Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-10 / 34. szám
Variációk Az ember egyre jobban azonosul azzal, amire az életét tette. Engem például mindig az érdekelt, hogy a valóságot ■ miként lehet átmenteni egy másik szférába, a szavaklcal megalkotottba, mely a múlan- dót új, s immár maradandó mozgásrendszerbe kényszeríti, s megőrzi azt, ami a pillanattal önmaga számára végképp elmúlt. Tulajdonképpen nem az esemény a f ontos, hanem a megfogalmazás, mert minden megtörtént már, de mindig új, ahogyan az egyes ember átéli. Erről beszélgettünk egy januári délutánon, a múzeum sarkán, Szekulity Péter barátommal. A tanulság, amit egyébként mindketten már régen tudtunk, kézenfekvő volt,\ nem a „téma” a fontos, ami valóban az „utcán hever”, hanem az, amit mi teszünk hozzá, így változtatva egyszerivé az általánost. S kézenfekvő volt a játék is: leülünk az áramló idő vízpartján; mit látunk? Nem verseny, nem egy szekszárdi „Erdei lak” vetélkedője érdekelt bennünket, hanem a játék, ami végtére mégis komoly, egész életünk játéka, mert arról van szó, hogy mit mond számunkra a valóság. Mi legyen hát a „téma”? „A telefon — mondta Péter, — írjunk erről”. Irtunk. Csak a játékszabályok komolysága miatt jegyzem meg, — ez viszont erkölcsi kérdés —, hogy nem beszéltünk össze, nem cseréltük ki „szempontjainkat”. Tehát a téma; telefon. Én ezt írtam: Telefon @ Még ismertem dédanyámat, aki a Baeh-korszakban volt menyasszony, tudta, hogy boszorkányok ellen legjobb, ha farkasfogat hordunk a nyakunkban. ismerte a híres betyárfőnök. bizonyos Patkó rablóhistóriáját,' s arra oktatott, hogy hurut ellen jó subánál, bornál, meleg háznál nincs jobb orvosság. Vele hallgattam az első rádiót Gyanakodva figyelte, majd a ládához tipegett s megnézte, nem bújt-e bele valaki. Nem hitt a szemének, ezért arra intett, hogy legyek óvatos, s a nyakamba akasztott farkasfogat a világért se hagyjam ed. A farkasfog régen elveszett, pedig néha igazán szükségem -lett volna rá. csak dédanyám gyanakvásából maradt bennem valami. A rádió még csak hagyján; nem akaratom szabályozza, hanem a műsorvezető ilyen vagy olyan megfontolása, mindez tehát tőlem független, akkor is, ha élek vele. A telefon — Arany a lényegesen szebb távhallóra akarta magyarítani — az más. önmagában nincs jelentősége, emberi jelenlét nélkül értelmét veszti, mert a rádióval ellentétben cselekvő részvételt kíván. S épp az benne az emberi, hogy mindig ketten kellünk hozzá. A telefon társas lény. Csoda, de milyen tapintatos csoda! Nem ajtóstul ront a házba, mint hívatlan vendég, előbb csenget, meghitten, mint midőn vidéki vasútállomások harangja az ismeretlenből érkező vonatot jelenti. Felvesz- szük a kagylót, s egyszerre eltűnik a távolság, megszólal a Hang, száz és ezer kilométerről mondja el, hogy gondol ránk. hiányzunk neki. s legalább a hangunkat akarja hallani. Felhívhatom Tasmániában élő szerelmemet, vagy tokiói barátomat. s az sem baj, hogy Tasmániában nem él szerelmem, és Tokióban sincs barátom. a lehetőiség is megnyugtat. s legszívesebben ünnepélyesen meghajolnék a készülék előtt, mert a céltudatosan ösz- szeszereLt alkatrészek a nagyvilág lehetőségét hozzák eű. hozzám. Nem a nagyvilágot, azzal úgysem tudnék mit kezdeni. elég a lehetőség is, köszönöm, De ez csak elmélet. Mert a valóság, sajnos, más. Megszólal a telefon csengője, vidám, minden jót ígér. de a következő pillanatban a reményt lebunkózza egy szilaj hang, mely számon kér. figyelmez tét. int, fenyeget, közli felleb bezhebetlen véleményét, pedig igazán nem vagyok rá kíván esi. Sajnos, igaza volt déd anyám gyanakvásának, tudom nagyon is tudom, hogy a xná sik készülék mögött ott áll az a bizonyos ember, beszél, kiabál, közöl, recseg, s a közömbös készülék mindent közvetít, mert ami nekünk a Hang, neki rezgésszám, fizikai törvény. A csoda mégiscsak bennünk van. ott áll minden készülék mögött. láthatatlanul dédanyám embere, mi pedig szívszorongva várjuk a Hangot, a boldog