Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-16 / 139. szám
f \ Közművelődésünk A jövő közelebb van,' mint gondolnánk. Akik manapság az egyetemek és főiskolák népművelési tananyagával birkóznak, másfél évtized múlva közművelődésünk „derékhadát’’ alkotják. Javarészt rajtuk áll, vagy bukik: a nyolcvanas, kilencvenes években a korszerűség jellemzi-e közművelődési rendszerünket, vagy sem. Ez persze, nem utolsósorban azon múlik, hogy ma helyesen készítjük-e föl őket a jövőre. Csak- hcxgy a kellő fölkészítés előfeltétele : legalább többé-ke- vésbé reális elképzelés kialakítása a holnapról. Az életmód, a műveltség, a gondolkodásmód várható magyarországi változásairól. Aligha kell bizonygatni; hogy erre korántsem csak a leendő népművelők oktatása miatt vian szükség. Sokkal inkább azért, mert a művelődés: állandó folyamát. A társadalom szántéiért önmegújításának, szellemi kiteljesedésének folyamata. Legutóbb az MSZMP Központi Bizottságának ülésén is szó esett a közművelődés jövőjéről. Sőt, az ülésen elfogadott határozat előírja: ki kell dolgozni a közművelődés fejlesztésének 15 éves távlati tervét. Mégpedig nemcsak országos, s nem is csupán állami szinten. Hiszen a művelődés nem egyedül az állam gondja. Valamennyi társadalmi és tömegszervezet, is felelős érte. Kézenfekvő; hogy nekik szintén ki kell alakítaniuk a maguk távlati e’képzeteseit. Éppúgy, mint az irányításuk alatt álló helyi szervezeteknek. Nem könnyű meghatározni, miből induljunk ki? A józanság azt diktálja: reális lehetőségeinkből. , Azaz, az , előreláthatólag rendelkezésünkre álló anyagiakból. De ki tudná megmondani, hogy a következő 'lä év során miként nő nemzeti jövedelmünk, s ebből mennyi jut majd közművelődésre? Ez egyrészt óvatosságra int, másrészt pedig arra; hogyne csak a nemzeti jövedelem alakulására alapozzuk elképzeléseinket. Az illetékes állami szervek — a többi között az Országos Tervhivatal és a Művelődésügyi Minisztérium vezetésével — már elkészítették az első térvtanulmányt. Ez egyelőre nemigen több gondolatébresztő vitaalapnál. Azt szeretnék, ha év végére nagyjából végleges formába önthetnék. Addig a szakemberek még vitatkozhatnak rajta: vajon a következő másfél évtized során az a legésszerűbb- e. ha a már meglévő létesítmény-hálózat korszerűsítésére körülbelül ugyanannyit költenek, mint új létesítmények éDÍtésére; milyen arányban célszerű fölosztani az anyagiakat a különböző kulturális területek között. A gazdaságirányítás reform, ja a kultúra anyagi erőforrásainak hajszálereit is átrendezte. Most már nem az állam rendelkezik valamennyi, művelődésre szánt pénzzel. Tekintélyes összegek gyűlnek össze a gazdaságosan dolgozó gyárakban, vállalatoknál, termelőszövetkezeteknél. Olyannyira, hogy kö. ziilük egyik-másik — a .szó anyagi értelmében — kulturális „nagyhatalommá” vált Szinte közhely: egy nagyvállalat, egy gazdag téesz szava szűkebb hazájában immár kulturális szempontból is perdöntő. S még inkább az lesz a jövőben. A közművelődésre jutó többletpénz túlnyomó része jelenleg nem az állami költ. ségvetésből, hanem a részesedési alapokból származik; azaz, amilyen mértékben erősödnek meg a termelőszövetkezetek, s gyarapodnak a vállalatok. úgy nő az az ösz- szeg is; amelyet saját belátásuk szerint használhatnak föl. Éppen ezzel kapcsolatban lehet rendkívül hasznos szerepe az előrelátó tervezésnek. A népi ellenőrzés nem egy vizsgálata ugyanis megállapította: a szóban forgó anyagiak _ tekintély as részét nem a legésszerűbben hasznosítják. Kulturális címszó alatt olykor olyasmire is költenek, aminek nincs sok köze a művelődéshez. Nemcsak a hozzá nem értés miatt. (Bár áz is elgondolkoztató: a vállalati, termelőszövetkezeti kulturális alapok sorsáról gazdar sági, nem pedig művelődési szakemberek határoznak.) A távlati terv elkészítése remélhetőleg változtat a helyzeten. Hiszen tervezni csakis együttesen lehet. Egy-egy helység közművelődési jövőjének fölvázolása elképzelhetetlen anélkül, hogy . számba ne vennék az állami erőforrások mellett a helyieket