Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-03 / 153. szám
J TOíGWóimajarsiTOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI SZERDA 1974 július 3. XXIV. évf. 153. sióm ARA: 0,80 F* A megye szolgáltatóiparával ismerkedik a tatai küldöttség Moszkva _ * F oljtaíódíak Brezsnyev és Nixon tárgyalásai A megyénkben tartózkodó tambovi kereskedelmi küldöttséget tegnap délelőtt a megyei pártbizottság tanácstermében fogadta Király Ernő, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára. Köszöntötte Cserenkov Fjodorov Vaszilje- vicset, a Tambov megyei párt- bizottság könnyű-, élelmiszer- ipari és kereskedelmi osztály- vezetőjét, Gurscsin Iván Va- sziljevicset, a Tarnbov megyei fogyasztási szövetkezetek elnökét. Dorohov Vjacsenlo Konsztantyinovicsot, a lakossági közszolgáltatási hivatal vezetőjét. Ezt követően a megyéi pártbizottság titkára tájékoztatta a testvérmegyénkből érkezett küldöttséget Tolna megye gazdasági helyzetéről, fejlődésének perspektíváiról. A fogadáson Bucsi Elek. a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, a megye kereskedelmi szerveinek felépítéséről s a párt irányító szerepéről beszélt. Elmondta, hogy megyénkben 7700 kereskedelmi dolgozó tevékenykedik a lakosság áruellátása érdekében. A tájékoztató után Gseren- kov Fjodorov Vasziljevics beszámolt a Tambov megyei pártbizottság kereskedelemirányító tevékenységéről. Megemlítette, hogy eddig szerzett tapasztalatai szerint sok a rokon vonás a két megye kereskedelmének párt- és állami irányításában. Különbségről inkább a méretek szempontjából beszélhetünk. Náluk harmincezer kereskedelmi dolgozó tevékenykedik a megyében. Ezek közül tizenötezren az állami kereskedelemben dolgoznak, a többiek főként a szövetkezeti kereskedelemben- Az ilyen irányú tevékenység két százaléka a háztáji gazdaságokban termelt felesleg elárusításából adódik. A szolgáltató tevékenységet végzők száma megközelíti a tízezret. Ezek a szakemberek a megye ezerötszáz különböző szolgáltató egységében dolgoznak. Testvérmegyénk kereskedelmi küldöttsége a megyei párt- bizottságról a Tolna megyei MÉSZÖV székházába ment, ahol dr. Kálmán Gyula, az MSZMP Tolna megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, a MÉSZÖV elnöke ismertette a megye fogyasztási szövetkezeteinek munkáját. Ezt követően Izsák Lajos, a szekszárdi ÁFÉSZ igazgatósági elnöke tájékoztatta a vendégeket a vezetése alatt működő ÁFÉSZ kereskedelmi tevékenységéről, majd bemutatta a Wosinszky lakótelep 160 lakásos épületének földszintjén lévő élelmiszerüzletet. A kereskedelmi egység megtekintése után Rúzsa János, a szekszárdi városi pártbizottság első titkára a megyeszékhelyt mutatta be a vendégeknek, majd a delegáció tagjai ellátogattak a szekszárdi Babits Mihály művelődési központba. Délután a szekszárdi ÁFÉSZ vezetői a szőlőtermelő szakcsoport úi telepítését mutatták meg. Ma Tambov testvérmegyénk küldöttségét a megyei tanács épületében Korsós István, a kereskedelmi osztály vezetője fogadja és tájékoztatást ad a megye kereskedelmi helyzetéről. Utána dr- Kelemen Sándor, az ipari osztály vezetője ismerteti a vendégekkel a lakossági szolgáltatás helyzetét. Látogatást tesznek a vendégek a Népbolt Vállalatnál, ezt követően. megtekintenek néhány kereskedelmi egységet, majd Halász István, a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója fogadja a delegációt. Délután a szovjet vendégek hajókiránduláson vesznek részt, megnézik a gemenci vadrezervátumot. Csütörtökön vendégeink a KISZÖV székhazába látogatna^, majd megtekintik a Tolna megyei szolgáltató Szövetkezet, a Kövendi Sándor Cipészipari Szövetkezet és a Szekszárdi Szabó Szövetkezet néhány, szolgáltató tevékenységeit végző egységét. Pénteken a vendégek a Hőgyészi Textilfeldolgozó Vállalatnál, a Tamási ÁFÉSZ-nél, maid a Simontornyai Bőr- és Szőrme- feldolgozó Vállalatnál tesznek látogatást. Szombaton Budapestre utaznak, ahol fővárosunk nevezetességével ismerkednek meg, s vasárnap délelőtt a Ferihegyi repülőtérről hazautaznak Tambovba. — szí. — Edouard Ghorra, Libanon állandó ENSZ-képviselője kedden Bejrutból New York. ba utazott. Mint újságíróknak elmondotta, a világszervezet székhelyén sürgős megbeszélést folytat Kurt Waldheim, ENSZ-főtitkárral, valamint a Biztonsági Tanács soros elnökével és tagjaival a libanoni területeket ért izraeli támadások ügyében. A bejrúti lapok jelentése szerint a libanoni hatóságok A moszkvai Kremlben kedden délután folytatódtak a hivatalos tárgyalások Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke között. A megbeszélés plenáris ülés keretében folyt, melyen szovjet részről Nyikolaj Podgornij. a Legfelsőbb Tanács Elnökségé, nek elnöke, Alekszej Koszigin miniszterelnök és Andrej Gro- miko külügyminiszter, valamint más hivatalos személyisége^ is részt vettek. A Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak normalizálása és a nemzetközi helyzet pozitív változásai szempontjából felmérhetetlen jenyolc hónappal ezelőtt őrizetbe vették egy nagy kiterjedésű izraeli kémhálózat líz tagját, akik csaknem két évig tevékenykedtek az arab államban. A hírhez a libanoni lájékóztatásügyi minisztérium nem volt hajlandó kommentárt fűzni. * Hétfőn éjjel rendkívüli ülést tartott az izraeli kabinet, hogy megvitassa a gazdasági életben bevezetendő új korlátozó intézkedéseket. Az izraeli kormány rendkívül szigorú intézkedéseket vezet be az egyre erősödő ütemű infláció megfékezésére. A kabinet jóváhagyására váró tervezet újabb megpróbáltatást jelent az izraeli állag- polgárok számára: jövő év március 31-ig „befagyaszt^ jált” a lakóház-, iskola- és! kórházépítkezéseket, és megadóztatnak szinte minden importcikket. Az országban idén már több. mint 30 százalékkal emelkedtek a megélhetési költségek. Ugyanakkor a né. hány napja elfogadott. 1974— 75-ös állami költségvetés — a szociális keret terhére is — több, mint negyven százalékot szán a katonai kiadásokra. Rabinowitz izraeli pénzügy- miniszter a kormány hétfő éjszakai rendkívüli ülését követően rádiónyilatkozatban je_ lentette be az inflációellenes céllal született súlyos gazdasági korlátozásokat. Az elfogadott program értelmében a kormány 500 millió dollárral csökkenti évi költség- vetéséi, növeli az adókat Az amerikai delegáció is abban az összetételben, tehát Kissinger bevonásával — vett reszt az eszmecserén, mint a legutóbbi, pénteki plenáris ülésen. Kedden délelőtt a két ország vezetői nem találkoztak, de értesülések szerint rendkívül intenzív munka folyt a szakértők szintjén, akik a stratégiai fegyverek korlátozásával és a föld alatti nukleáris kísérletek betiltásával kapcsolatos részletkérdéseket vitatták meg. lentőségű eseményként értékeli a külföldi sajtó a harmadik szovjet—amerikai csúcstalálkozót. A Washington Post hangsúlyozza, hogy d két ország vezetői mind a jelenlegi, mind az ezt megelőző két csúcs- találkozón a fő figyelmet annak a célnak szentelték, hogy ,a világ két legnagyobb hatalma közösen munkálkodjék a béke elérése érdekében. A Glos Pracy című lengyel lap Szerkesztőségi kommentárjában ; megállapítja, hogy a szovjet—amerikai megbeszélések sikere és a csúcstalálkozón aláírt egyezmények egyaránt fontosak mind a találkozón részt vevő két állam, mind pedig a haladásért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért és a béke megszilárdításáért küzdő összes államok számára. A Nav Bharat Times című indiai napilap szerkesztőségi cikkében egyebek között a következőket írja: A Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolataiban e-gyre nyilvánvalóbban megmutatkozó kölcsönös megértés kedvező hatással van a világ békéjére. A Guardian című angol lap szerint a jelenlegi szovjet— amerikai tárgyalások megerősítik azt a felfogást, hogy az enyhülés folyamata visszafordíthatatlan. A Le Drapeau Rouge, a Belga Kommunista Párt lapja a szovjet—amerikai gazdasági, ipari és technikai együttműkö. délről Moszkvában aláírt hosz- szú távú szerződést a csúcstalálkozó egyik legfontosabb dokumentumának nevezi. William Kashtan, a Kanadai Kommunista Párt főtitkára nyilatkozatot adott szovjet újságírók egy csoportjának. William Kashtan Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon tárgyalásait a szovjet békeno- litika eredményeképpen világszerte lezajlott- gyökeres változások .szemléletes tanúbizonyságaként értékelte. Ezek a tanácskozások megcáfolják mindazoknak az erőknek érveit, akik az erő helyzetéből próbálják kialakítani politikájukat. ' t (Folytatás a 2. oldalon.) J A megyei pártbizottság székhazában Király Ernő tájékoztatja megyénk gazdasági életériil a szovjet vendégeket. Libanon képviselője az ENSZ főtitkáránál Infláció Izraelben A moszkvai csúcstalálkozó visszhangja