Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-22 / 299. szám
Ülést tartott a Minisztertanács Genfben megnyílt a közel-keleti békekonferencia (Folytatás az 1. oldalról) emelésére és egységes bérrendszerük bevezetésére vonatkozó előterjesztését. Az 1974. április 1-től esedékes béremelés közel 30 ezer kutatót, munkást és alkalmazottat érint. A bérrendszer egységesítése érdekében a korpótlék megszűnik, összegét az alapbérhez csatolják. Az alapbért háromévenként meghatározott összeggel automatikusan emelik. A bértételeket úgy kell megállapítani, hogy azok az összehasonlítható területek munkaköreivel összhangban legyeitek. A kormány felkérte a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy a munkaügyi miniszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben segítse a bérpolitikai intézkedés végrehajtását. A kormány a honvédelmi miniszter előterjesztése alapján módosította a hadkötelezettséget teljesítők érdekvédelméről szóló rendeletet. Az életszínvonal emelését szolgáló intézkedésekkel összhangban 1974. január elsejétől a családi segély összege jogosultanként havi 200 forinttal emelkedik. A kormány megtárgyalta '5'> elfogadta a közlekedés- és postaügyi, a pénzügy- és a munkaügyi miniszter előterjesztését a közületi szervek személvgéojárműveiről hozott rendelkezések végrehajtásáról. Ennek eredményeként javult a közlekedés munkaerőhelyzete, a közületi gépkocsik száma a tervezett szerint csők. kent. ugyanakkor emelkedett a szolgáltató gépkocsik száma. A kormány úgy határozott, hogy csökkenteni kell a szolgáltató személygépkocsik számát is ezért a személygéokn- rsikra engedélyezett szolgáltatási jogcímeket 1974. első félévében felül kell vizsgálni. A kormány a jogtalan igénybevétel megakadályozására szigorúbb ellenőrzést rendelt el: A közületi géni árművet szabálytalanul használók a jövőben az önköltség megtérítésén felül kilométerenként 10 forint büntetést fizetnek. A Minisztertanács megtárgyalta a munkaügyi miniszter, valamint a Központi Statisztikai Hivatal és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökeinek jelentését az azonos munkakört betöltő nők és férfiak közötti egyenlő bérezés érvényesüléséről. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter jelentést tett a Velencei tó fejlesztési programjának 1971—1973. első féléve közötti időszakban történt végrehajtásáról. Számos Több éves hagyomány, hogy ilyenkor, karácsony előtt, ünnepségre hívják össze a Szekszárdi Szabó Szövetkezet nyugdíjasait, a gyermeküket egyedül nevelő édesanyákat és a nagycsaládos szülőket. Tegnap délután a BM-klub nagytermében rendezték meg a szövetkezet immár hagyományos ünnepségét, amelyen közei hatvan vendéget fogadtak. Bevezetésképpen Kopp Ádám. a szövetkezet elnöke és Telek István. a szövetkezet pórtalapszervezetének titkára adott rövid áttekintést az elmúlt gazdasági évről, ismertették az eredményeket, s többek között azt. hogy a szövetkezet idei összes termelési értéke várhatóan eléri a százberuházásra került már sor, amelyek az üdülők kulturált pihenését és szórakozását szolgálják. Jelentős munkálatok folytak a tómeder szabályozása. az iszap eltávolítása, a nádirtás, a vízszintszabályozás, az erdősítés és a vízellátás biztosítása érdekében. A fejlesztést a következő években is tervszerűen végzik, ugyanakkor a minisztérium megkezdte a következő ötéves tervidőszakra szóló fejlesztési elképzelések kidolgozását. A kormány a jelentést elfogadta. A munkaügyi miniszter jelentést terjesztett a kormány elé az államigazgatásban dolgozó vezetők továbbképző tanfolyamairól és javaslatot tett a kormánynak azok továbbfejlesztésére. Az eddigi tanfolyamok jól szolgálták a továbbképzési célokat, hasznosak voltak. Hatékonyságuk fokozása érdekében szükséges a tematika további korszerűsítése. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megvitatta és elfogadta a saját, továbbá a kormány bizottságai, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, valamint az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács 1974. első félévi munkatervét. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Tegnap a kora délutáni órákban. Szekszárdin. a megyei tanács székházénak kis tanácskozótermében került sor arra a már hagyományos — egyben a tanácstörvénynek is megfelelő — megbeszélésre, mely a Tolna megyei Tanács szakbizottságainak egyéves tevékenységét volt hivatott értékelni. A megbeszélésen ezúttal nemcsak a bizottságok elnökei vettek részt, hanem az albizottságok vezetői. valamint a Tolna megyei Taftács V. B. szakigazgatási szerveinek vezetői is. Jelen volt a tanácskozáson Harmat József, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője, dr. Gvu- gyi János általános elnökhelyettes és Horváth József elnökhelyettes. A megbeszélés előadója Szabónál Antal, a megyei tanács millió forintot. Ugyancsak meglepődtek a régi dolgozók azon. amikor a szövetkezet elnöke- elmondotta hogy az idei évben várhatóan annyi lesz a nyereség, mint . 1964? ben. az összes termelési érték volt. A szövetkezet elnöke és oárttjtkára . ezután köszönetét mondott az idős nőknek és férfiaknak azért a munkáért. amelyet az elmúlt évek során, a szövetkezet érdekében végeztek. Kopp Ádám pénzjutalmakat adott át a . megjelenteknek, maid a szövetkezet KISZ- szervezetének nemrégiben alakult irodalmi színpada szórakoztatta a 1 jelenlévőket... Az ünnepség estébe nyúló baráti beszélgetéssel ért véget a megterített asztaloknál. Pénteken délelőtt 11 óra 10 perckor Genfben a Nemzetek Palotája tanácskozótermében Kurt Waldheim EN-SZ-főtitkár megnyitotta a közel-keleti válság rendezésére hivatott nemzetközi békekonferenciát. elnöke volt. aki bevezetőiében utalt a bizottságok javaslattevő, véleményező, előkészítő ellenőrző és összehangoló feladatainak fontosságára, majd egyenként értékelte a szakbizottságok 1973. évi tevékenységét. Értékelésében mindvégig sokszor hivatkozott a megyei tanács elnöke azokra a megállapításokra amelyet a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának koordinációs bizottsága tett a Tolna megyei Tanács V. B. munkáiénak vizsgálatakor szerzett tapasztalatai alapján. Mint azt a már említett dokumentum is leszögezte. a Tolna megyei Tanács V. B. bizottságai és az ezek mellett működő albizottságok 1973. évi tevékenysége pozitív irányba változott. Bár még ma sem mondható el valahány bizottságról, hogy aktív résztvevője volt a testületi munkának. Néhány bizottság kivételével éppen ezért kell hogy az aktivizálódás éveként köszöntsék 1974-et. Az követelmény valahány tanácsi bizottságtól. hogy a még eredményesebb működés érdekében az élkövetkező évben még több nem tanácstag szakembert vonjon be munkáiéba, főként fiatalokat és nőket, akik azon túl. hogy szakterületük kiváló ismerői, készek a közéleti tevékenységre is. Az értékelést követően szót kértek az egves bizottságok elnökei ismertetve egyrészt az 1973. évi munka fontosabb jellemzőit, maid pedig beszámolva a most készülő bizottsági. albizottsáei és tanácstag csooorti munkatervek főbb vállalásairól. A megbeszélés végén a megyei tanács elnöke köszönetét mondott a. Tolna meffvei Tanács V. B. szakbizottsági tagjainak az 1973 évi tevékenységért. azt kérve a jelenlévőktől. hogv a következő évben segítsék továbbra . is aktív munkával a Tolna megvei Tanácsot feladatainak ellátásában. A konferencián a Szovjetunió és az Egyesült Államok társelnöksége mellett Egyiptom. Jordánia és Izrael vesz részt. A közel-keleti válság történetében igen nagy ielentősé- gű eseményt — hiszen 25 esztendő óta első ízben ülnek tárgyalóasztalhoz az érdekelt felek — a közvélménv és a sajtó hallatlan érdeklődése előzte meg Közel 400 külföldi és 300 svájci újságíró tolong a genfi ENSZ-székház sajtótermeiben és folyosóin, ahol a tanácskozások idejére kivételesen szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. A sajtónak csak igen kis számú képviselője juthatott be a tanácsterembe. s ez előtt, mindenkit alaposain megmotoztak és átvizsgálták a tv- és fotóstábok felszereléseit A Waldhelm ENSZ-főtiíkár által megnyitott tanácskozást hosszú ideig tartó nemzetközi diplomáciai erőfeszítések előzték meg. Késleltette a megnyitást az a makacs izraeli törekvés, amefllyel csökkenteni próbálta az ENSZ-főtitkár- nak és a világszervezetnek a tárgyalásokon betöltendő szerepét. A megnyitón nem vett részt Szíria és nincsenek jelem a palesztin nép képviselői, akik esetleg később csatlakoznak a tárgyaló partnerekhez. A rendezés feltételei adottak. A Szovjetunió és az arab országok álláspontja világos: a Biztonsági Tanács 1967-es „Különleges biztonsági rendszabályok” ürügyén a spanyol rendőrség Madridban számos letartóztatást foganatosított. A letartóztatottak között külföldiek is vannak. A hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint a spanyol miniszterelnök elleni merénylet után nyomban fegyveres rendőri alakulatok foglaltak el állásokat a minisztériumok és telefonközpontok előtt. Katonai helikopterek ellenőrzik a levegőből a fővárost, de elsősorban a munkásnegyedeket. Madrid és Barcelona térségében készenléti állapotba helyezték a katonai alakulatokat. A soanvol táiékoztatásügvi minisztérium ielentése szerint az eddig ismeretlen merénylők alagutat ástak az alá az útvonal alá. ?tn4ven C^rvo Blánco .miniszterelnök általában közlekedett és robbanótöltetet helyeztek el az útburkolat alá. novemberi és 1973-as októberi határozatai végrehajtásán alapuló békét kell létrehozni a Közel-Keleten. Izraelnek fel kell hagynia agresszív politikájával és helyre kell állítani a palesztin nép törvényes jogait. Számos kérdőiéi van még azonban a békekonferencia menetrendiével kapcsolatosan, de akárhogyan is alakul. a végleges menetrend, a. pénteken megnyílt konferencia biztató kezdete a közél-keleti béke felé vezető útnak. . Az alábbiakban idézünk Andrei Gromiko szovjet kiil-i ügvminiszternék a genfi közel-keleti békekonferencián elhangzott nyilatkozatából: A Szövietunióban mélységes megelégedéssel fogadták a kon. ferenda összehívását. Megtörtént az első. de igen fontos lépés az egyik legkiélezeítebb nemzetközi probléma politikai megoldása felé. Immár negyedszázada ez a probléma feszültség állandó forrása nemcsak a Közel-Keleten. de messze azon túl is. A Közel-Kelet népei csakúgy. mint az egész világ olyan gyakorlati intézkedéseket vár. amelyek a szilárd, békés rendezés biztosítására irányulnak ebben a térségben, A Szovjetunió minden tőle telhetőtmeg- tesz maid. hogv a konferencia munkája éppen ebbe az irányba haladion. tárgyszerű és konstruktív ielleget öltsön. Az ETA baszk szeparatista szervezet, amely a „Baszk Haza és Szabadság” nevet viseli. nyilatkozatot juttatott el a dél-frandaországi Bayonne- ba. amelyben magára vállalja a felelősséget a spanyol miniszterelnök ellen elkövetett merényletért. A szervezet nyilatkozatában leszögezi, hogv a spanyol állam határai között elterülő baszk földön és egyéb területekén folvó ellenzéki küzdelmek egész ide’e alatt a megtorlás fasiszta jellege nyilvánul meg. annak iellegzetes kísérő ielensévelvel. a bebörtönzésekkel. kínzásokkal szabadságharcosok meggyilkolásával. A spanyol nagyburzsoázia fasiszta erői röyid idő'alatt kilenc baszk ellenállót gyilkoltak meg és sok más harcos munkásnak és hazafinak kellett életével fizetnie' pusztán azért, mert alapvető jogaikért szálltak síkra. Szekszárdi Szabó Szövetkezet Nyugdíj asokat, többgyermekes szülőket köszöntöttek Mérlegre került a Tolna megyei Tanács bizottságainak éves tevékenysége A „Baszk Haza és Szabadság” szervezet magára vállalta a felelősséget a miniszterelnök meggyilkolásáért