jó hírét Krúdyról beszélik, hogy élete utolsó szakaszában sokat ült a telefon előtt, egyre várva, hogy valahonnan, legalább egyszer örvendetes hírt kap. S a telefon megszólalt, de mindig pénzt leért, sérelmeket hánytorgatott, lejárt határidőket emlegetett. Krúdy elvesztette türelmét, és sétabotjával' akkorát csapott a készülékre, hogy darabokra tört. Én még reménykedem. Asztalomon ott a telefon, s ha megszólal csengője, mindig valami jót várok. Türelmes vagyok, egyelőre eszem ágában sincs agyoncsapni a készüléket. Pedig a jó hír még késik. Türelem, biztatom magamat, talán épp most emeli fel valaki a kagylót, felhív engem és az egész világot, s elmondja hogy az értelem kora jött el, okosság, béke egyesíti az embereket. A készülék állandó készenlétben áll. csak még az ember késik, aki közölje a jó hírt. A megváltó jó hírt, emberségről, békéről, értelemről. Türelem, felebarátaim. CSÁNYI LÁSZLÓ Telefon Q Immár 25. esztendeje használom a hanghosszabbító készüléket, mind közönségesebben a telefont, amely a vele meghitt viszonyba kerülők életét oly sokszor megkeseríti. Szekszárdon a bölcs ember sürgős, hivatalos ügyben már rég tudja mi a teendője. A hallgatót fel se emeli, vonalra várnia felesleges, — mire kap. gyalog oda-vissza megjárja az egyik hivatalból a másikba vezető utat. Ilyen szempontból a megyeszékhelyen gyorsabb, biztosabb, kényelmesebb a lábbusz. Szekszárd természetesen kivételt erősítő szabály, hiszen az ország más tájain hatvanhét községet és várost már bekapcsoltak a távhívásom rend1 szerbe. Az aszófői anyagbeszerző, lakásáról közvetlen tárcsázással hívhatja a miskolci, a balatonszárszói, a dörgicsei. a szolnoki, a veszprémi, a váci, a kaposvári anyagfelhajtó szaktársakat. Az lesz majd az igazi. ha „egyből” hívhatjuk a bécsi nagynénit, erre hamarosan sor kerül, nemrég sajtó- tájékoztatón jelentették be. Olykor azért veszem kézbe a telefonkönyvit, hogy olvasgassam. Különleges neveket, foglalkozásokat találok benne, fő- le«* a budapestiben. A telefonkönyvekből tudom, hogy hazánkban rengeteg a Horváth, a Szabó, a Kiss. a Katona családnevet viselő állampolgár és a községekben a maszek telefontulajdonos ritka, mint a fehér holló. Ugyan mi lehet az oka annak, hogy a földművesek mellőzik a távbeszélő beszerelését? íme így szerepel Értény a telefonkönyvben: Értény (L) Körzetszám: 714 Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 42. sz. iparcikkbolt 6 Általános Iskola 5 Búzakalász Mg. Tsz 2 Főagronómus s 9 Főmajor, gépműhely 10 Bencepuszta 4 Községi Tanács V. B. 1 Szociális otthon Barnahátpuszta 7 Takács Imre dr. körz. orvos 3 Teszler János dr. körállatorvos S Ez az igénytelen készülék soha nem lesz státusszimbólum? Nem tudom. Jó. nélkülözhetetlen és elsősorban váróra jelenség. Nagyvárosi. Ä vJ? lágvárosokban leküzdi a haá talmaa belső távolságokat, a családtagok, a barátok, a sze- relmesek több órás utazás® takaríthatnak meg vele mindennap. Biztonság is egyúttal amelyik bérház tizenhetedig emeletén ott a lakásban a ké* szülék, a család soha nincs egyedül. Elérhető közelségbe tudja a tűzoltókat, a mentőket, az orvost, a rendőrséget, Moszkvában több bérházban legalább a folyosónak, a lép» csohaznak van közös telefonja. Ilyen megoldást Szekszár? dón is el tudok képzelni, akár az örökké rossz nyilvános automaták helyett. Kicsit rirste tó. hogy egész lakótelepek vannak telefon nélkül. A lakásban rossz és néLkiiJ lözhető, állítja M. s jobban belegondolva, neki is igazat adok. A^ készüléken keresztül bárki, bármikor hívatlanul betoppanhat. az is, aki éppenséggel nem várt. a nem kedve« vendég. Érdekes, hogy mennyire rr oldja némelyik ember nyelvét* vannak különben szótlan ismerőseim. akik kagylót kerítve hatalmukba, fél óráig fecsegnek egyfolytában a Zsigáról, a kutyáról, Boriska influenzájáról és Kálmán anyósáról, aki most jött meg Kaposvárról. Másokat a készülék felbátorít. Előfordul, hogy a biztos távol-í eág tudatában a kirendeltségvezető jód