Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-30 / 151. szám

Horíez Zsigmondi Eladó menyecske Kilencvenöt éve, 1879. június 29-én született a modern magyar realista regényírás legnagyobb alakja, Mó­ricz Zsigmondi Buglyas Mihály hazajött a legelőről és zárva lelte a há­zat. Felnyúlt az ereszbe, ott vét a kulcs. Levette, kinyitotta az ajtót, bement. Hol van ez az asszony? Nem lát ételt a tűzhelyen. Körül­vizslatja a házat, setét van. nem lát semmit, ilyenkor az asszonynak itthon a helye. Már nem tudja, mit csináljon ve­le. Az este is megverte, nem verheti örökké. Ha egy verés­ből nem ért az asszony, akkor az egész nem ér semmit. Csak iából, csak pislog, se­hol semmi. Ha már elmegy eg ' asszony hazulról, farsan­golni, a faluba, annyi esze kell hogy legyen, hogy ételt te­gyen oda. ahol meg lehet lel­ni, hogy az ura ne mérges- kedjen. De se asszony, se krumpli- leves. Rettenetesen kezdett méreg­be jönni. Már nézte, hogy ha az asszony hazajön, mivel üs­se agyon. Fejszefokkal puhít­sa. vagy az egész házat rábo­rítsa? Ahogy ott áll. néz, vár, csak megáll az ajtóban a szomszé­dék Misikéje. — Mihály bácsi, itthon van? — Mi kell? — Julis néném azt Izeni. bogy nem jön többet haza. — Mit? — Elment az anyjához. Ütet többet nem veri. i —- Azt mondta? *— Azt — Még mit mondott? — Nem mondott a semmit. — Csak azt, hogy hazamegy az annyához? — Azt — No jó van, Misi. haza- mehetel. de siess, míg agyon nem ütöttelek. A gyereknek se kellett több. úgy eliszkodt. mint a megijesz­tett kutya. Buglyas Mihály meg ottma­radt egyedül a házba. — Hé — kiáltott még a gye­rek után. — Mi a? — Mikor ment el? — Revgel. — Jó van. Visszafordult a házba. Ha reggel ment el, akkor mánem is jön vissza. Mert jó messze van ugyan az a falu. ahol az anyja lakik, az is csordás­ember. az apja. mint ő. Hát, ha akart, azóta visszajöhetett vóna. De ha nem jött, az ű baja. Nagyon egy fertelmes asz- szony. hogy még egy tányér bablevest se főzött, vagy va­lamit. ami eláll. Kukoricaká­sát, ha mán eszébe se jütött egyéb. De így elmenni, e va­lami. Vót még egy darab kenyér a tarisznyájába, előkereste hát, aztán lejült a küszöbre és las­san elkezdte enni. Morzsolgat- ta a száraz kenyeret. Tudta, hogy még semmi sincs a kert­be. Tán egy kis hagyma. Fel is állott, körülnézett a kicsi ház megett a setéibe, babrált a fű közt, nem lelte meg a hagymát, erre még mérgeseb­ben visszament és visszaült a küszöbre. Megette a kenyér­maradékot, mind. Akkor megtörülte a száját, a bajuszát. Nem sok dolga vót vele. mert szája ugyan elég nagy van, any járul maradt a nagyformájú szájaszéle. olyan mint a többi Kurtáé, hanem a bajusza meg kevés volt. mint az apjának, fiatal még. nem nőtt meg, de ne« is fog, a Buglyasoknak nincsen, csak egy kis csipet bajuszuk. Ki se lehet subickolni. Mikor rendbeszedte magát, akkor felállott és azt mond­ta: — Jó van Suták Julis, te akartad. Evvel megfogta a kis kony­hába a nagy dézsát és úgy vágta ki az udvarra, hogy összedőlt. Körülnézett a konyhába, mi is vóna még itt elintézni való, de nem volt ott semmi. Csak a tűzhely, de azt nem akarta bántani, mert arra még neki is szüksége lehet. Tud ő főzni magának, ha akar. Jobbat, mint egy ilyen suta. fiatal feleség. Kinyitotta osztán az ajtót, a ház ajtaját. De ahogy ki­nyitotta, erre is megjött a ha­ragja. Erre szokta akasztani a törülközőkendőt az a bi­tang céda. Levette az ajtót a sarkáról, úgyhogy