljutott Becsbe, Berlinbe, s végül moszkvai emigrációba.

— Itt a nemzetközi szak- szervezeti mozgalomban dolgoztam. írogattam. 1934-ben Moszkvában Kubikusok címmel kiadták egy könyvem. (1947-ben és 50-ben Magyarországon is megjelent a mű.)

— 1945 elején hazajöttem — itt is rengeteg munka várt. Májusban megalakult a Földmunkások- és Kisbirtokosok Országos Szövetsége, a FÉKOSZ, — az alakuló kongresszuson úgy határoztak, hetilapot kell kiadni, s hogy én szerkesszem a lapot. Elvállaltam: 1948 decemberéig másod- magammal írtuk, szerkesztettük, vezettük a levelezést.

Sok dokumentumot őriz. Nem hivalkodóan, csendben, az íróasztal fiókban. Ha a történészek, a korszak kutatói, újságírók, vagy az úttörők kérik, szívesen leírja, elmondja a történelmet, melynek formáló részese volt. Őrzi levelezéseinek másolatát, amerikai, francia, csehszlovák lapokban megjelent cikkeit. Irt színdarabot Sallai és Fürst tragédiájáról, megírta élete történetét — a gyerekkorát, a forradalom előtti oroszországi éveit, a magyarországi szervezkedést, az emigrációban töltött időszakot.

_ — Itt lapul a fiókban, talán jönnek majd egyszer, akik úgy gondolják, érdekes lehet.

Néhány nap múlva megjelenik egy könyve. Az 1920-tól 1932-ig terjedő időszakot öleli fel. A könyv címéül azt választotta: Emelt fővel... Találó cím. Az emberről, Hunya Istvánról szólván, aki emelt fővel vallotta, s vallja mindig elveit... Az illegalitás éveiben, itthon, külföldön, vagy 1956-ban, amikor az elsők között fogott fegyvert az elenforradalmárok ellen, amikor szavakkal küzd, s egész életével ad tiszteletre méltó, követendő példát.

KÁQÁR MÁRTA

Méltán mondható hézagpótlónak az a szöveggyűjtemény, amelyet az MSZMP

KB agitációs és propagandaosztálya és a KB politikai főiskolája adott ki a tömegpolitikai munkát irányítók módszertani tanfolyamához.

A tömegpolitikai munka

mind ez ideig nélkülözött egy olyan összefoglaló gyűjteményt, amelyben az oktatást irányítók megtalálhatták volna azokat a legszükségesebb dokumentumokat, határozatokat, vagy beszédeknek a munkájukhoz elengedhetetlen részleteit, amelyek a színvonaljavításnak feltétlenül hatékony eszközei.

A szöveggyűjtemény átfógó. A tájékoztatáspolitika című fejezet részleteket közöl a Központi Bizottság jelentéséből a X. kongresszus küldötteinek. Itt kpzli a jelentés II. fejezetét, amelynek címe Adatok a pártról és tevékenységének néhány területéről. A szereplő adatok ismerete abból a szempontból is rendkívül hasznos, hogy összehasonlítási lehetőséget nyújt a mai adatokkal.

A X. kongresszus anyagának és határozatainak ismerete nélkülözhetetlen minden pártmunkás, minden párttag számára. Bőséges ismeret- anyaggal szolgál a könyv. A különböző azóta megjelent párthatározatok és ICB-ülések anyagából kiemelkedik Kádár Jánosnak a KB. 1972. novemberi ülésén elhangzott előadói beszéde, Ővári Miklós előadása a tömegpolitikai munka néhány időszerű kérdéséről a Központi Bizottság 1972. novemberi állásfoglalása után. Grósz Károly: Gondolatcserét minden emberrel! című írása a Társadalmi Szemle 1970. 8—9. számában jelent meg. A szöveggyűjtemény ennek rövidített változatát közli.

Részletet közöl a szöveg- gyűjtemény Aczél György: Kűltúrális politikánk és a

változó valóság című írásából s közli Lukács József: Marxizmus. vallásosság, ideológiai vita című tanulmányát. Vitányi Iván Kispolgáriság és kultúra címen ír, Lakos Sándor tanulmányának címe: A békés egymás mellett élés és az ideológiai harc.

A példák kiragadottak és esetlegesek, de így is szemléltetik, milyen bőséges anyaggal siet a szöveggyűjtemény a tömegpolitikai munkát irányító pártmunkások segítségére. Ha figyelembe vesszük, hogy ez az első ilyen irányú próbálkozás, akkor máris megállapítható, hogy sikeres munkáról van szó, amit próbálkozásnak nem is szabad nevezni, hanem egy sorozat első, máris nagy hatású kötetének. A könyvben» található anyagok nagy segítséget adnak a gyakorlati munkához. Feltétlenül dicsérni kell, hogy a kötet a közölt beszédek, cikkek mellett jó néhány ajánlott írásra is felhívja a figyelmet.

Feltehetőleg egy sorozat első kötetéről van szó, ezért megemlítjük, helyes lenne, ha a jövőben a hasonló összeállításokban több anyag jelenne meg a tájékoztatáspolitikáról és az agitációról. Tovább lehet lépni a pedagógiai, didaktikai ismereteket nyújtó tanulmányok közlésében. Ugyanezt mondhatjuk el a lélektani, szociológiai tárgyú tanulmányokkal kapcsolatban is.

Végül nem lehet hallgatni arról, hogy propagandistáink, előadóink között sajnálatosan kevés jó szónok található. A szónokképzésben messze elmaradtunk a követelmények mögött. A további kötetek sokat tudnak segíteni a szónokképzés terén is.

Régóta várt, hasznos kiadvány került a szöveggyűjteménnyel a tömegpolitikai munkát irányító pártmunkások kezébe. Hasznossága bizonyosan rövid idő múlva érezhető lesz. I. gy.

DBUM8U5Z0I

§.

'HÁROM MOSZKVICS

Az Uránváros nem a négy-, a hét-, a tízemeletes házakig terjed. A környező kertes villákban is élnek uránbányászok. Mikor leszáll- nak az autóbuszokról, átvedlenek kertésszé, szőlősgazdává, nyúlfarm-tulajdonosokká, barkácsoló, autó alatt hasaló polgárokká. És, aki végleg leteszi a csákányt, az teljesen elvágja a bányához kötő szálat.

— Azt hittem, a bánya az én otthonom. Apám fél évszázadot húzott ki a föld alatt, én „csak” harminc évet. ötvenkét százalékos szilikózissal, egy szemmel mentem nyugdíjba. Negyvenöt éves koromban.

Tölt a talpas pohárba, a sárgászöld rizling- ből. Jó bora van.

— Deindolban termei , iÁ.iJen évben ott lakom március közepétől a szüret ' végéig. Két lányom van az első házasságomból, kettő a másodikból. A nagyobbak férjnél vannak, a kisebbek velem élnek, a feleségem nem dolgozik, anyámmal a háztartást viszi, meg a szőlőket gondozzuk. Tizenkét-tizennégy hektó borom is terem. Szamócát ültettem, sárga húsú barackot telepítettem. Olyan vörös borom van, hogy a villányiak sem hitték, hogy a pécsi hegyekben is versenyezhetnek az ő kékfrankosukkal, a medoc noirral. a legutóbbi megyei borversenyen elhalásztam előlük két aranyérmet. Ez a ház háromszobás, de a szőlőhegyi, az más. Azt én építettem. Megkeresem a fényképét.

Alacsony, göndör hajú, markáns arcú férfi. Kemény beszédű. Forgatja az albumot. Nem találja a képet. Mérges. Rátenyerel a zongorára. Közben benyit egy idős asszony.

— Frici. ?: a gyerek megtanulta a leckét. 7,

De a bányász nem válaszol. Pergeti a lapokat, szitkozódik, kiabál. Az asszony még egyszer szól. Még hangosabban.

. — 22 — if""' ' '

— Akkor hát. 71 mi legyen ?!

— Mi legyen? Kérdezze ki. . 7

Az idős asszony hozzám sündörög, s míg a fia hátat fordít, a fülembe súgja.

— Ne törődjön vele. Már alig hall valamit.:.

És már megy is. Kint gyerekhang kezdi recitálni :

— Negyedik Béla, amikor visszatért az országba, mindenütt romot és pusztulást látott...

A bányász elém teszi a képet.

— Ez az...!

Emeletes villa, redőnyös ablakok, körülötte fiatal szőlő, virágok, rózsafák.

— A tulajdon kezemmel építettem. Kőműves is voltam. A burkolatot az uránvárosi építkezések hulladékaiból válogattam Négyszobás, nem adnám félmillióért. Semmiért. A nyugalmam az a birtok.

— Valaha nyugtalan ember volt.

__ Az újságok szerint. Szeretnek színezni az

ú

jságírók.

— Nyolc kormánykitüntetést, kétszer ennyi miniszteri elismerést nem adnak olyan embernek, aki nagyon szereti a nyugalmat.

— Ötvenhat után én egy kitüntetést se kaptam. És akár hiszi, akár nem, csak egyet becsülök. Ezt!

Piros keretes, díszes levelet tesz elém. Arról értesítik, hogy mint sztahanovista bányászt, feljegyezték a DISZ dicsőségkönyvébe. „ Dátum: 1953. VI. 17. ír'

— Ez volt a tetőpont. Akkor már kétszáz métert hajtottam ki a csapatommal havonként. Az én csapatom végezte el io hónap alatt a zobáki altáró kihajtását, és én kezdtem meg a legnagyobb uránércbánya aknájának készítését is. Megmutattuk, hogy nemcsak a szénben, hanem a kőben is lehet dolgozni, ha akar az ember. És ha keresi a jó megoldásokat. Ne vegye ezt dicsekvésnek, de kérdezte a kitüntetéseim okát.

Az oklevelek hátlapján ceruzarajzok. Ákom- bákom betűk és alaprajzok.

— Ne botránkozzon meg ezen — néz rám szürke szemével —, én becsülöm a papírt. Munkáért kaptam. De néha előveszi a gyerek. Szeret rajzolni, verjem meg, ha éppen akkor van kedve „művészkedni”, amikor az okleveleimet lapozza? Én meg mindig terveket forgatok a fejemben, elragad a képzelet, ilyenkor skiccelek,

_ 23 — W.-----.

. . . -Sfäk? »pS

.akármi akad *, kezembe. Meg — őszintén — ki beszél ma már ilyen dolgokról? Elfelejtették azt az időt, amikor egy kezdeményezés az életet. a továbblépést jelentette. Akkor se mindenki örült az én dolgaimnak. A műszaki vezetők hitetlenkedtek, megdorgáltak. Ötvenháromban az akkori komlói bányaigazgatóval is volt vitám. írtam Rákosi Mátyásnak, mert fájt, hogy félremagyarázzák a törekvésünket. Fogadott, és megígérte, szabad kezet kapok a vágathajtásokhoz. Mire hazaértem, már telefonált az igazgatónak, aki jó ismerőse volt Rákosinak, és rámtámadt: „Miért futkosok az ő háta mögött panaszra?” Nagyon összevesztem vele. De attól kezdve nem akadályoztak. Mielőtt az uránhoz kerültem, megválasztottak országgyűlési képviselőnek. Három ciklusban voltam a parlament tagja.

— Eljárt, vagy szólt is a bányászok érdekében?

__ Amikor tehettem, csak őértük szóltam.

N

em rajtam múlt, hogy visszaesett a megbecsülésük. Most, én úgy látom, nem nagyon foroghatnak olyan körökben, ahol meghallgatják őket.

— Vagy talán nem olyan látványosan, mint másfél évtizede.

— Nem tudom. Én jobban szeretném, ha az egyszerű emberek több szót kapnának, és az se’lenne bai, ha ezt mások is látnák. Nem szégyen ez, kérem. De én már nem vagyok bányász, nincs illetékességem az ő neyukben szóim.

— öt éve, hogy nyugdíjba ment, és már...?

— Én szeretem a bányászokat, de ők elfelejtettek. Nem érnek rá ebben a rohanásban velem törődni. Én ezt megértem. Én meg tartózkodom az emberektől. Nagyot hallok, félvak vagyok. Azért húzódok oda, ahol nem kell' hang, szónoklat, meggyőzés, bizonyítás; csak munka és ragaszkodás, a természethez. Én, uram, a hallgatásommal olyan szépen értem a növényeket, a szőlőt, a szamócát, a barackot, a füvet, a rózsát, hogy nem is képzeli. Nekem megfordult az életem. A küzdelem helyett a nyugalmat keresem. Ár ! 7 (Folytatjuk)