Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-07 / 157. szám

Eli, csak 21

f „Tegnap délután a 6-os fő közlekedési úton, Kakasd határában Sebestyén András 21 éves kakasdi kubikos motor- ' kerékpárral nekirohant egy vele szemben közlekedő teherautónak. Ezt Sziebert Konrád, a felsőmindszenti termelőszövetkezet gépkocsivezetője vezette. Az összeütközés következtében Sebestyén András a he lyszínen meghalt.

A Tolna megyei közlekedés rendészet eddigi megállapítása szerint a halálos baleset bekövetkezésében a tehergépkocsi vezetője vétlen.”

A fenti hír a lapok június 28-i számában jelent meg. Akkor, amikor pár óra múlva megkezdődött a szerencsétlenül járt fiatalember rendőrségi boncolása. Másnap, szombaton délután szakadó esőben kísérte utolsó útjára a fiatalembert a fél falu lakossága. Felesleges említeni, hogy megrendültén, hiszen a fiatal életnek elidegeníthetetlen joga az élet. Szeretteink, hozzátartozóink, barátaink, ismerőseink halála akkor is megvisel vala- hányunkat, ha azok több évtizednyit éltek és a több évtized alatt befejezték az egyénenként változó tartalmú, de egyszerisége miatt különösen becses emberi életművüket.

Sebestyén Andrásnak nem lesz ilyen életműve!

Itt, a riporter ecsetelhetné folytatásként a temetés megrázó mozzanatait, a halottsira- tók — és -kísérők szívet szaggató némaságát, majd a szinte nem is emberi hangú sírásba fúló bánatot. A riporter azonban — amennyire ez sikerülhet az ember dolgaival belső indításból foglalkozó újságírónak — nem erről kíván beszélni.

Mit akar akkor?

Vádiratot valahányunk nevében az értelmetlen halál ellen s legalább megközelítően a jegyzőkönyvek nyelvén.

AZ ELŐZMÉNYEK...

A két fiú, Sebestyén András és Darabos József elválaszthatatlan jóbarátok, szomszédok és munkatársak voltak. Munkahelyük egy volt, a Sárköz- Völgységi Vízitársulat. A folyton változó, de soha se túl messzire lévő munkahelyekre reggelente Jóska ^utaztatta Andrást a Jávájával. Ha bárki kérdezősködött volna felőlük még ezelőtt másfél héttel, a falusiak csak ezt mondhatták volna el róluk, vagy azt, hogy semmiben nem térnek el kortársaiktól, szeretnek élni, és az élet is szereti őket.

Június 27-én, pénteken Darabos Jóska a szokásosnál jóval később pattant a motor nyergébe. Este kicsit tovább legénykedtek, későn kerültek ágyba, és reggel elaludtak. Mi a legegyszerűbb megoldás ilyenkor?

— Tudod mit, bemegyek Szekszárdra és mindkettőnknek kérek két nap szabadságot. Szombaton úgysem dolgozunk.

Megegyeztek ezenkívül abban is. hogy együtt ütik agyon az időt. András bort kerített, ivott is már, mire visszaérkezett a jóbarát. Utána szereztek még egy literrel és bevették magukat Darabosékhoz magnózni.

Táncdalokat, meg lakodalmi muzsikát pörgettek vissza. Itt szokás szalagra rögzíteni a lag- zikat csak úgy, emlékül. Meg talán azért is, hogy ezeket hallgatva újra lehessen élni a vígságot.

A másodjára szerzett bor szintúgy hamar elfogyott, mint az első másfél liter, Jóska álmos lett, hamar elnyomta az álom, amint hasmánt feküdt a heverőn. Andrásnak nem tetszett ez a cserbenhagvás. Éb- resztgetni kezdte a barátját.

— Ne aludj, hogy a fene vigye el, hallod? Ne aludj!

— Hagyjál! Ha már szabadságon vagyok, legalább kialszom magamat — morogta Jóska és a fal felé fordult.

Téblábolt egy darabig a másik, talán új szalagot is tett föl, aztán ment ki. Egyenesen az udvar hátsó frontján álló Jávához és nyomban hozzálátott az indításnak. Berúgta a motort, ami nehezen és nem zaj nélkül ment. Darabos néni, aki kukoricát morzsolt a padláson, elő is bújt a zajra és ráripakodott a motorral baj- moíódó fiúra:

— Hagyod azt békén! Hééé Andris! Hová viszed azt a motort?

Válasz helyett porpamacsok, a motor pedig kilőtt a kapun.

— Úgy jött az lefelé a lejtős Deák Ferenc utcából, hogy majd kivitte a templom előtti kanyarban a kerékvetőt — állították Többen is. akik látták. Andrást látta a nővére is. Átszaladt megtudakolni, hogy hova ment az öccse, de nem merte fölébreszteni az alvót, nem kapcsolta ki a magnót sem.

SÁPADT FÉRFIAK

Sziebert Konrád, a felsőmindszenti termelőszövetkezet gépkocsivezetője szabadságon van két napja. Háza udvarán ott a ZIL, amit csütörtök óta rettenetes jószágnak lát. A teherautón nvoma sincs annak, hogy baloldali ajtajának ütközve halt szörnyet egy fiatal férfi. Szürke Trabant a teherautó mellett. Gazdája még most is sápadozik. Négy nappal a halálos végű baleset után.

— Képtelen vagyok gépkocsira ülni, ezért kértem szabadságot. Nem tudom, mikorra felejtem el azt az ütközést és azt a látványt.

így van ezzel Tévald János

P. Éviké terhes. A kislányon csalhatatlanul látszanak a majdani gyerekáldás jelei.' F. Gábor, a leendő apa még csak nem is sejti mit jelent apának lenni, csak táblából, bárgyún vigyorog, s amikor kérdem, úgy néz rám, mintha kettőig sem tudna számolni. Terhes a kislány, apának tudhatja magát a fiú. Eddig rendben is lenne a do. log, történt ez már máskor is, az anyakönyvvezető (vagy éppen a pap) áldása és hozzájárulása nem szükségszerű feltétele a népességszaporodásnak.

F. Gábor tizennyolc, éves, friss papírral a zsebében már szakmunkás. P. Évike 13 (nem tévedés: tizenhárom) éves

általános iskolai tanuló. Ez a helyzet.

Évike cigány, dolgos szülők

gyereke.

Évike még kislány, naphosszat szaladgál öccsével, húgaival, van babája és dicsekedve mondja, hogy tavaly 3,6 volt az átlaga az iskolában. Most már nem jár — érthető okokból. Gábor dolgozik, hathúsz az órabére és vigyorog bele a világba. Havonta másfél ezer fölött keres, de eddigi életében még sohasem kellett beosztania a pénzét, elvette tőle az anyja, s ha kellett, adott zsebpénzt. A zsebpénz annyi volt, ameny- nyi, általában elég, sőt általában sok is. Most már viszont kevés, mert a zsebpénzből Gábor inkább ruhát vesz Évikének, mintsem szórakozásra költse. Különben is ül a szobában, vagy ba jó

ével

és Kugli István is, akik rakodói Sziebert Konrádnak.

A három férfi hazatérőben volt az üres kocsival. Elvégezték a rájuk bízott munkát. Ez is okot adott a jókedvre, meg a teli has is. Kitűnő halászlét ebédeltek a Sió-csárdában. Éppen ezt tárgyalták, meg azt, hogy időben hazaérkeznek, ami nagyon jól jön mert állandóan akad a ház körül férfimunka. Az asszonyok is örülnek mindig, az ígértnél korábbi érkezésnek.

— Ott történt nem messze, tán úgy 700 méterre Kakasától, a Rák patak hídjánál, út- egyenesben. Mehettünk 60 kilométeres sebességgel, amikor velünk szemben feltűnt a motoros. A kormányra borulva közeledett, pontosan abban a testtartásban, ahogyan a sebességet kedvelő motorosok száguldanak. Szólni sem volt idő, olyan gyorsan történt, ami ezután következett, ötven méterre lehetett a fiú, amikor a másik sávból elibénk vágott legalább olvan indokolatlanul, mint váratlanul. Félrerántottam a kormányt. Csak ezt tehettem.

Csattanás. A motoros és a motor kivágódtak jobbra a zsombékosba. Az úton szanaszét agyvelődarabok. vér alig.

Rohan a három férfi, hogy segítsen de gyökeret ver a lábuk a ketténvílt koponya iszonyú látványától.

— Még rángott egyet-kettőt, de az már nem az élet mozdulása volt.

Ez utóbbit a mentők mondták. Nem szolgált vigaszul.

Az őszülő hajú gépkocsivezetőt rázta a sírás, remegett, mint az utat szegélvező fák levelei. A mentők elvonulása, a rendőrségi vizsgálat befejezése után, ismeretlen férfi állt a felsőmindszentiek elé.

— Beviszem Bonyhádig a kocsit magukkal. Onnan telefonálhatnak haza, hogy küldjenek Felsőmindszentről másik gépkocsivezetőt. A szaktárs képtelen most kormány mögé ülni.

Sziebertéknél nem fő a vasárnapi ebéd. Zaklatott az

az idő, a lépcsőn és nézi Évikét. A havi egy-kétszáz forintból persze kevésre futja, ennek ellenére Évike tiszta, jól öltözött, sőt ha nem lenne amolyan keze-lába ormótlan kamaszlány, még azt is megkockáztatnám, hogy csinos.

Évikét kérdezem.

— Évike, tudod, hogy gyereked lesz?

— Tessék nézni, hát nem látszik? Ugye, milyen muris?

Gábor áll az ajtóban és nézi a gomolygó semmit.

— Gábor, apa leszel, mit érzel?

— Megyek katonának.

— Gábor ... a gyerek ..;

— Ja, az Évikének gyereke lesz.

— Szereted?.

— Nagyon. Tisztességes lány.

— Hát akkor?

— Megyek katonának.

Évike mondja:

— Vicces, nem? Lesz egy kisgyerek. Majd itt szaladgál. Istenbizony az enyém lesz?

Egy fertelmes, kimustrált gumibabát pöcköl bele a sárba.

Az egyik leendő nagymama:

— Nem adom. Ä fiamat eddig én neveltem, nem adom.

— Mit nevelte — mordul közbe a másik ági leendő nagyapa. — Úgy nőtt fel, mint a dudva. Még az a jó,

egész család, asszony és két gyerek, mert ha akarják, ha nem, egyre arról beszélnek, hogy mi lett volna akkor, ha ez történik, vagy amaz. ha nem sikerül letérni a padkára, hanem bejön a vezetőfülkébe a motor ...

— Huszonegy éves a jogosítványom, húsz éve vezetek hivatásszerűen. Ez alatt az idő alatt egy koccanásos balesetem volt, az is olyan, hogy hirtelen fékeztem, mert elé- bem vágott egy kerékpáros, hátulról meg belémszaladt egy teherautó. Ezt a tragédiát nem lehet elfelejteni. Nekem is vannak gyerekeim, a rakodóim is családapák.

Százezrek hallgatnak híreket, olvasnak újságot. Szinte nincs nap, hogy ne értesülnénk halálos végződésű, súlyos közlekedési balesetekről. Ismerjük minden átkát a szabálytalan közlekedésnek, a sebességőrületnek, ittasságnak, figyelmetlenségnek.

— Rengeteg az értelmetlen halál — tanúsítja a rendőrtiszt, aki nem hivatalból nyilatkozik. — A motorosok országosan és megyei viszonylatban is vezető helyen állnak a baleseti statisztikában. Néha meghűl az emberben a vér amilyen cirkuszba beillő bravúroskodással előznek, vagánykodnak országutainkon a motorosok. Holott állandóan szigorodik az ellenőrzés, bár néha eredménytelennek látszik még ez is. Sebestyén Andrásnak nem kellett volna meghalnia. Az az igazság, hogy nem vigyáztak rá eléggé. Ennek a fiúnak, aki az idén februárban szerelt le, már a bevonulása előtt volt motorja, egy Pannónia, de jogosítványa, az nem volt. A szülei akkor adatták el a gyerekkel a motort, amidkor berukkolt. Darabostól sokszor kérte a Jávát, de az nem adta. ö tudja miért. Sebestyént mégis ez, az ittasan elkötött motor vitte a halálba.

KI A JÓBARÁT?

Darabos Jóskának — remélhetőleg csak rövid időre — kimerültek az idegei. Étlenül és ébren azon téoelődik, ami megmagyarázhatatlan hogy miért nem keltették föl?! Ha utána ered Andrásnak, talán megakadályozhatta volna a most már visszavonhatathogy nem maga nevelte. így legalább emberformának lát. szik.

A fiú anyja visszaveszi a szót:

— Mondtam, ott a szoba, ott lakhatnak. Majd én segítek főzni, mert az Évikenem tud. Aztán keressenek magukra. Keres az én fiam, van annak szakmája.

Közbe kell szólni:

— Rózsikám, másfél ezret? Mennyi az?

— Annyi, amennyi, majd

adok hozzá. De az Évike jöj_ jön ide, mihozzánk. 1

A leendő nagyapa a másik ágról:

— Évike nem megy. Ha már megesett, jöjjön a maga fia. Oda az én lányom nem megy. Magához... ? — Akkora indulattal hajítja a nyárikonyha melle a kapát, hogy mindketten hátrahőkölünk.

— Mi az, hogy énhozzám... — szakítsuk itt félbe, nem érdemes idézni a továbbiakat.

Évikét kérdezem.

— Évike, tudod, hogy a Gábor más lánnyal sétált?

Azt mondja: — Ne hülyéskedjen, a Gábor engem szeret.

Gábornak mondom (most utólag már szégyellem): —

Gábor, az Évike ránevetett az S. Pistára.

Azt mondja: — Az Évike nem olyan. Szeretjük egymást.

Odafordulok a majdani nagyapához:

lant. Talán vissza tudta .volna fogni a bortól szilaj fiút, Talán . . . András nem ismerte a Jávát. Ez a most, romjaiban szörnyetegnél is szömyetegebb- nek tűnő jármű biztonságos volt 80, maximum 90 kilométeres sebesség mellett. De száz körül már bizonytalanná vált a kormányozhatósága. Tudta ezt a fiú, vagy nem volt képes tudni a bor miatt?

A vizsgálat megállapításai szerint Sebestyén mehetett 100 —110-es sebességgel, amikor bekövetkezett az ütközés.

Egy hivatásos gépkocsivezető, aki jelen volt:

— Nem, hogy nem szeretem a motorosokat, néha egyenesen félek tőlük. A kereskedelemre pedig haragszom, mert mostanában már egyes megyékben úgy lehet motort vásárolni, hogy rajta van a járművön a rendszámtábla is. Micsoda előzékenység ez azokkal szemben, akik felelőtlenül, mert jártasság és jogosítvány nélkül veszik használatba a motorjukat és legtöbbször szülők, nagyszülők, rokonok ajándékaként! Úgy is bánnak aztán a birtokukba került járművekkel; veszélyeztetik a biztonságos közúti és városi közlekedést vakmerő száguldozásukkal, hajmeresztő beelőzé- seikkel.

Persze, hogy nemcsak az ilyen — motor- vagy gépkocsitulajdonosokká minden erőfeszítés nélkül előlépő — fiatalemberek karamboloznak. Országosan, rendőrségi jegyzőkönyvek garmadája szól számos olyan esetről, melyek életben maradott szereplői azért adták oda jogosítványnyal, jártassággal nem rendelkező barátjuknak a motorkerékpárt, autót, mert ezt a „csekély” szívességet a jóbarátság kritériumának vélték. Eszükbe ezért nem jutott, hogy barátjuk először s egyúttal utoljára ülhet motoron, vagy vezethet gépkocsit. De hát csakugyan nem jut a haveroknak eszébe, hogy elég egy rossz mozdulat, ijedtség, vagy más, és nem sokkal ezután már megszólalhat a lélekharang?

Kakasdon megszólalt. Meghalt — értelmetlenül — annyi társa után egy fiatal férfi. Mi tz, ha nem újbóli figyelmeztetés?!

LÁSZLÓ IBOLYA

— Ha ide keres a Gábor, maga mit csinál a pénzzel?

— Amit azt, majd gazdálkodunk.

— És ha nem jön? És az Évike ?

— Évike marad. Az meg maradjon a tetű anyjával —< magának. Egy gyerekkel több, uram, akkor mi van? Elférünk.

— A boldogság?

— Boldogság? Én is megvagyok a feleségemmel. Aztán most itt vagyunk heten. Hát ez, mi az isten?

— És, ha Évikéék nem házasodnak össze, de itt marad a gyerek? Akkor mi lesz?

— Gyerek .. 1 eggyel több lesz... majd fölnői. Ahol jut kenyér hétnek, ott jut a nyolcadiknak is. És majd egyszer még keres is.

Kérdezem a leendő nagymamát :

— Rózsika, adja a fiát?

— Én adjam? Megy az magától is. A cigányokhoz .., Megvert engem az úristen.

— De hiszen maga is egyengette az útjukat.

— Megvert engem az úristen ...

A másik nagymama:

— Idejön a Gábor! Fölkeli építeni az ólat. Az én emberem egyedül már nem bírja-.

Éviké játszik a babával a sárban. Gábor nézi a gomolygó semmit. Készül katonának.

Gábor 18 éves. Évike 13.

A szülők vitájából sem ér-’ tenek semmit!

LETENYEI GYÖRGY ]

Évike gyereket vár