Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-04 / 181. szám

*•

Önkéntes néprajzosok

Ä szakályi iskola első tanterme néhány napja még úgy nézett ki, mint egy raktár. A táborozás utolsó napján már csak egy dézsa, eív alja nélküli bölcső, néhány apró tárgy, és a folyósón egy fa- szent társaságában árválkodó borona emlékeztet arra, hogy a táborozok, az iskola ideiglenes lakói — fiatal amatőr néprajzosok.

Nagyobb részük már hazautazott, néhaiban maradtak, hogy a tábor utolsó nyomát is eltüntessék. Az iskola épületében : hiszen egyébként éppen az volt a céljuk, hogy a Kapos mente népi kultúrájának

Vargyas Gábor, francia—néprajz szakos

eltörölh#etlen nyomát, a tájházat segítsék megvalósulni.

Ennek érdekében dolgoztak szabadságuk ideje alatt, nyaralás helyett, melegben és nyári hidegben, járva a környék községeit.

BEMUTATKOZÁS

Vargyas Gábor budapesti, néprajz—francia szakos egyetemista. Szuhay Péter magyar •—könyvtár szakos a budapesti egyetemen, ettől az évtől kezdve tanul majd néprajz- tudományt is. Mind a ketten az egyetemen hallottak még tavasszal a szakályi táborról. D. Zsova Ilona a Bodrogközből, a Sárospatak melletti Györgytarlóról érkezett, ahol tanít. Winkler Ferenc leltározóként dolgozik, közben egyetemre jár — pesti fiú. Édesanyja az egyetem néprajzi tanszékén könyvtáros, _ tőle tud a táborozásról. A tábor egyik legfiatalabb résztvevője Stefán György, dombóvári gimnazista.

VITA ÓCEÁNIÁRÓL

Nemcsak az egyetemisták — a „félprofik” —, a többiek

D. Zsova I’cna egy sor pályázat nyertese

sem most ismerkedtek meg a népx’ajzi gyűjtőmunkával. Országos honismereti táborban járt már D. Zsova Hona és Stefán György. Ilona számos megyei és országos pályázat nyertese. Régóta foglalkozik a népi gyógyászattal, azzal a szándékkal jött el Szakályba, hogy a saját pátriája, Vas és Zala után itt is megismerje a gyógyászati szokásokat.

A népi gyógyítás nemcsak Ilonát, Stefán Györgyöt is érdekli. Sokkal különösebb Vargyas Gábor és Winkler Ferenc érdeklődési területe. Ök ugyanis Óceánia néprajzával kívánnak majdan foglalkozni.

Miért éppen Óceániával?

Mert az olyan érdekes. Vargyas Gábor szerint a világ néprajztudománya szempontjából sokkal fontosabb Óceánia, mint Magyarország néprajza.

Igaz, ezt már vita-érvként közölte. Vitába keveredtünk, mert kicsit furcsállottam, hogy akkor, amikor a gyakorló néprajzosok arra panaszkodnak, hogy milyen kevesen vannak, és hogy alig bírnak lépést tartani a múló, emlékeket betemető idővel, akkor két reménybeli néprajzos is Óceániának kívánja szentelni életét. Kétségeim voltak arról is, hogy miféle néprajzi kutatómunka folyhat Magyarországon Óceániáról, íróasztal mellett üldögélve?

A fiúk persze meggyőztek, hogy igenis, a néprajz manapság már „szobatudomány” (ők mondták így); és hogy mindenki azzal foglalkozik, amivel akar. Igaz is. ^

MOST A VÁROSIAKNAK

Talán hibánk, hogy a néprajzosoktól azt várnánk, hogy elsősorban a magyar néprajzzal foglalkozzanak, ha már olyan sok tennivaló van e téren, a hibát utólagosan is vállalva, beismerem, hogy kissé ironikusan kérdeztem a két fiútól, hogy mi érdekeset találtak a Kapos mentén?

— Kevés terepgyakorlatra van lehetőségünk az egyetemen. Ha az ember később tuSzuhay Péter is másodszor jött Szakályba

dományos munkával is akar foglalkozni, szüksége van bizonyos terepen szerzett tapasztalatokra. Ezért jöttünk el tavasszal, most pedig azért, mert a megkezdett munkát akkor nem tudtuk befejezni Megkedveltük a környéket, ts nem akartuk, hogy a labor vezetőjének gondja legyen azokkal, akiknek nincs helyismeretük. — mondja Vargyas Sándor.

I — Még nem vettem részt ilyen munkában, itt adódott alkalom rá. Éltem a lehetőséggel, — így Winkler János.

Nem túlságosan lelkesek.

Azt mondja egyikük, hogy a gyűjtött tárgyakat ötven éve leírták már. Felfedezésre, különleges akcióra nem volt módjuk.

— De ez a hétköznapi munka az ittenieknek mégis ünnepet szül: a Kapos menti táj- házat.

— Tájházat létesíteni most egy kicsit divat lett. Ahol létrehoznak egy-egy ilyen kis helyi múzeumot, ott a környékbeliek most még nem sokat forognak. Egyszer megnézik, mi került kiállításra, — mondja Vargyas Gábor. Szuhay Péter folytatja:

A városi ember sem érdeklődne különösen olyan kiállítás után, ami mindennapi léte tárgyait mutatja be. Ezeknek az eszközöknek, búWínkler Ferenc, reménybeli Óceánia-szakértő.

toroknak, sőt viséleteknek egy részét ma is rendszeresen használják az itt élők. Inkább

a városiak fogiák csodálni a Kapos menti tájházat, ami nemcsak a mának készül; a következő évtizedeknek is. A mai falusiak unokáinak, utódjainak pedig történelmet mond majd ez a ház.

— Ez a munkánk értelme és célja is, — fejezi be a gondolatot D. Zsova Ilona.

LEGKÖZELEBB MÁSHOL

— Csak a tábor ideje ért végére, vagy a munkát is sikerült befejezni?

— Ezen a környéken befejeztük a munkát. A tájház további sorsa nem rajtunk múlik már! — mondja egyikük.

— Ha máshol szerveznek népraj zostábor.t a megyében, mi oda is szívesen elmegyünk, — ígérik a • többiek.

Mért azért akárhogy is be! 'XiL

i. m K

A „benjámin”, Stefán György

szélnek, akármilyen „tudományosak”, vagy éppen „romantikusak”, mégis csak megszállottak ők. Szenvedélyük van; a néprajz.

Idén is választottak; a

strand helyett a gyűjtőmunkát. —g

Komáromi Zoltán felvételei

Vigasztalás

„A július tizediki felvételi dolgozatom — Az érzelmi folyamatok és összefüggésük a temperamentumokkal — sikerült ugyan kb. négyesre, de a biológiát — A mellékvese kéregállománya — alaposan elrontottam. Többek között megemlítettem az ocitocint is, noha az a hipofizis szekréciója. Erre kettesnél jobbat nem kaphatok. Olyan versengés mellett, ahol 669-en vannak 34 helyre! Szóval nem sikerült. Nem is tudom mi lesz velem”.

A 'fenti idézet Cs. Endre leveléből származik, aki azoknak a táborába tartozik', akiket nem vettek fel az egyetemre. Hány . hasonlóan elkeseredett, csalódott levelet írtak az elmúlt hónapokban? Hányán vannak, akik megrendült életkedvvel viselik „súlyos” tizennyolc évüket az első kudarc után?

Cs. tndre és a többi csalódott kedvéért kerestünk olyan „sikeres” fiatalokat, -akik valamikor hasonló cipőben jártak. Vigasztalás helyett mondják el, hogyan találták meg a kivezető utat.

*

Halász Zsuzsa pszichológia szakra jelentkezett öt éve.

— Az utolsó pillanatig töprengtem, hogy megkíséreljem-e a felvételit, hiszen eleve reménytelennek tűnt. Három helyre negyven- valahányan jelentkeztünk, és. én biológiából sohasem voltam kiváló. A másik elképzelésem az volt, hogy orvostudományi egyetemre megyek, és ezen az úton közelítem meg álmomat, hogy gyermekpszichológus legyek. Ez sem volt reális terv, hiszen fizikából is van felvételi, és abból meg kifejezetten gyengén muzsikáltam. így mégis a tudományegyetemre jelentkeztem. Amikor visszaérkeztek a papírjaim és velük az értesítés hogy nem vettek fel, sokáig úgy éreztem magam, mint egy elítélt. „Eldőlt a sorsom, az nem lehetek, ami szeretnék, akkor nekem már mindegy” —

Több szülés, kevesebb abortusz

A népesedéspolitikai intézkedések első félévi mérlege

Az idén január elsejétől június végéig tízezerrel több nő szült hazánkban, mint tavaly az első félévben.

Az év első felében 30 és fél ezerrel többen keresték fel a terhestanácsadókat azzal, hogy vállalják a gyermeket. A tavalyi év hasonló. időszakához viszonyítva ez 37 százalékos emelkedést jelent. S hogy nemcsak a szülőképes korú nők arányának növekedéséről van szó, azt egyetlen adat is meggyőzően bizonyítja:. a terhes- tanácsadókbpn először megjélenő terhesek között az idei első félévben 12 és fél ezren jelentették be, hogy a harmadik gyermeküket várják: csaknem any- nylan, mint 1972-ben egy teljes év alatt.

Ugyanakkor, amióta a körzeti és az üzem.

orvosok is felírhatják a hormonális fogamzás- gátló szereket, a nők bátrabban élnek a korszerű védekezés lehetőségével. 1973. októbere óta az antibébi tabletták forgalma 45 százalékkal emelkedett, s 40 százalékkal kevesebb nő terhességét szakították meg műtéttel, mint egy évvel korábban.

Az abortuszok számának kedvező, alakulásán ' bon jelentős szerepet töltenek be a kormány által biztosított, a gyermeknevelés anyagi terheit enyhítő emelt ösz- ' szegű .juttatások a szülési és gyerrhekgondo- zási segélyek címén az év közepéig több mint -másfél milliárd forintot fizettek ki a kismamáknak; 427 millió forinttal többet, mint az elő- - ző év első felében,

(MTI)

mondogattam. Egy évem el is úszott. Munkár ba álltam, először irodában adminisztráltam a semmit, aztán elmentem bolti eladónak. Közben felkerestem egy pszichológusnőt, aki nagyon kedves volt, sokat foglalkozott velem. Ö vezetett rá arra is, hogy megtaláljam . azt az utat, ami számomra is elérhető, meg célhoz is vezet. A következő szeptemberben

helyett

elmentem felügyelőnek egy gyógypedagógiai bentlakásos intézetbe. Két éve tanítok, és közben végzem a főiskolát. Nagyon szeretem a munkámat, és csak azt sajnálom, hogy nem előbb találtam-rá erre a megoldásra. Akkor előbb kerültem volna olyan helyzetbe, hogy még több időt szentelhessek a gyerekeknek. Elmondhatatlan öröm, ha sikerül elérni, hogy egy gyerek, aki ilyen vagy olyan ok miatt gyógypedagógiai intézetbe került, újra alkalmassá váljon árra, hogy Visszatérjen szokásos környezetébe.

— Amikor régi osztálytársakkal, tanárokkal találkozom, megkérdezik, hogy sikerült-e az álmom?-Mondom, hogy igen. Pszichológus lettél? — kérdezik erre. Nem, gyógypedagógus. De hiszen pszichológusnak készültél! — csodálkoznak rám. Mikor elmondom nekik, hogy mi is az én hivatásom — már nem csodálkoznak ...

*

Bíró János is szívesen meséli el „hányattatását”.

— Két dolog határozta meg középiskolás életemet. Az egyik, hogy korábban szívműtétem volt, és ezért állandóan kímélni kellett magam, a másik meg, hogy éltem-haltam minden szervezési munkáért. Lótottam-futot- tam volna szívesen, de mindig azt hallottam, „fiam, a szíved”. Ez a szempont volt az irányadó a pályaválasztáskor is. Szüleim rábeszéltek, hogy jelentkezzem egyetemre, hiszen a fizikai munkát nem bírnám, adminisztrátorkodással egy férfi pedig nem teremthet magának egzisztenciát. A gyógyszerész kart választottuk. Nem vettek fel, ami nem is csoda. Közepesnél jobb sohasem volt a bizonyítványom, és a felvételiré sem készültem valami lelkesen. Gyógyszertári asszisztensnek szerzett be a mamám, de nem sokáig voltam ott. Olyan voltam a patikában, mint elefánt a porcelánüzletben. Szeleskedtem, akárhogy igyekeztem, nem tudtam halkan beszélni, többször kaptak figyelmetlenségen. Kénytelen voltam továbbállni. Voltam segédkönyvelő, számlázó, helyettes ellenőr, jelentkeztem másodszor is egyetemre. Vegyészmérnöknek, mert apám rájött, hogy egy valamikori osztálytársa a vegyipari egyetemen tanít. . . Tudtam én, hogy nekem egyik sem az „igazi". Olyan munkát szedettem volna, ahol azonnal látom is az értelmét annak, amit csinálok, .és ahol minden pillanatban van tennivaló. Legszívesebben kőműves lettem volna. Amikor a nagy elhatározás megszületett, mégsem építkezésre, hanem gyárba mentem.

— Betanított munkásként kezdtem. Volt nehéz pillanatom, nem is ritkán, hiszen „nem 'szokta a cigány a szántást”. De jól éreztem magam az első perctől kezdve. Jelenleg raktárvezetőként dolgozom. Nem is tudom, hogy mondjam, hogy elhiggyék, őszinte vagyok: cseppet sem bánt, hogy nem lettem diplomás ember. Mindenkit az boldogít, ha’ megtalálja helyét a világban. '

♦

Vége-hossea sem lenne a monológoknak, ha folytatni akarnánk. Mert sokkal többen vannak, akik sikertelen felvételik után is megtalálták helyüket a világban, mint azok, akiknek az első kudarc után „zsákutcába” került az élete,,., __ VIRÁG F É. .