Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-03 / 231. szám

r l ájékoztató a kollektiv szerződések végrehajtásáról és módosításáról Nemzetközi állathigiéniai kongresszus Mint ismeretes, a vállalatok minden év első negyedében írásban beszámolnak a dolgo­zóknak a kollektív szerződés végrehajtásának előz® évi ta­pasztalatairól, s ha szükséges, a szerződést kisebb-nagyobb mértékben módosítják. Ez az idén is megtörtént, s a Munka­ügyi Minisztérium 80 vállalat­nál vizsgálta, hogy milyen volt a beszámolók színvonala, milyen főbb tapasztalatokat szereztek a kollektív szerződé­sek végrehajtása során 1972- ben, s milyen módosítások vál­tak szükségessé. A vizsgálat eredményeiről dr, Nagy László, a Munkaügyi Minisztérium fő­osztályvezetője kedden tájékoz, tatta az újságírókat. Elmondotta, hogy a vállalati beszámolók az üzemek egy ré­szében alaposabbak voltak, mint a korábbi esztendőkben. A vállalatoknak mintegy 25— 30 százaléka jóval behatóbban elemezte a szerződések végre­hajtásának tapasztalatait, mint az előző években. Sok helyütt azonban még mindig túl álta­lánosak voltak a beszámolók, ami részben az adott vállala­tok információs rendszerének gyengeségére enged következ­tetni, s vannak olyan tapaszta. latok is, hogy egyes vállalatok lebecsülik a dolgozók megfele. 15 tájékoztatásának jelentősé­gét. Helytelen, hogy egyes he­lyeken a szerződések végrehaj­tásának csupán a számszerű­ségeivel foglalkoztak. Az anya­gi ösztönzésről szóló tájékoz­tatókban többnyire nem vizs­gálták például azt, hogy az ösztönzésnek a vállalat külön­böző részlegeiben milyen ,ha- fásai vannak. — örvendetes, hogy a vállalati kollektív szerződések ma már lényegében nem tartalmaznak törvénysértő rendelkezéseket, elítélendő viszont, hogy az egyébként helyes rendelkezé­seket gyakran megszegik, sok helyütt túllépték például a vállalati kollektíva által 'el­fogadott túlórakereteket. A szerződésszegéseket általában az idézte elő, hogy nem haj­tottak végre különféle szer­vezési, korszerűsítési terveket, az is előfordult azonhan, hogy megalapozatlanul iktatták a kollektív szerződésbe egyik­másik rendelkezést. Kedv ező jelenség viszont, hogy a vál­lalatok többségénél nagyobb gondot fordítanak a követel­ményekre, a munka hatékony­ságára, mint korábban. A kollektív szerződések mó. dosítása azt a helyes tenden­ciát tükrözi, hogy a vállalatok egyre inkább erősíteni akarják törzsgárdájukat, s fokozottan megbecsülik a női dolgozókat. A módosítások során ugyanis a törzsgárdatagok anyagi elis­merésének sok új formáját ve­zették be a jutalmazástól a dolgozók és gyermekeik üdül­tetéséig. Uj dolgozók felvétele­kor sok helyütt előnyben ré­szesítik régi dolgozóik család­tagjait, megalapozva munkás­dinasztiák kialakulását. Egész sor kollektív szerződés 'intéz­kedik a dolgozók lakásépítésé­nek támogatásáról, s lényegé­ben valamennyi szerződés gon­doskodik arról, hogy a gyer­mekgondozási szabadságról, valamint a sorkatonai szolgá­ltból visszatérők a távollétük okozta hátrányoktól mentesül, jenek. A kollektív szerződésekről szóló beszámolók és. a módosí­tások feletti vita azokon a he­lyeken volt valóban eredmé­nyes. ahol a beszámolót jól elő­készítették, s a számszerűségen túlmenően a vállalati problé­mákra is felhívták a figyel­met. Több vállalat szakszer­vezeti tanácsa dicséretes mó­don még a vita előtt felkérte az igazgatót, hogy az eredeti­leg gyenge beszámolót egészít­se ki, s azt úgy terjessze a dolgozók elé. A dolgozók több­sége továbbra is a saját mun­káját közvetlenül érintő kérdé. sekhez szólt hozzá, egyre na­gyobb azonban az a réteg, amely a vállalat munkájának egészével kapcsolatban is ki­fejti véleményét. A vitában részvevőknek mintegy 15—20 százaléka foglalkozott például az egész kollektívát érintő munka- és üzemszervezési kérdésekkel, jóval többen, mint az előző években. A vi­tákban elhangzott észrevéte­leknek mintegy 40 százalékát teljes egészében, körülbelül 20 százalékát pedig részben el­fogadták a vállalati vezetők, ami szintén előrehaladást je­lent. a lényeg természetesen az, hogy az elfogadott javaslato­kat mielőbb végrehajtsák. A tapasztalatok összegezése arra mutat, hogy a kollektív szerződésekkel kapcsolatos kér­désekben nem szükséges újabb részletes irányelveket kibocsá­tani. Viszont nagyobb mód­szertani segítséget kell nyújta­ni a vállalatoknak a beszámo­lók elkészítéséhez, s ezzel kap. csolatban információs rendsze. rük korszerűsítéséhez. Ehhez a Munkaügyi Minisztérium fel­használja majd a legjobb vál­lalati tapasztalatokat. Alapelveiben hosszabb ta­von is megfelelő a kollektív szerződések jelenlegi rendszere. Rendőrroham a tüntetők ellen Bogotában Cogola, a kolumbiai főváros autóbuszvezetői magasabb bért követelve sztrájkba léptek és tüntető felvonulást tartot­tak, amelyet a rendőrség gutnibotokkal vert szét. Helyes tehát, ha továbbra is fenntartják a kollektív szerző­dések ötéves időtartamát és az évenkénti beszámolókat, illet­ve szükség szerinti módosítá­sokat. Bizonyos részletkérdé. sekben azonban szükség lesz módosításra. A többi között fokozott önállóságot kell adni a kollektív szerződések elkészí­téséhez a nagyvállalatok gyár­egységeinek, ezenkívül el kell érni, hogy a vállalatok na­gyobb felelősséggel hajtsák végre a kollektív szerződések rendelkezéseit. Nem kevésbé fontos, hogy a szerződések job­ban összhangban legyenek az adott népgazdasági ágazat cél­jaival, a vállalat távlati tervei, vei és gazdasági helyzetével. Nemzetközi állathigiéniai kongresszus kezdődött kedden a Magyar Tudományos Aka­démia dísztermében, ahol csaknem 200 hazai és külföldi szakember vitatja meg az ál­lattenyésztés egészségügyi kér­déseit. A négynapos tanácsko­zást dr. Kovács Ferenc, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, a Nemzetközi Állat­higiéniai Társaság elnöke nyl. tóttá meg. majd dr. Soós Gá­bor. a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter első he­lyettese tartott beszédet. Bevezetőben a miniszter- helyettes elmondotta: szocia­lista mezőgazdaságunk mind magasabb szinten biztosítja a lakosság élelmiszer-ellátását, Dr. Ottó Winzer, az NDK külügyminisztere beszédet mondott az ENSZ közgyűlésén. Mint ismeretes, a két német államot a közelmúltban vették fel a világszervezetbe. MOSZKVA Andrej Gromiko szovjet kül. ügyminiszter, aki a szovjet küldöttséget vezette az ENSZ. közgvűlés 28. ülésszakán, ked­den New York-ból visszaérke­zett Moszkvába. VARSÓ A LEMP Politikai Bizottsá­ga október 11-éré összehívta a párt KB kibővített teljes ülé­sét. A plénum napirendjén a küszöbönálló országos párt­értekezlet referátumának meg­tárgyalása. valamint az állami tervbizottságnak az ötéves terv 1971—73-as feladatainak vég­rehajtásáról szóló beszámolója szerepel. BEJRÜT A bejrúti A1 Hajjat kedden jelentette, hogy Szíria teljes riadókészültségbe helyezte fegyveres erőit és visszahívta tartalékosait, valamint a nyu­galmazott tiszteket is. Az in­tézkedést egy esetleges izraeli támadás megelőzéséül rendel­ték el. A lap értesülése szerint a készültségi állapot elrendelésé­vel egyidőben Szíria kapcsolat­ba lépett több más arab or­szággal, hogy tájékoztassa őket a Golan-fennsík körzetében ta­pasztalható izraeli katonai had­mozdulatokról. SYDNEY Több ezer ausztráliai külföl­dön rekedt, mert sztrájkba léptek a Sydnev-i nemzetközi repülőtér irányítószemélyzeté, nek tagjai, valamint a Mel- bourne-i, Brishbane-i és ho- barti légikikötő technikai al­kalmazottai. Ausztrália keleti partján teljesen megbénult a légiközlekedés. BUENOS AIRES Juan Domingo Perón kor­mánya, első ihtézkedósei egvi- keként hétfőn leváltotta Ro­dolfo Puiggrosst, a Buenos Aires-i egyetem kommunista rektorát. Buenos Aires diákköreiben nagy ellenérzést keltett a kor­mány döntése. Az UPI diák­körökre hivatkozva azt jelen­tette, hogy a hallgatók az elő­adótermek megszállására és tüntetésekre készülődnek. „Pe­rónisták, radikálisok és kom­munisták együtt lépnek majd fe), követelve, hogy tartsák meg Puiggroes rektort tisztsé­gében'’ — mondta egy diák­vezető. GENF Genf ben kedden délelőtt újabb tanácskozásra ült össze az európai biztonsági és égyütt- működési értekezlet második szakaszát irányító koordinációs bizottság. Ezzel egyidejűleg külön tanácskozik a bizottság által kijelölt munkacsoport a konferencia további munka­meneteléről, az albizottságok ülésezésének rendjéről, ISLAMABAD A kabuli rádió Islamabad- ban lehallgatott jelentése sze­rint Mohamed Hasim Maivand- val egykori afganisztáni mi­niszterelnök hétfőn öngyilkos­ságot