Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-30 / 151. szám
&sSp £m£ i A CUKROSBOLT t f IFJ TOTTOS GÁBOR: SÍRVERS (Nagyapám halálára) Ne fájjon az már senkinek, hogy nem vagyok vele, s szemem lecsukva mindörökre, álmosan, virágosán elalszom itt, már nem hörögve kínt. Halál gyalulta arcomat sima nyugodtra és a sok gerenda, mit a házakon szép sorba raktam én, jól tart az még, tudom mind jól feszít. A föld nyugodt és eltakar, nehéz virágok illatát sodorja rám a szél, a jaj. Ha ember szült, ne várj csodát, mert ím, ellankad majd a kar. s a hús halmú föld nyugtot ád. Uj könyvek Volt egyszer, vagyis egy- *zer megnyílt, és azontúl mindig volt egy kis cukrosbolt a Hűhó utcán. Nem az utcán, hanem egy házban, nem is a házban, csak a kapu alatt, ahol a nagyváros üzleti érdekei még egy kis helyiséget el szoktak hódítani a jámbor levegőtől. Egy stelázsi, egy asztal, egy gázláng, egy szék, ez volt az üzlet. A széken egy ember ült, s akkor egy asz- szony állott az üzletben és kiszolgált. Vagy az asszony ült, akkor meg az ember állott. Mind a ketten egyszerre, sohasem ültek, nem is lett volna hely az üzletben két széknek. Ami helyet a háziúr, meg a főváros az üzlet céljaira átengedett, azt mind cukorral töltötték meg. Dobozokban, skatulyákban, apró zsákokban hevert a cukor a stelázsi alatt, meg a tetején, meg az asztal alatt, meg a sarokban mindenütt. A levegőbe, a fejük fölé tehettek volna még egy széket, akkor egyszerre pihenhettek volna, mind a ketten, de a levegőben nem áll meg a szék, csupán az orfeum előadásán, az indiai okkultizmus nagymestereinek mutatványai alatt. Ez az ember, meg ez az asszony házastársak voltak, az egyik férj, a másik feleség és mint ilyenek, családot alapítottak. Hat gyermekük lett. A hat közül a legidősebb katona, de már nyolc hónap óta nem adott életjelt magáról. Először azt hittük, hogy lakodalmat ülnek, de azonnal kétségeink is támadtak. A társaság túlságosan is vidám volt. Végül azt a benyomást keltették, hogy államköltségen dorbézolnak. — Kik azok ott, és mit ünnepelnek, — kérdeztük Zosz- jácskától, amint kihozta az előételt, meg a fél liter vodkát. — Nem tudom — felelte —, valamiféle kompánia az ipari áruk termelési szférájából. Dél óta ülnek itt. A társaság tagjai erre az alkalomra valamennyien sötét ruhát öltöttek. Az ablaknál összetolt asztalok mellett foglaltak helyet. A hangulat emelkedett és jócskán szabados volt. Jó hosszú ideje lármáztak már egyfolytában, amikor végül valaki kopogott az asztalon. meg késsel egy pohár szélén. — Csend legyen — kiáltották többen is a társaság tagjai közül. — Csend. Az igaz- g"tó úré a szó. — Hallgassatok már ei ti is. — kiabáltak rá azokra, akik elsőnek intették csendre a társaságot. — Hagyjátok már szóhoz jutni! Legyen csend! Az asztalnál feláll egy nyílt tekintetű férfi. A kezében egy deci vodkát tartott. — Barátaim! — kezdte. — Azért jöttünk össze, hogy meg. üljük mai ünnepélyünket. — Éljen! — kiáltották valamennyien. — Az igazgató, Ambroznyak egészségére! — Köszönöm — mondta az igazgató —, köszönöm. Ma a mi cégünknek van a napja, mivel meg vagyunk róla győződve. hogy az út. amelyiken haladunk, helyes. — Egészségére! — kiáltotta valaki, — Köszönöm — mondta a főnök szokásból. — Évek hosz- szú sora óta a jogos kritika pergőtüzében álltunk. Belénk kötöttek minden apró-cseprő dolog miatt. Ám rosszakaróinknak befellegzett. — Igazságtalanság történt! -v- bizonygatták többen az asztaloknál. — Mi félredobtuk a megalapozatlan, kellően át nem Ezért is, meg a drágaságért is, meg az egész gondokon forgó élet miatt a házastársak rosszkedvű, mérges emberek voltak, és egész nap veszekedtek. Házasságuk boldogtalan volt. Nem szerették egymást. Ök nem tudták, hogy boldogtalanok. Azt se tudták, hogy nem szeretik egymást és azt se tudták, hogy nem is szerették egymást sohasem. Ök nem is értek rá soha szeretni és boldognak, vagy boldogtalannak lenni. Ök csak jól éltek egymással, egypár évig, azután rosszul éltek egymással. De azért egész nap együtt voltak a boltban. Az asszony az embert küldte volna mindig háza a lakásba, a gyermekekhez, a Szegénység utcába, az ember meg az asszonyt. De mind a ketten irtóztak a lakástól meg a Szegénység utcától és a gyermekeik lármájától. Jobb szerettek itt szorulni a boltban, nézni az eldongó autókat és az elpattogó kocsikat és az elcsengő villamosokat és a lótó-futó lakosságot. És szerettek kiszolgálni, rázogatni a dobozokat, mérni, csomagolni és a pénzt fogdosni és megolvasni. Vevőik iskolás gyermekek, színinövendékek, messenger- boyok, szobalányok voltak, meg csonka katonák, akik mankóikon előredőlve sokáig mustrálták az asztalkán kirakott cukrokat és nagy, tarka cukrokat vettek, amiből három darab két krajcár. Este egygondolt koncepciót, a kivitelezhetetlen újításokat, a fantazmagóriákat. — folytatta az igazgató. — Mi a saját utunkat jártuk, és most barátaim. öröm van a mi utcánkban. Éveken keresztül bíráltak bennünket, és most mégis ki futott be a nemzetközi piacra? Kérdem én önöket, ki? — Mi!, — rikácsolták egyszerre. — Mi jutottunk be a nemzetközi piacra. — Igen. Pontosan így van. Mi, és nem más, — egyezett bele az igazgató. — A gáláns ruhákat gyártó részleg „Kitűnő üzem” címet kapott. A munkában kitűnt dolgozókat pénzjutalomban részesítjük, meg dicsérő oklevelet osztogatunk a számukra. A jutal- mazandók között elsőnek említeném a raktárvezető Lobl- jánov kollega nevét, azután Faszaz-sikovét, meg Rokosansz- kijét. — Hurrá! — kiáltották az egybesereglett könnyűipari dolgozók. — Igazuk van. Megérdemlik a hurrát — mondta a direktor. — Ha ők nincsenek, akkor nem érhetjük el ezt a kimagasló sikert. Munkájuk révén van okunk az ünneplésre. az örömre. Közös erőfeszítéssel üzemünknek új távlatokat nyitottunk! . . . Az igazat megvallva a látottak meg a hallottak bennünket egy kissé izgattak, annak ellenére, hogy pontosan nem is értettük meg, hogy tulajdonképpen miről is volt szó. A dolog nyitjára csak másnap jöttünk rá, amikor Bezpalcsik arról olvasott az újságban, hogy külföldi cégek egyik üzemünkben nagy mennyiségű olyan ruhát rendeltek, ami most éppen nagy kelendőségnek örvend a nyugati ifjúság körében olyat, amelyik rosszul van összevarrva. maszatos, már rég divatját múlta, és inkább rongy, mint ruha. Lehetséges, hogv ez az újságcikk erős összefüggésben van azzal az ünnepséggel, amelyiknek tegnap mi is szemtanúj voltunk. Fordította Sigér Imre egy szerelmes fiatalember is vásárolt nagyobb összegért, selyempapírban, és a zsebébe téve a cukrot, a sarokig sétált, ahol az irodista leányt várta. Meg színházba vonuló családok is tettek nagyobb bevásárlást, két korona összegűt is. Aztán ők becsuktak, s hazavitték az újságot és hazavitték, ami a vacsorájukból megmaradt, és hazavitték, a pénzt. De a keserűség, amit ők egész nap magukból kiadtak, az ottmaradt, a bezárt kis boltban. A durva és gonosz szavak, amelyeket kiabáltak, morogtak és sziszegtek egymásnak, ottmaradtak. És az a kín, ami abból eredt, hogy az ember sokszor belecsípett az asszony gyenge hátába, és az a fájdalom, ami abból jött, hogy az asszbny akarattal rárálépett az ember tyúkszemére, anélkül, hogy ezeket a bántalmakat a vevők észrevették volna. A hangoknak és érzéseknek a keserűsége ottmaradt a sötét boltban, a rossz levegőben. Egy reggel a szomszéd kré- tarajz-műteremből átjött a bohém-nyakkendős segéd, tíz krajcárért drazsét venni. Egy cukrot a szájába vett és visz- szaejtette a markába és: — Kérem, ez keserű — azt mondta. Az asszony is, az ember is megkóstolták a drazsét, egyiket a másik után. Mind keserű volt. .— Tessék mást venni. Ezt a szalonkonfektet. A szalonkonfekt is keserű volt. A krétarajzoló és fényképnagyító művész visszavette a pénzét és köpködve sétált vissza a műterembe. Az ember meg az asszony a boltban elkezdték kóstolgatni a cukrokat. Mind egyformán keserű lett, mind, mind. A Nougat, a Figaro, a Mexikaner, a Sherry-Malaga, a Cognac Créme, a Café Doublé, a Mandula-Grillage, a Dió- Grillage, a Vegyes Praliné, a Párizsi Kockák, a Mailander- szeletkék, a Mikadó, a Mignon, a Suchard, a Gala Peter, a Stollwerck és a névtelen csokoládék is és a Császár- Keverék, a Szultán-Kenyér, a Hindenburg-Kockák, a Selyem-Különféle, az egész arany- és ezüstpapírba öltöztetett és bársonyos barna és selymes rózsaszín és mindenféle virágszín apró és kecses és hűvös és boldog portéka olyan keserű lett, mint az élet. •Kilencven éve. 1884. Június 30-án született a finom hangulatú versek, novellák írója. KOSSUTH KÖNYVKIADÓ V. I. lenin: Magyarország. Szemelvények. (A marxizmus—leni- nizmus klasszikusainak kiskönyvtára.) Németh Károly: Tettekkel, felelősséggel. Beszédek és cikkek. P. V. Kopnyin: Dialektika, logika, tudomány. Gus Hall: Az amerikai imperializmus ma. P. Szabó József: 72 nap a Távol-Keleten. Útirajzok. Jacques Bergier: Ipari kémkedés. Polonyi Péter: Mit kell tudni a Kínai Népköztársaságról? A népesedéspolitika társadalmi feladatai. (A népesedéspolitikai országos tanácskozás anyaga). MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ Anh Dúc: Tenger és hegy között. Regény (Magvető Világ- könyvtár). Mándy Iván: Fél hat felé. Novellák. Dobai Péter: Csontmolnárok. Kassák Lajos: Egy ember élete. önéletrajzi regény. Beppe Fenoglio: Micsoda gyönyörű tavasz — Magánügy. Regények (Magvető Világkönyvtár.) Evelyn Waugh: Utolsó látogatás. (Magvető Világkönyvtár). Kolozsvári Grandpierre Emil: Harmatcseppek. Regény és elbeszélések. Örkény István: Egyperces novellák. (3. bővített kiadás). Tersánszky Józsi Jenő: Kakukk Marci. Regény (Az író válogatott műveinek sorozata). Szabó Magda: A szemlélő. Regény. (Magvető Világkönyvtár.) GONDOLAT KÖNYVKIADÓ • Váradi-Sternberg János: Utak, találkozások, emberek. írások az orosz—magyar és az ukrán—magyar kapcsolatokról, (A Kárpáti Kiadóval közös kiadás). Immanuel Kant: A vallás és puszta ész határain belül és más írások. (Gondolkodók sorozata). Alaklélektan. Tanulmányok. MÓRA IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ Donászy Kálmán: A Borkman- villa titka. Fantasztikus regény. Koroknál Zsuzsa: így élt Lenin. Életrajz. Karczag György: A trónon harmadik. Történelmi regény. Danyiil Harmsz: Negyvennégy pici pinty. Versek, mesék, tréfás történetek. Teknős Péter: Az elnök futára. Történelmi regény. (Delfin-könyvek). AKADÉMIAI KIADÓ Nagy Elemér: Asplund. Architektúra-sorozat. Beluszky Pál: Nyíregyháza vonzáskörzete. (Földrajzi tanulmányok sorozat). MARTINÉK JÓZSEF FESTMÉNYE Anatolij Patyemkovsxkij: ÜNNEPSÉG
