Tolna Megyei Népújság, 1973. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-28 / 227. szám

ibériai jegyzetek

Díszlépés a kaledrálisban

Közművelődésünk

számai

Andalúziáról csak virágnyelven lehet beszélni. A parkokat. utcákat, házakat elöntő lila és kék virágokról, a pipacsmezőkről, Granada, Malaga, Sevilla pálmáktól és narancsfáktól árnyas utcáiról. Csak virágnyelven. És vlrágnyelvű embereknek, ha volnának ilyenek.

De nincsenek. Még ott sem, még Andalúziában' sem. ahol a 40 fokos melegben a hófödte Sierra Nevada csúcsai őrködnek a völgyek olajfáinak békéjén. S ahogy így együtt jelentkeznek a természet ellenpólusai, ilyen a valóság is. Maga a történelem, maga az élet.

Mert a spanyol diktatúra napirendjén szerepel ugyan az elnyomás, a szabad eszmék és képviselőinek üldözése, de a fajelmélet, mint olyan, — és ezt az igazság kedvéért meg kell mondani — nem funkcionál. Legalábbis a múltat, a spanyol történelmet illetően nincs jelen. Az idegenvezetők nyíltan és nem kevés nemzeti büszkeséggel hivatkoznak arra. amikor csak tehetik, hogy a keleti gondolatvilág miképpen testesül meg spanyol földön a granadai Al- hambrától a cordobai mecsetig az arab műemlékekben és hogyan járultak hozzá a spanyol zsidóság filozófusai az ország szellemiségének gazdagításához. Talán nem is véletlen, hogy Cordobában, nem messze a híres mecsettől áll Maimonides szobra. El kell ismerni, tiszteletben tartják történelműiket.

Kolumbusszal, a sevillai ka- tedrálisban találkoztam. A kereszthajó bal oldalán négy bronzfigura — állítólag négy király — tartja a vállán Kolumbusz koporsóját. Ez a síremlék, Kolumbusz földi maradványai majdnem annyiszor tették meg az utat az óceánon át, mi^t életében maga, a tengernagy. A spanyolországi Valladolidban halt meg, onnan San Domingo szigetére vitték, ott van az a talpalatnyi hely, ahol először lépett

rá az Újvilág földjére. De San Domingót a spanyolok elvesztették, Kolumbusz sírját el kellett költöztetni onnan, átvitték Kubába. De Kuba is elveszett a spanyolok számára. Kolumbusz hamvait újra hajóra rakták és így került a sevillai katedrálisba. A hazahozatal jelképezte, hogy a tengeren túli területekből minden elveszett. Vannak kutatók, akik azt állítják, hogy Kolumbusz hamvai is. Mert, akit átszállítottak, már nem ő volt, csak fiának, Diegónak hamvai. Lehet valami nagyobb tisztesség egy apának, mint az. ha a dicsőségért a hálát, amit az emberiségnek szerzett. a fiának róják le?

Mindentől függetlenül a spanyolok a síremléket, Kolumbusz végső nyughelyeként tisztelik, s Amerika felfedezésének napján fényes ünnepségeket rendeznek tiszteletére. A síremléket Peru és az Antillák faanvaeából készítették, s a díszítmények arany és ezüst anyaga ugyancsak a tengerentúlról származik.

Találkozásom Kolumbusz- szal nem volt zavartalan. Alighogy megtaláltam, a ka- tedrálisban elkezdődött a katonai parádé, tisztiiskolások díszlépése düböfgött el Kolumbusz sírja mellett, ügyet sem vetve rá. San Femando ünnepe volt. a tisztelgés III. Ferdinand királynak szólt, a Királyok Kápolnáiárfak elnevezett templomhajóban, s talán még inkább a Piros selyembe öltöztetett Szűzanyának. Raitam kívül Kolumbusszal már senki sem törődött.

Én viszont sírjánál emlékeztem előző napi sevillai élményemre. arra a házra, amelyet Cristóbal Colón, azaz Kolumbusz, mint az adósok börtönét ismerte meg. A sors és talán az idő iróniája, hogy az épület most bank. és tőkéjét. finarfciális alapjait, mint egész Spanyolországét, annak a Kolumbusznak köszönheti, akinek felfedezése nyomán a conquisdátorok végigrabolták Dél-Amerikát és kincseit Spanyolországba szállították. S most itt a bankház, amely nem üzletkötéseiről, hanem arról híres, hogy itt ült Kolumbusz az adósok börtönében. Számomra annál inkább, mert négyszáz forintomat szerettem volna itt beváltani. Nem sikerült. Kolumbusz emlékével való találkozásom nem volt zavartalan.

Az épületet elhagyva mesélt az idegenvezető — micsoda ötlet! — a spanyol—magyar „rokoni"’ kapcsolatokról. Természetesen a Habsburgokról van szó, minthogy a történelmi múltban voltak uralkodóink közös dinasztiából és így talán vannak kölcsönös tapasztalataik is. Lehet, de az is lehet, csak vigasznak szánta. hogy azért valahol mi is ott vagyunk a nagy spanyol történelemben. S ha ott nem is — tény ami tény — most itt vagyunk Andalúziában.

Andalúzia. A szó dallamos, akárcsak a vidék. És mégsem egyedül a táj volt az. ami oly közismerten szépséges és jellegzetes. Talán még inkább a ..patio”-k. Nincs rá magyar szó: az udvar és a szalon keveréke. Félig fedett udvar, andalúz virágokkal, márványnyal, antik spanyol bútorokkal. Arabeszk díszítésű, kovácsoltvas kapu zárja el a külvilágtól, de be lehet tekinteni. Azt hiszem, a ház büszkesége a patio, több, mint utca és több, mint lakás. A szebbnél szebb patiók százait láttam és valahogy az az érzésem, — ha jól értettem, amit láttam —, hogy a spanyol valahogy így gondolja: nézd meg a patiómat és tudd meg ki vagyok ...

Mai nyelven is kifejezhetném: a patio volt és marad az andalúz családok státus- szimbóluma. Csakhogy ez nem mai találmány, hanem valahol ez is ott van a spanyol történelemben.

A Központi Statisztikai Hi_ vatal ez év április 25-i dátum, mai most adta ki terjedelmes „Közművelődési adatgyűjte. mény” című kötetét. A munka a laikusok számára természetesen csak adattenger, noha az adatok roppant érdekesek országos és megyei vonatkozás, bán egyaránt. A megyeiek kö. zül választottunk ki néhányat, a közművelődés egyes részterületein belül bekövetkezett változásokat érzékeltetőt.

Bármelyik vetélkedőn fel lehetne tenni a következő kér. dést: „Mit gondol, hány televíziós készülék volt 1958-ban széles Tolna megyében?” Alig. ha kapnánk helyes választ, ami a következő: 135. Ez a szám tavaly év végéig 48 933-ra emelkedett, az idén minden bizonnyal felül jár az ötvenezren. Ez akkor is sokatmondó, ha tudjuk, hogy a tévé- készülékek egy része különbö. ző kulturális és egyéb intézmények birtokában van, hiszen Tolna megyében az 1970-es népszámlálás 80 712 háztartást mutatott ki.

Nemrégiben a megyei Mozi. üzemi Vállalat tevékenységével kapcsolatos cikkünkben rész, letesen írtunk a mozik látogatottságának hanyatlásáról, de említést tettünk arról is, hogy a vállalat igazgatójának szubjektív véleménye szerint ez a tendencia már nem folytatódik, megrekedt és ismét lassú emelkedést lehet kimutatni. Czank József véleményét a statisztika tényszámai igazolták. 1960-ban 3 millió 469 ezer mozilátogató volt megyénkben.

Ha a változások arányait — a már-már szokványos összevetésnek megfelelően — grafikusan próbálnánk ábrázolni a tévé-előfizetőkével együtt, ak1952: 5,1

1953: 4,6

1954:' 4,3

1955: 5,0

1960-ra átléptük az akkor tárt:

1960: 10,4

1961: 11,6

1962: 13,2

1963: 14,4

1964: 17,3

1965: 17,8

kor ezeknél meredek emelkedés, a moziknál zuhanásszerű csökkenés lenne kimutatható. 1969-re a mozilátogatók száma már az évi kétmillió alá süly- lyedt és 1971-ben érte el a mélypontot, az 1 millió 756 ezer főt. Tavaly azonban már emelkedés volt kimutatható:

I millió 814 ezer személy. Az. emelkedést a városlakók okozták. A városokban az 1970. évi 371 ezerrel szemben tavalyra 423 ezerre nőtt a mozilátogatók száma, amiben valószínűleg nem csekély szerepe van a szekszárdi Panoráma mozi „vi_ lágszínvonalának” és az új Nagyvilág művészmozinak is.

A rádióknál úgy látszik, hogy eljutottunk a telítettség határára. A statisztika csak a rádióelőfizetők számát mutatja ki,’ de ismeretes, hogy egy előfizető több készüléket is üzemben tarthat. A rádióelőfizetők száma 1950-ben 10 536 volt. Húsz évvel később, 1970-ben elérte a csúcsot a 63 146 személyt. Azóta csők, kent, tavaly 62 308 volt.

A közművelődési statisztiká. hoz tartozik a múzeumi kiállítások száma és azok látogatottsága. 1961-ben 9 múzeumi

kiállításról ad számot a KSH

II 110 látogatóval. A legtöbb kiállítás (35) 1969-ben volt, a látogatók száma azonban egyet, len év — az 1968-as — visszaesését leszámítva töretlenül emelkedik, tavaly 88 447 sze, mély volt. Természetesen köz- művelődési funkciókat lát el a sajtó is. Olvasóinkat talán érdekelni fogja lapunk, a Tolna megyei Népújság példányszá. mának emelkedése évről évre. A számok fokozatos fejlődésről vallanak. Lapunk napi átlagos példánya ezrekben ki, fejezve:

1956: 6,1 (I—III. n.-év)

1957: 6,6

1958: 7,3

1959: 8,4

„bűvös”-nek tűnő tízezres ha_1966: 19,2

' 1967: 21,2

1968: 21,8

1969: 22,7

1970: 22.6

1971: 23,2

Idáig tartanak a KSH hivatalos adatai, melyek szerint az 1971-es évben ezer Tolna megyei lakosra 91,7 Népújság jutott, nem beszélve természetesen a többi napilapokról. Ki- adóhivatalunk nyilvántartása szerint tavaly 25,2 ezer volt a napi átlagos példányszámunk, az idén pedig 25 700 körül jár, ami nagyjából annyit jelent, hogy csecsemőktől az aggastyánokig minden tíz megyénkben lakoshoz eljut egy-egy példány lapunkból.

O. I.

Jubilál

a székesfehérvári btván király Múzeum

Októberben — a múzeumi hónap eseménysorozatának keretében — ünnepli fennállásának századik évfordulóját a székesfehérvári István király Múzeum. Az ország második leggazdagabb vidéki gyűjteményével rendelkező létesítmény jogelődje, a Fejér vármegyei és Székesfehérvári Városi Történelmi és Régészeti Egylet, 1873- ban alakult. Célja a Fejér megyei múlt feldeptése, a műrégiségek összegyűjtese. A székesfehérvári István király Múzeum jelenleg 700 OOO darabból álló gyűjteménnyel rendelkezik, kiállításainak. feltárásainak híre túljutott már az ország határán is.

A centenáriumi ünnepség keretében, október 14-én. kiállítás nyílik, amely a múzeum százéves történetét mutatja be, régi fényképek kiadványok, okiratok segítségével. A centenáriumi ünnepségek keretében több tudományos tanácskozást rendeznek. többek között az ország megyei múzeumainak igazgatói tartanak majd értekezletet. *

Kerekes Imre

Kétszáz éve

Parasztháború a

1773 augusztusában egy alig harmincéves, energikus férfi bukkant fel a volgai sztyeppék kozáktanyáin. Voltak, akik már ismerték és tudták, hogy eszes, sokat próbált ember, aki jól ismeri a nép bajait, de a hadi életet is. Suttogó hírek kaptak lábra: Él még a jó III. Péter cár, a trónbitorló II. Katalin embereinek nem sikerült elpusztítaniuk. Jön Péter, hadat gyűjt és helyreállítja az igazságot Oroszországban...

A kozákok közt mozgolódó ismerősidegen férfi maga is terjesztette ezeket a híreszteléseket, élesztgette a hangulatot a felkelésre. A felkelés érlelődött: amikor 1772-ben a Jaik (ma Ural) folyó táján élő kozákok lázadását leverték, ez csak olaj volt a tűzre. Elégedetlenség parázslóit az egész déli Ural-vidéken, a Volga mentén, a doni kozákok körében. A cári udvar pompája, a nemesség csór. bítatlan kiváltságai mind a jobbágyparasztokat terhelték, ehhez járult az állandó háborúskodások csapása és a járványok átka: a XVIII. század hatvanas-hetvenes éveiben az oroszországi feudalizmus válságos helyzetbe jutott.

Jemeljan Pugacsov, a volgai sztyeppék rejtélyes vándora jól látta mindezt. Szegény doni kozák fia volt maga is, három háborúban kipróbált katona, akit sok méltánytalanság ért. Betegség miatt elbocsátották a hadból, de a nyugdíjat megtagadták tőle. Először azért tartóztatták le, mert szegény kozákok szókéVolga-vidéken

sét segítette. 1771 decemberében maga is megszökött, és amikor hazatérve ismét letartóztatták, újra egérutat nyert. A jaiki kozáklázadás után odautazik, hogy tudakozódjék... Már politikai terveket forgat a fejében, gondolkodik, hogyan lehetne megszervezni a népet a jobb életért folyó harcra. A hatóságoknak gyanússá válik: újra letartóztatják, megkorbácsolják, száműzik.

Pugacsov a Volga-vidékrői kapcsolat, ba lép a jaiki kozákokkal. 1773. szeptember 28-án III. Péter cár nevében kiáltványt ad ki és ebben szabadságot ígér a népnek. Ekkor nyolcvan embere van. Október elején már 2500 főnyi sereggel és 20 ágyúval vonul Orenburg ostromára. Decemberben Pugacsov hada harmincezer főt számlál, 86 ágyú támogatja. A felkelés lángja beborítja az egész déli Ural-vidéket, és a volgai sztyeppékét, csatlakoznak a joboágyok, kozákok, a nem orosz nemzetiségek, köz. tűk a csuvasok.

Pugacsov nem volt kalandor: alvezé- reinek megmondta, hogy maga is kozák és III. Péter nevét csak azért vette fel, hogy a nép támogatását annál biztosabban megnyerje. (A jobbágyság, a szegény nép körében Oroszországban is élt a naív hit, hogy a feudális rend okozta nyomorúságról csak a gonosz nemesurak és udvari tanácsosok tehetnek, de az uralkodó jó.) Ami az állami berendezkedést illeti. Pugacsov sem tudott jobb programot ajánlani, mint azt,

hogy a cári államot egy új, „jó” cár uralma alatt, a kozákságtól kölcsönzött önkormányzati formák felhasználásával kell megújítani. Ö maga is a „cár- atyuska” iránti illúziók rabja volt.

Minthogy a felkelő sereg jó részét lekötötte Orenburg elhúzódó ostroma, a hatalom urai időt nyertek, nagy sereget szerveztek és Orenburg alatt megverték a paraszti hadat. Az Uralnál, majd Kazanynál újabb vereség következett, s végül 1774. augusztus 24-én eljött az utolsó csata napja.

Pugacsov vert hada maradványaival a Volgához húzódott vissza, de a ko- zákság módos vezetőrétege ekkor, a vereségek után már más lapra játszott... Jó pénzért kiadta Pugacsovot a cári hatóságoknak.

A cárnő elrendelte: készítsenek erős vasketrecet, ebben szállítsák Moszkvába a parasztvezért. Két század, 200 kozák fedezete alatt 1774. november 4-én ért Moszkvába a fogoly Pugacsov. Feljegyezték, hogy a vallatást férfiasán viselte. Négy tanácsosával együtt halál, ra ítélték, és 1775. január 10-én a moszkvai Bolotnaja téren felnégyelték.

Pugacsov híre és szelleme fennmaradt a népdalokban, mondákban. Az orosz kultúra haladó képviselői nem engedték, hogy a feudális rendet védelmező történészek meggyalázzák emlékét. Elsőként Puskin állított irodalmi emléket a Pugacsov-felkelésnek és vezérének. A noszkvai Történeti Múzeumban most negnyílt Pugacsov-emlékkiáilítás pedig > mai szovjet nemzedék tiszteletét rója e a népszabadság 200 éve elbukott harcosa előtt.

A. Andrjuscnko