Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-03 / 153. szám

Buenos Aires Ma temetik / Az argentin főváros lakosai kedden vettek búcsút a 78. életévében hétfőn elhunyt el­nöküktől, Juan Peróntól. Perón holttestét a kongresszus épü­letében ravatalozták fel, amely előtt már a hétfő éjszakai órákban tízezrek gyülekeztek. Perónt má temetik el a Buenos Aires-i temetőben levő családi kriptában. Argentínában keddre és szer­dára országos gyászt rendeltek el, a nemzeti zászlót tíz napig félárbocra eresztik. Az argentínai elnök halálá­nak hírére számos latin-ameri­kai országban, így például Ku­bában is több napos gyászt rendeltek el. A világ számos országának vezetői Isabel Pe­rón elnökhöz, az elhunyt Pe­rón özvegyéhez intézett rész­véttáviratukban a markáns po­litikai személyiség érdemeit méltatták. Az argentínai alkotmány előírásainak értelmében hét­főn Isabel Perón ügyvezető el­nök felesküdött az ország köz- társasági elnökeként. A fegy­veres erők. a politikai pártok, a szakszervezeti szövetségek nyilatkozatokban biztosították támogatásukról az ország új elnökét. Nyílt levelet intézett Isabel Perónhoz Lanusse nyu­galmazott tábornok is, aki a Perón hatalomra jutását meg­előző katonai rendszer elnöke volt. Nyilatkozatát, amelyben az alkotmányos rend iránti hűség mellett foglalt állást, po­litikai megfigyelők egy esetle­ges katonai államcsínytől, való félelem eloszlatásának tekin­tik. Az argentin főváros megfi­gyelői rámutatnak, hogy a je­lentős politikai gyakorlattal nem rendelkező 43 éves lsabel Perón súlyos politikai örök­séget vett át. Juan Perónnak elnöksége alatt nem sikerült egységet kialakítania a nevé­vel jelzett mozgalmon belül. Isabel Perón elnöki megbízatá­sa 1977. május 25-én jár le. A 78 éves elnök, akinek temetésére készülnek Argentínában, már régóta súlyos beteg volt. Vérkeringési zavarai voltak már ak­kor is, amikor 1973-ban vállalta az elnökjelöltséget. Egészségi állapotát azonban éppen saját követelésére titkolták, mert úgy ítéite meg a helyzetet, hogy csakis személyes tekintélye képes megóvni a széthullástól a perónista mozgalmat. Akkor, 1973. áprilisa után, amikor Campora győzelmével a Perón által alapí­tott úgynevezett justicialista mozgalom, a katonai diktatúra éveit követően újra kormányt alakíthatott, a helyzet gyorsan veszélyessé vált. A választáson vereséget szenvedett oligarchia vezető politi­kusai keresték a kapcsolatot a megbukott katonai diktatúra fő­tisztjeivel, hogy eltávolítsák a perónistákat a hatalomból. Eközben a justicialista mozgalom jobb és ultrabal szélsőségei között any- nyira kiéleződött a harc, hogy véres utcai összecsapásokra is sor került. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben a politikai pályafutása során oly sok arcú, akkor már 77 éves, egészségi problémákkal küzdő vezér visszatérése a rózsaszínű palotába, az argentin elnöki rezidenciába, azt a célt szolgálta, hogy megszilárdítsa a peróniz­mus kormányzását, elhárítsa az államcsíny fenyegető veszélyét és biztosítsa a hatalom átmentését mozgalma számára a majdan be­következő halála utáni időkre is. Perón megmutatta, hogy agg kora ellenére Is megőrizte sajá­tos képességét a taktikázás művészetében. A polgári reformizmus tipikus vezetője volt. 1946-ban a kizsákmányolt tömegek elégedet­lensége juttatta első ízben hatalomra. Kormányzása első idősza­kának szociális vívmányai nagy népszerűséget biztosítottak neki és személyes nimbusza az úgynevezett nincstelen „ingnélküliek" körében, akik mozgalmának magvát alkották, még jó ideig tö­retlen volt Még akkor is, amikor a kormányzat a tényleges intéz­kedéseket szociális demagógiával helyettesítette. A burzsoázia is elégedett volt Perónnal, hiszen a polgári reformista kormányzat megakadályozta a valóban forradalmi fejlődést és csökkentette a fenyegető robbanás veszélyét Argentínában. Perón iparfejlesz­tési