Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
Gy enes István: Az ünnepelt A kert dicsérete Borsos Miklósné Kéry Ilona „Kertem’* című könyvéről A pápa engedélyezte, hogy az ünnepséget a Szent Péter bazilika előtti téren rendezzék, anríak ellenére, hogy at ünnepelt csupán beleszületett a katolikus vallásba, de már régóta nem volt gyakorló hívő. A nagyhatalmaknak sem volt kifogásuk á Vatikánnak ebben az összefüggésben nemzetek fölötti, semleges minősítése ellen, ha már nem az ő népükből került ki az a férfiú, aki az emberiség érdeklődésének középpontjába került és minden jel szerint beírja nevét a világtörténelembe. A férfiú a kicsiny, sokat szenvedett, de nagyra becsült magyar nép fia volt. Kiss Mihálynak hívták. A világsajtó részletesen közölte életrajzát. Apja egyszerű elektronikai főmérnök volt, száztíz komputer vezérlőasztalánál ült naphosz- szat, mármint napi három órát, hétfőtől csütörtökig, nemigen ért rá fia nevelésével foglalkozni. „Leginkább édesanyám tanított a szépre, — jóra, neki köszönhetek mindent” — mondta egy inter- vízió-nyilatkozatában Kiss Mihály, az igazságnak megfelelően, mégis a fiúi szeretet túl- áradásával, hiszen felfedezését egyedül önmagának köszönhette. Napvilágra kerültek apró részletek is a mokány, rokonszenves férfiú gyermekkoráról. Szerény volt és pajkos, visszahúzódó és verekedő, tanult jól és rosszul — röviden: egyéniség, már mákszemkorában. Későbbi pályafutása ehhez képest sablonosnak tűnt fel, de azt is kiszínezték: a földkéreg hőenergiáját hasznosító egyik magyarországi laboratóriumban dolgozott, háromezer méter mélységben, mint sok más kortársa szerte a világon, no de ő a „pusztán” gyakorolta ezt a mesterséget, s ez a szó: puszta, még 1992-ben is romantikus borzongást keltett jól értesült nemzetközi körökben. Kétszer nősült, kétszer vált el — de második válása már összefügg világhírével. Második felesége ugyanis akkor hagyta ott, amikor Kiss Mihály kiadta „Van két lábam” című röpiratát. Napok alatt lefordították ötvenhét nyelvre, fénysáedők sokszorosították, színes televíziók sugározták a mindössze egy gépelt oldal terjedelmű hitvallást, Kiss Mihály holografikus képmásával együtt. Magyarország a világ tömegkommunikációs szerveinek zarándokhelye lett. Akkora volt a tolongás, hogy nagysietve egy villát utaltak ki a híres emberitek a Mátrában, mert a pesti toronyházban, ahol eddig lakott, olykor csőrepedés miatt nem volt víz a földszinten sem, olykor gázszivárgás miatt átmenetileg el kellett távolítani a lakókat a környékről. A kérdés, amivel telhetetlent ostromolták, persze a legsematikusabb volt: Hogyan jutott el korszakalkotó ötletéhez? Mint Newton a gravitációs törvényre, azaz „nocte dieque incubando”, éjjel-nappal kotlottam rajta, mondta Kiss Mihály. Mutassa a lábát! Megmutatta. A másikat! Azt is. Gipszmintát nem hagyott venni a lábáról, s azt az ajánlatot is elutasította, hogy egymillió font sterlingért bővítse ki két elméletét két gépelt oldalra. „Magyar embernek a pénz nem isten” — mondta. Ellenben azt jólesően vette tudomásul, hogy az angolszász nyelvterületen fiatal fiúk és lányok az ő képmását hordják az ingükre festve, és nevéből szójátékot csináltak: Kiss me (ejtsd: kissz mi) — csókolj meg. Felkutatták második feleségét. A harmincéves, gyönyörű menyecske éppen a parókáját tépte, amiért balgán otthagyta férjét. „De hát ha egyszer tényleg bolondnak tartottam, amikor eladta mind a két autónkat, és kijelentette, hogy nem is veszünk másikat!” — „Asszonyom, vigasztalták — ne tegyen magának szemrehányást, a világon minden asszony otthagyta volna az ilyen embert, ön nem láthatott a jövőbe, s ez alapjában bájos női tulajdonság.” Az ünnepség a Szent Péter téren 1992. március 17-ért 11 órakor kezdődött és déli harangszóra véget is ért. Jelentősége jelképes volt, hiszen a tényeket mindenki ismerte, és Kiss Mihályt mindössze arra kérték: személyesen jelenjen meg a világ politikai, társadalmi, tudományos, kulturális, ifjúsági, öregségi küldöttségei előtt, s mondja el élőszóval felfedezését. Elmondta: Kedves Népek! Amikor rájöttem arra, hogy van két lábam, én elhatároztam, hogy semmi más közlekedési eszközt nem fogok használni, beleértve a liftet és az űrhajót is, mert ahova nem tudok elmenni a lábamon, oda nem is érdemes elmenni. Igen, még hordágyat sem fogok igénybe venni, mert ha nem tudok gyalog bemenni a kórházba, hordágyon már úgysem érdemes. (Derültség.) Engem ugyan nem fog megölni az, hogy én vezetek, vagy rám vezetnek valamit. Adjanak olyan munkahelyet, ahova elvisz a két lábam, illetve ott adjanak nekem lakást, ahol dolgozom, még így is vigyázhatok magamra eléggé, amióta a taxihelikopterek, némelyik kábító- -szeres pilóta gondatlanságából olykor a járdára zuhannak. Közkívánatra jöttem ide — gyalog, természetesen és úgy is térek meg hazámba — csókoltatok mindenkit, s akinek az élete kedves, kövesse a példámat. Napi lábmosás és egyéb edzés az új élethez ajánlatos! Köszönöm, hpgy meghallgattak.” A kitüntetések díszoklevelek és ajándékok hat kamiont töltöttek meg. Kiss Mihály zavarban volt ettől a terhes megtiszteltetéstől, de betyáro- san kivágta magát: „Ha nem sértem meg a pápa őszentsé- gét, én ezt mind a Vatikán kincstárának hagyományozom.” A bíboros államtitkár, a pápa képviseletében kegyes mosollyal biccentett: elfogadja a törtértelmi dokumentumanyagot. Az ünnepelt már visszavonult volna, amikor melléje lépett a Nemzetközi Genetikai Társaság svájci elnöke és szót kért. Amennyiben Kiss Mihály úr hozzájárul, mondotta, a társaság keresni fogja a módját, hogy ez a minden tekintetben egészséges és eredeti egyéniség a lehető legtöbb példányban reprodukál- tassék, az emberiség üdvére. A közönség férfi tagjai felszisszentek az irigységtől, a nők egetverő éljenzésbe törtek ki. Kiss Mihály barnapiros arcát még pirosabbá tette a sze- mérmetesség, keze a fekete bajuszán babrált. Csendet intett, s amikor a félmilliós tömeg elnémult: — Köszönöm a bizalmat, a részleteket majd megbeszéljük az elnök úrral — mondta és lelépett az emelvényről. Fodor Andrást költőnek ismertük meg, a magyar líra egyik legjobbjának, akinek versei épp különállásukkal hívták fel magukra a figyelmet: költészete szinte külön csillagrendszer. Most megjelent tanulmánykötete szorosan kapcsolódik lírájához, de miközben bevezet a vers műhelyébe, egy nemzedék hangján, s tegyük hozzá, nevében is szól. Pontosabban: ennek a nemzedéknek legnemesebb törekvéseiről beszél, arról, ami nemzedékének legjobbjait fűtötte. de ami elsősorban Fodor András művészetén, szándékán és eredményein mérhető le. Szerencsés indulása volt. A kaposvári gimnázium tantervi fegyelméből Takáts Gyula költészete és gazdag egyénisége tárt ablakot a nagyvilágba, s nemcsak mestere, barátja is volt a pályakezdő Fodor Andrásnak. A kötet első tanulmánya előtte hódol, aki Kaposvárott, „a kis nyegle városban” „külön égboltot, teljes horizontot” teremtett, hogy most már Fodor Andrást idézzem. Jó iskola volt a' pályakezdőnek. aki azt tanulta meg tőle. hogy „színnel, kedéllyel, intimitással telített »mikrovilágát« át tudja vetíteni, ha kell a kozmikusba, hogy akkor is saját hangon szól. amikor élettel, halállal, a lét végességével és végtelenjével áll szemben”. Fodor András tanulmánykötete erről a „saját hangról” Lakásunk falán Borsos Miklós egy akvarellje hozza be a magyar világot. Kék lovak száguldanak be a Balatonba. Sokszor eltűnődtem azon, hogyan készült ez a remekmű. Most a művész feleségének sok színes fényképpel illusztrált, rendkívül élvezetesen megírt könyvében megtaláltam a magyarázatot. Borsosék 1942-ben Tihanyban bolyongva az egyik hegyoldalban egy kukoricaföldön rábukkantak a füredi öböl gyönyörű kilátására, — Itáliát látták megelevenedni. Megvették a telket, odavalósi kövekből fölépítették három évtized óta egyre bővülő házukat, a kis telekhez további szalagokat csatoltak és megteremtették Magyarországon egyedülálló mintakertjüket. A tv, a rádió, a képeslapok révén sok millió magyar előtt ismeretes ez a kis paradicsom, melynek története ebben a könyvben új magyar írónőt avat. Az a kitüntetés ért, hogy nejemmel együtt kétszer két hétig őrizhettük Borsosék tanyáját, amikor külföldre mentek; egyszer májusban, egyszer pedig szeptemberben, a Balaton-környék két legszebb hónapjában. Borsosné könyve vall, arról az útról, amit megtett, s amelynek állomásai valamilyen formában belejátszottak művészetébe. S itt nemcsak a kortársakról van szó, Lator Lászlóról, Kormos Istvánról. Csanádi Jánosról, Csorba Győzőről, hogy csak néhányat említsünk, hanem a kortárs Európáról is, Audenről, Lalicról, Rózewiczről, Dylan Thomasról, s mindazokról, akikről az Élménnyé lett művek című tanulmány vall. A vers műhelye című ciklus elsősorban Fodor műfordítói gyakorlatához visz közelebb, a Hogyan lettem műfordító? című tanulmány egyformán bővelkedik kor- és életrajzi adatokban. mégis, a címadó ciklus zenei tanulmányait emelem ki, melyek egy kitűnő költő zenei érdeklődésén és szakértelmén kívül arról is vallanak. hogy a zene és a költészet sokkal szorosabb kapcsolatban áll egymással, mint ahogy erről beszélünk. Kodály ír valahol arról, hogv jó költő alig képzelhető el kottaismerő zenei felkészültség nélkül, s amikor Fodor azt írja „ízlésünk. művelődési igényünk ön- tudatlanul is magán hordozza az ő (t. i. Kodály) hat évtizedes alkotó, formáló tevékenységének hatását”, saját példáján adja bizonyságát annak, hogy „Kodály volt Bartók és egész nemzeti önismeretünk tájékozódásának új iránymuta. tója”, sejtetve egyben azt az örömteli egységet is, amit a modern magyar muzsika és a líra jelent. Ennek az egységnek felismerése nem megy könnyen, s egyelőre távolról sem olyan természetes, mint szeretnénk hinni. Fodor András ezt is saját példáján mutatja meg az Utam a zenéhez című esszében. Ha azt mondanánk, egy kitűnő költő esszékötetét kapja kézhez az olvasó A nemzedék hangján című kötetben, keveset mondanánk. Mert ez a könyv lényegesen több ennél. Egy kitűnő költő tájékozottsága, gondjai, eredményei tükröződnek ebben a könyvben, úgy. hogy az olvasó saját gondjaira, szándékaira kap választ. A nemzedék hangján, de a jövőre szóló figyelmeztetéssel, tehát maradandóan. CSÁNYI LÁSZLÓ az újrakezdés, i az örök megújhodás dicshimnusza. Harminc év alatt háromszor ment teljesen tönkre házuk és kertjük. annyiszor kezdték újra egyedülálló otthonuk berendezését. Németh László írt a 30-as években az emberiség XX. századi nagy törekvéséről, a technika, az elgépiesedés, a nagyvárosok elől a természetbe kimenekülő és azt humanizáló emberi igyekezetről. Kert — Magyarország álma csak lassan realizálódik, de az emberiség ízlésének megváltozása, a zöldség- és gyúrnöics- fogyasztás megnövekedése, a fák és virágok nagy tömegekben való elszaporodása, ha nálunk még n'em is talált megfelelő megértésre, Európa- szerte nagyon is előre haladt. Bár a háború utáni magyar erdősítés, a mezővédő erdősávok létesítése még a Duna— Tisza közét is zölddel borítja. A szerző könyvét részben azért is írta, hogy példát mutasson arra, hogy tenyérnyi területen vagy pár négyszögölön is érdemes elkezdeni virágok, bokrok, fák telepítését. Háromszázötvenféle növénnyel kísérletezett, de végül is belátta, ahogy a költő szavát idézi: „Egész világ nem a mi birtokunk”, és megelégedett azzal, hogy százhúsz fajtát sikerült meghonosítania. Aki látta a tihanyi kertet, vagy akár csak átlapozza ennek a könyvnek pazar színes íény- képfölvételeit, csak bámulattal tud adózni annak a “ kitartásnak, és lelkesedésnek, amely ilyen virág- és rfövénytársa- dalmat hozott össze. „A természet — írja — a valamikori ősállapotában kert volt, ahogy a Biblia is mondja: Paradicsomkert, ahol a fák, virágok, növények, állatok idilli egyetértésben éltek. Azóta is megmaradt a nosztalgia, a vágy az Éden, az Árkádia, az Elysium után. A tündérvilág meséi: a rengetegek, a barlangok, a virágos rétek, mezők, a varázserejű tavak és az egész világirodalom idilli költészete ezt az ősállapotot vágyja vissza." Minden évszaknak megvan a maga szépsége. Ez a könyv valósággal a magyar természet naptára. Az olasz, a spanyol, a holland és az angol kertművészetet nem mindenki tanulmányozhatja közelről, ahogy Kéry Ilona tette. De az ő könyve valóságos kalauza, kézikönyve lehet mindazoknak, akik a kert álmát valósággá akarják változtatni. Iskolakönyvbe kívánkozó fejezetei vannak a rózsáról, a liliomról, a levenduláról és a gyógynövényekről. El lehet magyar könyv Babits nélkül? Illyés Gyula amikor meglátta az asfodéloszt, Babits emléke előtt tisztelgett a Danaidák c. versben szereplő virág előtt. De izgalmas fejezetekben elevenednek meg a kert állat- és madárlakóf is. A kakukk inspirálta Vivaldit, a csalogány pedig valóban olyan szívszaggatóan szól mint Keats versében. A modern magyar irodalom nagyjai, lövés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc és n'agy művészek, Egry József és Vass Elemér mint történelmi alakok lépnek be a kert históriájába. Persze nem mindenkinek lehetnek ilyen vendégei és nem mindenkinek a kertje lehe,t egy kis múzeum, mint itt, ahol Borsos Miklós legszebb szobrai fehérlenek az élénk szíriek között. De a szerző epigrammatikusan kihegyezett sztoikus bölcsessége sok bátorítást adhat a természet barátainak. A természetben élve, annak állandó változásait, soha meg nem ismétlődő átalakulását tekintve joggal idézi: „Az öregszik, akinek már nem hoz újat a tavasz”. GÁL ISTVÁiy-||f—----- 's. ^ — \ ÉRDI JUDIT RAJZA fl nemzedék hangján Fodor András tanulmányai
