Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-30 / 151. szám
Emberek a megyehatáron Felsőnyék Nyék, Megyer. Kürt-Gyar- *nat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi... így tanultuk meg valamikor az iskolában a honfoglaló hét törzs nevét. Aki Iregszemcsé- től nem a forgalmas balatoni úton halad tovább, hanem elfordul jobbra, az néhány kilométer után a hét név közül kettővel is találkozhat. Ma- gyarkeszit ugyan néhány évtizede még „Tót” előnévvel illették, de a honfoglaló törzsek egyikének nevét akkor is őrizte. Odébb Felsőnyék ugyanígy. („Alsóval” jelzett párja vagy száz kilométerrel távolabb van, ami részben talán a Nyék törzs szálláshelyének nem csekély kiterjedésére is utal.) A vidék gyönyörű. Erdős dombok, balra halastó, szőlővel beültetett lankák. Az egyik határrész — Pogány gödör — a hagyomány szerint régi áldozóhely emlékét őrzi, amiben nincsen semmi lehetetlen. A környék hálás terepet kínálna a régészeknek, erről már legnagyobb ilyen szakembereink egyike, Wosinsky Mór is szerzett bizonyságot, aki még régebbi korok emlékeire, őskori leletekre bukkant itt. A történelem egyébként is élő. Az országútról megmutatják azt a présházat, melyben Deák Ferenc bújkált a szabadság- harc bukása után az osztrák zsandárok elől. Felsőnyék végpont. A faluban véget ér a kövesút, azt az érzést keltve, mintha kicsiben itt lenne a világ vége, amiben van is némi igazság. A községhez közelebb a Fejér megyei és a Somogy megyei határ, mint a szomszédos Ma- gyarkeszi. Át is lépik épp elegen. Amíg a Táncsics utcában beszélgetünk, legalább féltucat személygépkocsi húzott el mellettünk, végtelenbe nyúló porfarkat növelve maga után. Innen már csak földút vezet tovább, ami éppen elég baj, mert a nyékiek köveset szeretnének (3—4 kilométer kellene), hogy jobban megközelíthessék a Fejér megyei szomszédokat. A megyehatár a térképen egy vonal, ami a valóságban nem létezik, hiszen a munkavállalási és ellátási érdekeknek nem állja útját. Csak az útépítésnek. Valaki meséli, hogy egy forgalmas napon odaát volt Szabadhídvégen, ahol az üzletben a legtermészetesebb hangon mondták: — Ma már legalább tizenhatezer forint nyéki forgalmat csináltunk! A nyékiek közül egyébként is sokan eljárnak a faluból. A jövéshez-menéshez naponta három autóbuszpár áll rendelkezésükre, továbbá öt vasúti szerelvény Dombóvár, féltucat Veszprém felé. Mindkét város hozzávetőleg két és fél, két és fél órányira van, ami nem expresszvonati sebességre utal. Ha a közlekedéspolitikai koncepció szerint úgy döntenek, hogy ezen a vicinális vonalon megszüntetik a közlekedést, a több mint negyven évvel ezelőtt (!) megígért útépítés valósággá kell, hogy váljon. A község ugyanis egyelőre csak annyi embernek tud munkát adni, amennyinek valóban ad is. Ha a foglalkoztatási statisztikát vizsgáljuk, merőben szokatlan a kép, főleg ha a járásra, a megye községeire és az egész megyére vonatkozó mutatószámokkal vetjük öszsze. Foglalkozási ág: Felsőnyék: Járás: Községek: Megye: foglalkoztatottak százalékos aránya ipar: 7,1 19,7 24,3 24,5 építőipar: 24,3 8,6 8,0 8,2 mezőgazdaság: 46,2 51,1 47,4 42,4 szállítás: 12,1 6,3 6,4 7,7 kereskedelem: 3,3 4,1 4,5 5,3 egyéb: 7.0 10,2 9,4 11,9 Az adatok 1970-beliek és az A tanácselnök szerint naaktív keresők szektoronkénti ponta 30—35-en mennek Siómegoszlását mutatják. Az épífokra, ötvenen Székesfehérvártőiparban dolgozók aránya kiemelkedően magas és az a szállításban foglalkoztatottaké is. vJ Munka és közéleti munka Van egy vissza-visszatérő fél mondat, ami sokadik alkalommal hallva bosszant. A fél mondat így szól: „de igen-igen jó szakember”. Nincs a jellemzéssel semmi bajom, különösen, ha valóban jó szakembert mutatnak be vele, csak akkor, ha a közéleti kérdések iránti érdektelenség mentségéül, magyarázatául mondják, akkor az a szembeállítás hamis. A hamisságot világosan jelzi a közéletben cselekvőén részt vevők munkahelyi helytállása. „Furcsa” módon — szerintem természetesen — a tanácstagok, a népfront aktivistái, a párt- és KISZ-képviselők, a társadalmi megbízatást nemcsak elfogadó, de az újabbakat sürgető fizikai és szellemi dolgozók azok, akik munkájukat is az átlagosnál jobban végzik. (Akadhat kivétel, de most a jellemzőről, az általánosról szóljunk.) Mindannyian tudjuk, hogy ez így igaz, így helyes. Gondoljunk csak a választásokra, a taggyűlésekre. A jelölteket mindannyiszor munkájuk méltatásával mutatták be. Ezt követte a rátermettség, a szervezőkészség, a helyismeret és a többi. Úgy is fogalmazhatom, hogy a munkahelyi jó teljesítmény volt a jelölés minimális feltétele. Régen tudomásul vettük, lehetségesnek tartjuk és gyakorta megköveteljük a munkahelyi és a közéleti helytállást együtt. A kettő egyébként is nehezen választható el egymástól. Hiszen a közélet nem reked a munkahelyen kívülre. A munkapad, az íróasztal mellett fogyó-sokasodó közösségi gondok megoldásáért fáradozók ugyancsak rendre azok közül kerültek ki, akik a teljesítménylistán is az elsők között szerepelnek. Sőt, majd minden alkalommal a legjobbak a többiek szószólói is, mert kinek volna tekintélye, kinek a tanácsát fogadnák megértéssel, figyelemmel, ha nem a a jó szakemberét? A hátul kullogók nem válhatnak hangadóvá, legfeljebb hangoskodókká. És mégis, hiába vagyunk részesei a helyes gyakorlatnak, a köztudatban újra-újra előbukkan a szakember és a közéleti tevékenységet vállaló ellentéte. Valahányszor a KISZ-titkár agitál, szervez — különösen, ha felhasználja törvényesen engedélyezett munkaidő-kedvezményét, — valahányszor a szakszervezeti bizalmi ügyintéz, el-elhangzik egy-egy csipkelődő megjegyzés. Szakmai előmenetelét is kritikus szemmel figyelik, vajon szakmai tudásáért vagy „jó helyezkedéséért” kapta-e? És ellentétről bölcselkednek egyesek akkor is, amikor kiváló tudósok, orvosok munkáját értékelik. mondván, nekik bezzeg nem jutott idejük másra, csak a szakma tökéletes elsajátítására. Látszik is az' eredményen. így a képzelgés — a valóságban pedig felelős közéleti funkciót látnak el ugyancsak kiválóan a szellemi élet legjobbjai. Egyszerűen azért, mert a közösséget kívánják szolgálni szakmai munkájukkal is, másként is. Szerencsés dolog, hogy így van. Hiszen a közéleti kérdések jó része igényli a szakmai hozzáértést is. Budapesti kerületek vagy városok, községek példái igazolják, hányszor kellett a társadalmi nekibuzduláshoz a szakértő irányító munkája. Munkaidőn túl, munkahelyen kívül. Egy park megszépítéséért vagy akár nehezen érthető politikai-társadalmi kérdés megértetéséért. jV közéleti tevékenység fogalma rendkívül széles körű lgák ezen a széles körön is kívül maradnak, maradhatnak jő néhányan. Feladatunk megnyerni őket is, a közéleti munka hasznosságának, szépségének megmutatásával Ez a közösség érdeke! M. D. ra, 10—15-en Tamásiba és 60— 80-an, részben hosszabb távú, nagyobb „lengésű” ingázásra, egyéb helyekre. Ez egy 1824 lelkes faluban nem csekélység. Felsőnyékkel kapcsolatban a statisztika egyébként is szolgál néhány érdekességgel. Sok más, hasonló nagyságrendű településsel ellentétben, itt az 1870-es 1260-ról a lélekszám egészen 1960-ig folyamatosan emelkedett, amikor 2052 volt. A következő tíz évben visszaesett. Természetes szaporodás azonban van, ha csekély is. Ezen a téren jobbak a mutatószámok, az átlagos iskolai végzettséggel és a lakásokkal kapcsolatosak rosszabbak. Azt igyekeztünk tudakolni, hogy miből és hogyan élnek a felsőnyékiek. Az önmagunknak feltett kérdésre bizonyára nem lesz tökéletes a válasz, de remélhetőleg a valóságot megközelítő. (Folytatjuk) ORDAS IVÁN J\ minap egy, látásból is“ mert asszonyka állított meg az utcán és nekem támadt: Csalódtam magában! Hagyta, hogy a férjem idáig csússzon! Pedig tudom, hogy jó barátok voltak! Az utca siető forgatagában nehéz volt megértetnem az asz- szonykával, hogy néhányszor összefutottunk ugyan, de ezek a találkozások nem lépték túl az alkalmi beszélgetés kereteit, valójában a férje sosem tüntetett ki barátságával. A barátság az egyik legszebb emberi kapcsolat életünkben. Érzése előrelendítő és megtartó erő. Segít bennünket abban, hogy örömünket kétszer éljük, hogy feloldjuk magunkban a naponta szerzett hántásokat. Nagy életbölcsességet sűrít ez a közmondás: Bajban tudod meg, ki az igazi barátod! Nos, az indokolatlan szemrehányást tevő asszony férjének zuhanásában nem volt egy utánanyúló baráti kéz, amely értelmes kapaszkodót adhatott volna számára. Akik körülvették, ivócimborák voltak, nem igaz barátok. A barátság nem mindig életre szóló állapot. Akkor őrizhető meg, ha magunk is teszünk érte. Nemcsak azzal, hogy kellemesen elpoharazga- tunk, vagy a nap vagy a hét megadott időpontjában rendszeresen találkozunk. TartóMegyénkbeliek viszonylag ritkán járnak Mohácson, de aki idevetődik, annak feltétlenül érdemes megállnia a városi tanács és az emléktemplom előtti téren. Nem azért, hogy ebben a két épületben gyönyörködjön, hanem azért, hogy jobbra forduljon. Innen ugyanis Lenin közelít feléje. Távolról a látvány lélegzetállító. Zsebretett kézzel, sapkás, ma már ódivatúnak számító mellényt viselő férfi jön lefelé egy lépcsőn. A szemlélő óhatatlanul elébe indul, hogy fogadja. Közeledve az arányok megnőnek. Varga Imre szobrászművész két és fél méteres Lenin-szobrot alkotott, de úgy, hogy ha valaki felmegy a lépcsőn (naponta sokan mennek fel) és elébe áll, akkor se érzi, hogy ez a másfél embernagyságú óriás nyomasztaná közelségével, méreteivel. Az arc töprengő, kissé fáradt is, egy munkában meghajszolt, lassan már a halálos betegségbe hajló ember arca. Felette vasbeton zászlórúdon, fémlobogón, a másik Lenin. A komor, szigorúságú forradalmár, jövőbe néző tekintettel. Ez a zászló a szoborkompozíció másik csodája. A lobogó fémnek tulajdonképpen disszonánsnak, anyagszerűtlennek kellene lennie, azt az érzést keltve, hogy nem oda való, nyomban lezuhan, hiszen fém lobogók nincsenek. A zászló alá állva se érezni ezt. A szoborkompozíció nemcsak a legszebb Lenin-szobor, amelyikről tudomásunk van, hanem az ország legszebb szobrainak is egyike. Fotó: G. K. O. I. A barátság sabb kötelékekre van szükség. Egy idő után az is bizonyossá válik, hogy tartalmas élet nélkül tartalmas barátságok sem szövődnek. Egy kicsit mindig felelősséget is vállalunk azért, akivel barátságot vállalunk. De ez nem jelent elvtelenséget. Sok szubjektivizmusnak, elhibázott döntésnek volt már alapja az elvtelen barátság. Nemcsak ma, hanem amióta léteznek emberi közösségek, barátságok. Vannak, akik szeretnek a befolyásos emberek árnyékában sütkérezni, tetszelegni önmaguknak. Akik ily módoh próbálják egyéni akcióikat elleplezni, valójában nemcsak a társadalomra károsak, nemcsak kisebb vagy nagyobb emberi közösségnek ártanak, de ártanak „befolyásos” barátjuknak is. Valójában ők az egyik legszebb emberi érzésnek a vámszedői. Alig vannak vezetők, fontos beosztásban lévő emberek, akiket ne kísértenének meg ezek a vámszedők. A barátságnak éppen abban van felbecsülhetetlen értékű ereje, hogy segít, ösztönzést ad az embernek abban, hogy maga is változzék, levetkőzze hibáit. A család mellett az ember másik legintimebb közege a baráti kör. Ma már ezek légkörét, hangulatát sem lehet társadalmi életünktől függetlenül megítélni. Gyakran azt is tapasztaljuk, hogy a barátságban választóvíz, ha a baráti kör egyik tagja fontos beosztásba kerül. Ismerek igazgatót, aki magasabb beosztásában sem feledkezett el egykori munkatársairól, barátairól, aki ma is jól érzi magát barátja, volt brigádtársa nálánál talán szegényesebb otthonában. Az együtt elért munkasikerek, megannyi emlék és élmény ma is átfűti kapcsolatukat, s ragyogást ad a kopott bútoroknak, a szűk szobának is. De ismerek olyan vezetőket is, akik rég elfeledték egykori barátaikat, akik új környezetükben keresték — s nem biztos, hogy igazán meg is találták — új barátaikat. Az igazi barátság emberi értékeink egyik legszebbike. Tartást ad mindnyájunknak, hogy erősebb szálakkal kötődjünk a világhoz. Társadalmi életünk fejlődésének, a demokratizmus erősödésének természetes következménye, hogy azok a barátságok, amelyek anyagi, vagy egyéb önző érdekekre épültek, egyre inkább válságokba kerülnek. Egészséges társadalomban csak egészséges emberi közösségek adhatnak segítséget egymásnak a bajban, megértést, ha olykor hibázunk. HAMAR IMRE LENINNÉL — Mohácson