is. „Közös kasszát” kell tehát esi - nálni, s ebből gazdálkodni. Ily módon megszüntethető az anyagi erők szétforgácsolása. jobban érvényesülhet a szakértelem. S szinte fölbecsülhetetlen: a kisüzemek, kisvállalatok is a jövő kialakításának” részeseivé válnak; nem azt érzik, hogy csekélyke pénzükkel „úgysem lehet számottevő do. foghoz kezdeni’^ Úgy tetszik, mindez mégis, csak amellett szól, hogy a magyar közművelődés holnapja elsősorban az anyagiakon múlik. Ez azonban csak fél igazság. Különben mi magyarázná, hogy például a nagyjából azonos nemzeti jövedelemmel rendelkező országok közművelődési rendszere többnyire egyáltalán nem hasonlóképpen fejlett. A nemzeti gazdagodás nem vonja maga után az egyes ember szellemi gazdagodását. Bár az tagadhatatlan, hogy kedvezőbb körülményeket teremt hozzá. Ezekkel élni csöppet sem magától értetődő, s nem is egyszerű. Még szocialista társadalomban sem. A következő másfél évtized alatt ugyanis nálunk az anyagi jólét elérése szinte mindenki számára többé- kevésbé kézzelfoghatóvá válik. A mi rendünk azonban nem békélhet meg azzal, hogy hogy a gazdagodás során az emberek szemében a kulturális értékek másodlagossá váljanak az aüló, a víkend- ház és társai mögött. Nyilvánvaló, hogy közművelődésünk távlati tervezésénél az életmód, az életszemlélet az életkörülmények mind gyorsabb alakváltásait is tekintetbe kell venni. A többi között a mezőgazgaság technikai tökéletesítésének éppúgy megvannak a köz- művelődési következményei, mint például az ipar vidékre telepítésének. Hiszen az új ipari-gazdasági központok egyúttal sajátos arculatú kulturális központokká is válhatnak. S lakóik anyagi gya. rapodása szellem; gazdagodással is párosulhat, j Kell-e bizonygatni: ebben óriási szprepe lehet az okos, előrelátói közművelődési tervezésnek is. Veszprémi Miklós PÁKOL1TZ ISTVÁN: MÁSODÁLLÁS A hagyományápolás ürügyén kitartott madárijesztő kalapján esőmosta, napszítta szövegű cédula fityeg: „Tisztelt városba emigrált polgártársunk, úgyis, mint fogyasztó, nem szottyanna kedve harmados krumplit kapálni másodállásban? I TOLDALAGI PÁL: AZ ÉLETEM DARABJAI Ezek a lompos, álmos utcák, ezek a földbe süllyedő kis házak az én életemnek darabjai. A fa, a kő s a vas szelíden összeálltak bennem is egyszer, ahogy itt vannak; ahogy a vén akácfa általában megtámaszkodik a háztetőben. De a legszebb a szentjánosbogámyi fény, ahogyan ide-oda repked az ablakoknak üvegén. Az újságíró a nemzet lelkiismerete legyen Beszélgetés Márkus Lászlóval, a Történettudományi Intézet főmunkatársával Újságíró kollégám titokzatos arccal tett elém egy kis csomagot. Óvatosan fejtette ki a selyempapírból, mint drága kincset, úgy mutatta az ajándékba kapott három darab Népszavát. Uj jávail megkereste a dátumot, amikor az, újságot nyomtatták. 1919. Izgalma, amellyel a sárga, rongyos szélű lapokat forgatta, lassan rám is átragadt, ezért is kezdtem később tűnődni azon; vpjon mi a magyarázata annak, hogy olyan becses értéknek számít egy- egy régi újság? Hisz az eseményeket, amelyek például 1919-ben történtek,! feldolgozták a historikusok, könyvekből elolvashatom. Milyen titkot árulnak hát el egy-egy korról a napilapok, hetilapok, nemegyszer csak néhány kiadást megért folyóiratok? Márkus László, az MTA Történettudományi Intézetének és a MUOSZ-nak közös megbízásából készü|lő, négykötetes magyar sajljó történetének negyedik kötetén dolgozik. A kötet az 1919—1945. IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA: AHONNAN ELINDULUNK El kell már mondani egyszer, mint 'tisztaszemű gyerekeknek a mesét, hogy belevessük a főldszagú, romlatlan táj idegébe: Nincsenek bűnök, csak tévelygések, dolgaink fölé helyezzük az öncélt, fontoskodj apróságaink elvonnak a tettek magasztos csúcsaitól; saját hiúságunk pólyáiba kötve dajkáljuk a felnőtt felelőtlenséget s közben szívek gurulnak a magárahagyatottság csigalépcsőin .. i El kell már mondani egyszer, mint , tisztaszemű gyerekeknek a mesét, hogy bízom új „gyógyszereink” erejében, a gyógyulniakarásban, hogy a gyorsan terjedő fény behatol a sérült retinák mélyeire s eltűnnek a kínok fehér mezői, megszűnnek a gócok centrumai, a világ, ez a gigászi kórterem szelíd bölcsővé alakul, ahonnan elindulunk, egymás tenyerét fogva szilárdan; míg egyetlen ég békéje borul ránk és elérjük' a fellegekbe-burkolt Messzeséget... _______El kell már mondani egyszer!_______________ k özötti korszak sajtótermékeinek összefoglaló munkája. Tőle kértem interjút. — Arra szeretne választ kapni, mi újat tudhat meg a búvárkodó hajlamú ember egy-egy régi újságból? Ha csak egy újságot vesz kezébe, semmivel sem lúd meg többet a korról. Ám, ha ugyanabból az időszakból, hétnyolc újságot tesz egymás mellé, gondosan áttanuimá. nyozza tartalmukat, a küíön. bözőség-hasonlóság nagyon is sokat elárul az érdeklődő számára. Néha látszólag véletlen mondatokból, melyet talán csak az újságíró lelki- ismerete „diktált” a sorok közé, üzenetek szólnak az elsárgult lapokból. Egy érdekes példát mondanék a forrásmunkák eredetéről. A XII. század végén heves teológiai vita folyt a Sorbonne-n. Az úgynevezett „kettős igazság” hirdetői a teológia leple alatt a dogmatizmussal próbáltak szembeszállni. Azt vallották: más a hitnek és más a tudománynak az igazsága. Abban a korban ez a nézet forradalmi gondolkodásnak számított, a kettős igazság híveinek törvényszerűen el kellett bukniuk. Hogyan jutott tudomásunkra ez az igehirdetés? Egy Tempiere nevű püspök elítélte levélben az eretnek teológusokat. Fennmaradt levele. Az írnok, aki leírta a püspök levelét, egy helyütt így fogalmaz: „Ezek olyanfajta igazságot hirdettek . . .” Elismételte csak a püspök szavait? Elítélte maga is, vagy éppen ellenkezően, egyetértett azokkal? — A titkok megfejtése a történetíró számára éppoly izgalmas feladat, mint a detektív nyomozó munkája, amely az újságíró-hivatással is együtt jár. — Miben látja a sajtótörténet feldolgozásának jelentőségét? — Az újságíró . feladata, hogy a társadalmi viszonyok mindenfajta összefüggéseit, konfliktusait, alternatíváit — az összes műfaji lehetőségek igénybevételével — kutassa, elemezze, feltárja. Ehhez ismernie kell a „közeget”, a társadalmat, és a megismerés módszertanában igen fontos helyet foglal el a múlt, jelen, jövő összefüggő vizsgálata. A történeti látásmód az újságíró számára a megismerés egyik döntő láncszeme, hiszen ahhoz, hogy meglátásait a közvélemény elé boi- csássa, előzetesen alapos és igen lelkiismeretes „nyomozást” keli végeznie. Azon túlmenően; hogy a fiatal újságíró-nemzedékkel megismertessük elmúlt' korok újságírói tevékenységét, e munka legnagyobb jelentőségét abban látom, hogy a régi újságok segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a magyar politikai gondolkodás alakulását, a marxi komplexitás alapján történő feldolgozás segítségével, a maga teljes valóságában bemutathassuk. — Az J919—45 közötti időszak ellentmondásos, szomorú korszaka a magyar történelemnek. Ennek a kornak sajtóismerete alapján, mit mondana el a mai újságírók számára, tanúságként? — A Magyar Tanácskoztál saság bukása után, az ellenforradalmi korszak sajtóviszonyai, a magyar sajtó munkásai számára az addiginál sokkal nehezebb, problematikusabb „terepet” teremtettek. Ebben a közegben működni, hatni, harcolni a társadalmi haladásért — a legális lehetőségek határain belül — minőségileg új feladatot jelentett az újságíróknak. Éles és látó szemet követel annak felismerése, hogyan őrizték a nagy sötétségben az egyetemes és magyar haladás tigvét képviselő újságírók a diderot-i gyertyalángot. Mert az ellenforradalmi rendszer ideológiai szférájában a baloldali gondolat — sajnos — csak a gyertyafény őrzőjének szerepét tudta betölteni. Tette ezt az újságírás legváltozatosabb eszmei, műfaji és nyelvi eszközeivel. Munkánkkal a sajtó racionális és morális hatását kívánjuk középpontba helyezni, tehát a sajtó intellektuális elkötelezettségét. Amint ezt a fiatal újságírók részére tartott előadásaimon szoktam fogalmazni: az újságírói hivatás egyet jelent a nemzet lelkiismeretével. László Ilona
