Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-05 / 182. szám
Az ellenségem arcát egy másodpercig látom Kovácsoljunk ekét a kardokból. A szobor, amely Moszkva híres múzeum-kép tára előtt a látogatót fogadja, megdöbbentő., elgondolkodtató. Az izmos férfialak a Tretya- kov-kertben kalapácsával ekét formál a kardból... Hogy béke legyen a földön, hogy kevesebb családba kopogtasson a szenvedés, a gyötrelem, a halál __Olcsó plágium, talán m éltatlan is a híres szoborhoz. ha felhasználom és módosítom a szobor nevét: kovácsoljunk ekét az autókból. Az autók most- kezdik elfoglalni a világot, meghódítják az embert, kiveszik a megszokott emberi környezetből — a könyv, gyereknevelés, családi tűzhely, veszekedések, családi örömök mind egy bádog-műanyag ka- lickán kívül kerülnek — be az autóba. Az autó rabjává válunk. Hazánkban egy személygépkocsira 35 lakos jut. Jelenleg, öt év múlva egy személygépkocsira legalább 30 személy. Rohanunk a gépesített ember felé. Az emberen úrrá lesz a fehér-kék léből — benzinből — átalakított energia: méterkilopond, SAE. meg DIN, lóerő. A beszédtéma a bilux, a kardán, a csapágy, a radiál. A szürke, a világot átövező sáv, amelynek se kezdete. se vége, mint mágnes szívja magába a műanyag-bádog kalitkákat, benne az embert. Sokszor arra gondolok, talán valamiféle földöntúli erő űzi-hajtja az embereket a közútra. hogy egymást megöljék. Az Amerikai Egyesült Államokban, amikor a vietnami háború dúlt, egy héten annyi halottat számoltak össze az országutakon, mint amennyit a szennyes háborúban. (Tudjuk viszont, hogy a vietnami harcosok nem rossz céllövők.) Hazánkban egy csendes hétvégen az országúti halottak száma a tízet-tizenötöt eléri. S akkor még nem számoltuk azokat, akik kórházi kezelés közben, a balesetből kifolyólag hunytak el. És mi még csak a kezdet kezdetén tartunk. Nálunk egy személygépkocsira niég csak 35 személy jut. az NSÜK-ban 9 személyre jut egy autó, a hétvégi közúti halálesetek száma a nyári szezonban ott hatvan-hetven. Japánban a hivatásos sofőröket már kamikazénak hívják, mint a második világháborúban az élő torpedókat. Japánban az utak halottait áldozatoknak tekintik, akik a közlekedési háborúban estek el. Aki meghal a közúton, aki nyomorékká válik a baleset után, bizakodva indult céljához. Abban a hitben, hogy oda ér. elvégzi a munkáját, aztán siet haza a családhoz. Siet? Rohan! A munkát elvégezni és haza is. És az úton folyton az jár az eszében, hogyan folytassa a tárgyalást, miként adja le az árut. Hazafelé méreggel, feszültséggel tele még kuszáltabbak gondolatai, mert már az otthon is eszébe jut. hisz egyre gyorsabban közeleg, ahoi várja a maszekolás, a kocsimosás. a javítás, a ... szóval nem a pihenés, nem a ki- kapcsolódás. Sietünk az úton. Hivatásos sofőrök, amint főnökszállítási szünetben a gépkocsipihenőben ülnek, folyton-folyvást , vitatkoznak, ki mennyi idő alatt' tud Pécsre. Dombóvárra, Pestre hajtani... Verseny folyik az .utakon. Nem mondja senki, én is csak félve írom, hogy ezen az országúti versenyen, akár mint utas. akár mint vezető veszek részt —, kicsit félek. Félek az ellenségeimtől, akik velem szemben jönnek és akik utánam. Helyesbítek: félünk az ellenségeinktől. Mert az az Igazság, hogy nagyon sokan gondolnak rá: haza érek-e vagy csak a hirem?! Tessék egyszer próbaképpen a szembejövő forgalmat figyelni. Nem mást. csak a vezetők arcát. Kapcsoljunk ki mindent, koncentráljunk a szembe jövő vezető arcára. Milyen arcokat láthatunk? A szembejövő jármű vezetőjének arcát mindössze egy másodpercig látjuk. Egy másodperc, de ha erre az időre összpontosítunk, a személy arcvonása két nap múltán is, álmunkban is felvillan. Mondhatom: kitörölhetetlen egy-egy másodperc-arc. Valahol a hatos út századik kilométerköve tájékán figyelem az arcokat. Szemben jön egy Moszkvics (AT 87—88), a pilóta fogaira emlékezem. Nagy, fehér fogsora villant rám, amint elrohant mellettem. Skoda gépkocsi (IV 42— 86) legalább százkilométeres sebességgel előz, aztán hirtelen visszavág a megelőzött jármű elé. A Skoda vezetőjének arcát nem tudtam megfigyelni, a mögötte jövő pilóta tágra nyílt szeme, ijedt, sápadt arca emlékezetembe maradt. Vajon a skodás mit tud a veszélyről? Tudja-e, hogy egy olaj folt, egy úton heverő csavar, darab kő nagyobb „úr”, mint ő, aki bízik tudásában, meg abban, hogy ura, parancsolója negyven lóerőnek. Kürtölve söpör a hatoson az ETP 024-es NSZK-beli Mercedes, úgy, olyan fölényes tartással ül a sofőr, mintha saját7 útján száguldana, és aki előtte van, az mind az árokba való, ott kellene közlekednie valahánynak, hogy ő rohanhasson... Elég egy másodperc leolvasni ilyen következtetéseket az emberek arcáról? Elég. Meg kell próbálni! A forgalom nagy, csak időt kell rá áldozni, hogy az út szélén megállva, figyeljük ellenségeinket. Nőm vagyok bebiztosítva, hogy aki velem szemben jön, valahol tán száz méterre van még. a következő két-három másodpercben nem okozva-e szerencsétlenségemet... Vagy én leszek rosszul a volánnál és miattam a szembe jövő jármű és utasai járnak szerencsétlenül... Száguld az AT 54—85 rendszámú kocsi, kilométeren át előz. A pilóta mereven előre néz, ő csak a bal oldalt látja, amely még szabad, ahol a százkilométeres óránkénti sebesség még kevés ahhoz, hogy a kocsioszlopot faképnél hagyja, mert lehet, hogy éppen ez az ember dicsekedett azzal, hogy Budapest—Pécs között két és fél óra kell az út megtételére. Egyszer, kétszer, hússzor sikerül... és egyszer majd a távirat megy, amely viszi a szomorú hírt. A távirat nem százkilométeres sebességgel megy, gyorsabb mint az autó. Sokan persze nem értenek velem egyet, hogy általánosítok, hogy mindenkit, aki autót vezet, ellenségnek tartok. Az autó veszélyes üzem. A KRESZ-törvény megsértése súlyos szankciókat von maga után. Az úton senki nem úgy indul el, hogy: ma elgázolok két Trabantot, meg három motorost. Nem. Az emberek nem akarnak szerencsétlenséget okozni másoknak, de a megtörtént balesetek száma, az okok, arra engednek következtetni. hogy szándékosság történik az utakon: szándékosan okozunk veszélyt egymásnak. Ijesztgetjük, rémisztgetjük egymást az országúton. Minden azért történik, mert emberek vagyunk, ahányan annyifélék. Egyik az autóban ülve érzi magát úrnak; másik hatalmasnak; a harmadik erősnek. Aki gyalogosként meghunyászkodó, autóban szemtelenné válik, „vazelinnel előz” — mondják róla. Aki úgy érzi, hogy munkahelyén háttérbe szorítják, az országúton szerez jogtalan előnyt..: És sorolni lehetne, hogy mi- - lyenek vagyunk, amikor a szürke sávon rohanunk, folyton csak rohanunk. Olvasom az autósok szaklapjait, fő helyen mindenütt: ez a kocsi ilyen sebességre képes ennyi másodperc alatt, az a kocsi tíz másodperc alatt gyorsul százkilométeres sebességre. Nem olvastam még olyan hírt, hogy „X autógyár a jövőben csak olyan kocsit hoz forgalomba, amelynek maximális sebessége hatvan kilométer óránként.” Folyik a verseny az autógyárak között, folyik a verseny az autósokért, — és az ^autósok között is... ...Most aztán kovácsoljunk ekét az autókból? Nem, csak emberségesebben kellene közlekedni... ...Elnézést a tisztelt kivétel-; tői. PÄLKOVÄCS JENŐ Környezetünk esztétikuma Hány és hány szobában jártam már, ahol valami megfoghatatlan összevisszaság uralkodott. Polcaira, asztalkáira, vitrinjébe gyűltek több ember, talán több korosztály ízlésének dokumentumai, a divat változásait is híven tükrözve persze. Csipkefüggöny az ablakon, nylontüll az ajtón, hímzéses falvédő és subapárna, műkristály váza és kerámia hamutál, porcelán figurák és formás gyertyatartó, jó képek reprodukciói és családi „bájfotók” egyetlen szobában. Mindenkinek van ízlése, ilyen vagy olyan, de van. Legfeljebb soha nem gondol rá, sohasem beszél róla. És az ízlés irányít a vásárlásban. Ha férjé és a feleségé, a szülőké és a gyermekeké különböző, és ráadásul mindannyiójuké bizonytalan, létrejönnek a szemet bántó „berendezéskompozíciók”. Tulajdonképpen mindenkinek, aki lakás berendezéséhez kezd, úgy kellene készülődnie, mintha művet alkotna. Művet, aminek egységes a szerkezete, következetesen és szigorúan betartott a ritmusa, és átgondolt célja („mondanivalója”) van. Nagy kísértés az ajándékba kapott váza, örökölt lámpa: hogyha már úgyis megvan, maradjon meg... A legjöbb gyógyszer a továbbajándékozás, értékesítés. Ne kerüljön semmi fölöslegesen vagy véletlenszerűen a lakásba, ha nem oda való! Az ízléses lakásban inkább kevés holmi van, de azok harmóniában vannak egymással és a lakás gazdáival. Mi a helyzet a lehetőségek terén? Sajnos negatív példákat könnyebben lehet találni, mint örvendeteseket. Márpedig nehéz dolog azt tanácsolni az olvasóknak, hogy következetesek és szigorúak legyenek a vásárláskor, ha a következetesség azt jelenti, hogy évekig kopár szobában lakik az ember. Mert a kínálatot megismerve, elképzelhető, hogy valakinek két-három esztendei utánjárásba kerül, hogy ízlésének megfelelő szőnyeg után olyan falvédőt találjon, ami illik a szőnyeghez is és tetszik is — és folytathatnók a sort. Vegyük sorjába a kínálatot: Uj keletű divat szerint az ablakra két függöny kerül. A szükség sugallta szokás, a redőny nyugdíjaztatásával a sötétítő függönynek nagy szerepe lett. A legtöbben olyat keresnek, amely a fényt nem ereszti át, szinte kellemes háttérszín — nem uralkodik a lakáson nagy felülete révén — és tetszetős is. Vagy erős, merev vásznat lehet kapni, rikító sárga, zöld és korallszínben, vagy hervatag selyemszerű anyagot, amely ráadásul még drága is. A díszfüggönyök között az egyeduralkodó a nylonból való. A háziasszonyok azért szeretik, mert könnyen tisztán tartható, és változatos mintákban kapható. Nem olcsó, de állítólag elnyűhetetlen és így megéri az árát. Színesben csak egyetlen helyen láttam, az eladók szerint sokan vennének konyhába, előszobába piro6, sárga, kék függönyt a könnyen mosható, vasalást nem igénylő anyagból. Miután végignéztem egy tucat áruházban a szőnyegeket, faliszőnyegeket, párnákat, meg kellett állapítanom, hogy nem tudnék választani közülük. Nem azért, mert olyan sok szép holmit látni, hanem mert többségük jellegtelen és fantáziátlan. Szükséges és felesleges apróságok Pedig választék igazán van) méretre, színre, mintára. De minden fakó és unalmas. Külön megérdeklődtem, hogy hogyan áll a szőnyegpadló-kínálat: tudván, hogy a. kereslet nagy. Láttam is kislibazöld és csillogó fémszálas szőnyegeket, és nem csodálkoztam, hogy ezek nem akadtak gazdára. Ha eddig nem, hát most már tudom, miért böködik olyan szorgosan az asszonyok a subaszőnyegeket: nemcsak divat, nemcsak időtöltés, de kényszerűség is annak, aki elfogadható áron akar jó minőségű holmihoz jutni. Mert kapni szép szőnyeget, faliképet és párnát is: a Képcsarnokban, ezeknek az ára azonban két-háromszorosa a többi boltban árultakénak. Igaz, ugyanannyival szebbek is. Mi kerül az asztalra? Az áruházak kínálatát nézve az ember azt hinné, hogy semmi. Asztalra való kis térítőkét csak a Képcsarnokban lehet kapni. Akinek ezek nem tetszenek, az hímez avagy horgol magának kis, könnyen kezelhető csíkokat. Az abrosznyi horgolt térítők már nem divatosak. Egy csöpp öröm sem éri a vásárlót, ha lámpát óhajt. A legolcsóbb asztali lámpa is kétszáz forint felett van, raffolt selyemernyőt vihet haza a kedves vevő, ha rászánja magát. Van viszont álkristály csillár — hova képzelték el, milyen terembe? — kimondottan kis lakásba való (?) malomkeréknyi gömbök. Az Otthon Áruházban pedig ott látható a század találmánya: az abszolút semmire sem használható szerkentyű a lámpák között. Egy nikkelezett csőből és egy csokor árvalányhaj-szerű szőrből áll, és ha bekapcsolják az áramba, a szőrök vibrálva fényleni kezdenek. Potom 3950 forintért...! Más elképesztő bolondságok is akadnak a lakberendezési, lakásszépítési cikkek között. Nagyon divatos például a buzogány sással. Ezt Szek- szárdon fából és műanyagból, Dombóvárott szaruból és fémből vásárolhatja meg a vevő, utóbbi nád mögül fény is elővarázsolható, mert a siófoki „művész” áruja álcázott lámpa. Az újonnan kiötölt, korszerű alapanyagú műanyag tavi- rózsa és mű déligyümölcsöstál, műanyag margarétát mímelő kerti pihenőgarnitúra mellett változatlan bőségben kaphatók a megszokott giccsek: porcelán kutya felkötött foggal, fésülködő nő és huszárok. Van. aki megveszi! Ideje lenne lejegyezni azt is, minek örülhet a vevő az üzletekben: az áruk mennyiségének, a szép üveg italosgarni. túráknak, ha kedveli, a nylonfüggönyöknek. Az egyetlen üzlet, ahol a mennyiség mellett a lakás- textíliák, lámpák, kerámiák minőségével is elégedett lehet a vásárló, a Képcsarnok. Itt ha nem is minden esetben művészi, de legalább ízléses és esztétikus tárgyakat is lehet találni. Árukra sem lehet egy szót sem szólni, ha az ember ismeri a sokkal silányabb áruházi kínálat árait. h * Nehéz a helyzete annak, aki olcsón, gyorsan és tetszetősen akarja berendezni szobáját: olcsón is lehet, gyorsan is, tetszetősen is, — ez a legnehezebb — de egyszerre teljesíteni e három kívánalmat kereskedelmünk jelenleg nemigen tudja. V. F. E.
