Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-08 / 210. szám

t i * Ferity Mihályné szőve népművész a rojtkötést tanítja. > Dombon minden évben vár­ja a fiatal népművészeket, és ők évről évre eljönnek a Tol­na megyei KISZ-bizottság tá­borába. Hol többen, hol keve­sebben. Idén kevesebben a szokottnál: mindössze tizen­kilencen. Szövők, hímzők, elő­adók. A többiek — faragók, gyé­kényesek, tojásfestők, koron­gosok, bőrösök — Tokajban dolgoztak a nyár közepén. Utolsó előtti nap: mindany- nyian egy szobában. Megbe­szélik, ki mit hagy a táborban Bereczki Szilárd Keszthelyről emlékeztetőül. Ez is szokás,' akár a táborozás. Aki itt dol­gozik, az készít valamit a tá­bor kis múzeuma számára. Az Bodor Ildikó felcsuti hímző 1974. szeptember 8. előadók: magnószalagra éne-' kelnek. Délelőtt van, cirógat a Nap; de a megbeszélés után senki sem siet a vízpartra. Eltűnnek a kis házakban: folytatják a megkezdett munkát, még ma be kell fejezni. A dombori táborban ugyan­ebben az időben még hetven­hatom laknak. KlSZ-kulturo- sok és ifjúsági klubvezetők. Egyikőjükkel ballagunk az egyik házikó felé. Azt mondja, szerencse, hogy a népművé­szekkel kerültek egy turnus­ba. „Nagyszerű közösség az övék, sokszor kerestük a tár­saságukat, és olyankor mindig tanultunk. Szép dalokat, hím­zés mintát, rojtkötést.” Nagyszerű közösség? Hiszen legtöbbjük most találkozott először a másik tizennyolccal, ahányan, annyi felől érkéz-» tek. — Mégis igaz, hogy J6 kö-' zösséggé váltunk. Mindannyi- ónkat ugyanaz érdekel: a népi- művészet Azért jöttünk ide, hogy tanuljunk egymástól, dol­gozzunk. Gyorsan összebarát­koztunk. — mondja a többiek nevében ifjú Szidor Jánosné, Bodor Ildikó, Iván Judit és Bereczki Szilárd. , Ifjú Szidor Jánosné Debre^ cenbpl érkezett, bihari szűr­rátét est készít. Mutatja a fél­kész munkán, hogy hányféle tennivaló van, amíg elkészül a szűrrátét, készségesen meséli, hogy mi minden szükséges eh­hez a kézimunkához. — Nagyon sokszor elmond­tam és meg is mutattam az elmúlt napokban. Mindenki kí­váncsi volt rá, aki még nem foglalkozott ezzel, és igyeke­zett ki is próbálni. Én viszont megtanultam a baranyai ma­gashímzést... 1971-ben láttam először a szűrrátét készítését, anyósomtól, aki népi ipar­művész. Azóta folyton növek­vő kedvvel próbálgatom a mintákat. Különös dolog ez, azt hiszem szenvedély — már a férjem és a sógornőm is el­kapta tőlünk.« Mielőtt elkezd­tem volna a szűrrátéteket ké­szíteni, nem kézimunkáztam. Most már mindenféle hímzést, szövésmintát érdeklődve né­zek, vajon hogyan kell készí­teni, és ha lenne időm, sorra ki is próbálnám. Tavaly is vol­tam1 itt Domboriban, megtanul­. tam. a tojásfestést. A tojásom, amit elkezdtem a táborban. most is félkész — nincs időm befejezni. Mutatja, mit hagy itt ern^ lékbe. Bárszekrénybe való te­rítő. Piros-bordó-fehér posztó­ból. Pont bárszekrénybe...? No igen, április óta a debreceni Háziipari Szövetkezetben dol­gozik. Ez már „szövetkezeti” ötlet * Bodor üdikó és Iván Judit az idén érettségiztek. Mind a ketten orvosnak készülnek. Idén vannak először népmű­vésztáborban. Ildikó Felcsut- ról érkezett. Judit FótróL Ildikó úgy kezdett el hímez­ni, — ma már művészi fokon érti —, hogy sokat unatkozott a faluszéli magányos házban, ahol testvérek nélkül nevelke­dett Tizenöt éves korában sze­repelt először egy kiállításon, Bicskén, és azóta szakköri tag a bicskei művelődési házban. A baranyai magashímzést ta­nulta meg Domboriban, nagy figyelemmel húzogatja a gyap­júszálakat. Gondosan dolgozik. Másolja a mintát, vagy igyek­szik újraalkotni? — Ha az embernek a véré­ben van a hímzés, akkor ki­talál új mintát, és mégis népit alkot. Én nem alkotó környe­zetben születtem, legfeljebb a népi motívumok alapján ter­vezhetnék újabbakat. Nem tö­rekszem újításra: örömmel tölt el, ha reprodukálni tudom az eredeti darabok szépségét. Iván Judit szövő, Fótról Judit édesanyja a fóti gyer­mekváros gondnoka. Boldogan emlegeti a Domboriban töltött napok hasznosságát, a jó kö­zösségi szellemet — neki van összehasonlítási alapja: a gyermekváros igazán nagy kö­zösség: Égy ?v§j Hogy szövés­sel foglalkozik. Ellentéte Il­dikónak: csak ritkán próbál­kozik a madaras, pávás, festé- kes szőnyegek utánzásával, legtöbbször! maga találja ki a mintákat, amiket megsző. Itte­ni munkája egy ősi kelim.sző­nyeg-ihlette kis falikép. Nem­csak ezt szőtte; hímzett, azsű- rozott, rojtot kötött, és termé­szetesen ő is tanított.., * Iván Judit előtt egy szövött tarisznya. — Első munkának igazán jó. Szépen szerkesztetted meg a színeket is, és a mintái hibát­lanok — mondja, aztán réne- veit a büszke alkotóra. A ta­risznyát Bereczki Szilárd ké­szítette, aki énekes-táncosként került a táborba. Keszthelyi fiú, egyetemista. Tavaly is itt táborozott. Akkor csupa seb volt a keze — tájékoztat. Öt is minden érdekli, nemcsak az ének, tánc, meg a szövés — a faragás is. „ Táncolni régen kezdett, de énekelni csak magának éne­kelgetett, egészen tavalyig, amikor először lépett fel nyil­vánosan. A dalokat magnóról tanulja, most készül majd ba­rátjával gyűjtőútra Somogyba. A somogyi, mezőségi népdalo­kat szereti a legjobban, jó len­ne találkozni azokkal, akiknek a dalait hangfelvételről isme­ri csak. Agrármérnöknek készül: ha végez, falura megy dolgozni. >• — Meglehet, hogy nem lesz jó véleménye rólam a falu­belieknek. Azt gondolják, ta­Ifjú Szidor Jánosné Debrecen­ből, Ián bolond vagyok, hogy any- nyira érdekelnek a dalok, — mondja aggodalmasan. A többiek biztatják: az öre­gekre számíthat.* m ‘0^, Itt az élő példa: özvegy Pe- rity Mihályné decsi népművész. Együtt táborozik a fiatalokkal, akik nem győzik mondogatni, mennyit tanultak tőle, s hogy milyen jó tanító Mári néni. Nem nézi el a hibát, de nem veszti el a türelmét sem, szebb­nél szebb ősi rojtmintára ta­nít minden vállalkozót. Mári néni egy alkalommal — néhány hónapja — decsi szövőszéke mellett panaszolta: az ő korában minden nap aján­dék már, és nyugtalanul éL Nincs akinek átadja tudomá­nyát, ha meghal, vele tűnik el. A panaszos Mári néni he­lyett egy vidám, energikus népművész asszony ül a dom­bori tábor ebédlőjében. Körü­lötte négyen-öten: a rojtkötést gyakorolják. Vasárnap, amikor a tábor bezárt, tizenkilencen vitték szét Domboriból az országba Mári néni kincsét — tudomá­nyát. V. F. É. Foto: Komáromi Atomkori felvilágosodás Három kereszt a papír alján. A mai fiatalok alig­ha tudják, mit jelent. Pe­dig bíróságaink irattárában valószínűleg lapul még ma is élő tanúk, vádlók, vád­lottak, peres felek húsz- harminc évvel ezelőtti ak­tája — az aláírás helyén a három kereszttel. Olyan embereké, akik nem tud­ták leírni a nevüket sem. Magyarországon az anal­fabétizmus gyakorlatilag már a múlté. Nagy szó ez, ha azt vesszük, hogy a hú­szas-harmincas években ná­lunk minden száz felnőtt­ből tizenöt nem ismerte a betűvetést. — Természetes — mondhatja erre bárki —, hiszen hogyan férne össze a két fogalom: atomkor és analfabétizmus? Az UNESCO adatai sze­rint 1960-ban a Földön minden száz felnőtt ember­ből harminckilenc nem tu­dott írni-olvasni. Tíz év múltán az öt kontinensen száz felnőtt közül immár csak harmincnégy állt ta­nácstalanul a papír előtt, ám kétes értékű fejlődés ez. Az 1960-i 735 millió analfabétával szemben ugyanis 1970-ben már 783 millió analfabéta élt a föld­kerekségen. Számuk azóta valószínű­leg tovább nőtt. Afrikában például tíz felnőtt közül hét-nyolc nem tud írni-ol- vasni. Ázsiában minden második ember analfabéta. Európa három százaléká­val jó helyen tudhatja ma­gát, de még ez is ember­milliókat jelent, akik soha nem vehetnek a kezükbe könyvet. Az Egyesült Nemzetek Szerkezete a mai napot az analfabétizmus elleni nem­zetközi harc napjává nyil­vánította. Mi pepiig, ha a múltnak ez az átka köz­vetlenül bennünket már nem is sújt, anyagi erőnk­kel, pedagógusainkkal, nyomdáinkkal, szívvel-lé- lekkel segítjük világszerte e nemes küzdelmet ff.) i ...... —- ■■ A z írás történetének múzeuma A Prágai Nemzeti Múzeum munkatársai 1957-ben könyv- múzeumot rendeztek be a zdári állami tulajdonban lévő kastély­ban. Az állandó kiállítás, ame­lyet a Nemzeti Múzeum rendkívül értékes, eredeti anyagokból állír tott össze, a kézírás, a könyvek, a könyvkultúra fejlődését mutat­ja be. A különböző történelmi korokról és művészeti irányza­tokról tanúskodó emlékeket a prágai múzeum 150 éves fenn­állása alatt a munkatársak és a múzeum mecénásai gyűjtötték össze. Egy óriási tábla például a kéz-' írás fejlődését mutatja. Az ifjú olvasó itt döbben rá először, milyen óriási felfedezés volt a föníciai ábécé, amely mint a ki­állításon is látható, már 22 írás­jelet tartalmazott. Egy következő tábla a görög írás fejlődését és a latin írásjelek keletkezését mutatja. De láthatók a görög és a római írások különböző típu­sai, a legrégibb íróeszközök és a középkor klasszikus írásos emléí kei is. Külön részleget rendeztek be a román és gótikus stílusban dí­szített középkori könyvek szórná-1 ra. Megtalálhatók itt az első csehországi kéziratok és végig­kísérhető a könyvkultúra fejlődé­se Kelet-Európábán. ' Abból a célból, hogy a ma emberéhez közelebb hozzák a középkori társadalom légkörét, az egyik teremben kolostori kézirata másoló műhelyt, a másikban ré­gi fiyomdát rendeztek be. Alkotó együttlét

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom