Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-24 / 19. szám
T > * f i Te mi lessel? fiz én szakmám: ács, A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál kerestem fel Forral Istvánt Míg az iroda felé baktattunk az erdő- illatú fa rakások között, azon gondolkodtam, hogy ez az erőtől duzzadó, pirospozsgás, beates-hajú fiatalember valahogy nem illik bele abba a képbe, amit elképzeltem magamnak az ácsokról. — Az ács, állványozó szakma lényegében két külön szakma összevonásából keletkezett — kezdte a beszélgetést Pista. — Alapjában véve ez az egyik legtisztább munkaterület az építőiparban. Állandóan szabadban dolgozunk, télen, nyáron, de ez engem egyáltalán nem zavar. Élvezem a friss levegőt. Természetesen csak olyanok jelentkezzenek erre, akik úgy érzik, hogy fizikailag bírják, megfelelő erővel, statikai érzékkel és térlátással rendelkeznek. Akárkit nem lehet a magas állványzatra felkül- deni, mert könnyen leszédülhet — A hagyományos ácsmunkát: fatetős szerkezet készítését már igen ritkán végezzük. A gyakorlatban egyre inkább a tervrajz utáni betonmunkák zsaluzását csináljuk. — Harmadikos tanuló koromban már részit vettem osztálytársaimmal én is Villányban a barkombinát teljes mintadeszkázatának elkészítésében. Az átadás után egy kis büszkeség fogott el mindannyion- kat. hogy ezt mi csináltuk. Ezt az érzést szavakban elmondani nem leheti Látszik Pistán, hogy most is átéli ezt az élményt, egy pillanatra el is hallgiat. — Dunaújvárosban egy ki- lencemeletes épületen is látom a saját munkámat Komlón, Beremendem szintén ismerős épületek fogadnak. Nem bántam meg, hogy ezt a sokoldalú pályát választottam, változatos, egy építkezésen belül is mindig lehet újat tanulni— Kéziszerszámaim, a sze- kerce. fűrész, kötőíejsze, bárd, gyalu, vonókés mind-mind jó állványozó ismerősöm. Ma már különbséget tudok tenni ránézésre is két deszka között, ismerem a fafajtákat, tudom, hogy a szálirány befolyásolja a teherbíró-képességet A fahibák is fontosak. A villáskulcs is beállt a sorba, mivél a fémáll- ványok szerelése, felállítása eg-Te inkább előtérbe kerül. — A társadalmi tanulmányi ösztöndíjrendszer nagy segítséget nyújtott nekem. Jelenlegi munkahelyemmel, még tanulókoromban, szerződést kötöttem és ez annál inkább szerencsés volt, mivel a havi 1050 forintból, amit kaptam, még édesanyámat is segíteni tudtam. Hozzám hasonló anyagi helyzetben lévő fiatalok is el tudják végezni az iskolát, segítik őket! Végül már azt látom: Pista fent az állványzaton, biztonsági övvel a derekán. Kezében szorgalmasan jár a sze- kerce, körülötte a vörös fény " gyantaillatú forgácsai röpködnek. — elekes — Faragó-tehetség Gerjenben A gerjeni KISZ-klub vendége voltam nemrég. Félig- meddig ugyan hívatlan, de azt hiszem, szívesen látott vendég. így kellett lennie, mert a tisztes vendéglátásnak nyoma sem volt, ellenben perceken belül olyan teli torokból érvelő, tiszta indulatú, asztalracsapós vita közepén .találtam magam. Később, elfogyván az áldani- és átkoznivaló, szinte a közös múlt érzésével kezdtünk beszélgetni; mit szeretünk, mit olvastunk, melyik a kedvenc évszakunk és még ezer más, alapjában véve közömbös, de jó társaságban kellemes dolgokról. — Hogy tetszik a Lenin-fej? — kérdezte egyszer csak valaki. Kis fa domborművet láttam a jelzett irányba nézve, magas homlokút, apró, hegyes szakállút. Nem hasonlított Leninre. Már folytattam volna a beszélgetést, amikor észrevettem, hogy másvalakire hasonlít. Évekkel ezelőtt játszotta a televízió Gorkij Éjjeli menedékhelyét, jutott eszembe hirtelen és minél tovább néztem a szobrocskát, annál biztosabb voltam benne, hogy a darabban Lenint alakító Pécsi Sándor arcát látom. A váratlan felfedezés izgalmával tudakoltam, hogy került ide, kérdésemre (látszott, hogy nem először teszik), egy magas, kövér, komoly fiút toltak maguk elé a többiek. — Én faragtam. — Nem írhatom le pontosabban a hanglejtését, mint ha azt mondom, beismerte tettét. Bemutatkoztam. — Házi István — nyújtotta felém darabos mozdulattal hatalmas kezét. Egyedül volt otthon, amikor másnap délelőtt meglátogattam. Félszeg, merev szívélyességgel invitált a szobába: úgy mutogatta a falról, mennyezetről lógó, asztalon, szekrényen, televízión álló szobrocskákat, faberakásokat, faragott díszeket, mintha nem becsületes úton jutott volna hozzájuk. Pedig ő faragta valamennyit. Egy zsebkést mutatott később, hogy azzal. Beszélgetni kezdtünk. Megtudtam, hogy István apja, s nagyapja is fest, farag, hogy szeretett volna képzőművészeti gimnáziumban tanulni, de végül is — senki sem pártolta a dolgot — abbamaradt, majd azt is, hogy egyszer első díjat nyert egy diákok munkáit bemutató kiállításon, és hogy azóta is küldött ide-oda a munkáiból, de sem válasz, sem a szobrok nem érkeztek meg. A szobrokat is bánja, de a vissz- hangtalanság még jobban elkeseríti, • István tehetséges, az biztos. De az is igaz, hogy tanulnia kell még sokat, nagyon sokat és sajnos az is igaz, hogy nem tanul. Igaz, nem biztatják, nem segítik, és ő nem tud any- nyira akarni, hogy a saját világa ellenére induljon a maga útján. ' Senki előtt nem titok, hogy egy kezdő művészjelöltnek nehezebb falun, mint másutt, akár egy kisvárosban is. Nemcsak a megnevezhető, megfogható lehetőségekről van szó, sőt nem elsősorban azokról, inkább az emberi környezet passzivitásáról. Itt nincs meg a sznobok „esztétikaigénylő és igenlő” társasága sem, nemhogy érdem az effajta „művész- kedés”, de idegenkedést feszít a „különc” köré. „Istenem, hát ilyen a gyerek” — és ezzel a maguk részéről lezártnak tekintik az ügyet. A falun kívül esső „archimedesi pontok” pedig (egvelőre legalább) nem annyira szilárdak, hogy segítségükkel kimozdulhasson a sarkából Pista nehéz munkával, kocsmával, cslrkeóllal körbekerített, messze a ma mögött bandukoló világa. Házi István tehetséges. Hogy valóban az válik-e belőle, aminek mindannyian látni szeretnénk, természetesen rajta múlik. De nemcsak rajta. CSENGE* DÉNES Modern fonó A népművészet napjainkban újra nagy teret hódít. Egyre több fiatalt ragadnak meg a régi formák. Ennek egyik szép példázata az évenként meghirdetett a „Népművészet ifjú mestere” pályázat. A pályázaton részt vevő fiatalok egyhetes vagy tíznapos táborozáson vesznek részt, amelynek a fadd-dom- bori KISZ-vezetőképző tábor ad otthont. Ebben a táborban hét szekcióba osztják be a fiatalokat, ahol mindenki a maga választotta szakágban képezheti magát és alkothat sok újat és szépet. A fiatalok megalakították Pesten a „Fiatalok Népművészeti Stúdióját”. A népi élet egyik legismertebb művészete a tánc. A táncban kifejeződik az ember öröme és bánata, úgyanúgy, mint a népdalokban. Az ember örömében, ha teheti, táncra perdül. Mostanában egy új szórakozási lehetőség kezd kialakulóban lenni a fiatalok körében, az úgynevezett táncház. Szekszárdon január 12-én volt a második, a Szekszárdi Néptáncegvüttes tartotta. Az első jól sikerült, de most már a résztvevők sokkal felszabadultabban adták át magukat a táncolás örömeinek. A zenét a paksi tamburazenekar szolgáltatta. Ez a fajta zenekar egyre ritkább már hazánkban, a megvében is csak eev-kettő található. A néptáncegvüttes meghívott erre az estére más néo- táncegvütteseket is: Madoesáról, Dombóvárról és Székesfehérvárról. A hangulat mozgalmas, felszabadult volt. Ezért nagvon sokat tettek a helvi táncegvüttes tagjai. Alig lehetett látni olyan fiúdat és leányokat akik az egész estét végigülték volna, Nagvon jő megoldás volt, hogv nemcsak nárosá^al, de körödben is lehetett táncolni. És ezekben a körökben mindig volt egykét ,.r>rofi” táncos is. A táncház a fiatalodnak új szórakozási lehetőséget biztosít. Aki szereti a magvar n énzen ét és táncot, az igazán jól fogja érezni magát a legközelebbi, harmadik táncházon. Érdemes elmenni! Szalal Kornélia Az ó szakmája: esztergályos. Máté Zsuzsanna Dombóváron, a Láng Gépgyárban tanulja a szakmát Fotó: G. Lányoknak Mi lesz a divat 1974-ben ? Azzal a lehetetten kívánsággal lapozok bele a fényes papírra nyomott, díszes francia, olasz, amerikai divatlapokba, hogy valamit megleshetek belőlük a francia, olasz, amerikai lányokról. Róluk azonban semmi hír, a csábos próbakisasszonyok pedig éppen olyan tanultán mosolyognak a fényképezőgépbe, mint akár nálunk. Az viszont látható, hogy az 1974-es év első lapszámaiban alig van horoszkóp. Ügy látszik, kiment egy buta szokás a divatból. Érdekesek a divat-előrejelzések. Mindenki jósol, véres komolysággal. Egyik lap erre, a másik arra esküszik, hogy nagy divat lesz tavasszal, nyáron. Lássuk, mit jósolnak? Nagy divat lesz a virághímzés. Pulóveren, farmerzseben, kertésznadrág előké- jén, kardigán vagy kötött mellény elején színes virág, esetleg bogár felnagyított, stilizált változata. Nem a ruhára hímezik, hanem selyem anyagra. Ezt varrják aztán tetszés szerinti helyre. Két okból praktikus: egyrészt, mert régi holmikat is divatossá lehet így tenni, másrészt, mert amikor kiment a virág a divatból, le lehet fejteni. A fiatalok divatjának változatlan eleme marad a nadrág. Továbbra is rfagyon bő a szára, változatlanul divatos a hajtóka is. A legdivatosabb nadrágoknak magasított derekuk van, pontosabban 4—5 centis derékpántjuk. Erre rakják fel a karcsú (!) lányok a vékony — 1—2 centi széles — és sima övét, esetleg ián' cot, vagy gyón eyöt fűznek a keskeny övtartókba. A csípőn lógó, díszes, vastag övét már nem mutatják a divatlapok, és nagyon kevés kertésznadrágot látni. Azoknak is olyan a fazonja — a pánt nyakbaakasztós és a nadrágnak hátul felemelt derékrésze van — mintha a nadrágot egy fürdőruhával keresztezték volna. Nem hordanak hozzá blúzt vagy pulóvert a manökenek. A szoknyák jellegzetessége a hatalmas zseb, amelyen! cipzárral, vagy gombbal újabb kis zsebek csukódnak. Az egyik ilyen bohókás szoknyán egy nagy zseben négy kis zsebet számoltam. A nyári szoknyák még ennél is furcsábbak: fél lábszárig, vagy majdnem bokáig érnek, színes kartonból varrják őket és alul 3—4 fodorsorral díszítik. A pulóverek nem szépek. Esetlen szabásuk van: japárf szabású ujj, ami egy-két centire lóg le a vállról, spire alakú kivágás és puffos ujj, szögletes kivágás és olyan, ami csónak alakban hagyja fedve a nyakat, vállat. Nagy divat lesz az olyan egyszínű ingkabát, aminek derékrésze és ujja színes —■ csíkos — kötött patent. A cipők legtöbbje teljesen sima talpú. Emeletes cipő már sehol sem látható, viszont minden cipőnek rfagyon magas a sarka, szűkebb és szögletesebb az orra, divatosak a pántok: keresztül-kasul. A tini-manökeneknek is festve van szeme-szája: előbbi barnára, utóbbi vörösre, hajuk legtöbbször rövid és csapzott, vagy rövid és göndör. Íme, a jóslatok „esszenciája", úgy is, mint újabb jó.- - lat. Ezt azonban nem ke l komolyan venríi. továbbra s azon lehet mérni a divab - ságot. ahogy az osztály, klub, „menő hölgyei” járnak ... (rg)
