Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-03 / 231. szám
TOLH/- MEGYEI világ proletárjai, egyesöljéTéKi NÉPÚJSÁG A MAGVA* SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT-T QtN.A M; EGY E I BI.ZOTTS, ü— XXIII. évfolyam 231. szám. ARA: 80 FILLÉR Szerda, 1973. október 3. Legyem a környcaietvédele mindenkinek sasívligye II Ankét Dombóváron A dombóvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Ha. zafias Népfront városi elnöksége a környezetvédelmi felada. tok megbeszélése céljából ankétet hívott össze, melyen két előadás hangzott el. Elsőként dr. Szelényi Béla, KÖJÁL-főorvos tartott tájékoztatót a környezetvédelem társadalmi feladatairól. A sok tényt felsorakoztató, adatokkal alátámasztott érdekes, színes ismertető lekötötte a hallgatóság figyelmét. Különösen a következő mondat gondolkodtatott el: A környezeti ártalmakat mi emberek okozzuk, megszüntetni is nekünk kell. Ezután dr. Sáfár Lászlóné városi főorvos előadása következett: Dombóvár város környezetvédelmi feladatai a „Tiszta, virágos Tolna megye”- mozgalomban elért első helyezés útón címmel. Az előadó megállapította, hogy megyénk — benne Dom. bóvár is — az iparosodásnak még csak a kezdetén van, ezért a szennyezettség mértéke korántsem okoz akkora gondot, mint egyéb, várostasodottabb megyékben. Hogy. mégis fontos feladatnak tartjuk a környezetvédelemre irányítani a figyelmet, az azért van, mert később Súlyos árat kell fizetni minden elvesztegetett napért. Igaz, hogy Dombóvár külsőleg csinos, sok parkkal, fával ellátott kisváros, egy lakosra 16,8 négyzetméter zöldterület jut, a megyei versenyt megnyerték, mégis inkább a hibákkal. fonákságokkal foglalkozott az előadó, mondván: így jobban látjuk a tennivalókat. Ezekből pedig bőven akad. Ilyen például a fásítás kérdése. Sok fa van a városban, de hiányos, késik az ipartelep fásítása. Még súlyosabb a szennyvízkérdes: a mezőgazda, sági üzemek, a vágóhíd, de több ipari üzem is a folyókba, patakokba engedi a szennyvizet, minek következtében a Kapos az ország egyik legszennyezettebb folyója, s már Dombóvár környékén' holt, azaz kipusztult belőle az állatvilág. A talptatelítő környékén 30—40 ház udvarán fenolt találtak a kútban. Sok magánlakásban a szennyvízelvezetést úgy oldották meg, hogy az ud. varon levő régi kutat használták fel erre a célra. Ezzel egyrészt szennyezik a vízadó réteget, másrészt katasztrófához vezethet az a gyakorlót, ha öthat év múlva a kutak betelnek. Annyi a szemét, hogy jóformán nem tudnak vele mit kezdeni. s alig túlzás az a megállapítás, hogy összefüggő sze- métgyürű fogja körbe a várost. A meglévő szeméttelep sincs jó helyen, ha ugyanis égetnek, a város nagy részét rákkeltő tulajdonsággal bíró kormot, klórgázt, sósavat tartalmazó füst árasztja el. Az sem megengedhető, hogy az AGROKER raktára pontosan az, iskola szomszédságában legyen és szeles időben a gye. rekek különböző mérgező anyagokat szívjanak be. Több üzemben vajmi keveset törődnek a zajártalommal, holott ez egyre nagyobb mértékben sze. repei az egészségre káros tényezők között. A város lakossága igényli,, a szükséges intézkedések meghozatalát, mely a városi tanács, valamint az intézmények, üzemek és szövetkezetek vezetőinek párhuzamos cselekede. teivel lesz eredményes a munkahelyeken és lakóterületen egyaránt. Dombóvár egész tár. sadalmának mozgósítása, összefogása szükséges ahhoz hogy úrrá legyünk a várost fenyegető környezeti ártalmakon, — fejezte be előadását a főorvos- asszony. A következő napirendi pontot ídy jelöli a meghívó: 3. Hozzászólások, javaslatok, vál. lalások. Nos, volt négy hozzászólás, köztük Vidóczy László városi tanácselnöké, aki részletesen ismertette a tanács elképzeléseit, egv-két javaslat is elhangzott, de vállalás egy sem. Pedig ott voltak az üzemek. intézmények, szövetkezetek képviselői, a témát jó elő. re megkapták, ismerhették, tehát otthon megtárgyalhatták volna, hogy az ankéten milyen konkrét felajánlást, esetleg in. tézkedést tesznek az asztalra. Bizonyítva ezzel, hogy a környezetvédelmet súlyának megfelelő komolysággal kezelik, melyről nem elég csak beszélni. Mert ezek szerint elhangzott két színvonalas, jó elő. adás, megalakult Dombóvár város környezetvédelmi munkaközössége, de mindez kevésnek tűnik ahhoz, hogy az elkövetkezendő időszak problémáit megnyugtató módpn oldja meg. Ehhez tettek kellenek. — Tóth — Losonczi Pál látogatása ■—— A KISZ KB Mezőgazdasági Ifjúsági Tanácsának felhívása a környezet fokozottabb védelme érdekében ■ p. Minél nagyobb hatalma van az embernek a természet erői felett, minél fejlettebb termelési eszközök igénybevételével alakítjuk ót a természetet, az emberi célok, a társadalom érdeke javára, annál gondosabban kell gazdálkodnunk ezekkel az értékekkel. A tudományos-technikai haladás további kibontakoztatása, az urbanizáció számos olyan kérdést is felvet, amelyek megoldására csak közös összefogás alapján kerülhet sor. Nagy ügy szolgálatára szólítunk benneteket! Világméretű és egyre jelentősebb kérdés; meg tudjuk-e őrizni levegőnk és élővizeink tisztaságát, a termőtalaj kedvező szerkezetét, tudunk-e őrködni hasznos állataink és növényeink felett, képesek vagyunk-e olyan emberi környezetet teremteni a magunk és utódaink számára, amelyben zöld fű virít, fák virágoznak és teremnek, madarak dalolnak, egészséges gyermekek nevelődnék, egészséges felnőttek pihenhetnek? A KISZ KB Mezőgazdasági Ifjúsági Tanácsának tagjaiban az a meggyőződés született meg, hogy mindnyájatok segítségét kell kérnünk a környezet védelme iránti igény felkeltésére, az ezzel összefüggésben jelentkező feladatokban való részvételre, s az együttcselekvésre. Ki lehetne ennek az ügynek lelkesebb szorgalmazója, mint mi, fiatalok? A környezetfásító védnökségi tevékenységhez kapcsolódva már eddig is sokat tettünk környezetünk védelmére. Ez nem elég! Arra van szükség, hogy mindnyájunk legbensőbb meggyőződésévé váljon, egységes cselekvéssé nemesedjék a felismerés: hosszú időn át tartó folyamatban kell megóvnunk mindazt, ami tevékenységünk, mindennapi életünk feltétele. Ez pedig nem más, mint az egészséges környezet biztosítása. Lakóhelyeteken, munkahelyeteken, a családotokban, a kisebb és a nagyobb közösségben tegyetek meg mindent, hogy törekvésünkben sok támogatóra találjunk. : Bizonyára tudjátok, sok helyen veszélyben van vizeink tisztasága. A vegyszerek nem megfelelő alkalmazása elveheti a mezőgazdasági termékeink igazi ízét, zamatát. Feladatunk az, hogy megértsük és megértessük' a környezet- védelem fontosságát. Vegyünk részt a környezetvédelmi akcióban, ismeretterjesztő előadásokon, kiállításokon. Kövessünk el mindent, hogy helyi kezdeményezésre is minél többen ismerkedjenek meg feladatainkkal, s vállaljanak részt ezek megoldásából. KISZ-tagok! , Úttörők! Számítunk segítségetekre! Legyetek lelkes szószóiói a közös ügynek! Fejlesszétek tovább tisztasági mozgalmatokat! Szervezzetek több társadalmi őrséget! Udvarias figyelmeztetéssel is gátoljátok meg a környezet szennyezését! Vigyázzunk a fűre, a vízre, az erdőre, a rétre! Szervezzünk helyi ákciókat! Folytassuk környezetfásító munkánkat, ugyanakkor gondozzuk és védjük is a fákat! A felszabadulás közelgő 30. évfordulója tiszteletére vegyünk részt egy-egy park kialakításában, a zöldterületek védelmében! Környezetünk védelmével • is kifejezésre juttathatjuk, hogy szeretjük hazánkat. A környezetvédelemmel szebbé tesszük a ma és a holnap emberének életét. Cselekedjünk! KISZ Központi Bizottság Mezőgazdasági Ifjúsági Tanácsa a XX. kerületben Losonczi Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke kedden egész napos látogatást tett a XX. kerületben. Útjára elkísérte Uzsoki István, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője. A magas rangú vendéget a kerületi pártbizottság székházában Balogh István, az MSZMP XX. kerületi Bizottságának első titkára és Keszthelyi Gyula általános tanácselnök-helyettes fogadta. A ke. rület vezetői tájékoztatták az Elnöki Tanács elnökét a városrész politikai, gazdasági helyzetéről. Ezt követően Losonpzi Pál a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyárba látogatott, amelynek során beszélgetést folytatott a vállalat dolgozóival, a szocialista brigádok tagjaival. Látogatást délben a Vörös Október mezőgazdasági Termelőszövetkezetben folytatta. Ezután megtekintette a 25. éves jubileumát ünneplő termelőszövetkezet új beruházásait, a soroksári paradicsom termesztési rendszert, a nagyüzemi tojóházat, és az 550 férőhelyes szakosított tehenészeti telepet. A látogatás a kerület és a szövetkezet vezetőivel folytatott beszélgetéssel fejeződött be. Dr. Csanádi György Finnországban A hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodó dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter hétfőn délelőtt tárgyalásokat folytatott Pekka Tarjanne közlekedés- ügyi miniszterrel, aki este a kormánypalotában díszvacsorán látta vendégül a magyar kollégáját. A hétfői nap prog. ramját a finn rádió és tv, valamint a posta-vezérigazgatóság megtekintése egészítette ki. Délután dr. Csanádi György a helsinki műszaki főiskolán nagv érdeklődéssel kísért előadást tartott a magyar közlekedéspolitika koncepciójáról. Kedden közlekedés- és postaügyi miniszterünk Tamperébe látogatott. Este Rónai Rudolf. hazánk finnországi nagykövete fogadást rendezett dr. Csanádi György tiszteletére. Leonyid Brczsnyev, az SZKP KB főtitkára megbeszélést folytatott a Moszkvában 1 tartózkodó Ludvik Svoboda (jobbról) csehszlovák elnökkel, a CSKP KB elnökségi tagjával,