odamondogat a központban lévő főnöknek. Huszonötödik esztend e j s használom, 6 mikor először hívtak, zavaromban semmit nem értettem abból, amit 3 vonal másik végén mondtak. Száz szónak is egy a vége: fa-' lunkban a lakosság nyolcvan százaléka soha életében ti dm beszélt telefonon. Pedig hány éves is? Elő a lexikont. SZEKULITY PÉTER egy témára 1974. február 10. — Mondj le a dohányzásról. Látod K... is meghalt tüdőrákban. Most temettük. — Z-t meg holnap temetik, ö is tüdőrákban halt meg, pedig nem dohányzott. — Hát. akkor csak szívd! Szívtam. Ö pedig nagyokat nyelt és a vesekövére panaszkodott. Három éve volt veseköve, most megint vörös- vérsejteket találtak a vizeletében. Korábban ő is dohányzott. Most mindenkit ijesztget. Mások ijesztgetésével erősíti a maga hitét. — Olvastam, hogy NyugatNémetországban megfiatalítják c _ az embert! — mondom. SXUOJdttiV SOrOK — Tényleg? És hogyan ---------------------------------------esd nálják? — Másfél-két éves időközökben sejteket fecskendeznék az ember izmaiba. Egy-egy sejtkúra 500—2000 márkába kerül. Azt írta az újság: sok esetben sikerül ily módon a páciensek életét öt-tíz évvei meghosszabbítani. Charlie Chaplin is ide jár fiatalodni. Konrad Adenauert is itt fiatalították. Állítólag eddig közei egymillió nyugatnémet állampolgár vetette alá magát a regeneráló kúrának. — És a test is megfiatalodik, meg minden? — Az nem. Azt nyilatkozta dr. Kari Sprado professzor, hogy az igazi megfiatalítás, olyan értelemben, hogy hatvanéves emberek hirtelen negyvenévesek külsejét öltsék magukra, nem lehetséges. — Hát az elég nagy baj. — Miért, megfüatalíttatnád magad? — Hol van nekem arra kétezer márkám! Én így fiatalítom magam. Sétálok, sétálok egy kis dombon lecsücsülök... Sétáltunk, nézelődtünk. Az emberek elhagytak bennünket, de a téma velünk maradt Makacsul követett bennünket, mint a hűséges kutya. — Mit gondolsz, mi lehet az óka annak, hogy a nők tovább élnek? — Nem tudom, de sejtem, hogy a hosszabb életüket a több munkának köszönhetik. — A több munkának? — Igen, Ok többet dolgoznák, miatt mi férfiak. DolgozElmél kedés, sétálva nak az üzemben, hazajönnék, főznek, mosnak, takarítanak, gyereket nevelnék, vasalnak, gombot varrnak. Mindig van elfoglaltságuk. És akinek van elfoglaltsága, az nem ér rá meghalni. Ha valaki több este azzal fekszik le, hogy nem gondol arra a rengeteg teendőre, ami másnap várja, akkor nem is kel fel. Akkor meghaL — Te most viccelsz, vagy komolyan beszélsz? — Komolyan. Halálos komolyan. — Te valóban azt hiszed, hogy a nők azért élnék tovább. mert többet dolgoznak, mint a férfiak, meg hogy mindig rengeteg a tennivalójuk és nem érnek rá meghalni? — Lehet, hogy nem ezért, de a sok takarítás, főzés... — Ugyan. Az asszonyok nagyon szeretnek főzni. Neleik főzni annyi, mint nékem ultizni. Nekik az a szórakozásuk. Láttam én nőket, akik olyan élvezettel, áhítattal takarítottak, mint amilyen élvezettel másak szimfonikus zenekart hallgatnak. — Érdekes elmélet az ultizás védelmére! — bátorkodtam megjegyezni. —• Akkor talán azért élnek tovább a nők, mert élvezettel végeznek mindent. — Igen, ők élvezik az életet! Ballagtunk. Szótlanul figyeltük az embereket, a kirakatokat. — A nők sokkal szívósabbak, mint mi — hozta szóba ismét a témát. — Hát ezt meg honnan veszed? — Onnan, hogy amikor mi férfiak már azt hisszük végünk, akkor a nálunknál sokkal betegebb feleségünk hozza a kompótot. a hársfateát. a... ök még betegen sem hagyják el magukat. Akkor is dolgoznak. Nem fejeztük be a beszélgetést. Barátom tíz-tizenkét kil i súlyfelesleget cipel a csontvázán. A hegyre megy sétáin'. Abban reménykedik, hogy egy-egy hegyi séta alkalmával sikerül elhagynia néhány dekát. Szívja a jó friss levegőt és kőiben azon elmélkedik, hogyan lehetséges az, hogy a nők rí vább élnek, holott a nők friss levegő helyett konyhagő, szívnak a tüdejükbe? Talán, ha mi férfiak is ezt tennénk, talán akkor... Ki tudja? Meg kellene próbálni! SZALA1 JÁNOS j A
