Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-21 / 169. szám
A Pekingien folyó szovjet—kínai haíá rí árnyalásokról i Valóság és valótlanságok a szovjet—kínai tárgyalásokról írtat Adam W. Wysocki f BÉKEELLENES CÉLOK E számítások lényegében messzebbre nyúlnak: a területi problémák szításával, a fevansista körök bátorításával és azzal, hogy a revansis- tákat nyíltan felszólítják valamennyi vitás kérdés erőszak útján történő megoldására, a maoisták igyekeznek megnehezíteni és megmérgezni a nemzetközi helyzetet, bizalmatlanságot szítani az egyes államok között, megakadályozni a nemzetközi feszültség enyhülését, a „hidegháború” felszámolását. Peking nem mondott le arról a tézisről, hogy egy új világháború nem elkerülhetetlen. Továbbra is makacsul terjeszti ezt a tézist, ami közvetlen veszélyt jelent a világbéke és a népek biztonsága számára. A kínai vezetés sikamlós útra lép akkor, amikor a legkülönbözőbb módon szítja a nacionalista és revansista szenvedélyeket. Nehezen hihető, hogy Peking ne lenne tudatában annak, milyen beláthatatlanul vezethet a mai körülmények között a világtérkép átalakításának Szándéka. A maoistáknak az a próbálkozása, hogy területi problémákat gyártsanak, nemcsak arra irányul, hogy bonyolultabbá tegyék és megmérgezzék a nemzetközi helyzetet, hanem annak bebizonyítására is, hogy a maoisták állítólag nincsenek egyedül. Hogy támogatást élveznek. Ámde az, hogy ez a támogatás honnan érkezik, az a maoisták számára lényegtelen. Kína ma az egyetlen olyan hagy ország, amelynek vezetői vitákat indítanak szomszédaikkal északon és délen, nyugaton és keleten. A maoisták a Szovjetunió vonatkozásában nem létező területi problémákat nagyítanak fel. Hosszú, vérontással járó harcot kezdtek a kínai—indiai határ rendezéséért és e határvitában álláspontjukat azzal támasztották alá, hogy 1973- . ban újból kiadták Csou En- laj 1962-es levelét és a megfelelő térképeket. A Kínai Népköztársaságnak területi vitái vannak Japánnal, Vietnammal, sőt a Fülöp-szige- tekkel is. Hogy milyen módon kívánja Kína megoldani a határvitákat, arról a világ legutóbb a dél-kínai-tengeren fekvő Paracel-szigetek példáján győződhetett meg. Egy külföldivel folytatott beszélgetés során egyébként Csou En-laj elmondotta azt a vágyát, hogy Kína hatalmát a Csing-dinasztia birodalmának határai között szeretné feltámasztani; ez a birodalom — a Kína 1840-es határait mutató, 1954-ben Kínában kiadott térkép tanúsága szerint — délen Szumátráig és Borneóig terjedt. Hadd emlékeztessünk arra, hogy a Kínai Népköztársaságnak a szovjet—kínai tárgyalásokon elfoglalt jelenlegi álláspontja nem újkeletű jelenség. Lényegében ezt az irányvonalat követte Kína a határkérdésben folyó 1964-es Szovjet—kínai konzultációk idején is. A konzultációk tetőzésekor, 1964. július 10-én Mao Ce-tung japán szocialistákkal folytatott beszélgetésében nemcsak azt a szándékát közölte, hogy a Szovjetunió jelentős területeire vonatkozó követelések „jegyzékét” mutatta be, de provokatív célzattal javasolta azoknál: a határoknak a revízióját is, amelyek a két állam között történetileg alakulták IU, Ugyanebben a beszélgetésben Mao Ce-tung arra is kitért, hogy „a Szovjetunió csapatokat von össze (Kínával érintkező) határán”. E taktikájukat a maoisták nemcsak a Szovjetunióval fennálló kapcsolatukban folytatták. Az ENSZ közgyűlésének XXVII. ülésszakán a kínai küldöttség — mint ismeretes — rendkívül ellenségesen viszonyult a Szovjetuniónak ahhoz a kezdeményezéséhez, amely a nemzetközi jog útján javasolta szentesíteni az erőszak alkalmazásáról való lemondás elvét az államok kölcsönös kapcsolataiban, valamint a nukleáris fegyver alkalmazásának tilalmát. Ugyanakkor a kínai küldöttség a közgyűlés plenáris ülésein és az ENSZ más szerveinek fórumán jobb ügyhöz méltó buzgalommal rágalmazta a Szovjetunió békepolitikáját. Ugyanez megismétlődött a közgyűlés XXVIII. ülésszakán is. ENSZ-körökben ezt a kínai álláspontot úgy értékelik, hogy a kínai vezetőség ki akar térni az erőszakról való lemondás és a nukleáris fegyverek betiltásával kapcsolatos kötelezettségek vállalása alól. Ebből az következik, hogy Kína kénye-kedve szerint kíván erőszakot alkalmazni, vagy erőszak alkalmazásával fenyegetőzni, ha ezt nagyhatalmi becsvágyai megkívánják. Vajon nincs-e itt összefüggés Kína hatalmának a Csing-dinasztia birodalmi határai között történő feltámasztásának vágya és a mao- izmus elvi irányvonalának és állami doktrínájának nyilvánított háborús készülődések között? Ha nincs, akkor hogyan lehetséges, hogy a Zsen- min Zsipao hasábjain olyan kijelentések láttak napvilágot, miszerint „a politikai feladatok végrehajtása a katonai kérdésektől függ”? Véletlen-e az, hogy Peking felújította azt a tételt, mely szerint a háború, mint nemzetközi problémák megoldásának eszköze, „elkerülhetetlen”? A NORMALIZÁLÁS ÜTJA A kínai vezetőség — akárcsak az egész világ — jól tudja, hogy a Szovjetunió nem kíván háborút, soha nem fenyegette és nem is fenyegeti a Kínai Népköztársaságot, örömmel fogadná Kína konstruktív hozzájárulását a nemzetközi légkör javításához és az államok közötti békés — lojális — együttműködés fejlesztéséhez. Sem a kommunista párt, sem a szovjet kormány nem szólítja fel a szovjet népet arra, hogy készüljön egy Kí- na-ellenes háborúra. A Szovjetunióban törvény tiltja a háborús propagandát. Kínában ezzel szemben nyílt szóbeli és sajtópropaganda útján folynak a háborús előkészületek, mindenekelőtt a Szovjetunió ellen; folyik a lakosság totális katonai kiképzése. A szovjetellenes ■'pszichózis erősítése érdekében aktívan alkalmazzák „a háborúra való felkészülés” maoista jelszavát. Egész Kínában óvóhelyeket építenek, amelyeket meghatározott céllal széles körben bemutatnak a tőkés világ képviselőinek. A légvédelmi óvóhelyek külföldieknek történő bemutatása — Pekingben és más városokban — a Kínában szított szovjet- ellenes kampány kötelező pontjd lett. A kínai városokban a könyvesboltok tele vannak szovjetellenes kiadásokkal. A kínai vezetőség legutóbbi direktív jellegű — a Szovjetunió és a szovjet rendszer elleni rágalmazó kirohanásoktól hemzsegő cikkeit a rádió naponta több százszor sugározza, ezek a cikkek a politikai képzésben tananyagként szerepelnek, több tucat nyelvre fordították le és széles körben terjesztik őket külföldön. Ilyen körülmények között Csodálkozhatunk-e azon, hogy a Szovjetunióban figyelemmel követik a nemzetközi események alakulását? A szovjet kormány nem térhet napirendre a fenyegetések fölött — tekintet nélkül arra, hogy honnan származnak ezek a fenyegetések — és mindent elkövet annak érdekében, hogy szilárdan biztosítsa a nép számára a békét. Ennek semmi köze a „szovjet veszély” mítoszához és az is nyilvánvaló, hogy — mint a szovjet vezetők elmondották — fiem kelthet semmiféle aggodalmat azokban, akik nem táplálnak rossz szándékokat a Szovjetunió irányában. A Szovjetunió irányvonalát a Kínai Népköztársaság iránt az SZKP XXIV. kongresszusa világosan megjelölte: ezt az irányvonalat a szovjet vezetők több ízben kifejtették. A nyilatkozatból, különösen pedig a Szovjetunió gyakorlati tevékenységéből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a szovjet és a kínai népnek nincs oka konfliktusokra, hogy e két nép alapvető, hosszú távú érdekei azonosak. De teljesen világos az is, hogy a szovjet— kínai kapcsolatok normalizálása a rendezetlen problémák (köztük a határkérdések) megoldása csak akkor következhet be, Ka- a jószándék mindkét részről meglesz. Három évtizede szabad Lengyelország 2. A FEKETE SZILÉZIA A Katowicét övező zöld Sziléziába két négyzetkilométer területre behatolt a fekete Szilézia. Andzrej Salamon, a Trybuna Robotnycza külpolitikai szerkesztője mondja, hogy itt Sziléziában él a lengyelek mintegy 15 százaléka, de az ipari termelés negyedét ezen a területen produkálják. Elképzelhető mennyire koncentrálódnak itt az üzemek, s az ezzel együtt járó környezetszennyezés is. Nos hát ezért a fekete Szilézia elnevezés, de innen ered a „zöld” is. Lengyelország legnagyobb erdőségeit telepítették ide, s a szinte teljesen összeépült nagyvárosok, Gly- wicze, Katowice, Byton, Chor- zów, Zabzre, Dobrowa, Gor- nicza 2,5 millió lakosa viszonylag tiszta levegőben él. Nos, a „Jan” bánya, Lengyelország első automatizált kísérleti bányaüzeme a zöldövezetbe épült, de az üdülőre, motelra emlékeztető narancssárga, fehér, zöld csíkos-kockás pavilonok alig hasonlítanak bányaüzemre. Mindössze a toronyban forgó aknakerék árulkodik: a vasvázas akna egyébként egészen a kerékig szintén festett le-, mezekkel fedett, . -*> Katowice belvárosában lép- ten-nyomon -*■ bányaüzembe botlik az ember, az új város- központban nem lehet úgy elkattintani a fényképezőgépet, hogy a képmezőben aknatorony ne látszana. A »Katowice”, a „Gottwald”, a „"Wujck”, a „Kleotas” bányaüzemek a szó szoros értelmében aa üte£k altit éjjMla Nagyon elkalandoztam a „Jan” bányától. Amikor a kapun beléptünk, Andzrej Salamon azt mondta; mostantól szerepelünk a tv műsorában. Később, amikor Fryderik Kulezyki mérnökkel, a bányairányítás szervezési főnökével leültünk a bánya agyközpontjában, megértettem a „tv- műsort”. A tucatnyi képernyő közül ugyanis az egyik a portát mutatja. A lesötétített teremben félkör alakú „asztal” mögött ül a hiedelem szerinti diszpécser. Később kiderült, hogy a nagy tapasztalaté, magas képzettségű mérnök abban a pillanatban a bánya igazgatója. Szolgálata alatt ugyanis az agyközpontból egymaga irányítja az egész üzemet. A szemközti falon a bánya axonometrikus rajzán ezernyi sötét karika: így jó, ha sötét. Amikor kigyullad valamelyik, jól láthatóvá válik a rajta lévő jel: CO gáz, metán, füst, tűz, víz, oxigénhiány. A bányában ezernyi érzékelőt helyeztek el, amelyek az agyközpontban jeleznek. Az igazgató gombnyomásra intézkedik: növeli a szellőztető kapacitását, légajtókat nyit és zár. Közvetlen kapcsolatban áll a bánya valamennyi „munkásával” (azért írom idézőjelbe, mert a 230 dolgozó közül tulajdonképpen csak 30 a munkás, a többi technikus és mérnök) mindenkit lát, hall, s mindenkivel beszélhet, a másik táblán a szállítási utak, a 160 méteres fejtési front és a „Jan' -bánya agyközpontja. Osztrák íiaió a Volgán J c Moszkva északi kikötőjéből indult útnak a háromfedél- zetes „Makszim Gorkij” turistahajó, amelyet szovjet megrendelésre — a sorozat első tagjaként — Ausztriában építettek. A hajó, turistákkal a fedélzetén, áthalad a Moszkvát és a Volgát összekötő mesterséges vízi úton, majd útját a hatalmas folyam alsó folyásvidékén folytatja. A teljes kényelemmel ellátott hajón légkondicionált ka- jütök vannak, mozi- és táncterem áll az utazók rendelkezésére. Ausztriában befejezés előtt áll két ugyanilyen típusú Diesel-motoros hajó építése, amelyek ugyancsak a Volgán közlekednek. Filmarchí rumok együttműködése Varsóban megtartották hat szocialista ország; Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió filmarchívumai képviselőinek találkozóját. A résztvevők elhatározták: a kölcsönös szolgáltatások keretében a filmarchívumok rendszeresen és gyorsan tájékoztatják egymást új szerze- Snényeikről; filmeket, dokumentációs anyagot (nyomtatványokat, lapokat, fotókat, plakátokat) cserélnek — elsősorban a nemzeti filmművészetek témakörében. Állandó információcserét szerveznek a filmográíiai kartotékok vezetési módszereiről, a műszaki és szervezeti vívmányokról, a gyűjtemény terjesztéséről, stb. Az eddiginél gyakrabban szervezik meg a közös rendezvények terveit kidolgozó szakemberek találkozóit, amelyeket filmvetítésekkel kötnek egybe, a tv fejlődése napirendre tűzte a televíziós műsorok archivizálásának problémáját is. szénkombájnok láthatóit. Most mindössze két ember tartózkodik a fejtésben, a 2500 tonna szenet termelő kombájnokat irányítják. — Látom csodálkozik —• mondja Fryderik Kylezycki. — Mi a bányászat nemzete vagyunk. Félmilllárd tonna ércet, szenet, ként bányászunk. 160 millió tonnás fekete- és 40 millió tonnás barnaszéntermelésünkkel a negyedik helyen állunk a világon. A lengyel energetikai iparág alapját a szén biztosítja, így természetesen rohamos ütemben fejlesztik a bányászatot; csak a legutóbbi időkben hat magas szinten gépesített bányát adtak át, többet pedig korszerűsítettek. A „Bierun”-akna napi termelése 24 ezer tonna lesz, a „Visztula” ennél is nagyobb: 40 ezer tonnát termel naponta, a Lublin melletti új bánya aknái 70 ezer tonna szenet küldenek a felszínre.-— Ilyen bányákat építünk majd, mint a „Jan” — mondja a mérnök. — Itt a termelékenység ötszöröse, mint a hagyományos bányákban, sokkal kevesebb ember kell, egy tonna szén önköltsége 231 zloty, — 40 százalékkal kevesebb, mint másutt. Az irányító mérnök mögött állunk néhány pillanatig: az asztalba épített képernyőn a számítógép írja a bánya adatait. Létszám, termelés, a gépek termelékenysége, kihasználása, a javítások állása, a bánya hőmérséklete. Az „igazgató” elégedetten végigfutja — egy pillantás a képernyőkre: a „Jan” bányában minden rendjén ... Lombos! Jenő (K ővetkezik; Reformok —* tervekj