annak be­szakadt az ódala. E mán nem ajtó többet — gondolta meg­elégedve. Most bement a házba és megragadta az ágy végét. Egy új ágy vót a szobába, a vá­sáron vették, együtt vették, a Julis pénzébül vették. Neki nem kell. Ö nem fog többet a Julis ágyára feküdni. Jó ne­ki a fődön is, a szalmán. Szét­rázta hát az ágyat, úgyhogy annak szakadt minden darab­ja. ahány, annyifelé. El is akarta tömi, de nem ment. Erős deszka vót. Uj vót még nagyon. Megkereste hát a sarokba, a kemence mellett a fejszét és a setéibe belevágott a desz­kába. Nem is tudta, olyan se­tét volt, hogy a végit érte a vágás, vagy az ódalát. Elég a, hogy szétdarabolta. Aztán meg­kereste a többi részt is. mind elhasogatta. Ebből nem lesz ágy többet. Suták Julis nem pihen benne. Vót egy asztal is, meg egy kis karoslóca. Akkor is mond­ta. hogy nagyobb lócát vegye­nek. de nem vót pénz elég. Julis meg nem akart adós ma­radni az asztalosnak, hát így csak kisebbszerűt vettek. No, erre jó. Elvágta. Még egy szék vót a házba, azt is megfogta, jó gondosan fődhő vágta, az is darabokra szakadt. Akkor a lábát meg a háta botját is eltörte. hogy becsületes legyen a munka. Hát elég soká dógozott vele. de rendesen megcsinálta, ha már belefogott. Ezt ugyan meg kellett vóna hagyni, a szék­lábat. mert avval még lehetett vóna kutyát ütni. De mán megvót. Annái jobb. Most mán nem vót semmi a házba. Még az ablakot ki le­li eteti véna tömi, de azt nem Suták Julis vette, hát békén hagyta. Annak örült, hogy a lámpa, ami lógott az asztal felett, ma- gátuj összetört, Ewei legalább szintén nincs gond tovább. Avval lefekvésre gondolt. Ott vót a szoba közepén az ágy­béli. E nem kell, mert ezt Suták Julis varrta, hát úgy kézzel elhásogatta, hogy a tollútól prüszkölni kezdett. E még bosszút áll az asszonyért, gondolta. A szalmát azonban egybe­kaparta, levette magát rá és elfeküdt, elaludt. Nagyon jóízűen aludt, ahogy becsületes ember a jól végzett munka Után szokott aludni. De elalvás előtt még el­gondolta. hogy hogy is vót az avval a tállal. Az úgy vót, hogy tegnap es­te. mikor hazajött, a felesége nem vót otthon, kicsit később jött. és nem sietett eléggé, mert tányérba akarta tenni erővel a levest. Ö meg azt mondta: — Ne bosszants má avval a tányérral, adj ennem. mert éhes vagyok. Hogy az asszonyt mégiscsak ette a fene a tányérral, fog­ta. a kezéből kivette és kihají­totta az udvarra, össze is tört az egész tányér. De a nem baj. A csak egy rossz cserép­tányér vót. Hanem a vót a baj. hogy az asszony, amilyen pujkaméreg van benne, el- szörnyült a dógon és fogta a tálat, ő meg a tálat hajította ki az udvarra. Úgy. étellel, ahogy vót. E miatt verte osztán meg, mert ami az embernek sza­bad. az nem szabad egy ron­gyos asszony-cselédnek. Igazsága vót. Ezt az asz- szonyt meg kellett vóna is­merni. Nem elszökni az any­jához. Szóval ő aludt békességesen a szalmán, mikor egyszer csak valami neszezést hall, Fel­nyitja a szemét, hát tán ku­A 30. születésnapra Filmreneszánsz Lengyelországban A televízió most vetíti a lengyel filmsorozatot, amely a Nobel-díjas Reymont klasszi­kus regényéből, a Parasztok­ból készült. A sorozat jónak ígérkezik, s így nálunk ismét téma a lengyel film. A kérdés többnyire így hangzik: „Hová lettek az utóbbi években a nagyszerű lengyel filmek, az olyanok, mint a Hamu és gyé­mánt, a Máter Johanna, a Kés a vízben és a többiek?” Itt van, megérkezett —- mondhatnék. De e