Intézkedései, az észak-amerikai monopóliumok argentínai te­vékenységének korlátozása, a hazai iparnak nyújtott kedvezmé­nyek helyeslő visszhangot keltettek a burzsoázia azon részében, amelyet sújtott az észak-amerikai tőke rablógazdálkodása. Ami­kor azonban 1955-re az ország gazdasági helyzete súlyossá vált, és a perónista mozgalomban annyira megerősödtek a baloldali és forradalmi irányzatok, hogy a burzsoázia veszélyesnek ítélte meg a maga számára a fejlődés irányát, katonai puccsal döntötték meg Perónt és száműzték az országból. A perónista mozgalmat tör­vényen kívül helyezték. Az ezután következő 18 esztendőben az egymást kővető ka­tonai diktatúrák csak tiszavirág-életű polgári kormányzatoknak engedték át egyszer-egyszer az ország vezetését. Kitűnt azonban, hogy a perónizmus olyan politikai erő, amelyet nem lehet kirekesz- teni a kormányzásból. A madridi száműzetésben lévő vezér ismét csak kiváló taktikai érzékről tett tanúságot, amikor a távolból is összetartani és irányítani tudta a mozgalmat. Amikor tavaly újra átvette az elnöki tisztet, alelnökké felesé­gét választatta meg. Arra törekedett ugyanis, hogy Isabel asszony, akinek politikai és kormányzási tapasztalatai nincsenek, folytatója lehessen a „nagy,műnek". Ezért igyekezett mozgalmát megtisztí­tani a szélsőséges elemektől. Az első csapásokat balra mérte. A vezetésből kiszorította azokat a fiatal radikális elemeket, amelyek elégedetlenkedtek az óvatos polgári reformista politikával és az ország haladását ténylegesen szolgáló politikai program végre­hajtását követelték. Helyükbe személyes híveit, az úgynevezett „régi gárda” kőzépjobb politikai platformon álló politikusait ál­lította. Amikor azonban úgy ítélte meg, hogy a jobbra tolódás túl­megy az általa kívánatosnak tartott kereteken, a balszárny politi­kusaival tanácskozott. Néhány hónappal halála előtt felismerte azt is, hogy az észak-amerikai monopóliumokkal szemben csakis úgy tud eredményes függetlenségi politikát fplytatni, ha a szo­cialista országokkal köt nagyszabású gazdasági szerződéseket, az „új nyitás” elmélyítésére szándékozott az idén szeptemberben el­látogatni a Szovjetunióba. Ez a „nyitás-' volt az, amely néhány héttel halála előtt any- nyira kihívta az észak-amerikai monopoltőke-szövetséges oligarcha- körök ellenállását és teremtett puccslégkört Argentínában. így Isabel asszony, aki férje halála után immár teljes jogú elnök, súlyos helyzetben kénytelen folytatni Perón programját. Bár min­den politikai párt, és a hadsereg főtiszti kara is hűségét nyilvá­nította az elnökasszonynak, a helyzet rendkívül feszült A legna­gyobb veszély az, hogy a hadsereg vezetői —az oligarchia és az észak-amerikai monopóliumok támogatásával — egy a chileihez hasonló puccs végrehajtásával próbálják magukhoz ragadni a hatalmat Brezsnyev és Nixon tárgyalásai (Folytatás az. 1. oldalról) George Bush, az amerikai Köztársasági Párt országos bizottságának elnöke az Iz­vesztyija washingtoni tudósí­tójának adott nyilatkozaté, ban kifejezte megelégedését a most folyó szovjet—amerikai csúcstalálkozó eddigi ered­ményeivel kapcsolatban. Az ismert amerikai politikus megállapította: — Erre a csúcstalálkozóra olyan időpontban került sor, amikor az Egyesült Államok­ban igen bonyolult a bel­politikai helyzet. Olyan poli. tikusok, mint a demokrata­párti Jackson szenátor külön­leges ügybuzgalommal ellen, zik 'a csúcstalálkozókat. Ter­Nlxoii tv- és Nixon kedden beszédet mon­dott, a szovjet tv-ben és rádió­ban. A többi közt a követke­zőket mondotta: „Két évvel ezelőtt, első csúcstalálkozónk alkalmával az öhök kormánya lehetővé tette számomra, -hogy közvetlenül szóljak önökhöz, a Szovjetunió népéhez. Tavaly, második ta­lálkozónk idején Brezsnyev fő­titkár fordult rádió- és televí­zióbeszédben az Egyesült Ál­lamok népéhez. Most felhasz­nálom ezt az alkalmat e ha­gyomány folytatására, mely évi találkozóink részévé vál­hat. Az eltelt két esztendőben drámai változás következett be az® országaink közötti kapcso­latok jellegében. A konfrontá­ció hosszú időszaka után a tárgyalások korszakába lép­tünk, most tanuljuk az együtt­működés tudományát. Nem­csak azt tanuljuk, miként le­het csökkenteni a háború ve­szélyét, hanem azt is, hogyan haladhatunk előre a béke ki­munkálásában. Ezzel nemcsak biztonságosabb, hanem jobb életet is teremtünk mindkét ország népe számára. Visszatekintve arra, j hogy milyen messzire haladtunk előre, könnyebb felfognunk, milyen erős az az alap, amely a jövőbeni még nagyobb elő­rehaladást támasztja alá. Két évvel ezelőtti első csúcs- találkozónkon írtuk alá az el­ső olyan megállapodást, mely valaha stratégiai nukleáris fegyverek korlátozásáról szüle­tett. Történelmi mérföldkő volt ez a tartós béke 1 útján, azqn az úton, melyen haladva az emberiség ellenőrzése alá vonhatja tulajdon romboló erőit. Még sok nehézséget kell leküzdenünk a stratégiai nukleáris fegyverek feletti teljes ellenőrzés megszer­zéséig. De minden lépés közelebb visz bennünket hozzá, s bizalmat teremt magukon a tárgyalásokon. A fegyverzet korlátozásában elért haladásunk létfontosságú volt. Mégsem ez volt csúcs- találkozóink egyetlen gyümöl­cse. A kölcsönös kapcsola­tainkat meghatározó, 1972-ben elfogadott alapelvekben és a nukleáris háború megelőzésé­ről tavaly aláírt egyezmé­nyünkben megalkottuk azokat az elveket, amelyek általános nemzetközi kapcsolatainkban végrehajtott akcióinkat oly módon irányítják, hogy a há­borús veszélj' és a veszélyes konfrontációk lehetősége csök­kenjen. Különösen fontos, hogy tár­gyalásaink lényegesen széle­sebbek voltak, mint a fegyver­zet korlátozása, a háborúk és válságok megelőzése. Megálla­podásaink az együttműködés új sugárútjait nyitották meg, a békés tevékenység teljes skálá­ján. mészetesen a Köztársasági Párt soraiban is akadnak olyan politikusok, akiknek nincs ínyükre a Nixon-kor- mányzat politikája a Szov­jetunió- irányában. Már most megállapítható, hogy Nixon elnöknek és Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtit­kárának találkozóját nagy helyesléssel fogadta az Egye­sült Államok mindkét veze­tő pártja. Mindenesetre a republikánusok bizonyosak abban, hogy a tárgyalások sikerrel végződnek. Az a po­litika, amelyet a Nixon-kor- mányzat folytat a Szovjet­unióhoz fűződő kapcsolatok normalizálódása érdekében, elnyerte az amerikaiak több­ségének támogatását. rádióbeszéde Példaként megemlíthetem azokat a közös programjain­kat, melyek jobb egészséget, jobb lakásokat, egészségesebb környezetet és sok egyéb előnyt jelentenek számunkra. Az or­szágaink közötti kereskedelem 1,4 milliárd dolláros rekordot ért el 1973-ban, ami több mint kétszeresen meghaladja az előző évi szintet. Ez pedig több terméket, és nagyobb válasz­tékot jelent mindkét ország népe számára. A jövő hónapban lesz a 15. évfordulója annak a napnak, melyen — még mint alelnök — legelőször fordultam rádió- és televíziós beszédben a Szovjet­unió népéhez. Ebben a beszédben azt mondtam: „Célunk ne a más népek feletti győzelem legyen, hanem az emberiség győzelme az éhség, a nélkülözés, a nyo­morúság és a betegségek fe­lett, szerte a világon.” Azok a megállapodások, amelyeket csúcstalálkozóinkon kötöttünk, például egészség- ügyi megállapodásaink, köztük a most létrejött műszívkutatá- si egyezmény, közelebb visz­nek bennünket e győzelemhez. Valamely nemzet nagyságát a múltban túlságosan gyakran mérték, főként háborús sikerei alapján. Elérkezett az ideje annak, hogy új mértéket te­remtsünk egy nemzet nagysá­gának lemérésére. A nagyságúak a mérték- egysége ne az legyen, ho­gyan használjuk fel erőn­ket a háborúra és rombo­lásra, hanem az, hogy mi­ként működünk együtt r egymás és az egész embe­riség békéje és haladása érdekében. Mostani találkozóinkon azt kerestük, hogyan biztosíthat­juk, hogy országaink erejét ne háborúra és rombolásra, ha­nem a béke és haladás érde­kében használjuk fel. Országaink között továbbra is lesznek nézetkülönbségek. Különböző rendszerben élünk, s sok tekintetben értékítélete­ink is különböznek egymástól. Szükségképpen érdekeink sem mindig fognak egybeesni. A legfontosabb azonban az, hogy a tárgyalások lehetőségét keressük a nézeteltérések ese­tében, igyekezzünk lehetőség szerint megszüntetni őket és együtt haladni tovább a köl­csönös érdekek széles mezején. Uj kapcsolataink legfonto­sabb vonatkozásainak egyi­két így fogalmaznám meg: amint egy ruha is erősebb, mint a szövetdarabok, me­lyekből megvarrják, ugyan­így a megállapodásoknak a' rendszere is több, mint az egyes megegyezések összege. ,A megállapodásokkal kölcsö. nős viszonyunk, együttműkö­dési és tárgyalási szokásaink rendszerét alakítottuk ki, melynek minden része köl­csönhatásban áll egymással, új viszonyunk épületének egyik erősítéséiben. Ilyenformán minden egyes újabb megállapodás -nem­csak önmagában fontos, ! hanem azt az új erőt és stabilitást tekintve is. me- I lyet általános kapcsola­tainknak kölcsönöz. Amikor két évvei ezelőtt először találkoztunk legma­gasabb szinten, mindkét fél egy új folyam ismeretlen vi­zébe vetette magát. Talán kis­sé bizonytalanok, még fé­lénkek is voltunk, nem tud­ván, merre visz ez a fo­lyam. De most elmondhatjuk a szovjet vezetőkkel együtt, hogy megismertük egymást. Mindegyikünk lényegesen jobban megérti a másik or­szág politikáját még akkor is, amikor e két politika külön­bözik egymástól. így vált lehetővé, hogy , ebben az évben — és j a jövő évben ismét j — ne válság légköré- ben találkozzunk,, hanem a [ bizalom légkörében, bízva { abban, hogy megkezdett j munkánk folytatódni fog. Lényegében elmondhatjuk? mostani csúcstalálkozónk leg­figyelemreméltóbb vonása, hogy rutinosan, magától érte. tődően folyik egy folyamatos rendszer részeként, moly né­hány évvel ezelőtt még el­képzelhetetlennek tűnt. A béke nem csupán álla­potot jelent. Ha azt akarjuk, hogy tartós legyen, akkor fo­lyamatosnak is kell lennie. Ez a találkozó ennek a folya­matnak a cselekvő példája. A második világháború ide-' jén szövetségesekként har­coltunk egymás mellett az emberiség történelmének legborzalmasabb háborújában. Együttesen vívtuk ki a győ­zelmet. E győzelem kivívásá­ban a Szovjetunió és az Egyesült Államok népe meg­szerezte azt a közös re­ményt is, hegy a tartós bé­két is kivívtuk. Ebben a reményben csalatkoztunk, de most új lehetőségünk van. Kivívni a győzelmet a há­borúban nehéz dolog. Rend­kívüli bátorságot, helytállást és odaadást igényel egy or­szág minden egyes polgárá­tól. De bizonyos értelemben a tartós béke megteremtése a háború megnyerésénél is nehezebb, mivel bonyolul­tabb. Ugyanazzal a bátorság­gal, helytállással és odaadás­sal kell hozzáfognunk e béke megteremtéséhez, amely a háború megnyeréséért vívott küzdelemben lelkesített ben. nünket. Az a tény, hogy a béke megteremtése a bonyolultabb feladat, nem jelenti, hogy nem oldható meg. Hadd mondjak el egy meg­rázó példát, mely bizonyítja szavaimat. A modern techni­kában nincs bonyolultabb fel- ádat, mint embert küldeni a világűrbe. A jövő évre ter­vezett közös szovjet—ameri­kai űrvállalkozás, a Szojuz— Apollo misszió sok tekintet­ben jelképezi azt az új vi­szonyt, melyet országaink kö­zött építettünk. Országaink közös felelőssé­get hordoznak az egész vi­lág előtt és nekünk is úgy kell most terveznünk, hogy a jövendő nemzedékek learat­hassák a béke termését, azét a békéét, melyben gyermeke­ink fivéreként és nővéreként, az óceán felett kezet nyújtva élhetnek együtt egy új kor­szakban, mely maga mögött hagyta a háborút, s melyben együtt és békében dolgozha­tunk népeink és minden nép jobb éleiéért” — fejezte be beszédét Nixon.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom