Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-03 / 153. szám
JÚLIUS 3 KEDD Névnap: Koméi A Nap kél 3,52 —■ nyugszik 19,45 órakor A Hold kél 7,33 — nyugszik 21,29 órakor — Megnyílt ä Tolna megyei KISZ Bizottság dombori vezetőképző táborában a VI. Tolna megyei orosz nyelvi tanfolyam. A tíznapos továbbképzésen 100, nyelvtanárnak készülő közép- és általános iskolás fiatal vész részt. Felkészülésüket nemcsak á megye pedagógusai, hanem a Szovjetunióból érkezett fiatalok, tanárok is segítik. — Újabb világrekordot állított fel egy Fiat 125 P -típusú lengyel gépkocsi. A wroclawi autópályán 15 nap alatt S0 ezer kilométert tett meg 138.27 kilométeres óránkénti átlagsebességgel. Az eddigi rekordot ezen a távon és ebben a gépkocsiosztályban egy Simca Aronde típusú autó tartotta 117 kilométeres óraátlaggal. — Átadás augusztus 20-án. Az építőipari szakmunkások már az utolsó simításokat végzik Szedresen a nyolctantermes napközis új iskolán. Az ünnepélyes átadásra augusztus 20-án kerül sor.' i ' — Munkaegészségügy. TE dombóvári Város i Tanács V. B. Költségvetési Üzemében a kertészeti és a köztisztasági dolgozók részére előadást tartott dr. Gyarmati Sándor körzeti orvos. — Föld körüli 4t. Visszaérkezett az angliai Plymouth kikötőiébe az a farit kertész, aki feleségével és két gyermekével egy vitorlás kaién világ körüli úton vett részt. Tizenkilenc hónapig tartó útjuk során mintegy 40 000 kilométert tettek meg. — Néger polgármester: K fekete bőrű Tom Eradley lett. ■Los Angeles polgármestere; ■Bradley tíz évig a városi tanács tagja volt. 1 totótAjékoztatö ' 5 26. heti totónyeremények az illeték levonása* _ után a kővetkezők: 13 találatos szel- mény 7 darab, a nyereményük egyenként 67 812 forint Ebből 13 plusz 1 találatos 4 darab; nyeremény és a jutalom együttes összege egyenként 111764 forint. 12 találatos szelvény 162 darab.' nyereményük 1953 forint. 11 találatos 1847 darab, nyereményük 171 forint 19 találatos 13 244 darab., nyereményük 36 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. r IDÖJArASJELENTÉS Várható időjárás ma estig: Felhős idő, főként délután és este helyi zápor, zivatar. Megélénkülő északi,' északkeleti szél. Várható legmagasabb hőmérsékletek 24—29 fok között. Jplentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) eső az ország területének 40 százalékán várható. legalább tizenkettes vesztették életüket az Egyesült ÄÜaitH* északkeleti részén a hétvégi ha talmas felhőszakadás során Pera- sylvániában hatan. Massa-rtnisettsben és Vermontban pedig har- man-hárman hazak «tVemont és New-Hampshire körmArivzöla katasztrófa súitotta vidéknek nyilvánította a felhőszakadás által érintett területeket. rOLNA MEGYEI NEPÜJSAG Magyar Szocialista Munkáspárt Ina megyéi Bizottságának lapla Sszerkesztő: PETRTTS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15 lac|ja: Tolna megyei Lapkiadó állalat. Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10 Telex: 13339 Levélcím: 7101 Szekszárd; Postafiók 71. __ i elős kiadó: KATONA JÓZSEF iszül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél 5fizetési díj egy hónapra 20 Ft indexszám; 25 06? r tfllifftNtfam _ tjíjfd tfót&fáflaMijberm lUtPOJSAG Napfogyatkozás Pánik az afrikai lakosság körében Kenya fa Mauritánia lakossága Milyen volt az időjárás júniusban — Szekszárdon ? Igen vegyesen reagált a szombati hétperces teljes napfogyatkozásra. Mindkét országban többen elbar- rikádozták magukat házaikban és kunyhóikban, mások — a papok felszólítására — imába fojtották a „világvégétől” való félelmüket. Számos falucska lakói azt hitték. hogy a napfogyatkozást a különleges arzenállal odaérkező tudósok idézték elő, s messze elkerülték társaságukat. A világ csaknem minden tájáról Afrikába sereglett tudósok közül a legtöbb információhoz azok jutottak, akiknek jutott hely a hangnál sebesebben repülő Concorde fedélzetén, a gépből 74 percen keresztül vizsgálhatták a ritka természeti jelenséget. A napfogyatkozásnak egy halálos áldozata is van — közölte a nairobi rendőrség. A kenyai fővárostól 80 kilométerre fekvő Mu- rangában egy férfi öngyilkosságot követett el, mivel a hirtelen támadt teljes sötétségből arra következtetett. hogy itt a világvége. A rendkívül aszályos május után — egyhetes kihagyással — június 3-tól 7-ig bezárólag már jó esőt kaptunk (36 mm-t), utána száraz két hét következett, majd 21- től öt napon át további 32 mm csapadékunk volt. A havi végeredmény végül 70 mm-t tett ki. Ez a havi átlagnál kereken 10 mm-rel több volt ugyan, de a lemaradás a csapadékban kereken száz mm maradt, mert az 1973. 1. félév csak 234 mm-t eredményezett. Az esőket kü- 'önben júniusban jó megosztásban kaptuk, 1:2 arányban — a száraz napokhoz viszonyítva. A már korábban megkezdett talajöntözés folytatását a júniusi 20 száraz napon kívül az is indokolta. hogy télen nem ázott le a talaj, és a nedvessége hiányos — még 0 sík földeken is. A hőmérsékletben nagy kilengések voltak, főleg a há közepén jelentkezett átmenet nélkül, 10 C fokos süllyedés; mely napokig tartotta magát — főleg az éjszakai órák alatti A hó utolsó napjaiban aztán fülledt, meleg időnk volt. A széljárás az elmúlt hónap alatt nagyjából mérséz kelt volt, a másutt jelentkezett átmeneti orkánszerű sze*< lek elkerültek bennünket. Végül a napsütéses órákról annyit, hogy a szokásosnál kevesebbett tettek ki, ami a gyakori borult, felhős napoki kai magyarázható. A Medárd-napi jóslat 197& bán nem vált be. „Tolvaj tanfolyam” Tolnán GYORSLISTA Lakatos János 39 éves tolnai alkalmi munkást a bíróság több esetben ítélte el lopás miatt. Lakatos a tolvajkodást a büntetések kiállása után is folytatta, sőt „utánpótlásnevelésről” sem feledkezett meg. Hol személyesen lopott, hol tizenöt éves leányával együtt, hol „csak” küldte a kislányt lopni. így — például — személyesen csent P. Józsefék házából paprikát, narancsot és a déligyümölcs megtisztításához kést. Nem sokkal ezután a lány apja utasítására 400 forintot érő karórát lopott, amit a „szakoktató” gyorsan elkótyavetyélt 150 forintért. Hasonló módon emelt el a gyereklány, apja kívánságára egy olcsóbb- fajta aranygyűrűt majd 104 forintot tartalmazó pénztárcát Lakatos és leánya mintegy 1300 forint kárt okozott Ä Szekszárdi Járásbíróság B. VIII. számú tanácsa tárgyalta a Lakatos-ügyet Az igen népes hallgatóság felfel moraj lőtt amikor — a fentieken kívül — az is kitűnt, hogy Lakatos megkísérelt olyan ismerősöket szerezni lányának, akiknek „barátsága” anyagilag előnyösnek mutatkozhatna. A járásbíróság Lakatos Jánost egyévi és hathónapi szigorított börtönnel és a közügyektől kétévi eltiltással sújtotta; a leányt — büntetés kiszabásának mellőzésével — javítóintézetbe utalta. A tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában rámutatott, hogy a Lakatos János által elkövetett bűncselekmények az ifjúság eL leni bűntett — szerencsére ritka, de a társadalomra igen veszélyes alakzatát képezik. A büntetőtanács elnöke különös nyomatékkai utalt arra, hogy a kiszabott szabadságvesztésbüntetés kizárólag azért csupán másfél esztendő, mert annak anyagi hátrányát az elítélt ártatlan családtagjai is kénytelenek elviselni. az 1973. július 2-án megtartott lottó-jutalomsorsolásról, amelyen a 22. heti lottószelvények vettek részt 0 958 880 ki mit vál.; Ö 958 894 utalvány, 0 959 735 mosógép. 0 966 319 utalvány,' 0 971 983 M mit vál., 0 973 537 lak-tex.. 5 270 612 háztart. g.. 5 275 261 éléskamra-ut., 5 277 337 hűtőgép, 5 477 290 rádió. 5 495 604 éléskamra-ut.; 6115 625 éléskamra-ut., 6 127 854 ki mit vál., 6128 803 utalv.: 6136 797 éléskamra-ut, 6136 879 lak- tex., 6137 307 háztart g„ 6 143 862 utalv., 6 160 801 utalv„ 6 160 801 tV. 6 163 345 éléskamra-ut. 6 191 490 utalv., 6 191 825 utalv., 6 195 679 motorkerékpár, 6 204 588 ki mit vél* 8 218 245 utalv.l 6 22 668 mosógép, 6 226159 lemezjátszó 6 231 221 hűtőgép. 6 234 571 hűtőgép. 6 234 576 ki mit vál.. 7 324 694 utalv., 7 329 374 ház- tart. g.; 7 340 688 háztart. g.l 7 344 521 moped, 7 350 594 tv; 7 353 600 hűtőgép, 7 357 553 utalv„ 7 374 993 tv. 7 384 9111 utalv., 7 385 170 utalv., 7 416 33S éléskamra-ut; 8 269 149 élés*; kamra-ut., 8 278 909 tvj 8 283 407 hűtőgép. 8 483 852 k? mit vál.. 8 483 889 rádiói 8 493 623 tv,' 8 499 755 utalvj 9 402 443 utalva 9 412 656 hű** tőgép, 9 407 592 tv. 9 421 969 lak-tex „ 9 424 068 moped; 9 440 041 méteráru, 9 440 369 tv, 9 446 747 utalv.; 9 452151* mosógép,' 9 460 406 _ óra) 9 468 129 tv; 9 480 852 háztart; gép, 9 483 329 éléskamra-ut.-J 9 486 255 utalv.; 9 488 374 mag-" nó, 9 494 316 lemezjátszó; 9 496 042 ki mit vál., 9 497 197 utalv., 9 509 406 háztart. gép; 9 515 759 ki mit vél.. 9 528 349 utalvány, _ 9 529 238 magnó.’ 9 532191 háztart. g„ 9 539184* tv, 9 542 154 utalvány. 9 554 590 hűtőgép. 9 561 625 trj 9 563 732 éléskamra, 9 574 849 hűtőgép,' 9 575 736 utalvány) 9 589 085 utavány; 9 594 246 külf. Üd. _ Leningrádbanj 9 598 350 háztartási gépi 9 599 794 rádió 9 618 293 ház-í Balesetek a hét végén Kissé több karambol júniusban — Propagandakiadvány késsül Az országos méretekhez képest kevés baleset történt megyénkben a hét végén. Amint az alábbiakból kiderül, mindhármat könnyű lett volna megelőzni Szombaton délután három-; negyed kettőkor Bálint Ferenc, 20 éves váci lakos vezette figyelmetlenül motorkerékpárját a tengelic-szőlőhe- gyi Petőfi utcában. Elesett, ö maga súlyos, utasa: Laki József 20 éves tengelic-szőlőhegyi lakos könnyű sérüléseket szenvedett. Vasárnapra virradó éjjel negyed négykor Paks és Duna- szentgyörgy között, a 6. számú fő közlekedési úton á felület síkosságához mérten túl gyorsan vezette személyautóját Schrick Ferenc, 54 éves váci nyugdíjas. Autója az árokba borult. A baleset következtében Schrick Ferencné 54 éves váci szövőnő és Takács Erzsébet 24 éves váci raktáros súlyosan, Szász Edit 15 éves nagyoroszi ipari tanuló köny- nyebben megsérült. Az anyagi kár 25 000 forintra tehető. Szintén vasárnap, délután fél háromkor Várda Árpád 36 éves mágocsi főkönyvelő szabálytalanul — balról — kerülte ki személygépkocsijával az- 56. számú úton az úttest felezővonalánál álló, kanyarodni szándékozó Klézli Já- Inos 17 éves szekszárdi tanuló motorkerékpárját. Egy elha- Imarkodott mozdulat követkéz-. lében Várda kocsija a jobb oldali árokba borult. A gépjármű vezetője könnyű, Várda Arpádné 35 éves mágocsi gyógyszerész súlyos sérüléseket szenvedett. é Júniusban — remélhetőleg csak átmenetileg — megállt az az örvendetes fejlődés, amely ebberí az évben a Tolna megyei közutak biztonságának erősödését jellemezte. Tavaly júniusban 44, az idén 55 közúti baleset történt megyénkben. Az okok tipikusak: gyorshajtás, áthaladási elsőbbség meg nem adása, szabálytalan előzés, ittasság... Az anyagi kár hozzávetőleg 350 000 forint. A megyei közlekedésrendészet vezetője elmondotta, hogy számos gépjárművezető még fényes nappal is „álmosan1” vezet. Ennek — többek között — olyan következménye lehet, amilyen június derekán Németh Józsefné 31 éves bonyhádi ápolónő szabályszegésének volt. Németh- né a szekszárdi Wesselényi utcában vezetve nem adta meg az áthaladási elsőbbséget annak a személyautónak, amelyet Ullmanrr Józsefné szekszárdi munkaügyi előadó vezetett az Arany János utcában. A két autó összeütközött Megsérült az Ullmann házaspár továbbá Némethné és a kocsijában helyet foglaló Németh Nóra, Berédl János-. né és Berédi János. Az anyagi kár mintegy 20 000 forint volt. Persze, súlyosabb következmények is előállhattak Volna... A balesetek számának kedvezőtlen alakulása nem látszik függetlennek attól, hogy az elmúlt hónapban az ellenőrzés a „szuperellenőrzések” hónapjait megelőző hónapokban szokásos mértékű volt. A közlekedésrendészet máris új programot dolgozott ki. Ezen belül a hatékonyabb tájékoztatás — és szabálytiszteletre nevelés — érdekében többszínnyomású kiadványt ké. fezíttet. Ebben térképen mutatja be a veszélyes forgalmi pontokat, önvizsgálati tesztet közöl, és hasznos tanácsokat ad a korszerű vezetéshez. A színvonalasnak ígérkező kiadvány elkészítésében Cseh Gábor, megyénk neves grafikus- művésze is közreműködik. A Vatikán és a fogamzásgátlás Federico Alessandrini. a Szentszék szóvivője visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az egyházdliam felülvizsgálta völna a fogamzássá,tló szerekkel kapcsolatban Vallott nézetéit. Amerikai forrásokból ugyanis olyan hírek terjedtek el. hogy VI Pál pápa módosítani akarja a fogamzásgátló szereket megtiltó ,.Hu- manae vitae” elnevezésű éíiclkli- fcóJát. —^ - — tartási gép, 9 626 795 utaványj 9 626 975 _ éléskamra-ut.: 9 634 241 hűtőgép, 9 636 986 külf. __üd. _ benlnigrádbatoj 9 638 191 utalvány,' 9 638 194 utalvány, 9 642 193 magnó; 9 643 956 méteráru. 9 648 763 utalvány, 9 654 854 éléskamra) 9 657 484 méteráru," 9 666 85Í utalvány, 9 672 245 éléskamra.' 9 680 594 méteráru, 9 683 550 utalvány, 9 687 597 éléskamra.' 9 687 881 utalvány." 9 688 3Í6 ki mit vál., 9 689 Í95 utalvány1, 9 689 481 éléskamra.' 9 695 817 ki mit vál.. 9 709 307 külf. üd. Leningrádbanj 9 709 323 motorkerékpár; 9 711 431 tv, 9 720 530 külf: üd. Leningrádban, 9 722 253 ki mit vál., 9 725 447 ki mit vál-' 9 728 737 utalvány. 9 746 717 tv. 9 753 335 tv. 9 753 335 tv. 9 855 031 utalv.. 9 762 029 hűtőgép, 9 763 651 utalvány.' 9 768 603 ki mit vál., 9 780 740 utalvány, 9 802142 rádió. 9 807 763 külf. üd. Leningrádban. 9 829 867 éléskamra.' 9 847 094 tv, 9 857 217 háztatt. g 9 859 962 méteráru, 9 874 593 éléskamra, 9 885 503 Utalvány; 9 889 631 magnó. 9 917 935 utalvány, 9 922 70Ö rádió. 9 928 532 utalvány. 9 930 111 tv, 9 946 650 éléskamra. 9 947 143 utalváriv. 9 950 971 utalvány. 9 973 283 utalvánv. 9 978 823 háztart. S.. 9 980 167 háztart. g., 9 982 887 utalvány. A nyertes szelvényeket 1973.' július 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok. vagy a nosta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósáshoz (Budapest. V.. Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A £vorslista közvetlenül a" sorsolás után készült, az esét- leges hibákért felelősséget nem vállalunk.