sommás vá­lasz helyett talán hadd emlé­keztessünk arra a tapsviharra, amely Locarnóban, a legutób­bi filmfesztiválon tört ki, mi­dőn felgyúltak a csillárok Krysztof Zanussi szép filmje, a Megvilágosodás végén. A filmben a középkori filozófia egy fogalmáról van szó, arról az állapotról, amikor az érte­lem egyszerre csak felismeri, felméri az igazságot. Ifjú fizi­kus a főhős, nyugtalan, kutató elme, aki a szokottnál is éle­sebben exponálja a nemzedé­két izgató nagy kérdéseket. Zanussi a kérdésekre modern választ ad, méghozzá játék­filmtől szokatlan nyelven. A film frappáns dokumentumo­kat idéz, tudósokat szólaltat meg, és sok jelenetben rögtön­zésnek ad helyet. A dokumen­tatív elemek maximálisra nö­velik a mű hitelét. A néző nem feldúltan, de feszítő intel­lektuális izgalommal távozik a moziból. Harminc év két hullám­hegye és hullámvölgye után miért, honnan e legújabb for­dulat 'a lengyel filmgyárak­ban? A választ alighanem a művészeti berkeknél mélyeb­ben kell keresnünk, Lengyel­ország utóbbi két-három évi fejlődésében. Amióta nőtt a társadalmi aktivitás, javultak az életfeltételek, s ezzel együtt a művészi lehetőségek. A szo­cialista demokrácia ismét ha­tékonnyá vált. Ez azonban csak egyik oka a lengyel filmreneszánsznak. A másik: felnőtt az új film­rendező-nemzedék, sőt offen- zívában van. helyet kér magá­nak a Nap alatt, s ez az ifjú gárda már új témát, új for­mát keres. Miért? Ok már nem ismerik a háborút, nincsenek a negyvenes-ötvenes évekből közvetlen élményeik, s a ma problémáit elébe helyezik an­nak, ami számukra ma már csupán történelmi emlékezés. Nem csoda hát, ha a nagy­világban feltűnést keltő többi új lengyel film témája, vagy megoldása szintén „rendha­gyó”. Cannes-ban Jerzy Has Víziórája hozta el a zsűri dí­ját, Moszkvában a Petelski házaspár Kopernikuszának ítélték az ezüst díjat, San Remóban Konwiczky Oly messze van és oly közel-je részesült a különdíjban, San Sebastíanban Andrzej Wajda Mennyegzője állította ismét előtérbe a nagy rendezőt. i A kezdőknek, az elsőfilme­seknek, akik főleg a lodzi fő­iskoláról kerülnek ki, intéz­ményesen teremtenek helyet a filmgyárakban. A filmek húsz százalékát ők rendezhetik. A lengyel film harmadik „új hulláma” tehát már jórészt az ő nevükhöz kapcsolódik. Per­sze nem minden kísérletük si­keres. Némelyik, főleg túl for­malista film megbukott. Mégis úgy tűnik, ez az új nemzedék rendelkezik új, saját profillal, s a mát kutatja. Az 1966 és 1972 közötti hul­lámvölgyet tavaly felváltó fel­lendülés, az új sikerek termé­szetesen felvetik a kérdést: lesz-e folytatása mindennek? Követik-e az első filmeket ha­sonló értékű továbbiak? Erre ma még nehéz bármit felelni. De annyi már biztos, hogy a fiatalos hév új buzgalomra ra­gadta el a legnagyobbakat. Andrzej Wajdát, aki a maga idején izgalmasan modern volt, de végeredményben mégiscsak romantikus-realista alkat, a fiatalok lendülete merész, új vállalkozásra késztette, Stanis­lav Wyspianski lVIennyegző cí­mű verses drámáját vitte vá­szonra — a filmet nálunk is bemutatták — tökéletesen a mai művészetnek megfelelő formában, szellemben. A szati­rikus remekmű légkörét sike­rült átültetnie a nézőtérre. Óriási siker Lengyelország­ban Henryk Kluba A Nap napjában egyszer kel fel és Sylvester Szyszko A sötét fo­lyó című filmje. Ez a kettő, ellentétben a többiekkel, „di- rektben” politizál. Az ő film­jük, valamint Bohdan Poréba Hubai című háborús története felülmúlta a várakozást: hóna­pok óta vetítik őket. Igaz, ke­mény vitákat idéztek fel ve­lük, de azt senki nem vonja kétségbe, hogy a morális épí­tőszándék, a megoldás igényé­vel irányítják rá a társadalmi kérdőjelekre a reflektorfényt. Remélhetjük, ezek az új len­gyel filmek az ország születé­sének 30. évfordulójára eljut­nak a magyar mozikba is. FIRON ANDRÁS tra jött be. mert eszébe Jo? tott. hogy a pitvarajtót meg; nyitva háttá. De nem a ku­tya vót. hanem valaki gyu-j fát gyújtott. Igv meglátta, hogy; a felesége jött meg. Egy kicsit hallgatott, akkoí azt mondta: — Hát te hun csavarogtál? De az asszony kezében el« aludt v gyufa, és a meg nem szólt. Úgyhogy másodszor is rá kellett szólni, hogy hun csavarog éjnek éccakáján. — De te mit csináltál? — mondta az asszony és újra gyufát sercinteti. A kicsi világosságnál látni lehetett, hogy mit csinált, ha meg látja, akkor minek kér­di. Inkább felelne a kérdezés­re. hogy hun? Harmadszor is meg kellett kérdezni tőle, hogy hun csatangolt a merő éccakán. — Otthon vótam — mond-] ta az asszony. — Hon otthun? Tisztességes asszonynak csak ott van ott« hun, ahun az ura alszik. — E mán nem otthon. —> azt mondja az asszony — iszea kend összetört mindent.. — össze hát. — Akkor én mégis megyek vissza. — Ereggy. ki hívott... Se nem küldtelek, se nem híjta- lak . . . Valid ki az anyád! minek jöttél vissza? Hát a menyecske csak azt mondja, nagy szipogva: — Édes apám hazakergetett; hogy azt mongya, nem ad he- Ivet egy olyan asszonynak; amék az urát otthatta. Menny haza. béküjjetek meg a maga­tok kenyerén, nem az enyé­men. Azér jöttem haza. Erre Buglyas Mihály elkez-’ dett gondolkodni. Akkor pe­dig kár vót mindent össze­törni, ha az asszony visszajött, ö meg azt hitte, hogy sose jön többet vissza. Egy kicsit hallgatta a fele-’ sége szipogását. ahogy sírt. fojtotta a könnyeit, meg mégis sírt, sírdogált. A setét éccakába. Akkor azt mondta neki: — No. elég legyen mán . i : Miattad tettem, amit tettem: Setét vót, magam se láttam— Mér nem hattál ennivalót.. ­— Ott van a blóderbs. Be van téve. mér nem vette ki. Hő. a fene egye meg. er­re nem gondolt. Most mán az­tán nagyon restellte magát. Hát akkor mégse kellett vó­na. Most mitévő legyen. Vakar»'" ta a fejét a setétbe, aztán megbékült hangon azt mond­ta: — No. gyere. Gyerfde a szalmára . . . Mán most így fogunk lenni, a fene egye meg a szokásodat . . . mersz te énvelem kikezdeni? Nem tu­dod, hogy nem szeretem a truccot?... majd ősszel el­adjuk a kisbornyút, addig meg­nő, azon majd veszünk má­sik bútort. Feltérdelt a szalmán, ke­resgélt a setétbe. az ásszony után, meg is lelte, el is érte. meg is fogta a karját és oda­rántotta maga mellé. Aztán kis csókokkal szelídí­tette. — No, ne bőgj mán. Eb­ből láthatod, hogy nem ha- ragszok rád. Láthadd. hogy szívellek. Meg nem is akarok nélküled élni. No . . . Másnap reggel olyan hegye­sen hajtotta kifelé a mezőre a falu csordáját, hogy meg is kérdezték az emberek, mi az. miért olyan hegyes. — Hát — mondja — van egy rossz feleségem, eladnám, ha valaki megvenné. Még húsz pengőt is adnék vele, ha el vinné valaki. Egy kódus napszámos em­ber nevetve mondta: — No. add csak ide azt a húsz pengőt, de hamar. Az asszonnyal meg majd beszélek. De nem adta oda a húsz pengőt, csak mosolygott. Nem is vót éppen húsz pengője. Az igaz. (1932.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom