Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-07 / 157. szám

Eli, csak 21 f „Tegnap délután a 6-os fő közlekedési úton, Kakasd ha­tárában Sebestyén András 21 éves kakasdi kubikos motor- ' kerékpárral nekirohant egy vele szemben közlekedő teher­autónak. Ezt Sziebert Konrád, a felsőmindszenti termelőszö­vetkezet gépkocsivezetője vezette. Az összeütközés következ­tében Sebestyén András a he lyszínen meghalt. A Tolna megyei közlekedés rendészet eddigi megállapítá­sa szerint a halálos baleset bekövetkezésében a tehergép­kocsi vezetője vétlen.” A fenti hír a lapok június 28-i számában jelent meg. Ak­kor, amikor pár óra múlva megkezdődött a szerencsétle­nül járt fiatalember rendőrsé­gi boncolása. Másnap, szom­baton délután szakadó esőben kísérte utolsó útjára a fiatal­embert a fél falu lakossága. Felesleges említeni, hogy meg­rendültén, hiszen a fiatal élet­nek elidegeníthetetlen joga az élet. Szeretteink, hozzátarto­zóink, barátaink, ismerőseink halála akkor is megvisel vala- hányunkat, ha azok több év­tizednyit éltek és a több év­tized alatt befejezték az egyé­nenként változó tartalmú, de egyszerisége miatt különösen becses emberi életművüket. Sebestyén Andrásnak nem lesz ilyen életműve! Itt, a riporter ecsetelhetné folytatásként a temetés meg­rázó mozzanatait, a halottsira- tók — és -kísérők szívet szag­gató némaságát, majd a szinte nem is emberi hangú sírásba fúló bánatot. A riporter azon­ban — amennyire ez sikerül­het az ember dolgaival belső indításból foglalkozó újságíró­nak — nem erről kíván be­szélni. Mit akar akkor? Vádiratot valahányunk ne­vében az értelmetlen halál el­len s legalább megközelítően a jegyzőkönyvek nyelvén. AZ ELŐZMÉNYEK... A két fiú, Sebestyén András és Darabos József elválasztha­tatlan jóbarátok, szomszédok és munkatársak voltak. Mun­kahelyük egy volt, a Sárköz- Völgységi Vízitársulat. A foly­ton változó, de soha se túl messzire lévő munkahelyekre reggelente Jóska ^utaztatta Andrást a Jávájával. Ha bárki kérdezősködött volna felőlük még ezelőtt másfél héttel, a falusiak csak ezt mondhatták volna el róluk, vagy azt, hogy semmiben nem térnek el kor­társaiktól, szeretnek élni, és az élet is szereti őket. Június 27-én, pénteken Da­rabos Jóska a szokásosnál jó­val később pattant a motor nyergébe. Este kicsit tovább legénykedtek, későn kerültek ágyba, és reggel elaludtak. Mi a legegyszerűbb megoldás ilyenkor? — Tudod mit, bemegyek Szekszárdra és mindkettőnk­nek kérek két nap szabadsá­got. Szombaton úgysem dol­gozunk. Megegyeztek ezenkívül ab­ban is. hogy együtt ütik agyon az időt. András bort kerített, ivott is már, mire visszaérke­zett a jóbarát. Utána szerez­tek még egy literrel és bevet­ték magukat Darabosékhoz magnózni. Táncdalokat, meg lakodalmi muzsikát pörgettek vissza. Itt szokás szalagra rögzíteni a lag- zikat csak úgy, emlékül. Meg talán azért is, hogy ezeket hallgatva újra lehessen élni a vígságot. A másodjára szerzett bor szintúgy hamar elfogyott, mint az első másfél liter, Jóska ál­mos lett, hamar elnyomta az álom, amint hasmánt feküdt a heverőn. Andrásnak nem tet­szett ez a cserbenhagvás. Éb- resztgetni kezdte a barátját. — Ne aludj, hogy a fene vigye el, hallod? Ne aludj! — Hagyjál! Ha már szabad­ságon vagyok, legalább kial­szom magamat — morogta Jóska és a fal felé fordult. Téblábolt egy darabig a má­sik, talán új szalagot is tett föl, aztán ment ki. Egyenesen az udvar hátsó frontján álló Jávához és nyomban hozzálá­tott az indításnak. Berúgta a motort, ami nehezen és nem zaj nélkül ment. Darabos néni, aki kukoricát morzsolt a pad­láson, elő is bújt a zajra és