Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-20 / 246. szám

Kuba: I jeleli és a Hvi városai Szibériai cellulóz Magyarországnak A lakáskérdés még az egyik legégetőbb probléma Kubá­ban, bár Í959 óta a lakbéreket annyira csökkentették, hogy már csak a családi jövedelem tíz százalékát költik rá. A nyomornegyedek teljesen el­tűntek. A zsúpfedeles, íöldpad- lős kabilyákat, amelyekbe a vizet úgy kellett behordani, ki­szorítják a semmiből kinövő modern városok. * . A férfi egy pillanatig ránk • inered az ajtóban, aztán szí­vélyes vendéglátó módján el­mosolyodik. • — Fáradjanak beljebb, érez­zék magukat otthon — mond­ja, miközben megszokott moz­dulattal tompítja le a tele­vízió hangját. Jíbakoában vagyunk, a Százegy városka egyikében, amelyet a forradalmi kor­mány rendeletére a. mezőgaz­dasági . vidéken 'emeltek. Miközben a házigazdával csevegünk és látjuk elragadta­tását, ahogyan lakása kényei- jni berendezéseiről beszámol, akaratlanul is felidéződik a piáit, amikor vendéglátónk családja még egy földút mel­lett, nyomorúságos viskóban lakott. Bármilyen hihetetlen, nem volt könnyű az új házba csal­ni őket. — Ami Igaz, az igaz, nem túlságosan akartam idejönni. Képzelje csak el: odalent szü­lettem a hegyekben, az apám földecskéjén, és ott is nőttem fel, nyakig a nyomorban. Apá­mat ott is temettük eL Az öreg, amikor meghalt, rám hagyta a földet és én minden percemet abba öltem, hogy a gyerekeknek is legyen vala­mijük, ha én már nem leszek. Szóvsd amikor eljöttek hozzám, hogy hagyjak ott mindent, úgy éreztem, a szívemet sza­kítják ki. Ám ahogy most itt állok, úgy igaz, hogy a világ minden kincséért sem adnám, amim van. A baj áz volt, hogy egy lépésnyire se láttam a he-* gyeken túl azelőtt. • Házigazdánk esete persze csak egyike a milliónak, ame­lyet a kubai Településfejlesz­tő Csoport társadalmi munká­sainak meg kellett oldaniok. A csoport — amely 1971-ben alakult — azt a feladatot kap­ta, hogy a közérdeket és a helyi adottságokat egyaránt szem előtt tartó intézmények alapításival (és főleg gazda­sági és szociológiai felmérések révén) hozza .összhangba a vá­rosfejlesztés országos felada­tait. Hatáskörébe kerültek a már épülőfélben lévő városok, a forradalom óta létesített vá­rosok és új városkákat kellett építenie a cukor- és bánya­övezetekben, PÁR SOR TÖRTÉNELEM Az első lépés az 1959-es Me­zőgazdasági Reform Törvény volt. Ennek értelmében kisa­játították a nagy marhafar­mokat és cukorültetvényeket és földtulajdonosi jogokkal ru­háztak fel százezer részes ara­tót, bérlőt és föld nélküli tele­pest. Ezután láttak hozzá a pa­raszti lakásviszonyok megjaví­tásához. A mezőgazdaság fej­lesztéséhez azzal a gondolattal fogtak, hogy a föld és az egyéb természeti források legkedve­zőbb kihasználásának a mód­ját keresik, gépesítenek, kemi- zálnak és öntöznek majd. A gazdaságokat a környék jel­legzetes adottságainak megfe­lelően, ésszerűen akarják' fej­leszteni: minden egyes vidéket valamilyen kiválasztott ter­méknek kell szentelniük. Hogy ezt nyélbe üthessék, két alapvető feladattal kellett megbirkózniok. Először is ki kellett alakítaniok a kisterme­lők és az állami gazdaságok együttműködésének formáit. Ez lényegében politikai feladat volt. Megoldása a munkás­paraszt szövetség gyökereiből nő ki, abból, hogy a két érin­tett szektort korábban egyaránt kizsákmányolták, s így most egységesen bevonhat­ják a közös gazdasági célok megvalósításába, hiszen a for­radalom eredményeit is közö­sen élvezik. A magánparasztot mindenesetre kívánatos volna odáig „vezetni”, hogy földje és munkája mindenestől az egész társadalmat átfogó tervek szol­gálatában álljon. Ezt azonban csak fokozatosan lehet elérni, a paraszt akaratának teljes tiszteletben tartásával, hosz- szú évek alatt. AZ ÖT ALAPELV , Az új városkák a következő alapelvek szerint épülnek: 1. A lakónegyedeket a vidék életének egészébe kell beillesz­teni, különös tekintettel a mezőgazdaság fejlesztését irá­nyító tervekre. 2. El kell látni őket az alap­vető közszolgáltatásokkal. 3. A vidéki város önkor­mányzatú politikai egység, amelynek élete szorosan össze­fonódik azzal a fejlesztési tervvel, amelynek a saját lét­rejöttét köszönheti. 4. A lakók együttműködnek fejlesztési tervük kivitelén. 5. A gazdaságok munkaerő­vel járulnak hozzá a házépíté­sekhez és a többi, az életszín­vonalat közvetlenül emelő munkálathoz. A tervekben nem szerepel­nek családi házak — kizárólag emeletes tömböket építenek; a terep maximális kihasználásá­ra törekednek. (BUDAPRESS — PRENSA LATINA) Hat szocialista ország, köz­tük Magyarország és a Szov­jetunió — megállapodása ér­telmében Moszkvától mintegy 5000 kilométerre, az irkutszki terület északkeleti részén mér meg is kezdődött a félmillió tonna kapacitású uszty— ilimszki cellulózgyár építése. A Szovjetunió az építke­zés költségének 60 százalékát vállalta. Ez azt jelenti, hogy a Szovjetunió adja a műszaki és egyéb dokumentációkat, szabad valutáért beszerzi a technológiai berendezéseket, építőgépeket bocsát rendelke­zésre, berendezéseket, építő­anyagot és más eszközöket biztosít. Az üzem 1979-re ké­szül el. Ekkor a Szovjetunió szakembereket ad, pénzt, anya­gi tartalékokat, nyersanyagot biztosít és a testvéri orszá­goknak szánt szállítmányokat eljuttatja a határig. A többi öt szocialista or­szág a költségvetés körülbelül negyven százalékát fedezi sa­ját erőből, és ezért az új gyár termékének mintegy 50 százalékát kapja. Magyar- ország épületelemeket és -anyagokat, oxidált alumínium­ból és finomacélból készült ' ajtó- és ablakkereteket, tűz­álló kapukat, alumínium hu­zalt, borításhoz szükséges alu­mínium lemezt, gépeket és be­rendezéseket szállít. A nagy távolság miatt az érkező anyagok és berendezé­sek elhelyezésére ideiglenes raktárak szükségesek. Ezért Magyarország az idei lipcsei vásáron szerződést írt alá a szovjet külkereskedelmi szer­vekkel, összeszerelhető raktá­rak szállításáról. Az olvasóban felvetődhet a kérdés, hogy ezt a fontos ipari objektumot miért kell éppen a távoli Szibériában felépíteni? Kreszanov. a gyár tervező főmérnöke elmondotta, hogy világszerte növekszik a kereslet olyan különleges cel­lulózanyag iránt, amelyből a legfinomabb papír készül. Ezt a fajta ceftulózt tűlevelű fából nyerik, és ilyen fakész­lettel manapság csupán a Szovjetunió és Kanada ren­delkezik nagy mennyiségben. Ezenkívül a gyártási folya­mathoz sok vízre van szük­ség. Uszty—Ilimszk térségé­ben az új üzem nyeranyag- bázisaként kijelöltek egy terű. letet, ahonnan 700 millió köbméter fát lehet kitermelni. Ez 100—120 évre elegendő nyersanyag. A vizet a Bajkál folyója, az Angara adja. Kelet-Szibériában működik a „Bratszkgeszsztroj” ötven- ezres építő kollektívája. Ök építették a vízi erőművet, Bratszk városát, az alumíni­umgyárat. a faipari kombiná­tot és még sok más üzemet. A cellulózgyárat is ők építik. Valentyin Spakkal, az épít­kezés igazgatójával Uszty-« Ilimszkben találkoztam. Kö­rülbelül ezer hektárnyi épít­kezési területen jártunk, s ott ismertette a nagyszabású munkálatok menetét. Az építkezésnek már útja, vasút­ja és hídja van az Angarán, Megépült a műút Uszty— Ilimszktől az építkezésig. Mit jelent ez a gyár sx érintett szocialista országok­nak? Először is jelentős mun­kaerő-. anyag- és pénzmegta­karítás mellett jelentősen nö­velhetik cellulózfelhasználá­sukat. Másodszor: a részt vevő országok hosszú időre bizto­síthatják ellátásukat e fontos nyersanyagból, és szinte tel­jesen megszüntethetik az im­portot. Az érdekelt országok hozzájárulásuk, arányában 1979-től 1990-ig cellulózt kap­nak. Igény esetén a szállítás továbbra is meghosszabbít­ható, vagyis húsz évre szól­hat. Még egy előny: a rész­vevők kívánságára a későb­biekben bővítheti a gyár, hiszen Uszty—Ilimszk kör­nyékén elegendő nyersanyag­tartalék és vízmennyiség áil rendelkezésre. V. Corodnov ’László^. Lajos: mknmmum A kézhesítőnő hátranéz. A fiú elhallgat. Bó­biskol. Már látszik a toronyház, aftiikor felébred, és a kezemet keresi. — Néhány forinttal segítsen kL Nyújtok egy húszast. A legényke ráüt a ke­kemre, a pénzt darabokra szaggatjk. És ordít. — Ez pénz?! Százast! A kézbesítőnő feláll. Szól a gépkocsivezetőnek. Elhallgat a motor. A sofőr hátrajön. — Tessék felállni . . .1 Nem értem. Kidobnak a kocsiból? Mindeneset­re kilépek a középre. A sofőr megfogja a fiút és az ajtó felé taszítja. A kézbesítőnő előremegy, meghúzza a kart. Nyílik az ajtó. A fiú már az útpadkán rázza a haját. Az ajtó becsukódik, a tarajos nyakú megint előveszi az újságot. Az el­ső ülésen a bányász a zseo.be nyúl, de meggon­dolja magát. Néhány perc, és otthon lesz. Már nem érdemes összeveszni a sofőrrel. POR LESZ A SZIKLÁBÓL A bányákban éjjel-nappal dübörög a fúró, sí- vít a sűrített levegő, csattog a kalapács. Az érc­dúsítóban, ahol a sziklából sárga koncentrátum lesz, éjjel-nappal dö'ojgnek a száúítóautók, a törőmalom gépei, a technológiai csarnok fortyo­gó kádjai. Itt dolgozzák fel az atomreaktorok legfonto­sabb anyagát, az 'iránt. Kívülállónak bonyolult, szakembernek természetes munkafolyamatok so­ráról van itt szó. Költséges munkáról. _ De meg­éri, mert egy tonna többszörösen dúsított urán hasadásakor annyi energia keletkezik, ami egyenértékű egymillió tonna szén elégetésekor felszabaduló energiával! — 73 — A világ urántartalékai többszörösen fedezik a Föld energiaszükségletét. Erőművekben gazdasá­gos az urán felhasználása, mert szinte teljesen megszűnnek a szállítási költségek. Az atomerőművek építése mégsem halad olyan ütemben, mint azt az ötvenes évek végén sejtet­ték. Több oka van. Az egyik: a felhasznált ha­sadóanyag hulladékát nem tudják hova tenni. Különösen a sűrűn lakott országokban okoz ez gondot. A másik az, hogy ríincs még tökéletes fékezőrendszer az atomreaktorokban, és így csak rendkívül költséges apparátussal tudják megelőzni az esetleges robbanást. Az sem mel­lékes, hogy a felhasznált anyagnak egyelőre csak töredékét tudják elektromos energiává alakítani. De az ember nem áll meg félúton. Ezerkilencszázötvenhat elején döntött a kor­mány arról, hogv Magyarország első ércosztályo- zóját felépítik. S ötvenhat júniusában már mű­ködött a Mecsek oldalában, közvetlenül az egyik bánya. mellett. Rövidesen kiderült, hogy nagyobb mennyiségű érc feldolgozására nem alkalmas. A másodikat, amelyben már törték a sziklát és szi­tával osztályozták, egy évvel később építették. De ez a fajta osztályozás sem felelt meg a -bánya termékeinek korszerű feldolgozására. A harma­dikból 1958. március 17-én indult el az érccel megrakott szerelvény. Az utolsó „ércvonatot” 1964. szeptemberében ünnepélyes körülmények közt búcsúztatták a mecseki dúsítóüzemben. Et­től kezdve sárga por, az uránkoncentrátum uta­zik konténerekben további feldolgozásra a Szov­jetunióba. De a két dátum között sok minden történt 27. VIZSGÁLATI FOGSÁG ÉS KOSSUTH-DlJ Csendes szobát kapott, ahova legfeljebb az ab­lakpárkányra szálló galamb turbékolása hallat­szik be. A szobában íróasztal, könyvszekrény, négy szék. És nagy füst. Nehezen szedi a leve­gőt & — 74 — — Le kell szoknom a dohányzásról — mondja. — Az italról már leszoktam. Keresi a szavakat. Tekintete elrévedez. Moz­dulatai tétovák. — Most már jobban vagyok — hunyorít rám. Fél éve, amikor először keresett, még nem tud­tam folyamatosan beszélni ... Három üzemet építettem a felszabadulás óta, és három ízben volt súlyos idegkimerülésem. Legutóbbi „művem” a mecseki ércdúsító. — Ezerkilencszázötvenhétben jöttem le először a fővárosból azzal a megbízatással, hogy irányít­sam a Kísérleti Hidrometalhirgiai Üzem létreho­zását. A moszkvai tervezőintézet útmutatásai alapján kezdtünk munkához, zömmel magyar szakemberekkel. Ebben állítottuk elő az első koncentrátumot, amelyből 1939. május elsején már mintát vehettünk. Ez az üzem laboratórium is volt, meg gyár is. De még mindig előttünk állt az a feladat, hogy az egyre több ércet korszerű nagyüzemben dolgozzuk fel. Ezt végzik ma el az ércdúsító üzemben. Terveit I960, tavaszán jóvá­hagyta a nehézipari miniszter. Építésére tárca­közi koordináló bizottság jött létre, szinte vala­mennyi minisztérium részvételével. Az ügyek vitelére létrehozták az operatív csoportot, amely tíznaponként ülésezett. Ennek én voltam a ve­zetője. — Feladatunk az volt, hogy összhangot te­remtsünk a tervezési és szervezési munkákban, .hogy irányítsuk a gép- és anyagbeszerzést. Kü­lönös tanácskozások voltak. Ha szabad ezt mon­danom, új módszert alkalmaztam a megbeszélé­seken. Nem vezettünk jegyzőkönyvet. Ha én jegyzőkönyvben rögzítem a feladatokat és dátu­mokat, mindenki óvatos lesz, és olyan menetren­det, időpontokat állapít meg, amely nagy tole­ranciát tesz lehetővé. Ha viszont csak arra szo­rítkozom, hogy emberileg mindenkit érdekeltté, felelőssé tegyek ebben a munkában, nagyobb lesz a vállalkozó kedv, a bátorság. Persze azért én is, a vállalkozók is jegyeztük a menetrendet, a dátumokat. Meg is tartotta mindenki. (Folytatjuk) — 75 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom