Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-02 / 282. szám
Mári néni (Mári néni, Fábián Ágostonná, K:\kasdon tudja a legtöbb szép népmesét egész Tolna megyében. Nagyapjától, édesapjától hallotta őket, akik a bukovinai Andrásfalváról idekerült székelyek. Mári néni meséi székely népmesék, amelyek közül lejegyeztük a legszebbeket, hogy kis olvasóink is megismerkedhessenek velük.) Farkas-barka* jaj de szép Hol volt, hol nem volt, hetedhét. országon túl. volt egyszer egy tyúkocska. Ez a tyú- kocska kapirgált a ház tövében. amikor egyszer hogy, hogy nem a fejére esett egy kavics. Elkezdett jajveszékelni: „Ég- IzaKaöás, földindulás, a fejemen egy koppanás, szaladás!” Neki is iramodott. Szaladt, szaladt, amíg találkozott a kakaskával. „Hová szaladsz tyúkocska?” — kérdezte a kakas. ka. „Égszakadás, földindulás, a fejemen egy koppanás, szaladj te is pajtás!” — így a tyúkocska. Most már ketten szaladtak. Ahogy szaladtak, találkoztak egy őzikével. — Hova szaladtok ilyen nagyon? Válaszolt is a tyúkocska, hogy „égszakadás, földindulás, fejemen egy koppanás, szaladj te is pajtás!” Nekiiramodott az őzike is. Legközelebb a rókával akadtak össze. Este a farkas odaszólt a rókának: — Hallod-e róka koma, tudok egy éneket, elénekelem neked: „Farkas-barkas jaj de szép, róka-bóka az is szép, nyulam-bulam jaj de rút!” Megragadták a nyuszit. A fél fogukra sem volt elég. Az őzikének potyogtak a könnyei, hogy mo6t ő kerül sorra. így is volt. A farkas énekelni kezdte a nótáját, a végén rávetették magukat az őzikére, megették. Az őzikével jóllaktak, és két napig elvoltak a húsával. A róka már a második napon félni kezdett, mi lesz a sorsa. Szólt a farkasnak. — Farkas, tudok én egy éneket. — Melyiket? — Hova tartotok ilyen sietve, jó barátok? — érdeklődött. „Égszakadás, földindulás, fe. jemen egy koppanás” — kiáltotta a tyúkocska. Szaladt velük a róka is. Addig-addig futottak. amíg egy nagy erdőbe nem értek. Ott találkoztak a farkassal. Az is megkérdezte: „Hová, hová, jó barátok?” Kérdezd a tyúkocskát — válaszoltak neki az állatok. „Égszakadás, földindulás. a fejemen egy koppanás. szaladj te is pajtás!” Szaladt utánuk a farkas is. , Szaladtak, szaladtak, már be is esteledett. Volt az úton egy nagy farkasverem, amit a sötétben nem láttak. Mikor odaértek, supp-supp, egymás után beleestek. Ha beleestek, benn is maradtak, mert kijönni nem tudtak. Ott kucorogtak egész éjjel, és regeire nagyon megéheztek. Megszólalt a farkas: — Én tudok egy szép éneket! A többiek biztatták, énekelje csak el. Rákezd te: „Farkas, farkas jaj be szép, róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm az is szép. nyulam-bulam az is szép, kakas-bakas az is szép. tyú- kom-bukom jaj de rút!” Megragadta a tyúkot és megették a rókával. De a fél fogukra sem volt elég. Újra énekelni kezdett a farkas. „Farkas-farkas jaj be szép, róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm az is szép, nyulam-bulam az is szép. kakas-bakas jaj de rút!” Hamm, bekapták a kakaskát. A nyulacska nagyon reszketett, hogy most rákerül majd a sor. De a farkas meg a róka egy kicsit csillapította éhségét, és lefeküdt. Aludtak estig. Népújság g 1973. december 2. — Farkas-barkas jaj de rút, róka-bóka jaj de.,, — Nem úgy van. nem úgy van — ordított a farkas — Farkas-barkas jaj de szép, róka-bóka jaj de rút! — Azzal összeverekedtek. Nem tudtak semmire menni, csak ütötték, össze-vissza mar. ták egymást. A farkas erősebb, a róka ügyesebb volt. Amikor erőst elfáradtak, azt mondta a róka: — Tudod mit, farkas? Állj ide a verem szélére, én a váltadon kimászok a veremből. Lenyújtok neked egy karót, abba belekapaszkodsz, és kihúzlak téged is. Megszabadulunk. így is lett. A róka könnyen kimászott a mély veremből, a farkas meg várta, mikor jön érte a komája. Ha várta, hát Kiss Annamária, a szerkesztőség fiatal csinos tagja, azt a megbízást kapta Kőhegyi szerkesztőtől, hogy kutasson fel egy nőtlen anyakönywezetőt és kérdezze meg tőle, hogy miért maradt agglegény. Dr. Borsó Zalán anyakönyvvezető, aki már sok száz párt adott össze, meglepődve hallgatta a furcsa kérdést, azután így válaszolt a lánynak: — Még nem találtam az igazira I — Megkérdezhetem azt is, hogy akadt-e olyan esete, amikor a maga előtt álló menyasz- szony szépségének hatása alá került? És gondolt-e arra, hogy ezt a nőt maga is szívesen elvenné? — Kérem, én a hivatásomat gyakorlom, ilyesmire sohasem gondoltam — hangzott a merev válasz. — Az imént azt mondta, hogy még nem talált az igazira. Az igazi sem talált önre? Borsó Zalán elmosolyodott. Az imént még negyven év körülinek nézett ki, de a mosoly most sokkal fiatalosabbá varázsolta. — Mondja, maga mindezt meg akarja írni? — Ezt is, no meg még valami sztori is kellene. Megtörtént már, meséi várhatta, mert a róka otthagyta. A farkas éhes volt, keservesen ordított: hú-ú, hú-ú! Meghallották az emberek, akik a munkából jöttek hazafelé. Halljátok-e, valahol itt farkas kell h«gy legyen. Keressük meg! Durungot fogtak, és amikor megtalálták a veremben a farkast, agyonütötték. Igy lett vége a gonosz farkasnak. A furfangos róka még ma is él. Aki nem hiszi, járjon utána. TOLDALAGI PÁL: A FÁKLYA VIVŐ SZAVAI Találkoztam fáklyavivőkkel, láttam, fiatalok; hogy zöldell körülöttük a bokor és fa, és nem gondolnak szakadékra, valami ünnepélyre menve rákezdtek ékes énekekre, nem fújt a szél, nem hullt a zápor, és egyikük a sokaságból fényes homlokkal, tiszta szívvel elém lépett és mondta: hidd el, bár megöregedtél, lehetsz még a kísérőnk, megmagyarázó ja az álmainknak, hallgass a szóra, ilyen alkalom többé nem lesz, segíts minket a győzelemhez. Magunk keresése Beke György könyve Nem kell kérdeznünk, mit keres Beké György, erdélyi író-újságiró. Könyve címében bevallja: Magunkat...! És még valamit, amiről így ejt 6zót klézsei (moldovai) vizsgálódásában: „..riportot írok, nem bibliográfiát. Csak jelezni kívántam egy közelítési módot, egy utat, hiszen a jövőbe csak ez vezethet el ’ azán.” Igen. az utat is keresi! Melyen a jövőbe ballagnak az együttélők. Beke áll az út szélén, emberséggel köszön az érkezőnek, aki a múltból ballag — a jövő felé. Elkíséri egy darabon, és kikérdezi: honnan, hová, milyen szándékokkal, milyen társakkal, milyen fáradalmakkal. milyen örömökkel?... Beke György magunk-kereső riportjai, esszéi a romániai magyarság önmegőrző, s e táj más nyelven szóló szülötteinek kezetnyújtó életútját keresi. Moldovai, gyimesi, ploies. ti magyarok, illetve elcsángáic székelyek lábnyomain halad, mint a szarvasok a patak mentén —, a Forrást keresendő. Az éltető, önmegújító, lélekszom- jat oltó forrást. Megy Beke a forrásvíz mentén, s boldogan áll meg a közösen épített iskolánál. — „ott, ahol Madaras patak a liá- romkút vízébe beleömlik, s ebbe az iskolába járnak a románul tanuló jobbpartaiak és a magyarul tanuló balpartiak... Testvériségre itt, a világ tetején is túl, maga az élet szüksége, a természet parancsa, önnön érdekük tudata tanította meg őket”... Felmutatja' tehát az iskolát, mintha azt mondaná: lássátok az együttélés iskoláját, s e példában a népi „szót értés” tanítását! De nem szereti a kézlegyintéseket, melyekben hallgatva zsörtölődik a felsöloki 230 ma. gyár nemzetiségű iskolás magyar nyelvoktatásának fakultatív jellege, a 30 példányban kért balladák könyvének egyetlen megvásárolható kötete (és általában a könyvellátás elégtelensége Felsőlokbn.) Az őszinte szóból szőtt riporteri szűrőt meríti futó patakokba, hogy feltartóztassa és kidobja belőlük mindazt, ami szeny- nyezi friss vízét... Aztán felegyenesedik és a tájba fülel, mintha a patakok tiszta, egymást értő hangját hallaná a part két oldalán élő népek házaiból is. Kint a tapasztalat, belül pedig Koós Ferenc, múlt századi folklórkutató üzenete nyugtatja: „Hű nyelvőrök a moldovai csángó-magyar nők, kik családi körükben csakis magyarul beszélnek ,.. Tisztelet a csángómagyar nőknek!” Beke György esszéiben, port. réiban szintén magunkat keresi. Egy-egy kiemelkedő egyéniséget állít elénk, aki a népből ballagott ki, magával hozván annak ízeit-érzéseit, mint a folyamba érkező patak a forrásvíz ásványi sóit. A Kall lós-motívumok című írásában a balladagyűjtő példáját láttatja; a Tanítóét, aki népétől tanul, akinek személyisége „ ... faluk, egész vidékek szépségvágyától felerősödve talál kielégülést, teljesedést”. Gábor Áron legendájában a nép feltétlen szolgálatát vállaló hőst mutatja meg, a Bólyai-jelkép pedig példa és biztatás arra, hogy a „provincia lehúzó talaján keményen megállva”, lehet a tudomány és művészet világszintjén dolgozni, alkotni. A Kallósról szóló írásban olvasandó: „Inspektorok előtt nem nyílik meg a nép szíve, csak baráti szóra, a közülük- valóság megérzésére.” Az értelmiség és a nép egyűvétarto- zását. „egytőről-fakadását”, kölcsönös tiszteletét hirdeti Beke. Népi gyökérnek vagyunk gyönge ága, őrizzük hát virá- gainkban-gyümölcseinkben a gyökérízeket! A napokban telefonüzenetet kaptam: Vár Beke György Tihanyban, ahonnan Németh Lászlóhoz, Illyés Gyulához igyekezett. Talán irodalmunk e nagy öregjeiben is magunkat kereste. A hűséget — a néphez, az igazsághoz, önnön emberségünkhöz. Találkozásunk nem sikerült. De magam előtt láttam Beke... Móricz Zsiga bácsls természetét, fürkésző kíváncsiságát, jó ízű kacagását, történelem, és emberbúvárló izgalmát. Szemében az öröm fellobbanásai- val. ha valami gyönyörűt hall, illetve a harag felszisszenései- vel. ha valami aljasat felfedez. Mert a népsorsnak, a szülőföld több nyelvű népének, az együttélés múltjának-jelenének olyan búvárlója ő. aki — midőn felhozza a mélyből a történelmi kincset — egész lényével érzi a „víz" ronnant tömegének erejét, szorítását. BALOGH ÖDÖN Az interjú vége hogy ugyanaz a férfi vagy nő másodszor is megjelent ön előtt házasságkötés céljából? — Hogyne. Sőt akadtak olyanok is, akik válásuk után, másodszor is házasságot kötöttek egymással. Volt azután egy nő, aki háromszor állt előttem, és mindig más férfivel kötött házasságot Az anyakönywezető még két érdekes esetet mondott el, azután megkérdezte: — Megkérhetem, hogy mutassa be a riportot, mielőtt leadja? — Hogyne. Holnap elhozom. Másnap Kiss Annamária észrevette, hogy az anyakönyvvezető élénkebb színű nyakkendőt visel, a haja is gondosabban van lesimítva és kedvesebben fogadja, mint előző napon. A férfi elolvasta a riportot, megdicsérte, azután így szólt: — No, de most én csinálok magával interjút. Férjnél van? — Még lány vagyok. A maga szavaival szólva, még nem találtam az igazira. Néhány héttel a riport megjelenése után, ismét megjelent Borsó hivatalában a lány. Ezúttal egy jóképű fiatalember társaságában. — Újabb riport? — kérdezte az anyakönyvvezető. — Ezúttal nem. Terminus miatt jöttünk. Mikor köthetünk házasságot? Borsó Zalán egy pillanatig adós maradt a válasszal, azután fellapozta előjegyzési naptárát és megkérdezte: — A jövő szombaton déli tizenkettő megfelel? ,— Igen, hogyne. Pár nap múlva az Intercontinental eszDresszójában az anyakönyvvezető megpillantotta Kiss Annamáriát. — Ne feledkezzen meg a terminusról — szólt oda a lánynak. — Hogyan lehet azt elfelejteni? Alig várom a szombatot. De nem ülne le? Egyedül vagyok, a vőlegényem nem ért rá eljönni. Vagy valakit vár? — Nem, senkit — válaszolta látható örömmel a férfi .és leült. Ez délután négykor történt. Este hét óra volt, amikor a lány az órájára nézett és közölte, hogy mennie kell. ■— Elkísérhetem? A kapunál egy kis szomorúság csengett a férfi hangjában, amikor így búcsúzott: — Tehát viszontlátásra szombaton, az esküvőjén. A lány szombaton már tíz perccel előbb megjelent, de egyedül. — Egy kis baj van — kezdte zavartan, de a férfi félbeszakította: — Tudom, a saját bátyjához senki sem mehet feleségül. Puhatolóztam maga után, a bátyjával is beszéltem. Maga őt, mint a vőlegényét hozta el, j hogy megfigyelje, milyen hatással van rá n gyors házassága. — Bocsásson meq, hogy miattam elmarad egy déli szertartás, — szólt zavartan. — Ha maga is úgy akarja, nem marad el. Házasságot köt, de velem. Majd a helyettesem ad össze bennünket. Nem mond nemet? Harmadnap Kőhegyi szerkesztő megkérdezte: — Miért nem adott le egyetlen sor kéziratot sem? — De most Hoztam két sort, — mondta a fiatalasszony, és egy papírlapot tett le. „Dr, Borsó Zalán és Kiss Annamária házasságot kötöttek.” Palásti László