ráripakodott a motorral baj- moíódó fiúra: — Hagyod azt békén! Hééé Andris! Hová viszed azt a mo­tort? Válasz helyett porpamacsok, a motor pedig kilőtt a kapun. — Úgy jött az lefelé a lej­tős Deák Ferenc utcából, hogy majd kivitte a templom előtti kanyarban a kerékvetőt — ál­lították Többen is. akik látták. Andrást látta a nővére is. Át­szaladt megtudakolni, hogy hova ment az öccse, de nem merte fölébreszteni az alvót, nem kapcsolta ki a magnót sem. SÁPADT FÉRFIAK Sziebert Konrád, a felső­mindszenti termelőszövetkezet gépkocsivezetője szabadságon van két napja. Háza udvarán ott a ZIL, amit csütörtök óta rettenetes jószágnak lát. A te­herautón nvoma sincs annak, hogy baloldali ajtajának üt­közve halt szörnyet egy fiatal férfi. Szürke Trabant a teher­autó mellett. Gazdája még most is sápadozik. Négy nap­pal a halálos végű baleset után. — Képtelen vagyok gépko­csira ülni, ezért kértem sza­badságot. Nem tudom, mikor­ra felejtem el azt az ütközést és azt a látványt. így van ezzel Tévald János P. Éviké terhes. A kislá­nyon csalhatatlanul látszanak a majdani gyerekáldás jelei.' F. Gábor, a leendő apa még csak nem is sejti mit jelent apának lenni, csak táblából, bárgyún vigyorog, s amikor kérdem, úgy néz rám, mint­ha kettőig sem tudna szá­molni. Terhes a kislány, apá­nak tudhatja magát a fiú. Eddig rendben is lenne a do. log, történt ez már máskor is, az anyakönyvvezető (vagy éppen a pap) áldása és hoz­zájárulása nem szükségszerű feltétele a népességszaporo­dásnak. F. Gábor tizennyolc, éves, friss papírral a zsebében már szakmunkás. P. Évike 13 (nem tévedés: tizenhárom) éves általános iskolai tanuló. Ez a helyzet. Évike cigány, dolgos szülők gyereke. Évike még kislány, nap­hosszat szaladgál öccsével, hú­gaival, van babája és dicse­kedve mondja, hogy tavaly 3,6 volt az átlaga az iskolá­ban. Most már nem jár — érthető okokból. Gábor dol­gozik, hathúsz az órabére és vigyorog bele a világba. Ha­vonta másfél ezer fölött keres, de eddigi életében még so­hasem kellett beosztania a pénzét, elvette tőle az anyja, s ha kellett, adott zsebpénzt. A zsebpénz annyi volt, ameny- nyi, általában elég, sőt álta­lában sok is. Most már vi­szont kevés, mert a zseb­pénzből Gábor inkább ruhát vesz Évikének, mintsem szó­rakozásra költse. Különben is ül a szobában, vagy ba jó ével és Kugli István is, akik rako­dói Sziebert Konrádnak. A három férfi hazatérőben volt az üres kocsival. Elvégez­ték a rájuk bízott munkát. Ez is okot adott a jókedvre, meg a teli has is. Kitűnő halászlét ebédeltek a Sió-csárdában. Ép­pen ezt tárgyalták, meg azt, hogy időben hazaérkeznek, ami nagyon jól jön mert állandóan akad a ház körül férfimunka. Az asszonyok is örülnek min­dig, az ígértnél korábbi érke­zésnek. — Ott történt nem messze, tán úgy 700 méterre Kakasá­tól, a Rák patak hídjánál, út- egyenesben. Mehettünk 60 ki­lométeres sebességgel, amikor velünk szemben feltűnt a mo­toros. A kormányra borulva közeledett, pontosan abban a testtartásban, ahogyan a se­bességet kedvelő motorosok száguldanak. Szólni sem volt idő, olyan gyorsan történt, ami ezután következett, ötven mé­terre lehetett a fiú, amikor a másik sávból elibénk vágott legalább olvan indokolatlanul, mint váratlanul. Félrerántot­tam a kormányt. Csak ezt te­hettem. Csattanás. A motoros és a motor kivágódtak jobbra a zsombékosba. Az úton szana­szét agyvelődarabok. vér alig. Rohan a három férfi, hogy segítsen de gyökeret ver a lá­buk a ketténvílt koponya iszo­nyú látványától. — Még rángott egyet-kettőt, de az már nem az élet moz­dulása volt. Ez utóbbit a mentők mond­ták. Nem szolgált vigaszul. Az őszülő hajú gépkocsive­zetőt rázta a sírás, remegett, mint az utat szegélvező fák le­velei. A mentők elvonulása, a rendőrségi vizsgálat befejezése után, ismeretlen férfi állt a felsőmindszentiek elé. — Beviszem Bonyhádig a kocsit magukkal. Onnan tele­fonálhatnak haza, hogy küld­jenek Felsőmindszentről másik gépkocsivezetőt. A szaktárs képtelen most kormány mögé ülni. Sziebertéknél nem fő a va­sárnapi ebéd. Zaklatott az az idő, a lépcsőn és nézi Évikét. A havi egy-kétszáz forintból persze kevésre fut­ja, ennek ellenére Évike tisz­ta, jól öltözött, sőt ha nem lenne amolyan keze-lába ormótlan kamaszlány, még azt is megkockáztatnám, hogy csinos. Évikét kérdezem. — Évike, tudod, hogy gye­reked lesz? — Tessék nézni, hát nem látszik? Ugye, milyen mu­ris? Gábor áll az ajtóban és nézi a gomolygó semmit. — Gábor, apa leszel, mit érzel? — Megyek katonának. — Gábor ... a gyerek ..; — Ja, az Évikének gyere­ke lesz. — Szereted?. — Nagyon. Tisztességes lány. — Hát akkor? — Megyek katonának. Évike mondja: — Vicces, nem? Lesz egy kisgyerek. Majd itt szaladgál. Istenbizony az enyém lesz? Egy fertelmes, kimustrált gumibabát pöcköl bele a sár­ba. Az egyik leendő nagyma­ma: — Nem adom. Ä fiamat eddig én neveltem, nem adom. — Mit nevelte — mordul közbe a másik ági leendő nagyapa. — Úgy nőtt fel, mint a dudva. Még az a jó, egész család, asszony és két gyerek, mert ha akarják, ha nem, egyre arról beszélnek, hogy mi lett volna akkor, ha ez történik, vagy amaz. ha nem sikerül letérni a padká­ra, hanem bejön a vezetőfülké­be a motor ... — Huszonegy éves a jogo­sítványom, húsz éve vezetek hivatásszerűen. Ez alatt az idő alatt egy koccanásos balese­tem volt, az is olyan, hogy hirtelen fékeztem, mert elé- bem vágott egy kerékpáros, hátulról meg belémszaladt egy teherautó. Ezt a tragédiát nem lehet elfelejteni. Nekem is van­nak gyerekeim, a rakodóim is családapák. Százezrek hallgatnak híre­ket, olvasnak újságot. Szinte nincs nap, hogy ne értesülnénk halálos végződésű, súlyos köz­lekedési balesetekről. Ismerjük minden átkát a szabálytalan közlekedésnek, a sebességőrü­letnek, ittasságnak, figyelmet­lenségnek. — Rengeteg az értelmetlen halál — tanúsítja a rendőrtiszt, aki nem hivatalból nyilatko­zik. — A motorosok országo­san és megyei viszonylatban is vezető helyen állnak a bal­eseti statisztikában. Néha meg­hűl az emberben a vér ami­lyen cirkuszba beillő bravúros­kodással előznek, vagánykod­nak országutainkon a motoro­sok. Holott állandóan szigoro­dik az ellenőrzés, bár néha eredménytelennek látszik még ez is. Sebestyén Andrásnak nem kellett volna meghalnia. Az az igazság, hogy nem vi­gyáztak rá eléggé. Ennek a fiúnak, aki az idén februárban szerelt le, már a bevonulása előtt volt motorja, egy Pannó­nia, de jogosítványa, az nem volt. A szülei akkor adatták el a gyerekkel a motort, amid­kor berukkolt. Darabostól sok­szor kérte a Jávát, de az nem adta. ö tudja miért. Sebestyént mégis ez, az ittasan elkötött motor vitte a halálba. KI A JÓBARÁT? Darabos Jóskának — remél­hetőleg csak rövid időre — ki­merültek az idegei. Étlenül és ébren azon téoelődik, ami megmagyarázhatatlan hogy miért nem keltették föl?! Ha utána ered Andrásnak, ta­lán megakadályozhatta volna a most már visszavonhatat­hogy nem maga nevelte. így legalább emberformának lát. szik. A fiú anyja visszaveszi a szót: — Mondtam, ott a szoba, ott lakhatnak. Majd én segí­tek főzni, mert az Évikenem tud. Aztán keressenek ma­gukra. Keres az én fiam, van annak szakmája. Közbe kell szólni: — Rózsikám, másfél ezret? Mennyi az? — Annyi, amennyi, majd adok hozzá. De az Évike jöj_ jön ide, mihozzánk. 1 A leendő nagyapa a másik ágról: — Évike nem megy. Ha már megesett, jöjjön a maga fia. Oda az én lányom nem megy. Magához... ? — Akko­ra indulattal hajítja a nyári­konyha melle a kapát, hogy mindketten hátrahőkölünk. — Mi az, hogy énhozzám... — szakítsuk itt félbe, nem ér­demes idézni a továbbiakat. Évikét kérdezem. — Évike, tudod, hogy a Gábor más lánnyal sétált? Azt mondja: — Ne hülyés­kedjen, a Gábor engem sze­ret. Gábornak mondom (most utólag már szégyellem): — Gábor, az Évike ránevetett az S. Pistára. Azt mondja: — Az Évike nem olyan. Szeretjük egy­mást. Odafordulok a majdani nagyapához: lant. Talán vissza tudta .volna fogni a bortól szilaj fiút, Ta­lán . . . András nem ismerte a Jávát. Ez a most, romjaiban szörnyetegnél is szömyetegebb- nek tűnő jármű biztonságos volt 80, maximum 90 kilomé­teres sebesség mellett. De száz körül már bizonytalanná vált a kormányozhatósága. Tudta ezt a fiú, vagy nem volt ké­pes tudni a bor miatt? A vizsgálat megállapításai szerint Sebestyén mehetett 100 —110-es sebességgel, amikor bekövetkezett az ütközés. Egy hivatásos gépkocsiveze­tő, aki jelen volt: — Nem, hogy nem szeretem a motorosokat, néha egyenesen félek tőlük. A kereskedelem­re pedig haragszom, mert mostanában már egyes me­gyékben úgy lehet motort vá­sárolni, hogy rajta van a jár­művön a rendszámtábla is. Mi­csoda előzékenység ez azokkal szemben, akik felelőtlenül, mert jártasság és jogosítvány nélkül veszik használatba a motorjukat és legtöbbször szü­lők, nagyszülők, rokonok aján­dékaként! Úgy is bánnak az­tán a birtokukba került jár­művekkel; veszélyeztetik a biz­tonságos közúti és városi köz­lekedést vakmerő száguldozá­sukkal, hajmeresztő beelőzé- seikkel. Persze, hogy nemcsak az ilyen — motor- vagy gépkocsi­tulajdonosokká minden erőfe­szítés nélkül előlépő — fiatal­emberek karamboloznak. Or­szágosan, rendőrségi jegyző­könyvek garmadája szól szá­mos olyan esetről, melyek életben maradott szereplői azért adták oda jogosítvány­nyal, jártassággal nem rendel­kező barátjuknak a motorke­rékpárt, autót, mert ezt a „cse­kély” szívességet a jóbarátság kritériumának vélték. Eszükbe ezért nem jutott, hogy barát­juk először s egyúttal utoljá­ra ülhet motoron, vagy vezet­het gépkocsit. De hát csak­ugyan nem jut a haveroknak eszébe, hogy elég egy rossz mozdulat, ijedtség, vagy más, és nem sokkal ezután már megszólalhat a lélekharang? Kakasdon megszólalt. Meg­halt — értelmetlenül — annyi társa után egy fiatal férfi. Mi tz, ha nem újbóli figyelmezte­tés?! LÁSZLÓ IBOLYA — Ha ide keres a Gábor, maga mit csinál a pénzzel? — Amit azt, majd gazdál­kodunk. — És ha nem jön? És az Évike ? — Évike marad. Az meg maradjon a tetű anyjával —< magának. Egy gyerekkel több, uram, akkor mi van? El­férünk. — A boldogság? — Boldogság? Én is meg­vagyok a feleségemmel. Az­tán most itt vagyunk heten. Hát ez, mi az isten? — És, ha Évikéék nem há­zasodnak össze, de itt ma­rad a gyerek? Akkor mi lesz? — Gyerek .. 1 eggyel több lesz... majd fölnői. Ahol jut kenyér hétnek, ott jut a nyolcadiknak is. És majd egy­szer még keres is. Kérdezem a leendő nagy­mamát : — Rózsika, adja a fiát? — Én adjam? Megy az magától is. A cigányokhoz .., Megvert engem az úristen. — De hiszen maga is egyen­gette az útjukat. — Megvert engem az úris­ten ... A másik nagymama: — Idejön a Gábor! Fölkeli építeni az ólat. Az én em­berem egyedül már nem bír­ja-. Éviké játszik a babával a sárban. Gábor nézi a gomoly­gó semmit. Készül katoná­nak. Gábor 18 éves. Évike 13. A szülők vitájából sem ér-’ tenek semmit! LETENYEI GYÖRGY ] Évike gyereket vár

Next

/
Oldalképek
Tartalom