Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-22 / 299. szám
fOüt'A HcOí^E VlíÁG PgOUfÁRjAI, ÉGYfSÖlJÉfERl A MAGYAR SZÖCIÁ LISTAIUNKAT part TOLNA MEGYH B I Z OTTSÁ G A N Als LaF3A XXIII. évfolyam, 299. szám ÄRA: 90 FILLÉR Szombat, 1973. december 22. Szocialista brigádvezetők megyei fórumaf 1973 Kérdészápor és tenni akarás A helyi szervek is jobban támaszkodhatnának a szocialista brigádvezetők véleményére Kádár János látogatása az Athenaeum Nyomdában Néha az is jó, ha az ember egy fél órával előbb jelenik meg, tévedésből. A fórumot délelőtt fél tízre hirdették, de a rendezők már kilenc órakor ott voltak, negyed tíz körül pedig ilyen sóhajokat lehetett hallani: „Vajon eljönnek-e?”, „ünnep előtt vagyunk, ez befolyásolhatja a fórum sikerét.” „Ha negyvenötén lesznék. akkor már elégedettek lehetünk.” „Megtelik-e a kisterem?” Fél tíílkor kiderült minden. Megtelt a Babits Mihály megyei művelődési központ kisterme. Eljöttek a szocialista brigádvezetők és a hatvanhárom kérdés bizonyította — nem üres tarisznyával. Szabó- pál Antal, a megyei tanács «nnöke több mint két órán keresztül csak kérdéseket jegyzőit és kérdésekre válaszolt. A kérdések átfogták megyénk gazdasági, politikai, kulturális és sportéletét. Volt kérdező, aki aziránt érdeklődött: miben jelent előbbre- lépést az előző időszakhoz az új tanácstörvény, milyen a munkások képviseleti aránya a tanácsokban? A szocialista brigádok vezetőit érdekelte az is: milyen irányban halad a megye iparfejlesztése, milyen a foglalkoztatottság mértéke, van-e felesleges munkaerő, tervbe vették-e a dombóvári Láng Gépgyár beruházásának folytatását, mikor lesz Bony- hád város, hogyan kívánják fejleszteni Szekszárdon az üzlethálózatot? Szóba került az óvodai és bölcsődei férőhelyek kérdése, a lakásprogram, a munkás- llakás-építési akció. Simontor- nya fejlesztése, Tolna közellátása, milyen úton-módon lehet munkásakat kiemelni és a vezetésbe bevonni? A kérdések nemcsak azt bizonyították, hogy a szociális- iá brigádvezetőket minden ér. dekli, ázni a megye jelenével, jövőjével összefügg. Kiérződött a kérdésekből ,az is. hogy a szocialista brigádvezetők nemcsak kérdezni tudnak, de ha kérik őket, segítenek is a feladatok elvégzésében. A válaszok is őszinték, alaposak voltak. Nem volt kényes kérdés. És nem maradt egyetlen kérdés sem válaszoiat- ian. Hia csak ennyit is. de válaszolt Szabópá! elvtárs: „Meg. vizsgáltatom az ügyet. Intézkedem. Az intézkedésről levél, ben értesítem. Sajnos, most {többet nem tudok mondani.” A fórum légkörére jellemző volt a felszabad ultsáig. Még az olyan kérdés is természetesen hangzott el itt: „Tudom, hogy Szabópál Antal elvtárs egyetemre jár, gyerekei vannak. Hogyan osztja be az idejét, hogy mindenre jusson?” Szabópál Antal elmondta péntekig bezárólag a heti elfoglaltságát, amiből kiderült, hogy hizony nem sok ideje jut a családra, mert a rangsorolás a következő: munka—tanulás —család. A családra jut a leghevesebb, „Ha befejezem az egyetemet, akkor több jut. Ezt megbeszéltem a családdal is” — tette hozzá, mintegy mentegetőzve. A több mint kétórás fórum senkit sem fárasztott. Sőt. mint Szabópál Antal mondta: az ilyen tanácskozások föllelkesítették őt is, a többi résztvevőt is. Ki is fejezte azt a véleményét: a jövőben helyes lenne, ha a községi tanácsok vezetői is tanácskoznának a szocialista brigádok vezetőivel. Nagy hasznát vehetnék ennek. „Én ezt szorgalmazom, de arra kérem az elvtársakat, legyenek a szocialista brigádok vezetői is kezdeményezőbbak, többször keressék meg a helyi tanácsokat akár személyes, akár közös problémával, javaslattal.” A megyei tanács elnöke megköszönte a sok érdekes kérdést és megragadta ezt az alkalmat, is, hogy a megyei pártbizottság, a megyei tanács nevében köszönetét mondjon azért a jó munkáért, amit megyénk dolgozói ebben az évben végeztek. „Eddigi ismereteink szerint, ezt az évet jó eredménnyel zárjuk. Ezért csak köszönet illeti megyénk dolgozóit.” Király Ernő, az SZMT vezető titkára zárszavában emlékeztetett arra, hogy mintegy másfél évvel ezelőtt jött létre a demokratizmus egyik formájaként a szocialista brigádvezetők megyei fóruma. Ez a fórum bebizonyította — a szocialista brigádvezetők megszerették a demokratizmusnak ezt a formáját. Ezért a jövőben is rendszeresen megszervezik a megyei vezetők és a szocialista brigádvezetők találkozóit. Arra kérte a megjelent brigádvezetőket. hogy A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi tagozata és a megye gazdasági vezetése között létrejött szociális együttműiködésd szerződés jegyében tegnap délelőtt tudományos ülést tartattak Szekszárdon. Az ülésen részt vett Somi Benjámin. az MSZMP Tolna, megyei Bizottságának titkára, dr. Kelemen Sándor, a Tolna megyei Tanács V. B. ipari osztályának vezetője, dr. Hoóz István tanszékvezető egyetemi tanár, a közgazdasági egyetem pécsi tagozatának vezetője. A Magyar Közgazdasági Társaság, a Szekszárdi Vasipari Vállalat és az egyetem piacszervezési tan. széke szervezésében megtartott tudományos ülés témája az olajtüzelésű háztartási berendezések piacának befolyásolása vo/Lt. Dr. Zeller Gyulának, az egyetem pécsi piacszervezési tanszéke vezetőjének előadása mindazt, amit itt hallottak, mondják el munkatársaiknak, mert a fórumnak ez is egyik célja: minél szélesebb tömegeket tájékoztatni gondjainkról, eredményeinkről, feladatainkról. E gondolathoz kapcsolódva szerkesztő bizottságunk úgy döntött, hogy a szocialista brigádvezetők megyei fórumán elhangzott kérdésekre és válaszokra visszatérünk és teljes terjedelmében közöljük majd a legfontosabbakat, legérdekesebbeket. A kormány Ahfétoeztatási Hivatala közli: a Minisztertanács pénteken ülést tartott. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke tájékoztatta a kormányt a Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és kormány- küldöttség december 3—7. között Magyarországon tett látogatásáról. A tárgyalások a testvéri barátság és a kölcsönös egyetértés szellemében folytak, s minden kérdésben teljes nézetazonosság nyilvánult meg. A küldöttségek megállapították. hogy a két ország kapcsolatai eredményesen fejlődtek és úgy határoztak, hogy azokat minden téren tovább szélesítik. A után az egyetem pesti és pécsi piacszervezési tanszékeinek kutatói tartottak korreferátumokat. Ezt követően Somi Benjámin és dr. Hoóz István értékelte azt az együttműködést. amely az egyetem és a megye gazdasági vezetői között két éve megkötött szocialista szerződés jegyében létrejött. Ennek a közös munkának az egyik legjelentősebb megnyilvánulása volt a tegnapi tudományos ülés. A jövőben a vezetők továbbképzése és a speciális közgazdasági szakkérdések megvitatása terén folytatnak közös tevékenységet. Az egyetem vezetői kihangsúlyozták annak hasznosságát, hogy a Szekszárdi Vasipari Vállalattal fennálló közös kapcsolat eredményeként lehetőségük nyílt arra, hogy a vállalat termelési tapasztalatait felhasználják az oktatásban is. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken az Athenae- ucn Nyomdába látogatott. A látogatáson részt vett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára. Katona István, a Központi Bizottság tagja a KB agitációs és propagandaosztályának vezetője. A vendégeket Deák Lívia, a VII. kerületi pártbizottság első titkára, valamint az Athenaeum Nyomda vezetői : Soproni Béla vezérigazgató. Okresz István párttitkár. Ond- reiovics Károlyné szb-titkárés Garamvölgyi László KISZ- titkár fogadták. Soproni Béla és Okresz István tájékoztatta az üzemben folyó gazdasági és politikai munkáról. A találkozón a nyomda műszaki, gazdasági és társadalmi vezetőin kívül a szocialista brigádok képviselői. s kiemelkedő társadalmi munkát végző aktivistái is részt vettek. Az évszázadot meghaladó múltra visszatekintő Athe- naeuan Nyomda hazánk legnagyobb nyomdaipari vállalata. Az Athenaeum mindig élenjárt a korszerű nyomdatechnikai eljárások — rotációs mélynyomás. ofszet-nyomás, mono- és linó -szed ősének algyólag tudomásul vette. Lázár György, a Mirtiszter- tanács elnökhelyettese tájékoztatást adott a KGST végrehajtó bizottságának december 11—13. között Moszkvában megtartott 65. üléséről. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, és megbízta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy az ülésen elfogadott ajánlásokból eredő hazai feladatok végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. A nehézipari miniszter tájékoztatta a kormányt a nagy erőművek beruházásainak helyzetéről. A jelentés megállapította, hogy komoly erőfeszítések történnek a DurCa menti, az inotai és a tiszai erőművek építési, szerelési és bővítési, valamint a paksi atomerőmű előkészítő építészeti munkálatainak határidőre történő elvégzésére. A feltételek biztosítottak ahhoz, hogy Pakson az első reaktor 1980-ban, azt megelőzően pedig más erőművek is megkezdjék működésüket, többek között 1974. végéig befejezik az inotai gázturbinás csúcserőművet. A kormány a jelentést tudomásul vette, é® felhívta az érdekelt minisztereket, hogy a beruházások időben történő befejezése érdekében tegyék meg a szükséges intézkedéseket Az igazságügy-miniszter, valamint az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke javaslatot tett a szállítási szerződésekről szóló rendelet módosítására. Ennek értelmében a szerződések megváltoztatásával nem lehet az árakat indokolatlanul emelni. A kormány úgv határozott, hogy egyéb intézkedések mellett a szerződéseket és árfe1emelés esetén a módosításokat (s íráakalmazásának — bevezetésé-! ben. A vállalat a IV. ötéves tervben a nyomdaipar legnagyobb beruházását hajtja végre: Kőbányán a Jászberényi út és a Kozma utca sarkán, új mélynyomású folyóirat*! gyártó csarnokot épít. Kádár János ezek után köz3 vétlenül megismerkedett á példásan szervezett munkafolyamatokon. a rendezett, tiszta üzemeltben dolgozók tevékenységével. a nyomda soic irányú munkájával. Járt a médvnyomó gépteremben. a szedőtermekben, a könyvkötészeti részlegben. A Központ! Bizottság első titkára emléksorokat írt az Április 4. me- netrendszedő brigád majd a Gagarin könyvkötészeti brigád naplójába. Az üzemlátogatás végén' bensőséges munkásgyűlésen a nyomda magas színvonalú munkáját jelképező albummal kedveskedtek a párt első titkárának. Kádár János az üzemláío3 gatás tapasztalatait összegezve elismeréssel nyilatkozott az Athenaeum Nyomda tevékenységéről, dolgozóinak! muniká iáról. Végül további sikereket kívánt a nagy múltú intézmény dolgozóinak, a rájuk háruló feladatok teljesítésében. (MTI) bán kell rögzíterrt. A módo3 sításnak — a szerződés törvényességének ellenőrzése érdekében — tartalmaznia kell azokat az adatokat, amelyek az áremelkedést indokolják. A Minisztertanács megtárJ gyalta a munkaügyi miniszter előterjesztését az állam- igazgatási és igazságszolgáltatási dolgozók munkajogi helyzetéről. Az ilyen munkakörben dolgozók közhatalmi funkciót gyakorolnak, illetve annak ellátásában közreműködnek, tevékenységük közvetlenül érinti az állampolgárokat. Magasfokú erkölcsi, szakmai és politikai követelményeknek kell tehát megfelelniük. A kormány rendelet» ben szabályozta az államigazgatási és igazságszolgáltatási dolgozók munkaviszonyának: egyes kérdéseit, s elfogadta aa egységes bérrendszerükre vonatkozó előterjesztést Is. A korpótlék megszűnik, összegével az alapbért kiegészítik. Az alapbért a munkában eltöltött idő elismeréseként háromévenként automatikusan emelik. A bérrendszerek egységesítésével párhuzamosan 1974. július 1-évea béremelésre kerül sor a tanácsi szert veknél, a Központi Statisztikai Hivatal, a népi ellenőrzés és a társadalombiztosítás területi szerveinél, valamint az igazságszolgáltatás területén a nem bírói és ügyészi munkakörben dolgozóknál.' Az egyes területeken már ko-‘ rábban bevezetett rendszerhez hasonlóan, meghatározott mértékben, főtanácsosi és tanácsosi címet létesítenek. A kormány mindkét előterjesztést elfogadta. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a munkaügyi miniszternek a kutatóintézeti dolgozók bé©» (Folytató# a 2. oldalról* j Tudományos ülés a piackutatásról • 0 ülést tartott a Minisztertanács A magyar—bolgár kapcsolatok — A paksi atomerőmű építése — Bérügyi intézkedések -— A közületi gépkocsik jogtalan igénybevételének megakadályozása kormány a jelentést jóváha-