Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-01 / 204. szám
f ; > PÁKOLITZ ISTVÁN: PAKS Árvízből tűzvészből tenger nyavalyából Sorsos szegénységből valahogy kilábolt Címerébe — hogyha címere lett volna — A százféle szerszám bele se fért volna Köznapi leckéit ahogy bírta gyúrta Uj utat nem vágott de nem is volt útba Szívvel-szorgalommal tette sürgő dolgát Istennek császárnak megfizette zsoldját Homoki borából dalra is futotta Józan léptékéből sánchegynyi magosra Imhol jóval messzibb-magasokra nőhet: Erőművel üzen jelennek-jövönek Mindennapi tapasztalatunk: az egyik műalkotásnak — legyen az film, tévéjáték, köztéri szobor, színházi előadás, új zenemű, regény vagy bármi más — sikere van, a másikat alig veszik észre, vagy megbukik. Izgalmas kérdés: mi befolyásolja a művészet és a befogadók találkozásának a kimenetelét, mi van a művészi alkotások fogadtatásának hátterében, min múlik a siker vagy a bukás? Milyen egyszerű volna művészeti életünk, ha az értékes alkotások nyernék el a közönség tetszését, és a silányakat vetné el! Ám nem ritkán ennek ellenkezője történik. Az MSZMP Központi Bizottságában ez év márciusában megvitatott közművelődési előterjesztést — és a vita alapján elfogadott határozatot — többek között az a felismerés jellemzi, hogy a lakosság, a tömegek művelődését nem elegendő mennyiségileg, számadatok alapján értékelni (hányán olvasnak, járnak színházba, moziba, tömegeket mozgat-e meg az amatőr művészeti mozgalom, mekkora a különböző szakkörök tábora stb.), hanem elsősorban a művelődési alkalmak és szokások tartalmát kell szemügyre venni. Szakított a határozat azzal a szemlélettel is, amely a régi népművelést csupán úgy tekintette, mint közvetítő rendszert, amely kultúrát ad, s az emberek ezt a kultúrát mintegy magukba fogadják. A művelődő ember ugyanis nemcsak kulturáltabb lesz (ez sem kevés!), hanem — ha a hangsúly a művelődés szocialista jellegére esik — mássá is lesz: változik az életmódja, a művelődési szokásai, a világnézete, a magatartása, az erkölcsi felfogása, fejlődik az igénye, az ízlése, „magának való” emberből . mindinkább közösségi emberré válik. A művelődés lényegének az egyik mozzanata az ízlés fejlődése. Ez persze fordítva is igaz: a fejlettebb ízlés „nyitottabbá” teszi az embert arra, hogy a kortársi művészet javának értőjévé és igazi közönségévé váljék. Az elmúlt évtizedben nem kevés vita folyt — a lapokban és folyóiratokban. kulturális fórumokon és a közélet berkeiben — a művészeti ízlésről, a mai ízlésállapotokról. Úgy is mondhatnánk: az utóbbi időben elég sokat beszélünk az ízlésről. Tudatára ébredtünk annak, hogy műalkotás és befogadás, művészet és közönség viszonyáról csak üres általánosságokig juthatunk, ha nem fordítjuk figyelmünket a művészeti ízlésre. MŰVÉSZETI ÉS KÖZÍZLÉS Joggal merül fel a kérdés: mi is valójában a művészeti ízlés? Röviden szólva azt mondhatjuk, hogy az ízlés az ember egyfajta érzelmi készenléti állapota, amely a művészi értékek (vagy értéktelenségek) válogatási képességében és készségében nyilvánul meg, és meglehetősen nagyfokú következetességgel működik. Abban, hogy kinek-kinek milyen az ízlése, rendkívül sok körülmény játszik szerepet (iskolázottság, környezet, világnézet, egyéni érdeklődés és ambíciók, művelődési lehetőségek stb.). Ebből következik, hogy a „köz- izlés” csak igen nehezen megragadható, hiszen egyénenként nagyon eltérő az ízlés fejlettsége. Szociológiai vizsgálódások különböző társadalmi rétegekre jellemző képet festenek fel, ám ahogyan egyénekre vonatkoztatva az egyetemi diploma birtokosai is olykor igen rosszul „ lésből, úgy az önművelődésben következetesen előrejutó, alacsonyabb iskolai végzettségű emberek is kifejezetten fejlett ízlésről tesznek tanúságot. E szélső esetek között azonban felismerhető egy általános törvényszerűség: a művészeti ízlés meglehetősen konzervatív, maradi természetű, igen nehezen változik, fejlődik, nem ritkán a világnézeti, politikai meggyőződéssel is „felesel”. Vagyis a közéletben, gondolkodásban elöljáró emberek is nem ritkán elutasítják maguktól a leghaladóbb, progresszív művészeti alkotásokat! Az ízlés nem tanítható — mint az ismeretek —, de megalapozott munkával fejleszthető. alakítható. Éppen ezért várhatunk sokat a közművelődéstől, amely az iskolán már túljutott — tehát a népesség nagyobb részét képező — emberek között fejtheti ki hatását. Ha sikerül felszámolni az ízlés jelentőségét lebecsülő régebbi nézeteket, s ha nem áltatjuk magunkat azzal, hogy az ízlésállapotok minden mástól — például az iskolai nevelés korszerűsítésétől, az általános iskolázottsági szint emelésétől, a szabad idő kultúrált felhasználásától és egyéb ténvezőktől — függetlenül is fejleszthetők, eredményes lesz ízlésfejlesztő közművelődési munkánk. A HAGYOMÁNYOS Ízlés A mai ízlésállapotok megnyilvánulási területe széles és sokrétű. Köztudottak a felháborodások, amikor a környezet lakossága értékes köztéri szobrokat ellenérzéssel fogad: mert a szobornak ..nincs arca” vagy „elfogadható” ruházata, „kicsi” vagy „nagv” a figurák feje. vagy „érthetetlen” a kompozíciója. (Záróiéiban megjegyezve : a Horthy-korszakban nagyon sokan hozzászoktak a naturalista első világháborús emlékművekhez, amelyeket máig is normának tekintenek, és amelyek a zászlót emelő vagy a halálos sebet kapva ösz- szerogyó figuráikat hatásvadászó „dramatizálással”, ugyanakkor szinte fényképszerű másolással ábrázolják. Izlésellentéteket — és az ízlés határain túljuttató tényezőket — jól tetten érhetünk A színház a nézők szokásos útján megközelítve még nem árul el semmit a megélénkült életből, amely az új évad ér- keztét a hátsó bejáratnál jelzi. Mindenki lót-fut és mindenkiből árad az izgalom. Az új évad első premierdarabjának olvasópróbájára készül a színház, ráadásul a szerző jelenlétében, a szerző pedig — Illyés Gyula. A színház igazgató-rendezője, Nógrádi Róbert irodáját elfoglalták a riporterek, fotósok, színházi emberek, hogy a szerzőt [aggassák. Mi egy másik — hasonlóan méhkas jellegű — szoba sarkában tettük fel kérdéseinket Nógrádi Róbertnek, a szekszárdi, Tolna megyei közönség képviseletében. — Az elmúlt esztendőkben a pécsi színház mindig határozott programmal indult az új évad elé. Most is kísérleteznek valamivel? — Igen, most két teljesen ismeretlen, fiatal szerző da- •abjának bemutatására vállalkoztunk. Az alapelveink változatlanok, de minden évpéldául a magyar filmművészet alkotásainak fogadtatásán is. A Hideg napok annak idején — bár igen sok nézője volt a mozikban — nem elsősorban az ízlésállapotok miatt váltott ki sokakban ellenérzést, hanem azért, mert egy megszépített nemzeti önismerettel és történelemszemlélettel vállalta a kenyértörést és sokakban a nem-szocialista nemzettudatot sértette! Ugyanebből a korszakból merítette életanyagát a Tűzoltó utca 25. című film — amely viszont azért vonzott kisebb közönséget, mert szaggatott, gyors és váltakozó íilmritmusa, csak képekben gondolkodtató stílusa szokatlan volt, a moziba járók többségének az ízlésével is ellenkezett. Nem egy Jan- csó-film fogadtatásánál ismét más a képlet: egyesek csak a szokásos, cselekményes ábrázolás hiányát érzékelik, mások világnézetileg, filozófiai- lag szállnak vitába a filmek mondanivalójával. Merőben más közönségfogadtatásra találtak a Jókai regényeit megfilmesítő vállalkozások. Ahogyan- a romantikus, cselekményben, kalandban gazdag eredeti művek képileg is kibontakoznak, úgy a Jókai-iro- dalom — abszolút számokban . is első helyet elfoglaló közönsége filmnézővé is válik: Ilyenkor a hagyományos ízlés válik uralkodóvá, mert az eredeti mű kiváltotta élményt szeretné viszontlátni-érezni a filmben. Előfordul az is, hogy a hagyományos ízlés — más-más módon és okból — szinte átlépi saját korlátáit, és kegyeibe fogad egy jelképekben gazdag művet is: ez történt A tizedes és a többiek című film esetében, amelyben az önirónia megértését kitűnően szolgálták a hagyományos vígjátéki helyzetek, és végül is uralkodóvá tudott válni az eredeti alkotói szándék és mondanivaló. Az eddigi példázatokhoz ellenpontként nem kevés kalandfilmre és „krimire” is hivatkozhatunk, amelyek semmi többre nem vállalkoznak, mint a „művi” eszközökkel kiváltott izgalomra. Az ízlés ilyenkor abból vizsgázik, hogy „teljes műélvezetet", vagy „alkalmi kikapcsolódást” talál-e ezekben. Az elferdült ízlés ben igyekszünk kiegészíteni a gyakorlatot. Tíz, vagy tizenkét éve kezdtük el a klasz- szikus drámák ápolását, azóta is évente van Shakespeare- bemutatónk. Idén is lesz, de idén egy Moliére-„sorozatot” is indítunk. Hagyománya van nálunk a szovjet darabok szín- revitelének: az idén az ötödik premierünk lesz ebben az „akcióban”. Amikor a színházunkat emlegetik, mindig dicsérik, hogy rendszeresen mutatunk be új magyar drámákat. Illyés Gyula új drámáit, de például tavaly nálunk avatódott Garai Gábor színpadi szerzővé. Idén újra játszunk mindkettőjüktől, és ahogy említettem, két teljesen ismeretlen szerző bemutatását is vállaltuk, az ezzel járó kockázattal együtt. — Hány prózai bemutató lesz? — Illyés Gyula Dupla, vagy semmi, Garai Gábor Szemben a szörnyeteggel, Sárospataky István Zóra, Szüts Bernát Istenek csatája, Rozov Négy törmegnyilatkozásaiként sokan előszeretettel hivatkoznak a maguknak „törpekastélyokat” építő és kertjüket törpékkel agyondíszítő esetekre. Ezek valójában csak másodrendű kuriozitások. Az ízlés elmaradottságát sokkal inkább a filmeken, vagy a televízió tévesen megválasztott műsorainak — sorozatainak fogadtatásán lehet tetten érni. AZ ÍZLÉS FEJLESZTÉSE KORSZERŰSÍTÉSE Mit tehetünk, ha az ízlés nem tanítható ugyan, de fejleszthető? Sokat remélhetünk — vagy talán a legtöbbet? — az iskolai oktatás-nevelés korszerűsítésétől. Mert nemcsak elgondolkodtatóak, hanem szinte riasztóak is például azok az adatok; amelyek azt bizonyítják: meredeken csökken az ifjúság olvasási kedve, mihelyt befejezte általános, vagy középiskolai tanulmányait. (Magyarán szólva: az irodalomtanítás nem neveli a többséget olvasóvá.) Az országban folyó nevelési kísérletek okkal táplálják azt a reményt, hogy az iskolai nevelés korszerűsítése valóban a művészetet értő, szerető és igénylő, fejlett ízlésű fiatalokat fog a következő években, évtizedekben kibocsátani. Iskolába mindenki hosszabb, vagy rövidebb ideig jár. Ám televíziót — tartósan, folyamatosan — iskolás korban és utána is majd mindenki néz. Jogos tehát a következtetés, hogy az ízlésnevelésben a televíziónak az iskolával legalább egyenrangú szerepe van. Hallatlanul nagy jelentősége van annak, hoyy a televízió műsoraiban tudatos, határozott ízlésnevelő koncepció érténet, Zegadlovics Kártyavár, Shakespeare Vihar, Moliére Don Juan című darabja. — Ne felejtkezzünk el a többi társulatról sem, az opera és a balett is gyakori vendég Szekszárdon. — Három operabemutatónk lesz; Offenbach: Hoffmann meséi, Puccini; Tosca, Leoncavallo: Bajazzók. Három új balett kerül a színház műsorába, lesz két könnyűzenei bemutatónk, és működik majd a pécsi gyermekszínház is. — A nézők a színházat sokszor színészeken keresztül szeretik meg. A pécsi színházat az elmúlt évad végén sokan hagyták el, és a legjobbak közül is többen. Égyikük azt nyilatkozta, hogy ennek a színházban kialakult légkör az oka . .. — Nem volt abban semmi különös, hogy néhány színészünk eltávozott. Ez hozzátartozik a színházi munkához: néhány év múlva új társulatot keres és elmegv az egvik, a másik pedig ideszerzódik hozzánk. vényesül-e, amely számol azzal a nehézséggel, hogy csúcsidőben rendkívül vegyes ösz- szetételű, ízlésű nézőtömeg ül a készülék elé — zenei nyelven fogalmazva, a Csárdáskirálynő és a magyarnóta kedveimtől egészen Beethovenig, Bartókig. A Központi Bizottság köz- művelődési határozata más vonatkozásban is jó feltételeket teremt az ízlésfejlesztésnek. Elegendő arra emlékeztetni, hogy javulni fog a közoktatás és a közművelődés kapcsolata; hogy értékeinek megfelelő elbírálást kap a százezreket érintő amatőr művészeti mozgalom; hogy végre méltó helyre kerül a szórakoztatás. Ugyanis ne feledjük: a tartalmas, színvonalas szórakoztatás az ízlésformálás leghatásosabb eszköze! Vagyis: kiteljesedik az a több, mint másfél évtizedes művelődéspolitikai törekvés, mely szerint minden, amit a kultúrában, művészetben teszünk, az nem a kevesek, hanem a többség, a tömegek érdekében történik. Az ízlés fejlődése, korszerűsödése elképzelhetetlen a gyakorlat — tehát a műélvezet, az élmények — közbejötté nélkül. Ám az ismereteknek a jelentőségét sem szabad lebecsülni. Aki ismeri a történelmi korszakok művészi önkifejezésének törvényeit, tartalmát és formáit, az mai élményeiben is gazdagabb és tudatosabb. Napjainkban szakemberek tízezrei foglalkoznak az iskola és a közművelődés korszerűsítésével. Okkal bízhatunk a művészeti ízlés gyorsabb fejlődésében is — anélkül, hogy légvárakat építenénk, vagy irreálisan túl gyors változásra számítanánk. — Hányán mentek el? — Tizenegyen, és tizennyolc új tagunk van. Köztük Szil- vássy Annamária, Bárány Frigyes, Harkányi János, Petényi Ilona, Vallai Péter. A beszélgetést Korocz Balázs gazdasági igazgatóval folytattuk, megkérdeztük, el- készült-e a színház szekszárdi „menetrendje”. — Egyetlen dolog biztos; elsőként a Három a kislányt mutatjuk majd be Szekszárdon. Hamarosan fogok találkozni a szekszárdi megyei művelődési központ illetékeseivel, és egyeztetjük kívánságaikat a mi lehetőségeinkkel. • Mire Korocz B-K-rstól elköszöntünk, elkezdődött Illyés Gyula darabjának olvasópróbája. A színház környéke elcsendesült .— elkezdődött valami, aminek gyümölcsét nekünk, nézőknek kínálják majd — itt, Szekszárdon is. — virág — vizsgáznák” izFÜLEKI JÓZSEF Beszélgetés a színház igazgatóival íj évad előtt a Pécsi Nemzeti Színházban