követett el. Maivandvalt szeptemberben állajnellenes összeesküvésben való részvé­tel vádjával letartóztatták. A volt miniszterelnök, aki egy időben Afganisztán pakisztáni nagykövete is volt, a hír sze­rint börtöncellájában felakasz­totta magát. KAIRÓ Az egyiptomi kormány tel­jes riadókészültséget rendelt el a szuezi frontvonal északi és középső zónájában — jelentet­te kedden a Mena egyiptomi hírügynökség. A jelentés sze­rint a készültségi, állapotot a Szuezi-csatorna keleti partján folyó izraeli csapatös6zevoná_ sok és csapatmozdulatok tet­ték szükségessé. DAR ES SALAAM Julius Nyerere tanzániai el­nök hétfőn bejelentette, hogy az ország belsejében fekvő, jelenleg 20 ezer lakosú Dodoma lesz Tanzánia új fővárosa a tengerparti Dar Es Salaam he­lyett. Körülbelül tíz évet vesz majd igénybe, amíg a kor­mányhivatalok és intézmények átköltöznek az új fővárosba. RÓMA Az olasz kormány szombati ülésén elhatározta a benzin és más kőolajtermékek árának emelését. 185 lírára emelte pél­dául (az eddigi 162-ről) egv liter szuperbenzin árát. Ezzel egész Európában Olaszország­ban a legdrágább jelenleg a gépkocsi-üzemanyag. ANKARA , Az állami tulajdonban levő török olajtársaság a bolgár határtól mintegy ötven kilo­méternyire olajlelőhelyet fede­zett fel. Ennek napi hozama mintegy 1200 barrel. ezért a MÉM termelésfejlesz- tési programjában most az ál­lati termék, a tej. és húster­melés fejlesztése a kiemelt fel­adat. Szarvasmarha-állomá­nyunk jelenleg megközelíti a 2 milliót, a sertésállomány pe, dig több mint 7 és fél millió. Az állatállomány nagyobb ré­sze nagyüzemi szakosított te­lepeken növekedik, eddig mint­egy 400 szakosított szarvé s- marhatelep készült el. s 300 szakosított sertéstelepen hizlal, ják az állatokat. A nagyüze­mi szakosítás új helyzetet te- remte'tt az állathigiénia terü­letén is, az állatbetegségek megelőzésére ma már az ál­latállomány biológiai igényeit kielégítő, kórokozóktól mente® tartási és takarmányozási mó­dok kialakítása a cél. Az állatállomány egészségé­nek megóvása érdekében a so. ron levő legfontosabb feladat, hogy az állategészségügyi igé­nyeket már a telepek terve­zésénél vegyék figyelembe. Ép-; pen ezért az állatorvosok a tervezőmunkától kezdve a te-i lepek üzemeltetésén át a vég­ső fölnevelésig kísérjék figye­lemmel, betartják-e az állat­egészségügyi követelményeket. Ennek a célnak a megvalósítá­sa érdekében még az idén rendeletet ad ki a MÉM — hangsúlyozta a miniszter- helyettes —. amely a nagy­üzemi állattartó telepek állat­egészségügyi feltételeit szabá­lyozza. A magas színvonalúj eredményes állathigiéniai mun­kához a jogszabályok csak le­hetőséget adnák, ezért ebben az évben megkezdődött az ál­lathigiénikus szakállatorvos, képzés is. A miniszterhelyettes befeje­zésül elmondotta: különösen fontos, hogy az állattartó üze­mek vezetői és dolgozói meg­értsék az állathigiénia nép- gazdasági jelentőségét és en. nek összefüggéseit az emberi környezettel, az ember egész­ségével. A miniszterhelyettes után dr. Kovács Ferenc beszélt az állathigiénia szerepéről és je­lentőségéről a modern állattar­tásban. A tanácskozáson tíz téma­körben több mint 100 előadás hangzik majd el. Újabb kivégzések Chilében Újabb kivégzéseket hajtott végre Santiagoban a chilei ka­tonai junta. Ezúttal kilenc, „gyanúsítottat” lőttek agyon az egyik munkásnegyed berf, ahol egy katonai őrjárat fegy­verek után kutatott. A hír- ügynökségi jelentések szerint a kivégzettek ellenálltak a ka­tonai akciónak. A katonai junta tovább ül­dözi mindazokat a személye­ket, akiknek bármiféle közük volt a népi egység kormányá­hoz, illetőleg a haladó, balol­dali rendszer helyzetének meg­erősítéséhez. Hétfőn^ Chiléből Peru fővá­rosába, Limába érkezett 115 mértékűit, akit a perui ható­ságok politikai menedékjog­ban részesítettek. Köztük van Salvador Allende népi egység kormányának két volt tagja is: Martones mezőgazdaságúg.vi és Suarez belügyminiszter. Sántiagoból érkezett hírek szerint a chilei katonai junta katonai bíróság elé állította Luis Corvalant. a Chilei Kom­munista Párt főtitkárát. A ka­tonai vésztörvényszék a santia­gói katonai akadémia épületé­ben tartja a tárgyalást. Luis Corvalant halálos íté­let fenyegeti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom